Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

warwolf

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    20.163
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

Everything posted by warwolf

  1. Köszi mindenkinek! :wacko: Gyári marad.Nagyon szép és főleg tudom, hogy régi darab ahhoz, hogy bármit is faragjak belőle. <_<
  2. Nos, ugye mint az köztudott volt, téli autót kerestem magamnak, mert bicajon xarrá ázva nem jó sem munkába tekerni, sem onnan haza jutni.Nézegettem én mindent, Suzukitól a Nissanon át a Toyotáig, de amiért pénzt volt érdemes adni, az v.hol 200e.ft körül és felette kezdődött.Annyim meg ugye erre a projektre nem volt. Így hát maradtam a jó "öreg" Opel fronton, mert ugye ahhoz értünk, meg láttunk párat szétszedve, meg ha mindez nem működik, felhívjuk Bazsit. Ma végre volt időm, és elmentem Nyáregyházára megnézni egy Opel Corsa A-t aminek a hirdetésében még az is le volt írva, hogy az autó ára tükrözi az állapotát.Bizakodó voltam, bár az eladó leginkább bunkó hangnemben adta elő magát.Sem, baj.Bementem az udvarba, és egy porrá rohadt Corsát találtam.A beindítást már nem vártam meg.Elköszöntem.Azt azért hozzá tettem búcsúzóul, hogy az autó nem hogy a hirdetett árat, de még annak töredékét sem éri mert jelen állapotában egy rozsdaboglya, lapos gumikkal. Elindultunk anyukával haza, Cegléd felé, gondoltam ott is szétnézünk autóilag, de elkezdett esni az eső, úgy, hogy inkább Kecskemét felé vettük az útirányt. A METRO körforgónál lévő autóker.ben feltűnt egy fehér Corsa A!Óvatos fék, irányjelző hirtelen jobbra, és fordulás.Úgy kb. beestem az autókereskedés parkolójába.Kipattantam a Vectrából, és elindultam Corsát nézni.Megnéztem a külső kritikus pontokat, kb.-ra rendben voltak, így kértem egy kulcsot.Az értékesítő srác megrökönyödésemre a kezembe nyomta a kulcsot, és nem lihegett a nyakamban, hogy éppen mit csinálok, így volt időm alaposan átnézni a kisautót.Nagyon tetszett, azt láttam rajta, hogy nem egy lehajtott darab, pár a szokásos helyeken, mint pl. küszöb, sárvédőívek, az első köténylemez alja, elkezdett dolgozni a rozsda.A belseje egyben volt, szép bordó árnyalatú volt a műszerfal, csukható kesztyűtartó, irattartó polc, váltókonzol, ugyanolyan színű ülések, piperetükör jobb elöl.Akkor már tudtam, hogy ez egy Berlina felszereltségű modell, a kor akkori kérhető extráival. A motortérben csak a jobb toronynál van pici rozsda, ami nem gáz még, a balos sértetlen, olajszivárgás van de nem vészes, zárhíd és t.sai rendben.Nézem a motorkódot, 12ST tehát 45LE-s egykettes.Nem tudom mióta állt ott, de pöccre indult és szépen járt.A benne lévő olaj nem volt fekete, leginkább amolyan nemrégen cserélt benyomását keltette, szaga nem volt. Nah, mondom jöjjön a csomagtartó.Ott is gyári bordó kárpitok, kendácsolásnak semmi jele, minden gyári, a csomagtartó belső hátsó peremén nincs rozsda, a kalaptartó is bordó és gyári, nincs szétfúrva. A bal oldali ajtón még a gyári, guminyomást leíró matrica is rajta volt, az ajtók alja nem rohad.A jobb oldali hátsó sárvédő íven némi húzás, ott hiányzik a díszléc.......mert ugye a Berlina felszereltséghez az is járt....... Következett az adattábla.Évjárat, 1984.Mondom nem gáz, egyben van a gép, látszik, hogy volt gazdája.Az ár......és itt kicsit elkeseredtem.149e.ft.Számolás fejben, hogy téliautóprojekt költségvetése mit bír el.Szóval 120e.ft.Ennyi a keret vételre, és nem több.Lesz ami lesz, oda mentem az eladó sráchoz, és mondom, hogy mi a felállás.Ismételt megrökönyödésemre semmi ellenkezés, meg sokan nézegették duma, egyből küld az ügyintéző hölgyhöz, aki nem elég, hogy kedves csinos, mondhatni sexi volt, de aranyos is.Egy telefon, és vihető az autó.Mondjuk azt mondtam, hogy azonnali K.P. + papírok, semmi svindli.Az autó valóban egy öreg bácsié volt, 77 évesen döntött úgy, hogy leteszi a lantot.Gondolom ehhez köze van a jobb oldali húzásnak is. Így némi papírozás után, egy 1984-es, 1.2S fehér színű Corsa A tulajaként, Corsával hagytam el az autókereskedést. Hétfőn még vissza kell menjek, és pár dolgot elintézünk még, aztán jöhet az átírósdi meg a többi nüansz. Képek hamarosan, ha a tárponthú is úgy akarja, ill. a kötelezővel lesz némi varia, mert erre már köthető youngtimer bizti, ami lényegesen kedvezőbb, mint a jelenleg kialkudott, havi 1600ft. A0-ban.A Veki ugye feleség nevén fut. Viszont annyi gubanc van az autóval, hogy picit csúszik a kuplung, azt most délután megszakértem, mert nincs túlállítva a dolog, inkább szvsz. szorul a bowden. Na ez volt a mai story....... :wacko: Corsás lettem újfent. <_<
  3. S, lehet, hogy közben sírva röhögnek! :( ;) ;) Rajtam kívül lesz ott még v.ki? <_< :wacko: :o :)
  4. kurvajól fizető állások!! <_< 2. Lekvárzsibbasztógép-kezelő 3. Kazánkovács és nőgyógyász 4. Sétabot sétáltató 5. Mangólengető 6. Uszodában viztükörfeszitő 7. Gerincsérv restaurátor 8. Szomorúfűzfa vigasztaló 9. Főállású szerető 10. Olajtó lecsapolószivattyú tervező mérnökasztisztens segégmunkás 11. Poroltó (GL) 12. Szagácsa poggató (GL) 13. Fül- és ornitológus (GL) 14. Orr-fülgépész (GL) 15. Szennyezet-környező (GL) 16. Repülőgép-anyahajó-kabinajtó-hajtogató-kézikészülék-kezelő 17. Szöszmötölő 18. Pepecselő 19. Méhröptető 20. Kisipari bugyigumi-behúzó 21. Vadgesztenyeszelidítő (by Ancs) 22. Műbőrgyógyász 23. Melegházfelügyelő 24. Ajtón álló 25. Aknázómoly 26. Álláskereső kisiparos 27. Automatikus hóletevő szánkógyártó nagyiparos 28. Bárányfelhő-bodorító 29. Bélgázpalackozó 30. Bolhafarmgazdász 31. Busman palmtop manager 32. Cukorkeserítő és mézsavanyító szakmunkás 33. Dákóslukkoló 34. Dinnyezsugorító gépkezelő 35. Diplomás madárijesztő 36. Dugattyú visszahúzó rugó beszerelőszakaszisztens 37. Farágó 38. Fedettpályás képmutató 39. Felbérelt ellentapsonc 40. Főállású Jedilovag 41. Galambszarszedő 42. Gilisztaidomár 43. Guminő szervizelő 44. Gumióvszer tesztelő 45. Guruló hordó 46. Gyakorlott, önálló munkavégzésre képesmonitor (valós) 47. Gyors és gépkocsirakodó (xxxLevi) 48. Hanghullám-törő asszisztens 49. Kavicsmászó 50. kedvezményes belépő 51. Kenyérkenő 52. Kétoldalas ütvefúró 53. Kígyóváll masszőr 54. Kismenő 55. Kuglóf aszaló 56. Kutyagumi- szervízi raktáros 57. Lapáttechnikus 58. Lekvárkaszálló 59. Levegő becsomagolo szakmunkás(lufis) 60. Makacs ellenző 61. Másokon átnéző 62. Medvetej dobozló 63. Megbízott mindenkire várakozó 64. Meg-megálló 65. Méhész és nőgyógyász 66. Melltartó védőnő 67. Méregképes könyvnyelő 68. Okleveles hülyegyerek-referens 69. Ólajtócsapkodó 70. Pénznyelő 71. Pizzaszeletelő 72. Reptéri bakter 73. Satu-tuningos 74. Survivor supervisor 75. Szarkofág műszerész 76. Szélfütyültető 77. Szemráncoló 78. Szervizvezető szervizes 79. Szőrszálhasogató 80. Szövőlepke befogó 81. Tészta feszítő kisiparos 82. Tojástartó 83. Tücsök ciripeltető
  5. NM. <_< SMS-t megkaptam de nálunk Flóra elfoglaltsága miatt jelen esetben is tart a gyerekösszeszedési projekt.Tehát max. este ha lesz v.hol v.mi ott tudok informálódni.Amúgy is amolyan töltelékember szerepét töltöm be.Tehát ahová küldtök, oda mejek. :wacko:
  6. Ez volt a következő kép: http://mellbimbo.eu/files/stasha_20984_11.jpg ami nem műxikhogyk@pjabe.
  7. Tehát, leírom újfent.Az X16XEL-be esetemben 3.7L olaj ment bele.Ebben benne van amit az olajszűrő felvett.Ettől függetlenül célszerű első körből 3.5L-t önteni bele, és miután megvolt a próbaindítás és elaludt az olajnyomás lámpa is, tehát úgymond felvette a motor az olajat, utána motor leállít, és kis idő múlva szintet nívópálcán ellenőriz, ha szükséges utána tölt, de ne legyen tovább a minimum és a maximum jelzés közötti rész 3/4-ig, mert üzemmeleg állapotban az olaj tágul, és ha sikerült max. nívóig felönteni, vagy azon túl, akkor a számára felesleges olajat v.melyik szimeringen (első vs. hátsó) keresztül a szabadba üríti.Pörgetni tilos.Szépen alapjáraton kell hagyni, hogy az olajszivattyú tegye a dolgát. A váltóolaj csere periódusa emlékeim szerint talán 60e.km és csak gyárit szabad belőle venni, ugyanis más olajat a váltó tetején lévő szuszogón keresztül ugyancsak kinyomja.Ez ilyen. Amúgy a gyújtógyertyát is célszerű az olajcserével együtt kicserélni.A 4db. talán jó ha 4500ft-ba kerül, és mivel a tiéd 16V, ezért spec. olyan gyertya kell bele.Tehát úgymond 2 pólusú.S, szigorúan ebből is csak gyárit, mert ez jó bele. Az olajsár pedig a betöltő nyílás körül is fellehető ha egyáltalán van benne, esetleg a szelepdekli belső felén amit nem fogsz látni, vagy pedig az olajkarter legalján amit megint csak nem fogsz látni.Kimosása szétszedett állapotban Brigéciol, Nitrohigító, benzin, féktisztító spray, nagynyomású meleg vizes gőzborotva. Dióhéjban..... Amúgy meg egyszerűbb lenne mindezt élőben elmondani, mert nem íródeáknak készültem. :( Amúgy holnap én is megveszem az olajcserémhez szükséges 5+1L olajat, meg a szokásos szűrős csacskaságokat.Az olaj még képlékeny.Drága nem kell bele, mert úgy is megeszi, tehát v.mi Catrol, Shell vagy ilyenek lesznek.Az ELF nem jött be.Megette.Nagyon. ;) Még is csak ECOTEC na! :wacko:
  8. Papi! Sztem veszel egy egy NE-t, és beállítod a sarokba.Kb. 25e.ft-ért már kapol jót.Utána ha lesz pici zsé' akkor szétboríttatod aztán fargtatsz belőle egy SEH-t! :( Nem kell ezzel kapkodni.Bár ésszerűbb megvenni egy átépített jáccóskocsit. <_< Lásd én példám. :wacko:
  9. Johnny, te pedig valszeg egy ILYENNEL akadtál össze. <_<
  10. Egy régi ismi mondta aki nem volt éppen egy bredpitt, hogy tüzet oltani moslékos vödörrel is lehet! :wacko: :( ;)
  11. A lényeg, hogy 5L-es kannával vegyél, mert kb. 3.6-3.8L olaj fog bele menni, a többi pedig kell utántölteni. :wacko:
  12. Már írtad, hogy mit vettél és nyugi, az X16XEL a Valvoline-t is meg fogja enni.A Metabondból kevesebb fogyna, több benne az adalék.Amúgy pedig feltuningolt ELF olaj. Nekem Metával normális olajfogyim volt, tehát 10e.km alatt 1L fogyott.Valvoline-ból 2L.Szerette a kincsem.Az egyhat tizenhatszelep már csak ilyen X-es motorkódnál! :( Amúgy kb. olajcsere előtt állok, de mivel még nem volt rá időm, nem csináltam meg.ELF olajjal próbálkoztam első körön, abból 2L fogyott.Most majd Metabond jön.Bár kméten elég nehéz beszerezni, kicsit várni kell rá míg megjön.
  13. Jó lenne egy "élvezhető" minőségi felvétel, mert ez csak amolyan amatőr dolog, csak úgy voltam vele, hogy legyen már v.mi képszerű bizonyíték a ténykedésemre! ;) Úgy hílják, hogy stab.ernyő, és ejtőernyő tartozék volt........míg el nem csapliztam! ;) Amúgy a csörlőkötél van rá felerősítve, hogy leoldás után ne legyen nagy gubanc rajta, és könnyen feltekerhető legyen. :(
  14. Voltam ma kint Szentkirályon.A szél 16:00 körül itt gyilkos kategória volt, kiérve egész jó volt.Némi földi kupola kezelés után jött a repüléses szakasz.Sikerült 5 csörlést csinálnom, szép leszállásokkal.Volt még rajtam kívül 2db növendék, egy fiatal srác ill. egy idősebb hetényi úriember, aki baromi szépen kezelte a kupolát.Mindenki tudott repülni, nekem annyi fórom volt, hogy minden saját, még a leoldó is, így gyakorlatilag mindig startra készen voltam mire megjött a csörlőkötél.Nagyon jókat suhantunk, kissé bika hátszélben nagyon komolyan tud hasítani az én "tanuló" cuccom is tökéletes biztonsággal.Szvsz. olykor megvolt a 40-45km/h hátszélben.A max. magasság pedig 200m. Az uccsó reppenés naplemente közben ill. inkább már utána volt.gyönyörű odafentről, higgyétek el. Képek később, mert a tár baróó lassú no meg a NET kapcsolatom is.Jutúbra éppen most töltöm fel a startolós videómat, a leszállásos már fent van.Majd mindent belinkelek egyszerre. <_<
  15. A story folytatása: Kiveszem a pótkereket (talán tavasszal pumpáltam fel) persze lapos.Úgyhogy nem volt mit tenni, felkötöttem a bringa csomitartójára, eltekertem az izsáki úti AGIP-ra, felpumpáltam, majd mivel eltérő gumi méret van rajta (186/65-15) így levettem a jobb hátsó kereket, azt felraktam a defektes helyére, és jobb hátra pedig ment a pótkerék. A bal első vesztét egy rozsdás szög okozta, ami félig kiműtöttem, aztán picit vissza dugtam, hogy a gumisnak ne kelljen sokat keresgélnie a hiba okát. A'sszem nem biztos, hogy érdekelne a kora..... <_< ;) :(
  16. Ébredés utáni első ciginél mit látok?Defekt bal elöl.Ez a nap is jól kezdődik. ^_^
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.