Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve

Nálunk a hóból csak annyi látszott, hogy esik, de a földön nem volt nyoma. Én beijedtem, persze Sanyi meg csak sandán mosolygott, hogy hú de jó lesz farolgatni. A tavalyi útról lecsúszós és buzuki terepjáróval kihúzós mutatványom után inkább óvatos vagyok :lol: .

Szépen belefogtunk a szerelésbe. Napokig maceráztunk a váltóval, nagy nehezen beszereltük, feltöltöttük olajjal, beindítottuk és erre úgy nyomja ki az olajat, mint a Vezuv a lávát(amikor épp működik) .Persze ez nem ott nyomja, mint az előző, hátul a kardánnál, az túl egyszerű lenne, hanem elöl :) Így lehet megint leszedni :lol: és átnézni a tömítést. újra egy hetes szenvedés.

Ebben inkább az a rossz, hogy marha hideg van már odakinn. Persze esőben, hóban a földön fekve, mikor röpködnek a minuszok, nem valami nagy álmom. De ha a szépségért szenvedni kell, akkor a mantázáshoz küszködve szenvedni!!!!

Elküldve
Ecuadorban már város is van elnevezve :P

:P Oh! Kemény! :o Ez vetekszik azzal a ténnyel, hogy Amerikába annyi magyar menekült ment még anno az 1800-as években, hogy számos város magyar nevet kapott, amit azóta átneveztek ugyan a helyi seriffekről, de azért voltak...

(és az első szőlő venyigét is Villányból vitték Amerikába - ezt csak megjegyzem a borhoz fűződő rajongásom okán :lol: na meg azt is,hogy a meleg angolok azért terjesztik, hogy tele van nehézfémmel a magyar bor, mert irígyek :lol: nagyon dühös vagyok a magyar borok ellen elkövetett merényletek miatt :) és ezt nem "magyarkodásból" mondom, hanem azért, mert a magyar borok magasan verik a többi országok borait. Ha belegondolunk, az egész országunk egy nagy bortermő vidék :lol: ezért is jó nekem, hogy ide születtem :P)

Elküldve
...

Azért valami Dél-franciaországi vagy Olasz vagy Görög bor sem lehet olyan rossz :lol:

Viszont a pálinkánk verhetetlen (persze nem a TG kannásra gondolok) :lol:

Elküldve
Ecuadorban már város is van elnevezve :lol:

Tényleg, most kapcsolok. Ez már injektoros Manta, mert ugyebár ECUador :lol:

akkor ha odaköltözök ,mondhatom,hogy mantában lakok :)

Elküldve
akkor ha odaköltözök ,mondhatom,hogy mantában lakok :)

Tényleg, milyen lenne már egy egész városnyi Mantás... :lol: :lol:

Félelmetes belegondolni is :P :P

Elküldve
Tényleg, milyen lenne már egy egész városnyi Mantás... :lol: :lol:

Félelmetes belegondolni is :P :)

ÁÁÁÁÁ . mantás lenne a főrendőr és lehetne legal racingokat tartani. minden szombaton mantás kirakodóvásár lenne, alkatrészekből.......mantás piknik, autósmozi. és a lagzimenetek is mantával történnének. Szerintem túristalátványosság lennénk, ha be mernének lépni a városhatáron az emberek :P

Elküldve
ÁÁÁÁÁ . mantás lenne a főrendőr és lehetne legal racingokat tartani. minden szombaton mantás kirakodóvásár lenne, alkatrészekből.......mantás piknik, autósmozi. és a lagzimenetek is mantával történnének. Szerintem túristalátványosság lennénk, ha be mernének lépni a városhatáron az emberek :lol:

Kötelező lenne a racing. Nem jobbkézszabály lenne, hanem könyökirány szabály. Nem is hangzik rosszul :lol:

Elküldve
Nálunk a hóból csak annyi látszott, hogy esik, de a földön nem volt nyoma. Én beijedtem, persze Sanyi meg csak sandán mosolygott, hogy hú de jó lesz farolgatni. A tavalyi útról lecsúszós és buzuki terepjáróval kihúzós mutatványom után inkább óvatos vagyok :) .

Szépen belefogtunk a szerelésbe. Napokig maceráztunk a váltóval, nagy nehezen beszereltük, feltöltöttük olajjal, beindítottuk és erre úgy nyomja ki az olajat, mint a Vezuv a lávát(amikor épp működik) .Persze ez nem ott nyomja, mint az előző, hátul a kardánnál, az túl egyszerű lenne, hanem elöl :P Így lehet megint leszedni :lol: és átnézni a tömítést. újra egy hetes szenvedés.

Ebben inkább az a rossz, hogy marha hideg van már odakinn. Persze esőben, hóban a földön fekve, mikor röpködnek a minuszok, nem valami nagy álmom. De ha a szépségért szenvedni kell, akkor a mantázáshoz küszködve szenvedni!!!!

Mivel csúsztál le az útról tavaly? :lol:

Megkérdezhetem, hoigy mennyi volt az a baráti ár egy ilyen macerás váltóért?

Elküldve
Azért valami Dél-franciaországi vagy Olasz vagy Görög bor sem lehet olyan rossz :)

Viszont a pálinkánk verhetetlen (persze nem a TG kannásra gondolok) :lol:

A magyar jobb :lol: egyébként pár éve a románok le akarták nyúlni tőlünk a páleszt is, mondván, hogy az az ő nemzeti italuk. De mivel máshogy írták, ezért a magyaroké maradt, így lehetett hungarikum. Egyébként ezt is ellopták volna...

Elküldve
A magyar jobb :lol: egyébként pár éve a románok le akarták nyúlni tőlünk a páleszt is, mondván, hogy az az ő nemzeti italuk. De mivel máshogy írták, ezért a magyaroké maradt, így lehetett hungarikum. Egyébként ezt is ellopták volna...

Most nem akarok mondani semmit a szomszédokra csak annyit hogy *igány egy népség... És nincs is történelmük,,, holvoltak ezek amikor mi idejöttünk 995 ben

SEHOL .... És ezek beszélnek itt nemzeti italról??? :) Elmehetenek a búsba! :lol:

Elküldve
Most nem akarok mondani semmit a szomszédokra csak annyit hogy *igány egy népség... És nincs is történelmük,,, holvoltak ezek amikor mi idejöttünk 995 ben

SEHOL .... És ezek beszélnek itt nemzeti italról??? :) Elmehetenek a búsba! :lol:

Az még hagyján, de Atilla már 450 körül itt volt, csak valahogy elfelejtik megemlíteni ezt a majd' 500 éves különbséget :lol:

Azért ez is jellemző, hogy tőlünk mindent el lehet venni, vizet, földet, bármit.. de legalább a pálinkáért kiálltunk, és legalább azt nem adtuk :P az már mindenen túl ment volna :P

Elküldve
Az még hagyján, de Atilla már 450 körül itt volt, csak valahogy elfelejtik megemlíteni ezt a majd' 500 éves különbséget :lol:

Azért ez is jellemző, hogy tőlünk mindent el lehet venni, vizet, földet, bármit.. de legalább a pálinkáért kiálltunk, és legalább azt nem adtuk :) az már mindenen túl ment volna :P

A Páleszt nemadjuk :P :lol:

Elküldve

Aki nem bírja a fingsprét, az papírkutya!!! :lol: :lol: :)

Kösz Tiv az oda - vissza utat, Hajniéknak pedig a vendéglátást és a hamis tiramisut. :P Jó volt Senator Sanyival is újra találkozni.

Csodálatos volt ez az este! Ráadásul most mindenre emlékszem! (Kivéve arra, hogy a pizzába beszálltam-e?)

Képeket pedig erősen cenzúrázni! :P

Elküldve

Nocsak! Új kezekben a verdám! Ismét elkelt. Ő a 6. tulaja magyar országon. Előttem volt még kettő. Egyébként osztrák volt és eredetileg arany színű a mantám. :lol:

Zadu néven regisztrált az új tulaj a mantás fórumon.

356_nagy.jpg

Néhány eredeti kép a gépről, amikor hozzám került.

manta1.jpg

manta2.jpg

manta3.jpg

Elküldve
Mivel csúsztál le az útról tavaly? :lol:

Megkérdezhetem, hoigy mennyi volt az a baráti ár egy ilyen macerás váltóért?

LEcsúszni?????? hát ez vicces volt, bár akkor ott annyira nem. Az úgy volt....... :) ,hogy előtte való nap a friss hóban , Sanyi kivitt a mantával pörögni egyet. Meg akarta tanítani nekem hogy is kell ezt csinálni, és nem is volt rossz. Bár csak alapmozdulatokat gyakoroltunk és biztonságos helyen. Nekem sem kellett több, másnap elmentem melózni Mórahalomra, és az egyik melóhelyemnél jeges volt az út, de én azt hittem ,hogy az csak hó, és bohóckodni kezdtem. Marha lassan történt és a verda lecsúszott az útról. Nem volt árok, de nem tudtam visszatolatni az útra, mert felfeküdt a kocsi alja az aszfalt szélére :lol: . de szerintem ezt tavaly már meséltem. A lényeg a lényeg, hogy nem akarok idén is így járni, úgyhogy beszereztem a téligummákat :P .

A baráti ára 18000 volt a váltónak. De még nem volt időnk leszerelni.

Elküldve
Aki nem bírja a fingsprét, az papírkutya!!! :) :P :P

:lol: majd beteszem ide a Purlitzer díj-gyanús fotót :o naggggggyon durvaaaaaaaaa!!! :lol:

A hamis tiramisut egyébként megcsináltam tegnap, és pont annyi a különbség, amitől már köze nincs az eredetihez :P ha nem mondom rá, hogy tiramisu, akkor tök fini, meg minden, de ettől még hamisítbványnak elég gyenge ;)

A pizzát meg nem tudom... :lol:

Elküldve

Újságíróként hajtok a Purlitzer díjra is. Az ehhez szükséges képet már el is készítettem :lol: Címe: Az Ember, akinek tényleg nincs szaglása - két részben :)

36851584.jpg

36851585.jpg

Jelzem: ez a fingspré annyira büdös, hogy a kupakját sem szabad levenni. Ha mégis leveszed, és netalántán még ki is fújsz belőle, akkor egyrészt felfordulsz, másrészt ha magadhoz tértél, még órákig az orrodban érzed. Kaja előtt ill. közvetlen utánna nem ajánlott :lol:

Elküldve

Egyébként a többi kép erősen cenzúrázott formában.

A többségén a frissen kapott felfújható gumigitárral játszunk :lol: mert nekem az tetszett! :)

Kiemelném ezt a képet, melyen Sörös Sándorunk gitárja kissé kókadt (biztos rosszul hatok a férfiakra) :P (egyebek mellett még más is járt a szájába a sörön kivül :lol: )

Elküldve
Ja, Hajni 2:10-től nagyon figyelj! Ezt meg kell tanulnod! :)

Nem megy vazze :P tényleg van ilyen koordinációs problémám... :P pedig annyira meg akarom tanulni, hogy az sem zavar, hogy leginkább egy bakkecskére hasonlítok, miközben próbálkozom :lol: De rágyúrok akkor is, a felfújt készenléti gitár az ágy felett lóg, bármikor levehetem! Pedig azt mondták,hogyha lesz ilyenek, akkor egyből fog menni, mert ezt nem lehet léggitárral :lol: oszt mégsem megy :lol:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.