Nos akkor a nem hivatalos verzió, avagy a tali nyusziszemmel :)
Szekcióvezérem Telo délelőtt érkezett a városba, rövid szusszanás után elindultunk várost nézni, ahol a nevezetességek mellett a villamos az, ami főszereplője lett a képeknek. No és persze kipróbálhattam, hogy milyen az astrában utasnak lenni, ugyanis egész hétvégén Telo volt a sofőröm :o
Kora délután Sörös Sanyi is megérkezett a városba, így a városnézést rövid kávészünettel szakítottuk meg, majd hárman a Déri Múzeumban megnéztük Munkácsy Mihály Trilógia kiállításának képeit.
http://keptar.demasz.hu/keptar/magyar/m/mu...ogia/index.html
ezt követően rövid fotózás után elindultunk a tali helyszínére, ahol Szabot és Adél már vártak minket, majd befutott Ember2, mackosajt és a csöppség, Luigi és családja, és I_S-ék.
A rövid, nem túl hivatalos , és néha döcögős(ami az én hibám) alakuló ülés után a már említett biliárdszalonban folytattuk a találkozót, ahol ki így, ki úgy brillírozott B) .De az éhség nagy úr, SzaboT és Adél megkértek kísérjem el őket egy közeli gyorsbüfébe, mivel nem járatosak a városban. Nagy erővel elindultunk az autóhoz, azonban a nem túl hivatalos parkolás miatt autóink el voltak zárva,
http://www.kepfeltoltes.hu/view/060108/tel...ltoltes.hu_.jpg
így gyalog kellett útnak indulni(ez nekem tűsarkúban külön öröm volt :blink: ). Ugyanis a táblán feltüntetett városi Televízió egyik alkalmazottja, a parkoló autók háta mögé állt. Az autó se ki se be, de erről majd az est hőse, SzaboT, bővebben mesél majd!
Mire visszaértünk, értem, a kis csapat kezdett fáradni, így hosszas beszélgetés után a csapat útnak indult, azaz indult volna :lol: de innen majd SzaboT folytatja....
A sikeres akció után mindenki ment útjára.
Mi hárman Telo, Sanyi és én, hazamentünk kicsit vacsorázni, képeket nézegetni, majd elindultunk az éjszakába, ahol Mackósajt és felesége már vártak B) Együtt bevásároltunk, fagyoskodtunk, beszélgettünk, aztán elköszöntünk.
Immáron Teloval ketten maradtunk, hát úgy döntöttünk felfedezzük a várost :) És ekkor találtunk rá erre a két kistestvérre, amiket persze ma, miután egyedül maradtam, mert sajnos Telonak is mennie kellett haza, ismét felkerestem és lencsevégre kaptam őket :D
http://www.kepfeltoltes.hu/view/060108/Ope...ltoltes.hu_.jpg
Egy szó, mint száz, szerintem a tali jó hangulatban telt, és úgy érzem egy nagyszerű csapat létrejöttének kezdete volt ez a tegnapi találkozó, remélem hamarosan sok ilyen követi majd B)