Sziasztok!
Fura dolgot művelt tegnap az autóm (1.4 Twinport G Astra). Egy viszonylag hosszabb kb 200km-es menet után (ebből 170 autópálya), mely alatt végig ment a légkondi, miután beértem Pestre, azt vettem észre, hogy amikor benyomom a kuplungot, akkor néhány centit nagyon könnyen, szinte beesik, majd utána a maradék utat normális keménységgel teszi meg (nem minden benyomáskor, de többnyire). Ettől eltekintve minden ment rendesen. Furikáztam még kicsit városon belül, majd egyszercsak mikor megálltam egy elágazódásnál és indultam volna el, nem tudtam egyesbe tenni. Hiába nyomtam tövig a kuplungot többször is, nem vett be semmilyen fokozatot. Fél perc után nagy nehezen sikerült és kicsit akadozva, de felpakoltam 3-ig. Ekkor gondoltam egyet, kikapcsoltam a klímát, és utána minden teljesen jól működött. Mikor hazaértem per hecc benyomtam megint a klímát és a kuplung megint fura volt. Azóta is használtam az autót, klíma nélkül, nincs semmi gond. Egyáltalán lehet a kímának ehhez bármi köze? Viszonylag ritkán használom, inkább leengedett ablakkal megyek amikor lehet, az autó még csak 4 éves, kicsit több mint 50e km-rel.