Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

warwolf

Fórumlakó
  • Hozzászólások

    20.163
  • Csatlakozott

  • Utolsó látogatás

Everything posted by warwolf

  1. A város romokban hevert, amit lehetett kitört/letépett a vihar.Nagyon komoly volt.Nálunk egy kajszibarack fa látta kárát, pedig idén sok barackot szedtem le róla.Most meg tüzelő lesz belőle sajnos. Internetünk is csak ma reggelre lett.
  2. warwolf

    Egyéb csevegés

    Bevallhatom, nekem is másolat volt fent.De tette a dolgát. :icon4: Olyan karcok voltak benne, mint ha bele vágtak volna flexxel.Jóó magyar utak! :icon4:
  3. Ma reggel teszteltem, vissza állt minden a normális kerékvágásba.Anno mikor a Mátrában voltunk, ott volt némi vízhőfok ingadozás, azóta piszkálta a csőröm, hogy mitől lett az üzemi hőfokról látványosan vissza esett a vízhőfok majd utána dolgozott normálisan tovább. Valószínűleg a termosztát adta akkor meg magát azóta pedig vagy pedig későn nyitott, vagy részben nyitva volt/maradt/lett. A hűtőmacerálkodás meg azért volt szükséges, mert egy körben akartam mindent kizárni.Amúgy tiszta volt kívül/belül,, még az alja is ahol előszeretettel megáll a trutyi.Ez egy bontott gyári hűtő, még megvétel után voltam kénytelen bele applikálni, mert ami benne volt annak a termosztátház felöli kivezetése, a felső rezgéscsillapító gumik hiánya miatt törött volt.Ugye akkor vettem bele új hűtőt ami szintén folyt, aztán jött ez a bontott gyári ami eleinte picit szivárgott az összeillesztésnél, majd bedagadt, és azóta sincs vele semmi baj. Úgyhogy vektor kész, ma ha az idő kicsit felszáradt, fetrengek a kórzám alatt, mert ott meg féket kell varázsolnom.Ki gondolta volna, hogy az első szériás kisgépek főfékmunkahengere, a főfékmunkahengerekben lévő fékcső hollanderek furata és még a rásegítő sem egyezik az A2-es kórzák cuccaival, ami viszont egyezik a Corsa B dolgaival..... :icon4: Gyártattam hozzá fékcsöveket, azokat kell bekötnöm, majd légtelenítés következik.Jóó móka lesz! :icon4:
  4. Ma délután mókoltam kicsit vektorral.Nem tetszett a magasabb üzemi hőfok.Hűtő ki, átmos kívül/belül+új termosztát.Próbajáratás után mint ha egy fokkal jobb lenne.Valszeg a nyári meleg miatt lehet, jobb ötletem nincs.Stabilnak stabil a technika. Holnap kóórzafék lesz.Attól picit jobban tartok. Jó dolog ez a szabadság. :D
  5. Ma kicsit rutinoztam vektorral.Egy ideje magasabb hőfokon dolgozik városban, és sűrűbben kapcsol mind2 venti.Ilyesmit korábban nem csinált. Hosszútávon is magasabb a hőfok, de nem vészesen. Ma délután kiműtöttem a hűtőt, átmostam kívül belül, megnéztem a klímahűtőt, annak a lamellái is szabadok, tehát nincs közötte kosz, továbbá a biztonság kedvéért vettem egy új termosztátot is.Ha már lúd, ne kelljen még egyszer szétszedni. Járatás közben néztem, hogy mi a pálya, de semmi változás, ugyanúgy felmegy a hőfok, most talán a termosztát mint ha jobban dolgozna, látványosabban megy le a vízhőfok ventikapcsolás után. Utána szépen vissza melegszik, majd újra venti, és hőfok csökken.Betudom a stabil 30 fok feletti hőmérsékletnek nap közben.Egyelőre.
  6. warwolf

    Egyéb csevegés

    Nekem az ültetés miatt ilyen kellett az Astrán.Fő a békesség elven. :D
  7. warwolf

    Motor

    Bontóshoz elmész, bontó előtt kiszerel/beszerel.Ha jó, akkor jó.Ha nem, akkor nem. :D
  8. Voltunk ma Lakiteleken strandolni.Családias hangulat, semmi szardínia effekt mint itt Kméten ilyenkor.Nem a holtágnál, hanem a medencés részen.Még ennyi klassz igazi nem mesterkélt hús/vér csajt nem láttam mint itt, no meg a kissé nagyra sikeredett bikini alsóból kikandikáló borotvált sunák látványa sem volt utolsó! ;) Sztem a csajoknak fel sem tűnt, nekem persze igen! ;) S, nem kellett hozzá letölteni semmit, vagy utalni paypallal....... ;) Volt egy jó momentum is, ugyanis egyszer kis erővel eltalált egy strandlabda, majd megállt a hátamon.Akik rúgták, kissé ledermedtek, lévén biztos a kendő miatt ;) rémísztő látvány vagyok haj nélkül.....állítólag.Szóval a levegő megfagyott.Mikor feléjük fordultam, hogy vissza passzoljam a labdát, kitört belőlem a röhögés, mert ezek tényleg be voltak parázva, hogy mi lesz a reag. a dologra! :icon4: :icon4: Pedig kb. annyira vagyok véres kezű mint Joee, és kb. a hajam, már ami megmaradt pont azért olyan rövid amilyen! :lol: Az úton meg lényegesen kevesebb b@rommal találkoztam mint az volt korábban.Lehet, tényleg változik valami az emberekben? :D
  9. Nekem a mai még képlékeny.Lehet, pancsi lesz belőle. :D
  10. Na bakker! :D :icon4: Amiről beszélsz az 16e.ft lett volna az 5L.Ez síma.
  11. Én imádnám, de sedan.Szal' csöbörből vödörbe.A másik, hogy hátul hajt.Én télen imádnám, de aki zömében vezetni fogja, az tuti megcsukná. Azért thx. Amúgy ma megejtettem az olajcserét is, mert Szolnokra menet kiírtaa kincsem, hogy Oelmangel.Különösebben nem foglalkoztam vele, mert eddigi tapasztalataim alapján még mindig marad ilyenkor benne 4L motorolaj. Viszont amint haza értem, irány sógor, aztán a garázslejáróban megtörtént a légyott.Nagyon durván csöndesebb lett ettől az új olajtól.Korábban ilyet a Castrolnál sem tapasztaltam.A későbbi tapasztalatokat majd Turci elmeséli, ha megvan még a vektorvásárlási szándék. :D
  12. 12000ft volt minden szűrővel (levegő;pollen;olaj). Az a "gáz" a tiéddel, hogy csak egy nagyon szűk közeg az aki szerepelhet mint lehetséges vevőkör.Sokat dobna rajta a gyári spoilerezés, mert úgy még gyáriasabban nézne ki. Egy átlagember meg fél a nagy motorccm-től, ezért csak a magunkfajta fogja megvenni, de idővel.Amúgy meg mentsd le CS.ről a képeket, aztán told fel a hahúra. Ha félsz pöst/környékétől, hozd le ide Kmétre árulni.
  13. Töltsél fel képeket a hahúra, mert így a kutya sem fog felhívni. :icon4:
  14. Az enyém ma ment át műszakin.Nem volt szükség a csókra, nem lóg semmije, fékek rendben vannak.Délután olajcsere.Liqui Molly-t kap. Azért döntöttem a drágább olaj mellett, mert mióta megkapta azt az ominózus 1L OMV olajat ami 3600ft-ba került, nos azóta elmentem vele 3000km-t anélkül, hogy utántölteni kellett volna.Amúgy az olcsóbb verziónak csak 2500km volt a km.limitje.
  15. warwolf

    Egyéb csevegés

    A macerás és drága turó helyett elég sokan nyergelnek át az olcsóbban beszerezhető, szívó V6 applikációkra. :D
  16. Korábban este volt nagy feeling kimenni, de a fentebbi okok miatt már az sem jó.A piszok sok román "vendégmunkás" sokszor ott éli a családi életet is.Gázz... :D
  17. Jelenleg az enyém is ugyanezt csinálja, városban tötymörgésnél végig a határon van vízhőfok és sűrűn kapcsol a venti egyes fokozata, pár kilóméteres haladáskor visszahűl normál hőfokra.
  18. Írtam SMS-t.Nem jó rá a főfékmunkahengerem, szóval megkértem Piczi-t, hogy tolja utána a bontottat.A fene sem gondolta volna, hogy varia volt vele.A 7végén ha ma megjönne, szvsz. lesz egy féktelenítés is.Ha szópóág, akkor még csőperemezés is. :icon4:
  19. Ma délután találkoztam Joe-val az Arborétum dombelkerülő felöli részén.Éppen bottal piszkálta a klímakompresszor vezetékét, hogy működjön a vektorba a technika.Kontakt baja volt.Sztem tiszteletbeli Corsássá kellene fogadni! :D
  20. Ha nincs berágva, akkor valóban vissza tehető.De ha mozgatás közben lekvár hangja van, vagy érzed az ujjaid alatt a darabos működést, célszerű kicserélni.Nem egy nagy összeg.
  21. warwolf

    Egyéb csevegés

    Fentebb a válasz.A CDX volt anno a legmagasabb felszereltség.Nekem is minden vacak benne van a gépben, és működik is.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.