FPepe Elküldve December30, 2010 Elküldve December30, 2010 Üdv hozzáértők! Nemrégiben vettem egy '93-as F Astra Caravan-t. A BC folyamatosan hibát jelez a hűtőfolyadék szintjénél, és a hatótávra is nagyobbnál nagyobb hülyeségeket ír ki. A fogyasztási adatok akár helyesek is lehetnek, de a hatótávolság álló helyzetben rövid idő alatt 20km és 999km között változott. Mi lehet a hiba oka? kontakthiba esetleg? Vagy rossz felé tapogatózom? A hatótávhoz kell neki az útjel a kilométerórából, ha ezt nem kapja meg, pl. kontakthiba, vagy a jeladó hibája miatt, akkor nem tud hatótávot számolni. A hűtőfolyadékkal kapcsolatban: tekerd le a kiegyenlítőtartály kupakját, húzd le róla a csatit, és a kupak lábai között mérj ellenállást. Az úszó le-fel mozgatására hol szakadást, hol zárlatot kell mérned, közelről hallani is a reed-relé kattogását. Ha mindig szakadást, vagy zárlatot mérsz, akkor ez a kupak döglött. Meg lehet próbálni szétszedni, egy üvegtokos kis reed-relé van benne, elektronikai boltban pár 100Ft körüli kapható méret alapján, olcsóbb, mint egy új kupak. Én már javítottam így az ablakmosó tartály jeladóját.
zszilagyi Elküldve Január1, 2011 Elküldve Január1, 2011 A hatótávhoz kell neki az útjel a kilométerórából, ha ezt nem kapja meg, pl. kontakthiba, vagy a jeladó hibája miatt, akkor nem tud hatótávot számolni. A hűtőfolyadékkal kapcsolatban: tekerd le a kiegyenlítőtartály kupakját, húzd le róla a csatit, és a kupak lábai között mérj ellenállást. Az úszó le-fel mozgatására hol szakadást, hol zárlatot kell mérned, közelről hallani is a reed-relé kattogását. Ha mindig szakadást, vagy zárlatot mérsz, akkor ez a kupak döglött. Meg lehet próbálni szétszedni, egy üvegtokos kis reed-relé van benne, elektronikai boltban pár 100Ft körüli kapható méret alapján, olcsóbb, mint egy új kupak. Én már javítottam így az ablakmosó tartály jeladóját. Nos megnéztem, lecsavartam a kiegyenlítőtartály kupakját, és tanácstalan lettem. Nem tudom, hogy kellene kinéznie annak a bizonyos úszónak, de gyanítom hogy nem úgy, ahogyan az enyém kinéz. Csináltam képet is, íme: Nos? Ilyennek kell lennie? Ami biztos, hogy jelen állapotában, a helyére helyezve semmi nem úszik a folyadék felszínén...
zszilagyi Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Nos mivel semmi reakció nem érkezett, nekifogtam, és sikerült megjavítani. A probléma az volt, hogy az úszó olyan szmötyis volt, hogy nem úszott a folyadék felszínén. Leszedtem, házilag fabfikáltam egy újat rá, és láss csodád, nagyszerűen működik. :D Nos megnéztem, lecsavartam a kiegyenlítőtartály kupakját, és tanácstalan lettem. Nem tudom, hogy kellene kinéznie annak a bizonyos úszónak, de gyanítom hogy nem úgy, ahogyan az enyém kinéz. Csináltam képet is, íme: http://kepfeltoltes.hu/110102/DSCN2818__51...ltoltes.hu_.jpg Nos? Ilyennek kell lennie? Ami biztos, hogy jelen állapotában, a helyére helyezve semmi nem úszik a folyadék felszínén...
Reeckatee Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Nos mivel semmi reakció nem érkezett, nekifogtam, és sikerült megjavítani. A probléma az volt, hogy az úszó olyan szmötyis volt, hogy nem úszott a folyadék felszínén. Leszedtem, házilag fabfikáltam egy újat rá, és láss csodád, nagyszerűen működik. :D Nem volt reakció mivel lehet még nem találkozott senki ilyen problémával és nem akartak hülyeségeket írni. :)
zszilagyi Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Nem volt reakció mivel lehet még nem találkozott senki ilyen problémával és nem akartak hülyeségeket írni. :) Akkor úttörő vagyok :D Egyébként a hatótávra még mindig hülyeségeket ír ki, de most már állandó hülyeségeket. Úgy értem pl van benne 4-5L, és kiírja, hogy 340 Km. Újraszámoltatom, kiírja hogy 337 Km. Nincs valami ötlet, hogy miért? Lehet hogy ott is a szenzorral lesz a bibi? A műszertáblán lévő üzemanyagszint-mérő műszernek és a BC-nek ugyanaz a szenzor szolgáltat adatot? (csak hangosan írásban gondolkodom) :)
pebe Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Akkor úttörő vagyok :D Egyébként a hatótávra még mindig hülyeségeket ír ki, de most már állandó hülyeségeket. Úgy értem pl van benne 4-5L, és kiírja, hogy 340 Km. Újraszámoltatom, kiírja hogy 337 Km. Nincs valami ötlet, hogy miért? Lehet hogy ott is a szenzorral lesz a bibi? A műszertáblán lévő üzemanyagszint-mérő műszernek és a BC-nek ugyanaz a szenzor szolgáltat adatot? (csak hangosan írásban gondolkodom) :) Vagy valamitől hatalmasat javult a fogyid :)
zszilagyi Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Vagy valamitől hatalmasat javult a fogyid :D Én örülnék neki, de nem mernék elindulni Pestről Debrecenbe ennyi benzinnel :)
daykiller Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Akkor úttörő vagyok :D Egyébként a hatótávra még mindig hülyeségeket ír ki, de most már állandó hülyeségeket. Úgy értem pl van benne 4-5L, és kiírja, hogy 340 Km. Újraszámoltatom, kiírja hogy 337 Km. Nincs valami ötlet, hogy miért? Lehet hogy ott is a szenzorral lesz a bibi? A műszertáblán lévő üzemanyagszint-mérő műszernek és a BC-nek ugyanaz a szenzor szolgáltat adatot? (csak hangosan írásban gondolkodom) :) Igen, ugyanonnan kapja a mutatós műszer és a BC is a jelet. A fogyasztási adatokat jól mutatja?
zszilagyi Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Igen, ugyanonnan kapja a mutatós műszer és a BC is a jelet. A fogyasztási adatokat jól mutatja? Az átlagfogyasztás most 8.3 lett, szerintem ez helyes, a pillanatnyi is. (1799 cm3, 16V)
ambruzsg Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Nos megnéztem, lecsavartam a kiegyenlítőtartály kupakját, és tanácstalan lettem. Nem tudom, hogy kellene kinéznie annak a bizonyos úszónak, de gyanítom hogy nem úgy, ahogyan az enyém kinéz. Csináltam képet is, íme: http://kepfeltoltes.hu/110102/DSCN2818__51...ltoltes.hu_.jpg Nos? Ilyennek kell lennie? Ami biztos, hogy jelen állapotában, a helyére helyezve semmi nem úszik a folyadék felszínén... Honnan lehet keriteni ilyen jelados kupakot? kerestem neten de nem nagyon talaltam....
Reeckatee Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Akkor úttörő vagyok :D Egyébként a hatótávra még mindig hülyeségeket ír ki, de most már állandó hülyeségeket. Úgy értem pl van benne 4-5L, és kiírja, hogy 340 Km. Újraszámoltatom, kiírja hogy 337 Km. Nincs valami ötlet, hogy miért? Lehet hogy ott is a szenzorral lesz a bibi? A műszertáblán lévő üzemanyagszint-mérő műszernek és a BC-nek ugyanaz a szenzor szolgáltat adatot? (csak hangosan írásban gondolkodom) :) Egy újraszoftolás megoldja a práblemt. :D De legyünk őszínték...jó lenne 6 lityivel ennyit menni :)
daykiller Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Egy újraszoftolás megoldja a práblemt. :) De legyünk őszínték...jó lenne 6 lityivel ennyit menni :) Kétlem hogy megjavulna. Hacsak nem változott valami hardver elem, pl a műszeregység. :D
Breki Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Nos mivel semmi reakció nem érkezett, nekifogtam, és sikerült megjavítani. A probléma az volt, hogy az úszó olyan szmötyis volt, hogy nem úszott a folyadék felszínén. Leszedtem, házilag fabfikáltam egy újat rá, és láss csodád, nagyszerűen működik. :) Ilyen volt nekem is az 1.8-asé. Én nem mertem másikat faragni rá, mert nem találtam olyan anyagot itthon ami bírja a hőt, és hajlandó úszni is. Remélem nem valami hungarocell-ből fabrikáltál rá úszót :D
FPepe Elküldve Január4, 2011 Elküldve Január4, 2011 Akkor úttörő vagyok :D Egyébként a hatótávra még mindig hülyeségeket ír ki, de most már állandó hülyeségeket. Úgy értem pl van benne 4-5L, és kiírja, hogy 340 Km. Újraszámoltatom, kiírja hogy 337 Km. Nincs valami ötlet, hogy miért? Lehet hogy ott is a szenzorral lesz a bibi? A műszertáblán lévő üzemanyagszint-mérő műszernek és a BC-nek ugyanaz a szenzor szolgáltat adatot? (csak hangosan írásban gondolkodom) :) A tankban levő szintérzékelő lehet még hibás ebben a dologban. Az üzemanyagműszer nagyjából jól mutat? Honnan lehet keriteni ilyen jelados kupakot? kerestem neten de nem nagyon talaltam.... Bontó, Rattesid Dénes cartárs...
zszilagyi Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 Ilyen volt nekem is az 1.8-asé. Én nem mertem másikat faragni rá, mert nem találtam olyan anyagot itthon ami bírja a hőt, és hajlandó úszni is. Remélem nem valami hungarocell-ből fabrikáltál rá úszót :D ööööö...a hőterhelés...erre nem gondoltam :) Polifoam-ból csináltam. Az jó? Vagy sürgősen szedjem ki?
epk947 Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 Nos megnéztem, lecsavartam a kiegyenlítőtartály kupakját, és tanácstalan lettem. Nem tudom, hogy kellene kinéznie annak a bizonyos úszónak, de gyanítom hogy nem úgy, ahogyan az enyém kinéz. Csináltam képet is, íme: http://kepfeltoltes.hu/110102/DSCN2818__51...ltoltes.hu_.jpg Nos? Ilyennek kell lennie? Ami biztos, hogy jelen állapotában, a helyére helyezve semmi nem úszik a folyadék felszínén... Nem vagy egyedül! Nekem úgy kezdődött, hogy a kemény habból készült úszó 16 év után telítődött vízzel és állandóan kevés vizet jelzett. Én is problémáztam az anyagminőséggel és a végén úgy döntöttem, hogy keményfa lesz. Elkészült esztergált minőségben, és egy darabig jól is működött. (A mágnesgyűrűt beragasztottam az úszóba.) Aztán 1 hónap után az is süllyedni kezdett és ki akartam szedni. Sajna a fa meg bedagadt és most nem jön ki! Szóval ezt már ne próbáld! :D Amíg nem találok egy gyári kütyüt, addig a csatlakozóját rövidre zártam, hogy ne zavarjon, és gyakrabban ellenőrzöm szemmel.
epk947 Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 Bontó, Rattesid Dénes cartárs... Tudnál elérhetőséget adni nekem?
Tiv. Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 Honnan lehet keriteni ilyen jelados kupakot? kerestem neten de nem nagyon talaltam.... Minek az neked? Van BC.d a dizelben? :D
ambruzsg Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 Minek az neked? Van BC.d a dizelben? :) MÉG nincs :D. De tervezés/kivitelezés alatt áll. Lesz minden, érintő képernyő, alap BC funkciók, diagnosztika stb... WINCE6.0 alapon, arm9-es procival, vagy vmi nagy AVR-el.
Tiv. Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 MÉG nincs :D. De tervezés/kivitelezés alatt áll. Lesz minden, érintő képernyő, alap BC funkciók, diagnosztika stb... WINCE6.0 alapon, arm9-es procival, vagy vmi nagy AVR-el. Pont a lényeg marad ki. Átlagfogyi, és a még megtehető út. :) Amugy épp ezt szeretem ebben az autóban, hogy szinte nincs benne elektronika. Te meg telezsufolod vele?
zszilagyi Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 A tankban levő szintérzékelő lehet még hibás ebben a dologban. Az üzemanyagműszer nagyjából jól mutat? Igen, az sacc/kb jót mutat, ezért is kérdeztem, hogy a két kütyü ugyanonnan kapja-e a jelet. Nincs ötletem akkor...
ambruzsg Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 Pont a lényeg marad ki. Átlagfogyi, és a még megtehető út. :) Amugy épp ezt szeretem ebben az autóban, hogy szinte nincs benne elektronika. Te meg telezsufolod vele? az benne lesz... Az alap BC funkciók csoportban volt, csak nem fejtettem ki :D. A pillanatnyi fogyasztás frappáns meghatározásán még töröm a fejem, nem akarok átfolyás mérőket beiktatni, de lehet hogy muszáj lesz... Lesz turbónyomás, kerekenkénti sebesség, gyorsulások, meg mindenféle finomság csak úgy játszásiból :) Hőmérséklet szenzorok mindenfele természetesen. És persze mindezt CAN -el összedrótozva.
invictus Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 az benne lesz... Az alap BC funkciók csoportban volt, csak nem fejtettem ki :). A pillanatnyi fogyasztás frappáns meghatározásán még töröm a fejem, nem akarok átfolyás mérőket beiktatni, de lehet hogy muszáj lesz... Lesz turbónyomás, kerekenkénti sebesség, gyorsulások, meg mindenféle finomság csak úgy játszásiból :) Hőmérséklet szenzorok mindenfele természetesen. És persze mindezt CAN -el összedrótozva. Főként, hogy az F Astrában nincs CAN. :D
Tiv. Elküldve Január5, 2011 Elküldve Január5, 2011 az benne lesz... Az alap BC funkciók csoportban volt, csak nem fejtettem ki :D. A pillanatnyi fogyasztás frappáns meghatározásán még töröm a fejem, nem akarok átfolyás mérőket beiktatni, de lehet hogy muszáj lesz... Lesz turbónyomás, kerekenkénti sebesség, gyorsulások, meg mindenféle finomság csak úgy játszásiból :) Hőmérséklet szenzorok mindenfele természetesen. És persze mindezt CAN -el összedrótozva. Megnézném majd ezt, ha kész lesz. :)
Recommended Posts