Ahogy olvasom, vannak itt olyanok, akik elég jól értenek a klímához, így Nekem is lenne egy kérdésem.
Két éve már töltettem a klímát, mert amikor bekapcsoltam nem hűtött rendesen, és a kompresszor is zajosan járt. A töltés után megszűnt a zaj, és a hatásfoka is jobb lett. Mikor a múlt héten bekapcsoltam a klímát, észrevettem, hogy nem fúj olyan hideg levegőt, mint korábban. Arra gondolok, hogy talán szökik valahol a gáz. Megnéztem a kompresszort is, hogy kapcsol-e, és azt figyeltem meg, hogy amikor bekapcsolom, akkor zár a kompresszor végén lévő szerkezet, majd változó időközönként olyan két másodperces időszakokra kikapcsol.
A kérdésem az lenne, hogy ennek a kapcsolószerkezetnek (nem tudom pontosan hogy nevezik)
1) így kell e működnie
2) esetleg a rendszerben lévő kevés gáz miatt működik így, és egy töltéssel megoldódik a probléma
3) valamilyen hiba van kialakulóban.
Válaszotokat előre is köszönöm.