Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Kecskemét és környéke -CHAT


redline

Recommended Posts

Ezekre a Pü-kre mi is felfigyelünk. Mackóval figyelmeztettük. Ha valaki innentől kezdve kapna még ilyen üzenetet, az keressen fel egy modit Pü-ben (esetleg dobhat mellé egy kis reklámot is :)), és kap pár százalék figyelmeztetést a kishölgy. Segítségeteket köszönöm a moderátorcsapat nevében!

THX! Ti akkora urak vagytok!!!B)

Link to comment
Megosztás:

THX! Ti akkora urak vagytok!!!:)

Tudod, nagyon ide illik a sokak által nem ismert rendőrmottó: Mi szolgálunk, ti féljetek! :omg:

Node most komolyan. Még új, nincs tisztában az írott és íratlan szabályokkal, nem tudja, hogy esetleg kinek az érdekeit sértheti, kit mivel bánthat meg, stb. Ezért túl szigorúan nem lehet, és nem is akarunk fellépni (nem csak vele, mással sem). De ha a második, vagy harmadik figyi után is ugyanúgy folytatja, ráadásul még neki állna feljebb (megjegyzem, jelen esetben erről szó sincs), akkor már nincs mit tenni, odatesszük a habtestünket (vigyázat, hízásban vagyok! B)). Ugyanakkor vannak olyanok is (nevet nem említenék de párral máris összefutottam), akik ugyan újak, de az esetleges tanácsainkat (amit szigorúan Pü-ben kapnak, hogy más ne lássa) igenis segítő szándéknak veszik, megköszönik, és látszik, hogy utánna ezekre a pici malőrökre odafigyelnek. Viszont emberek vagyunk, pár topic mindenki figyelmét elkerülheti közülünk, hiszen abban a társaságban, autómárkában, miegyébben nem jártas, és nem olvassa azt a topicot a modi. Itt jön jól a ti segítségetek, és a Jelez! gomb. Ezt használva minden modinál megjelenik egy üzenet, hogy melyik hozzászólás miért nem odavaló (ezért kérnék megjegyzést is a jelzéshez), és ezt mi suttyomba javítjuk, áthelyezzük, esetleg töröljük. Ugyanez áll a renitens fórumozókra (és nem a K.O.M.A. tagokra! :)) is. Ha gond van, jelzést kérünk. Köszönjük!

Ui: Azt a jó mindenit! Vagy negyven évvel ezelőtt milyen agit. prop. szakember lehetett volna belőlem! :o

Link to comment
Megosztás:

Szerintem itt nem azzal van a gond, hogy reklámoz. Mindannyian ajánlottunk már itt valamit, valakit másoknak, ami vehető akár reklámnak is. De megvan ennek a helye. Tuning topicban, vagy bárhol máshol. Legfeljebb áttesszük, és annyi. De mindenkit személy szerint "zaklatni" azért egy kicsit pofátlan dolog (bár ha csini, akkor zaklathatna személy szerint :)).

Link to comment
Megosztás:

Losi! :)

Megjöttek a lámpák! kíírááály... :)

Csabi, kisit tekerni kellene a dolgon, mert jul.28.-ra már nálam kellene lennie az árának.Szal ha addig nem jövöl haza, akkor sztem el kellene küldeni.

Valszeg a vevőnek.Aztán majd az árból levonom neki a PK.-t.Kell a zsé......... B)

Link to comment
Megosztás:

Csabi, kisit tekerni kellene a dolgon, mert jul.28.-ra már nálam kellene lennie az árának.Szal ha addig nem jövöl haza, akkor sztem el kellene küldeni.

Valszeg a vevőnek.Aztán majd az árból levonom neki a PK.-t.Kell a zsé......... :)

uhhh bazzz... B)

Sajnos csak aug. 03.-án megyek haza.

Na majd utánna járok, hogy mennyi is lenne a PK magyarba. :)

De majd írok egyik volt kollegának, (akasztói) hátha addig Ő megy haza, és akkor elküldeném Vele! :omg:

A 7végén utánnanézek...

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.