Sörös Sanyi

A tél úgy jó, ahogy van! :unsure:

Nekem bebukva. A fékhez hiányzik egy autómata. A környékbeli Mantások és Asconások fel vannak hívva, mindenki azt keres otthon, de jobbára mindenkinek kézi utánállítású van. :unsure: Holnapra ha senki nem talál, akkor egy Opel alkatrész nagykereskedésben dolgozó ismerős megrendeli Németo.-ból, de ebből akkor se lesz semmi hétvégére. Tudom, beférhetnék sok helyre, de megfogadtam, hogy sehova se megyek mostantól a saját kocsim nélkül... Úgyhogy Manta talira már muszáj összeállnia, mert arra már egy éve készülök lelkileg. Oda jobban vágyom, mint haza.

07.04. kedd; A nagy kirándulás Ma, a tegnap este megbeszélt terv szerint 9 órakor indultunk el, három autóval (Vectra, C Corsa, Manta). Először egy nagy bevásárlóközpontban álltunk meg, ahol a piknik kellékeit vettük meg, majd elindultunk Pont de Salars melletti mesterséges tó felé, ami tulajdonképp egy gátrendszer része, ami egy vizierőműhöz tereli a folyót. Innen tovább indultunk a Millau-i Viadukt felé. Ahhoz, hogy odajussunk, át kellett menni Millau városán. Rögtön érthetővé vált, miért is volt olyan nagy szükség a viaduktra. Még így is dugók voltak, hogy a nagy forgalom elkerüli a várost. Viszont szép város, volt mit nézni. Mint Francoise-tól megtudtuk, Millau a viadukton kívül a bőrkesztyűiről híres, kicsit jobban, mint nálunk Pécs. :( Aztán a városból kikecmeregve megálltunk a viadukt alatt. A távolból az ember nem is gondolná, micsoda méretek vannak ott. Adatokat nem mondok, mert egyrészt unalmas lenne, másrészről meg nem tudok semmit a méreteiről. Legyen elég annyi, hogy a legmagasabb pillér 43 méterrel magasabb az Eiffel toronynál, és majd' 2.5 kilóméter hosszú. Innen felmentünk a viadukt múzeumába. A parkolóba felérve megebédeltünk, majd tovább gyönyörködtünk a hídon, körbejártuk az udvaron kiállított dolgokat, fényképezgettek a többiek, majd bementünk a múzeumba. Az első, ami jó volt, az a légkondi. B) Itt vetítettek egy cirka 10 perces filmet az építésről, a falakon az építés egy-egy fázisát megörökítő kép (a két kedvencem: 1., 2.), a vitrinekben pedig szuvenírek. De mindenféle. A kedvencem egy bicska volt, egy gravírral, ami a viaduktot ábrázolta. De volt itt óra, kulcstartó, meg tényleg minden. Innen Francoise egy elég komoly hegyitúrára vitt minket autóval, úttalan utakon, hatalmas szakadékok mellett, csodálatos hegyeken át. A célt ekkor még nem is sejtettük. Katinak már néha tényleg halálfélelme volt az autóban. :D És végre felértünk. Elég sivatagosnak tűnt a táj. Nem is sivatagi, inkább marsi, mivel a talaj vörös volt, a fű elég gyéren nőtt rajta. Node 10 méter séta után megláttuk jövetelünk célját. A viadukt felülről! Remélem, a többiek csináltak innen szép képet, és később beszúrhatom, mert minden pénzt megér a látvány onnan. Itt kicsodálkoztuk magunkat, majd elindultunk a túra utolsó állomására, Roquefortba, a belülről penészes sajt hazájába. Mások lebüdösözik e sajtfélét, én ilyet még véletlenül se mondanék rá. Egyrészt, mert nemigen érzek szagokat, másrészt az íze feledtet mindent. Nagyon finom. Közben csak úgy érdekességképp elhúztunk Didier Auriol háza mellett. És megérkeztünk Roquefortba! Kicsi városka, kacskaringós utak vezettek fel a Societé múzeuma (raktárja, csomagolója) elé. Itt a következő turnus indulásáig kb fél órát kellett várni, amit jobbára fényképezéssel töltöttünk el, majd kb 10 perccel látogatás kezdete előtt bementünk a múzeum várótermébe, ahol a Societé reklámfilmjeit vetítették. Aztán elindult ez a kis túra. Egy aranyos kiscsajszi jelent meg, aki arra kért minket, hogy kövessük, és nagyjából elmondta (szerintem) azt, amit egy magyar idegenvezető is elmondott volna. Ezután elindultunk lefele, ugyanis ez a múzeum (szerűség) egyben a Societé raktára, és csomagolója, ami a város alatti barlang, vagy inkább kazamata rendszerében helyezkedik el. Az első megállónál nagyjából a Roquefort környéki táj kialakulását magyarázta el idegenvezetőnk. A magyarázatot nagyjából fordították Szabináék, és Francoise is mondta a lényeget angolul, de nem nagyon foglalkoztam vele. Nagyon lekötött a kiscsajszi. Eszméletlenül gesztikulált, úgy járt a keze, mint a motolla, és abban a kék köntösben zöld szegéllyel, és az összefogott haj alól kikandikáló fülekkel úgy nézett ki, mint egy aranyos kobold. :D A mondandója után sötét lett, és egy terepasztal szerűségen hangok kíséretében megtekinthettük, hogy hogy alakult ki Roquefort környéke. Ezután átmentünk egy világos terembe, ahol mozgó falak kíséretében lett elmagyarázva a földalatti barlangrendszerek kialakulása, vagy valami efféle. Innen egy kis előadóterembe mentünk, ahol egy kisfilmen megtekinthettük, hogy hogy lesz Roquefort sajt a juhtejből. A vetítés végén a csajszi megjelent pár pokróccal, amit magunkra teríthetünk, mivel a barlangredszerben állandó 5-7 fok van, viszont mindenki rövidgatyában és pólóban jött le a fenti cirka 30 fokról. Persze nekünk nem jutott a pokrócokból. (Én nagyon nem fáztam, de a csajokat sajnáltam, akik néha dideregtek picit.) Az utunk a barlangba vezetett, ahol érezni lehetett egy enyhe huzatot, és a többiek már a sajt jellegzetes szagát is érezték. Egy nagyobbacska teremben megállva újabb történet következett, aztán egy fény-árny játék, ami egyik falról a másikra mászott át. Szép volt, bár az aláfestő dumából egy szót sem értettem. :D A következő megállóhelyen el lett magyarázva, hogy hogyan tenyésztik a gombát, és azt miféleképpen keverik a sajthoz, és hogy utánna hogy lesz az, hogy a penész belülről el kezd érlelődni (elárulom a titkot: átszúrkálják, ezáltal levegőhöz jut a belseje). Aztán elérkeztünk a lényeghez: az érlelő és a csomagoló részek mellett mentünk el, amelyet csak egy plexi fal választott el tőlünk. Itt fapolcokon pihennek a sajtok, várva azt, hogy beérjenek. A csajszi felhívta a figyelmünket, hogy ne nagyon maradjunk le, és a lényeg, hogy ne nagyon bámészkodjunk, mert az zavarhatja az ott dolgozókat. Ezután a lány megmutatta, miféleképpen folyik a csomagolás. Mesélt közben, és ripsz-ropsz kész is volt egy guriga. Kérdése senkinek nem volt, indultunk hát tovább. Innen egy olyan terembe értünk, ahol történelmi nagy alakok sajtot esznek. Az itteni történésekről fogalmam sincs... Aztán eljutottunk röpke túránk végéhez. Itt a Societé három termékét kóstólhattuk meg, szuveníreket vásárolhattunk, prospektusokat vehettünk magunkhoz. Szabinától kértünk tollat, és írtunk a vendégkönyvbe is, persze magyarul. Sajnos már csak kint jutott eszembe, hogy Szabinát vagy Maurice-t meg kellett volna kérni, hogy a szövegeket írják oda franciául is, hogy más is értse, ne csak mi, ha visszamennénk. Itt egyébként Szabinának iszonyat jó kedve lett (nem mintha addig nem lett volna neki). A jókedv oka: most beszélt először úgy egy franciával, hogy nem is ismeri, és mégis tökéletesen megértik egymást. Meg is lett dícsérve azt hiszem a kiejtése és a szóhasználata. Mi pedig vele örültünk. Kiérve iszonyatosan fejbevágott minket a meleg. Kicsit még meg is szédültem. Hiába, egy ajtó, és rögtön legalább 20 fok a diffi. Kiérve Szabináék meghívtak minket a közeli étteremnél egy hűs italra, majd indultunk vissza. Az út hosszú volt, de szép. Elmentünk egy tó mellett, amely meg merem kockáztatni, majdnem akkora kiterjedésre, mint a Balaton. Azt hiszem, magyarul Farkas-tó lenne a neve(legalábbis Francoise nagyon emlegette a farkasokat, és mesélt valamit angolul, de abból a nyelvből is kb annyit értek, mint a franciából). Aztán hazaérve jött a vacsora. Vacsora után újra kiköltöztünk a sátrak elé, és sörözgetés közben jól elbeszélgettünk a fáklyák fényénél, aztán alvás következett.

Veled örülök! :unsure:

Meló volt, ezerrel, nekem legalábbis. Roli! Holnap, vagy holnapután derül ki, hogy kész-e a Manta? Amint tudok róla valamit, megkereslek!

No meg a kis pumák mindenféle színben...

07.02. Vasárnap Az esküvő másnapja, és az enyém is... Hajnalban, a napfelkeltével (újabb francia szokás szerint) eltűnt az ifjú pár. Nosza, aki élt és mozgott, kocsiba pattant, és megkezdődött a hajnali vadászat. Ennek a szokásnak az a lényege, hogy az ifjú pár valahol a környéken elbúj, és a násznépnek meg kell találni. Miután meglettek, enniük kell a friss házasok leveséből. Ez a "leves" tulajdonképpen azt tartalmazza, ami éppen az asztalon található volt. Elég gusztán tud ám kinézni! :( Szóval, a hajtóvadászat elindult, mi Pintyővel Virginie-hez szálltunk be, az E Kadett GSI-be, és a tetőablakba kiállva kémleltük a határt, fehér Mantára vadászva. Akik voltak Maurice legénybúcsúján, azok hatalmas előnnyel indultak, ugyanis annak helyszínén vertek sátrat Szabináék. Itt aztán jól fel lettek ébresztve, még sörlocsolás is volt, majd jöt a leves! B) Förtelmesen nézett ki, voltak is grimaszok, de azért becsületükre legyen mondva, ettek belőle. Egy körtét én is kikaptam belőle, és jól megettem. Szerintem kávézaccal volt kicsit fűszerezve, de nem volt vészes. Ezután a nagy kajálás után visszamentünk a lagzi színhelyére, és elkezdtünk takarítani. Ekkorra már tényleg kidőlt mindenki, egyedüli magyarként voltam a tisztogató brigádban, de jó volt. Takarítottunk, viccelődtünk, röhögtünk, és kajáltunk, méghozzá sajtlevest. Nos, ez az étel csak a nevében leves, leginkább a rakottkelkáposztához tudnám hasonlítani, amiben sajt van. Viszont isteni. Kaja közben söröztünk, és jókat mosolyogtunk David barátomon, aki az asztalra borulva aludt. Hát, utólag belegondolva, nekem nem kellett volna kacagnom rajta, de akkor még nem tudtam, mi vár rám. Közben megismertem Guiyom (Szabina, Maurice, ha ezt olvassátok, légyszi valahogy juttassátok már el hozzám ennek a névnek a helyes leírását! Előre is kösz) édesanyját. Ugyanolyan kedves, és közvetlen, mint a kissrác, jókat nevetgéltünk. És ekkor kezdődött el a borzalom! Említettem ugyebár, hogy a francia sör alattomos... Nos, annyi még megvan, hogy elkezdett fájni a fejem. Kifeküdtem a fa alá. Következő kép: mászok be a sátorba (ami cirka 5 Km-re van a lagzi helyétől. Fogalmam sincs, hogy kerültem oda), és a többiek mondják, hogy inkább ne feküdjek be, mert meleg van benne. Ekkor kerestem egy árnyékos helyet. Találtam is. Fikusz autója orra alá feküdtem be. Igen ám, de valaki szólított, rutinból ültem fel, és jól lestukkoltam valamit. Szóval iszonyat másnapos lettem, na. Pedig a magyar sörtől sosincs semmi bajom, de ez betette a kaput nálam... Közben Fikusz bütykölte az A Mantát. Kezdetnek kinyitotta a csomagtartót (a bonyolultság ott volt, hogy kulcs az nincs), majd jól átnézte, és lemosta. Ezt én lendületből átaludtam. A következő emlékkép, hogy a lányok le szeretnének lemenni a közeli tóhoz. Rádumáltak engem is. Elmentem, de olyan szinten fájt a fejem, hogy a szemem nem bírtam kinyitni. A legelső árnyékos helyen ledobtam a pokrócot, és pihentem tovább, míg a csajok lubickoltak. Cirka két óra után elindultunk vissza, én pedig folytattam a másnapom. A vacsorát a falu focipályája melletti füves területen szándékoztuk elfogyasztani, amit patak, erdő és dombok határoltak. Eddigre már nagyjából a fejem is kitisztult, a súlya is csökkent, és a kismajmok is kiköltöztek, úgyhogy tényleg jól voltam. Itt lendületből meg lettem kínálva egy itallal, ami leginkább gyermekkoromból az ipekakuánára hasonlított. Vízzel felhígítva fogyasszák, és bizony ehhez is hozzá kell szokni. Kaja előtt jól kitárgyaltuk vendéglátóinkkal a lagzit (máramennyire tudtuk, mert Szabináék kicsit később jöttek, úgyhogy tolmács nélkül nehezen ment), majd nekiláttunk enni. A kaja jobbára a lagziból megmaradtból állt, ami direkt jó volt, mert a többiek is megkóstolhatták a sajtlevest. Kaja után a házigazdák laptopon a lagzin készült képeket nézegették, a magyar banda pedig amolyan táborozósan énekelgetetett. Én ténferegtem erre is, arra is. Viszont az nagy emlékem, amikor Vera1 Épp a fülem mellett énekelt valamit jó hangosan, csak hogy ne felejtsem el a másnapot. :D A sötédedés után vettük a sátorfánkat, és visszamentünk a táborhelyünkre. Itt leszúrtuk a fáklyákat, kiterítettük a pokrócokat, és jót dumáltunk még egy darabig. 07.03. Hétfő; Punnyadás és A Manta ezerrel A mai nap a henyélésről szólt. Egész délelőtt mást sem csináltunk, csak beszélgettünk, mindenkivel, mindenhol. Délelőtt Joci és Kati elmentek Baraqueville-be, bevásárolni a vacsorához, amit ők készítenek el. A menü amolyan magyaros, egy fogás és hozzá saláta. A kaja pedig nem más, mint marhapörkölt. A nyál még most is összefoly a számban a puszta gondolatától is. A többiek is elmentek vásárolgatni, mi pedig Maurice-szal kocsikázni indultunk. Bementünk Baraqueville-be tankolni, pénzt levenni, és francia csajokat stírölni. :D De Szabinának nincs semmi aggódni valója, mert akárhogy keresgéltünk, nézelődtünk, arra jöttünk rá, hogy a magyar csajok sokkal szebbek, és Maurice szerint nagy általánosságban még okosabbak is. Ő már csak tudja! :D Aztán elindultunk összeszedni a sátrat, amit a vadászat után hátrahagytak. A sátort és az ágyneműt a sör és a hajnali harmat jól eláztatta. Begyűrtük a Mantába, és hazaérve első dolgunk volt kiteregetni. Fikusz pedig folytatta a Manta felélesztését. Emelőre került a kicsike. Kikerült alóla a tank, kiöntöttük belőle a benzint, és Fikusz ebéd (ami ismét elég kiadósra sikerült) után lefestette a rozsdától megtakarított részeket. Így aláfekve a kipuffogórendszer furcsaságai is kiderültek menet közben. Egy a lényeg, ebbe ha bele is folyik a víz, van hol kijönnie... Ebéd után Pintyővel bográcsállványt faragtunk három faágból, majd beállítottuk a lánc hosszúszágát, és innentől Joci és Kati volt a főszereplő a hírtelen eszkábált tűzhelynél. Miközben a bográcsban rotyogott a kaja, addig jókat dumáltunk, és amíg a salátát a szakácsok készítették, addig mi vigyáztunk a pörköltre. A marha picit már vén lehetett, mert nem igazán akaródzott neki normálisan megfőni, viszont az illatok... Hmmm. :D Házigazdáink nem is nagyon értették, hogy miért kell még főzni, gondolom, már ők is nagyon várták, hogy kész legyen. És megfőtt! Kellett neki vagy hat óra, de kész lett! Hát, a lényeg, hogy nem sok maradt a bogrács alján a végére. :D A salátával nem is nagyon foglalkoztam, pörköltből akartam minél többet magamba gyűrni. Közben az asztalnál tárgyaltuk ki a másnapi kirándulás mikéntjét. Csodálatos utat ígért Francoise. Vacsora után esőfelhők jöttek, úgyhogy a frissen megszáradt sátrat a mieink mellé felhúztuk, hogy majd a nagy táskákat abba fogjuk pakolni. Hát, másképp alakult, az lett az én sátram, mivel éjszaka Pintyő matraca kilyukadt, és arra keltem, hogy iszonyatosan fáj a hátam. A lomos sátorba pedig benne voltak Szabináék ágyneműi, úgyhogy abból megalmoztam magamnak, és péntek reggelig ez a sátor maradt a hivatalos lakhelyem.

Ezt Harley talikon is szokták játszani Honda Goldwinggel. :unsure:

No, ha megvan, akkor acca nekem! :unsure: De különben mindegy is, hogy 1.2, vagy 2.0, akkor is ki lehet taposni a belét, ha valakinek nehéz a lába... (persze nem magamról beszélek...)

De Roli te még emlékszel arra a képre ugye? Kopp I400-as szélesítés volt ráfaragva, és böszme öblös felni volt alatta. Hova a pics*ba ástam el azt a képet???

Na ja, de az én álom A Corsám picit még Mantásabb! :unsure: Rolinak már egyszer mutattam, de most nem találom. Egy vajszínű vas van a képen. Nagyon brutál! És hogy hol gazdaságos egy 2.0-ás Corsa? Egy 3.0-ás Manta mellett. :)

Á-á! :unsure: A Corsa, manta szélesítésekkel, és 2.0-ás motorral, vagy esetleg egy C Kadett Coupe, vagy City, hasonló motorral. Suzuki elég egy a családban. :)

Per pillanat a benzinárak miatt csak álmodozok, de én akkor is kitartok mellette. Úgyhogy ennek a projektnek a feltétele egy másik, kisköbcentis (ám harapós :unsure:)verda birtoklása.

Nézd meg a Mantát, vedd el a gazdát! :unsure: Nagyon szép lett, gratula! Remélem, jobb minőségű, mint a múltkori.

Nekem nem fog menni... Sorry, én is nagyon bánom. :unsure:

Igen, Tasét meg is bírtam nézni, de Darkét az istennek se...

07.01. Szombat; Az esküvő napja. Ébredés után Nagy meglepetés ért. Francoise előszedte a fészerből a Rekordot, lemosta, és díszítette, mert az lesz a menyasszonyis kocsi. Hát a por alatt gyönyörű kincs rejtőzködött. Közben Szabina a fodrásznál, Maurice és Fikusz Mantája pedig az udvaron szépült. Ekkor kaptam életem eddigi legjobb felkérését, amit hülye lettem volna visszautasítani. Maurice megkért, hogy a lakodalmas menetben én vigyem a Mantáját. Ennek örömére meg is javítottuk a dudáját. :( Aztán mentünk befejezni a díszítést. Szerencsére már nem sok volt hátra, hamar befejeztük. Ebéd után viszont elkezdtünk készülődni, mert négy órakkor indult a nagy esemény. A csajok gőzerővel vasaltak, míg mi jókat dumáltunk, és próbáltuk megérteni egymást a többiekkel, kisebb-nagyobb sikerrel. Du 4 óra, indul a felvonulás. Elől Francoise ment a Rekorddal, és az ifjú párral, utána Fikusz, majd én, utánunk pedig a többiek. Hangos dudaszóval tartottunk a közeli templomhoz. A szertartás előtt gyors fényképezések, majd az egész násznép bement a kis templomba. Mondanom se kell, nagyon szép volt belülről is. A szertartás csodás volt, és (nagyjából) két nyelven folyt. A tanúk és a testvérek beszéde magyarul volt. Volt kórus is, és a gyerekek még egy kis előadással is meglepték a násznépet. A pap beszédét abszolult nem értettem, de azért nagyjából annyit felfogtam, hogy beszélt arról, hogy a szerelem nem ismer határokat, vagy valami efféléről. Megvoltak a beszédek, és ezekután egy kissrác hozta a gyűrűket. Na, innentől a magyar csajoknak új szerelmük lett, a kis Guiyom (tuti rosszul írtam le, ez a név nem szerepel a puskámon, viszont fontos megjegyezni)! B) Róla annyit, hogy egy örökké mosolygós, szemüveges szőkésbarna kiskölyök, sebes térdekkel, és a csajok rögtön beleszerettek. :D Megtörtént az eskü, felkerültek a gyűrűk, kicsordultak a könnyek, majd a Republic Szeretni valakit valamiért zenéjére kivonult a násznép a templomkertbe, ahol egy kis fogadás várt mindenkire. Itt fehérbort, különböző sütiket, és más finomságokat lehetett fogyasztani, és a kissrácok drazsét szolgáltak fel a lányoknak. Nem is kell mondanom, kinek fogyott a legjobban a drazséja. :P A fehérbor elég alattomos volt, a magyar lányok egy része elég hamar az átlagosnál is mosolygósabb lett. Közben villogtak a vakuk, pózolt az ifjú pár, és a templom közelében lévő szökőkútnál egy kis balesetet szenvedtünk Fikusszal, amin majd negyed órán át röhögtünk (ígéretet tettem, hogy nem árulom el a balesetet, ezért most csak azok kacagnak, akik ott voltak...) Közben Maurice megismertetett minket egy környékbeli Mantással, aki csak a lagzi miatt jött Boussac-ba (hiába, a Mantások ott is összetartanak). A kis fogadás után kocsiba szálltunk, és a menet körbejárta az egész környéket, mindenhol hatalmas dudaszóval elhaladva. A sorba a piros Manta is beszállt, előttem ment, és egész Baraqueville-ig velünk maradt. A nagy menet után visszatértünk Boussac-ba, és megszálltuk a klubházat, ahol a lagzi folytatódott. Első meglepetés: nincs sör!!! A bejáratnál mindenki bólét vehetett magához, ami nagyon finom volt (amit kivettem belőle, hogy az alap pezsgő, és tele van mindenféle gyümölccsel). Kicsit még beszélgettünk, majd helyet foglaltunk a vacsorához. Az első fogás gulyás volt. Le a kalappal a szakács előtt! Hiába a 2000Km távolság, olyan volt, mintha otthon apám főzte volna (azért nem anyu, mert ő sose felejt ki semmit :D). Egyedül a babér levél maradt ki, de erről sem a szakács tehet, hanem az, aki az internetre feltette a receptet. Szóval tényleg minden elismerésem a szakácsnak. Az összes kaját inkább nem írnám le, hosszú lenne a lista, hisz volt vagy 6-7 fogás, felváltva magyar és francia fogásokkal. De volt két nagy különlegesség, amit nagyon élveztem, ezekre azért kitérnék. Az első egy magyar különlegesség, amit hogy a francia násznép is elfogyasszon, egy kis trükkel szolgáltak fel. A hungaricum a barack pálinka volt, a trükk a barack fagylalt. A lényeg, hogy lehet, hogy a pálinka magában erős lett volna, ezért édességgel lett feltálalva. Nagy ötlet! Azért én csak nem kutyultam össze, felhörpintettem a pálinkát, majd kikanalaztam a jégkrémet... A másik érdekesség az aligot (kiejtve aligó), amit leginkább a krumplipüréhez tudnék hasonlítani, amiben sajt van. Amikor az aligot került sorra (sülthússal és gombával), akkor a szakács és két segédje behozta egy hatalmas lábasban, és elkezdte nyújtani, valahogy így. Majd kivitték, és feltálalták. A vacsora közben azért történtek érdekességek. Mikor két fogás között voltunk, és beszélgettünk, egyszercsak a pincérek, és egy-két ember berohant, mondtak pár szót, majd népünnepély tört ki. Mint kiderült, a VB-n Thierry Henry gólt rugott a braziloknak. Ekkor durrogtak a pezsgők, nagy ünnep az ünnepben. Én is mosolyogtam, velük örültem, és eszembe se jutott megszólalni, hogy én a braziloknak szurkoltam. Vacsora közben a mögöttünk ülő asztaltársasággal (akiket már nagyjából ismertünk, hisz együtt laktunk, és díszítettünk) sokat koccintottunk az ifjú pár, és a közös egészségünkre, mi franciául, ők magyarul, csak hogy ismerkedjünk egymás nyelvével. Ja, és még Guiyommal kicsit lufifociztunk is. Tündéri a kölyök tényleg, a csajok jól választottak. :D A vacsora végeztével az ifjú pár kibontogatta a nászajándékokat. Hát, néha volt mosolygás! Mit ne mondjak, érdekes dolgok voltak az ajándékok, amolyan Nyuszifül volt cége mintatermék féleségek, főként. Volt egy kis játék is, (több-kevesebb sikerrel), amit Virginie vezetett le. Közben a francia válogatott megnyerte a brazilok elleni meccset, ami újabb kis koccintgatást eredményezett. Ezek után lett zene, és elindult a tánc. Először kifejezetten francia lagzis ment, amire kedvesen mi is fel lettünk kérve. A lányok éltek is az alkalommal, sőt, egy búj-búj zöldág-félébe még Pintyő is betársult. Ezután következtek a kissé populárisabb zenék, és táncok (mint pl a Szájber gyerek :D), és ami a fő: előkerült a sör!!! Maurice és David barátja mutatta meg a helyet, ahol rögtön koccintani invitáltak. Innentől kezdve állandóan Maurice-t és Szabinát kerestem, hogy meséljék el, hogy miért nem koccintok sörrel (Tudom, 150 évnek vége, de én kitartok, míg élek). A francia sörről annyit illik tudni, hogy finom, 0.25L-es kiszerelésű, és rettentő alattomos (erről később). Pintyővel e nedünek úgy megörültünk, hogy ott hírtelen ledöntöttünk négy-négy üveggel. Maurice csak nevetett, de David ledöbbent. :D Megemlítette, hogy ő egy jó hosszú este alatt nem iszik meg ennyit, nemhogy 3 perc alatt. Ezután Pintyő pálinkázni hívta Davidot, én pedig kimentem Fikusszal az erkélyre. És jól tettük! Jöttek a bolondmenyasszonyok, szépen sorban. Nagy móka volt. :D Addig nem engedtem be senkit, amíg meg nem csöcsörésztem. Jókat röhögtünk, a vámot megfizették, úgyhogy rohantak befele. Ekkor sem volt leülve a hangulat, de ők aztán iszonyatosan felpörgették a bulit, David komám (ő egy másik David) még engem is beráncigált, ami nem kis szó. És így ment ez egész napfelkeltéig. (Közben a magyar csapat cirka 3 körül elment, mert már mindenki holt fáradt volt a hosszú út miatt.)

Nem kell képzelegni, az oldalon rajta van a komplett autó...

Igaz, végülis veterán tali, egy veterános sem tart magánál soha egy komplett autót szerszámostól a csomagtartóban. :unsure:

Hát, nem egy sor 4, 8 szelep, az már biztos! :unsure: Nagyon bejött, főleg az autómata része, amikor Tas 120 körül nyomott egy talpast, két alig érezhető kattanás, autómata visszavált, és húz, mint állat! Node tudod, az MV6... :D :)

Erre mást nem is tudok mondani, mint tyü, azannya!

Semmi gond, ezért vagyok! Öröm az írásod javítani! :unsure:

Roli, te megírtad, én meg ékezesítettem. Olyan hosszú a Szeni története, hogy elbactam rá majd fél órát. :) Mindegy, úgyis jobb volt ez, mintha dolgoztam volna. :lol: Gelko, nagykulcs lesz szerinted valakinél? :unsure: Ha igen, akkor feldobjuk lendületből! :D

Nem tudom, de én a helyedben nem engedném odaülni! :unsure:

Bár kocsit szerelhetnék! Benn rohadok a gyárban 10-ig. Nem baj, már a szerelőnél a kocsi, jövőhéten Rolival már azzal megyünk Szegedre! (hacsak nemjön ő egy másik, már kipróbált vassal, de vonatra többet nem ülök!!!! :huh:)