Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Fogyasztás

neonx

Recommended Posts

Tegnap tankoltam.

Ahogy előbbiekben írtam 1500-2500 fordulat között mozogtam. Csak előzéskor, kakaskodáskor mentem fel 3-4000-ig. Meg 5.-ben, de az ritka. 2 és 10 km távokat jártam felváltva naponta.

38 l / 415 km = 9,15 l fogyi.

2004. októberben vettem. Mikor megvettem 6,9 volt a max fogyim. Lassan, szakaszosan nőtt a fogyi.

2005. februárban már 8 l volt.

Silver79:

Ha csak annyit jársz, hogy fel sem melegedik a motor, akkor kisebbet vennék. Egyébként meg 16-t.

Mikor vettem, elötte én is körbeinformálódtam. 14, 16 ugyanannyit eszik. Nem hittem el. Azóta megváltozott a véleményem.

El tudom képzelni, hogy az 16 bizonyos esetekben jobban fogyaszt, mit az 14. Ugyanakkora karosszériát erősebb motor hamarabb mozgat meg. Ez a karosszéria kicsit sok az 14-nek. Mégha a pillanatnyi fogyasztás nagyobb is, kisebb ideig tart a gyorsulás.

Még azt is sokan mondták, hogy az 16 8v-s motor kivisz a világból is! Szétnyűhetetlen.

Az 16 16v-sről pedig azt halottam, hogy gyári hibásak és ezért eszik az olajat. De egy költséges javítás árán orvosolható.

1500-2500 fordulat között tartva, 2 és 10 km távokat járva 38 l / 415 km = 9,15 l fogyi.

Javaslatra 2000-3000 között fogom tartani, kiváncsi leszek a fogyira.

Figyelj ám a külső hőmérsékletre is.

Nem mindegy ám hogy 0, vagy -20 fokban mész vele rövid távokat.

Lehet hogy a mostani tesztben jobban fog fogyasztani valamivel, pedig mondjuk az csak azért lesz, mert "melegebb" van kint.

Azért kíváncsi leszek, szerintem 8.5 környékén lesz. :)

Link to comment
Megosztás:

Nem tudom hogy, de nekem most hidegben produkálja a jobbnál jobb fogyasztási adatokat.

Jelenlegi tanknál is 580-nál járok és még a piros tetején van. Tapasztalatok szerint még egy 100km benne van lazán.

Már azon is gondolkodtam hogy Gabi szoftverében van valami bug, mert mióta be lett téve azóta produkálja ezt. Igaz még nem sikerült bekalibrálni így fogyasztást még nem mér. :)

Link to comment
Megosztás:

Nem tudom hogy, de nekem most hidegben produkálja a jobbnál jobb fogyasztási adatokat.

Jelenlegi tanknál is 580-nál járok és még a piros tetején van. Tapasztalatok szerint még egy 100km benne van lazán.

Ez ugye nem full város? :)

Lehet, h kevesebbet fogyaszt az Si, mint a sima NZ?

Link to comment
Megosztás:

Lehet, h kevesebbet fogyaszt az Si, mint a sima NZ?

Úgy magyarázták, hogy a hengerenkénti befecskendezés miatt kevesebb a veszteség, kevesebb üzemanyagot fecskendez, ezért kisebb a fogyasztás.

Figyelj ám a külső hőmérsékletre is.

Naná, de tavaly még a rossz gyertyakábel is bezavart.

:) Tényleg. Ha elveszem a tápot az egyik befecskendezőtől, akkor kisebb lesz a fogyi? 3/4-ére csökken? Elvégre nem tud átfolyni rajta a benya...:D ;) ;)

Link to comment
Megosztás:

:) Tényleg. Ha elveszem a tápot az egyik befecskendezőtől, akkor kisebb lesz a fogyi? 3/4-ére csökken? Elvégre nem tud átfolyni rajta a benya...:D ;) ;)

Tuti ötlet, biztos jó lesz 3 hengerrel járni. De szerintem elég ha egyet hagysz meg, úgy már csak negyedét fogyasztja.

Szép kifinomult lesz a motor járása. :P

Link to comment
Megosztás:

Pihekönnyű jobb láb, és hosszú, unalmas országút 90-el. :)

Dehogy unalmas a 90-es tempó! Nekem afelett válik unalmassá, mert akkor már nemigen tudom csodálni a tájat :D. Sokszor pont emiatt 90 alatt megyegetek, ha a forgalom is engedi, és nem kényszerítek mindenkit mögöttem életveszélyes előzésre. Mondjuk az is igaz, hogy általában nem sietek sehova ;)

Link to comment
Megosztás:

Ma mentem 240 km vegyesen...de csak -4 fok volt reggel átlagfogyi 6,2 L/100 km!

Dejóneked! :) Én is kénytelen voltam tankolni, és az jött ki, amire számítottam.80% várso, gyakorihidegindítások, és bemelegedés után erősen forszírozott üözemmód+ ugye a 190-es csörte, szal 9.5L.

Elvileg a ezt a tank benyát már normálba is kijárathatom a gépből.Kivi leszek az eredményre.

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Fogysztással kapcsolatban erről mi a véleményetek?

Nekem sajna az a véleményem, hogy ha ezek a varázsszerek oly sokat dobnának a latba, akkor az autógyárak gyárilag építenék be minden autóba, hiszen hatalmas verseny folyik a mind' jobb fogysztásért, füstgázemisszióért.

http://www.akciosbolt.hu/category.php?bid=...ebe6034dccedc6f

Kb. egy hete volt róla szó. (CB-26P)

Hát nekem sem meggyőző.

Nekem van rajta ökonet-es mágnes. Elvileg 10% fogyasztás csökkenést eredményez.

Akkor miért 9,15?

Link to comment
Megosztás:

Kb. egy hete volt róla szó. (CB-26P)

Hát nekem sem meggyőző.

Nekem van rajta ökonet-es mágnes. Elvileg 10% fogyasztás csökkenést eredményez.

Akkor miért 9,15?

Elsőnek nekem sem volt meggyőző de volt lehetőségem, hogy kipróbáljam 15 nap.

Szerencsémre pont másnap vittem a gépet zöldkártyára és kipróbáltuk tényleg sokkal jobb eredményeket produkált. Fogyasztásban akkoriban nem volt jelentős változás csökkent kb. 1 lityivel de már eléggé rossz állapotban volt a motor 500 km alatt 1 liter olajat is megevett. :)

Mocigenerál után már a fogyasztás is lényegesen javult, bekapcsoltam az ecotek-et és már 2 lityivel csökkent a fogyim. Kipróbáltam többféle üzemanyagot végül a Shell vipower 95-ösnél maradtam + spurit szoktam adni neki + városban is óra szerint 60 km/h (valóságban 52 km/h) szoktam kapcsolni az 5-ik fokozatot ilyenkor Opel16v BC szerint 5,2 - 5,6 l a fogyasztás ha 4-ik fokozatban megyek akkor 6,8 - 7,2 l szokott lenni, tehát nagyon sokat számít a vezetési stílus is. C14NZ esetében ennyit tudok mondani.

Nekem az 14NZ-m minden csodadolog nélkül nyáron 6,5-t, télen 7-7,2-t fogyasztott, mindezt Budapesten. Igaz, hogy 0 km-sen vettem át, tehát nem egy ismeretlen előéletű kocsi volt. Ezt a fogyasztási adatot megtartotta mind a 225.000 km alatt, míg el nem adtam.

Link to comment
Megosztás:

Nem tudom hogy, de nekem most hidegben produkálja a jobbnál jobb fogyasztási adatokat.

Jelenlegi tanknál is 580-nál járok és még a piros tetején van. Tapasztalatok szerint még egy 100km benne van lazán.

Már azon is gondolkodtam hogy Gabi szoftverében van valami bug, mert mióta be lett téve azóta produkálja ezt. Igaz még nem sikerült bekalibrálni így fogyasztást még nem mér. :rolleyes:

Sajnos csak 657-ig sikerült elmenni. A végén sok dugóban kellett araszolnom, és inkább nem kockáztattam. 46,5 liter -> 7,07 l/100km

Link to comment
Megosztás:

Na ma sikerült aránylag pontos fogyasztást mérnem!

101,2km-re 6,2litert vett be a pisztoly kattanásáig!Ugyan annál kútfejnél tankoltam,ugyan annál a kútnál!

Ez totál városi használat,garázsból a melóhelyig(5km kb),és néha ide-oda a városban,persze nem papás tempóban! :rolleyes:

Korrekt :blink:

Ha nagypapisan mész, talán még termelt is volna üzemanyagot ;)

Link to comment
Megosztás:

Na ma sikerült aránylag pontos fogyasztást mérnem!

101,2km-re 6,2litert vett be a pisztoly kattanásáig!Ugyan annál kútfejnél tankoltam,ugyan annál a kútnál!

Ez totál városi használat,garázsból a melóhelyig(5km kb),és néha ide-oda a városban,persze nem papás tempóban! :rolleyes:

Itt azrért nagyobb a mérési pontatlanság. Ha egy teletankot kijáratsz és úgy tankolsz majd leoszot 100km-re pontosabb adatot kapsz mint ha csak 100km-t mész.

Szerintem :blink:

Szép eredmény minden esetre, de azért van egy kulcsszó ami magyarázhatja pl "garázsból"

Ja és a lámpák száma ezen az 5km-en sem mindegy.

Na de ez akkor is nagyon jó fogyasztás ;) gratula.

Link to comment
Megosztás:

Itt azrért nagyobb a mérési pontatlanság. Ha egy teletankot kijáratsz és úgy tankolsz majd leoszot 100km-re pontosabb adatot kapsz mint ha csak 100km-t mész.

Szerintem :rolleyes:

Szép eredmény minden esetre, de azért van egy kulcsszó ami magyarázhatja pl "garázsból"

Ja és a lámpák száma ezen az 5km-en sem mindegy.

Na de ez akkor is nagyon jó fogyasztás ;) gratula.

Vegyük figyelembe azt is, hogy J0hnny-nak dízel a gépe! :blink:

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.