Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Kecskemét és környéke -CHAT

redline

Recommended Posts

Indultam ma haza meló után, a Halasi út felé. Már az Szegedi út kereszteződésénél feltűnt, hogy a sütőüzem magasságában egy magasabb helyen fehér autó áll a forgalommal szemben.Ott, ahol egyébként más nem szokott állni.Fő a békesség alapon, megálltam a STOP táblánál, és megvártam a 1000 év múlva elhaladó autót, ami Félegyháza felöl jött. Majd a Kis és tsa. magasságában felvettem az éppen haza felé gyalogló kollégát, mert nem siettem sehová. Elindultunk, és egyre jobban körvonalazódott az általam gyanúsnak tűnő autó, ami rendőrautó volt. A yardok ketten voltak, és éppen valakit igazoltattak. Az egyik fél szemmel már a kóórzát nézte, mondtam is kollégának, hogy tuti kiszed, mert ugye a kisautó fénye eléggé kopottas. Mondjuk bekaphassák, mert a papírok rendben vannak. Már éppen lépett volna hátra, mikor is jobbról a Külső Szegedi út felöl kivágódott elém az aktuális STOP táblánál nem megálló Ford Escort, így pechjére Ő lett az áldozat.

Szép húzás volt tőle, mert így mehettünk tovább, egy értelmetlen igazoltatást megúszva. Amúgy a kiskocsit a nálam töltött idő alatt idáig kétszer állították meg, és mindig minden rendben volt.

Mondjuk a rendőrök jó helyre álltak ki, hiszen onnan jól látható a Matkói út, és a Mindszenti úton lévő STOP táblák tömkelege. Mondjuk ha valaki időben kapcsol, van jó pár úgymond menekülő utca is, még ha kerülő is kicsit. De inkább, mint hogy megbusszák az embert.

Gondolom a hónap vége miatt voltak ennyire lelkesek a rend éber őrei, akikről egy a cégnél történt lopás utáni feljelentést követő rendőri intézkedés és annak "ügyintézése" miatt finoman szólva is neheztelek. Kiindulva a hallottakból ahogyan a munkájukat végezték. Közvetlenül mondjuk a dolog engem nem érintett de akiket igen, nagyon jó barátaimnak tartok akiket ok nélkül megrángattak, és úgy kezelték őket a rendőrségen tanúként kihallgatva, mint ha ők lennének az elkövetők.

F@@sz@fej népség! :lol:

Link to comment
Megosztás:

Hugom egyik barátja a járőrök fönöke, aki beszokott járni a helyünkre.

Hát múltkor néhány sör után elég jól összekaptam vele, hogy hogyan is irányítja az embereit és hogy azok mekkora tuskók tudnak lenni.

Amúgy a kenyérgyári parkoló most az új kedvencük, igazoltatnak stb, de az onnan 30m-re álló kurvák senkit nem zavarnak.

Link to comment
Megosztás:

Melóztam az éjjel, és valamikor éjfél környékén kimentem wc-re. Síri csend mindenhol, erre mikor jövök ki minden sarkon rendőr volt.

Egyik segítséget kért kézfertőtlenítő ügyben, és mesélte hogy valami csókát hoztak aki magára gyújtotta a házát.

Álmos voltam, így nem jártam utána, de kicsit túlzásnak éreztem egy emberke miatt egy egész busznyi jardot.

Link to comment
Megosztás:

és még sok mindent lehetne rájuk mondani.

sajnos nincs meg az én lopó emberem sem pedig tudjuk ki volt.

A történteket sajnálom amiben tudok segítek!

a DNS mintákat egy külsős cég elemezte a rendőrségnek. ezt a szerv bekebelezte, ezután leépítések és most van olyan DNS minta aminek az elemzésére 6 hónapja vár a nyomozás. Vajon mi marad belőle 6 hónap múlvára?

De ha én gyorsabban megyek kicsit fizessek,

súlyadó, baleseti adó, drágább átírás, Gablini Úr szerint pedig nem csökkenti az új autók árát a regadó csökkentése, 1 napig külföldi rendszámmal, meg ha a rendőr úgy gondolja bárkit el lehet vinni és nem hagyjuk hogy értesítsen bárkit is de a dolgozó lány roma kölköt nem találjuk meg.

milyen ország ez?

felhábordásosszájli

A héten megállítottak külföldön az ottani rendőrök. Az egyik a laptoppal nézte meg a kocsit a másik az irataimat, minden rendben, köszönik szépen és jó utat kívántak.

meg kell említsem, hogy amikor betört hozzám a roma kölök akkor minden rendőr ismerősömnek küldtem smst hajnali 2kor.

Ketten visszahívtak azonnal, és egy volt aki másnap reggel tette ugyanezt, segítettek amit tudtak.

Tehát ott is vannak olyanok akik dolgozni szeretnének, csak nem hagyják őket mert ha hagynák lehet rend lenne és az senkinek sem jó ugye?

Link to comment
Megosztás:

Indultam ma haza meló után, a Halasi út felé. Már az Szegedi út kereszteződésénél feltűnt, hogy a sütőüzem magasságában egy magasabb helyen fehér autó áll a forgalommal szemben.Ott, ahol egyébként más nem szokott állni.Fő a békesség alapon, megálltam a STOP táblánál, és megvártam a 1000 év múlva elhaladó autót, ami Félegyháza felöl jött. Majd a Kis és tsa. magasságában felvettem az éppen haza felé gyalogló kollégát, mert nem siettem sehová. Elindultunk, és egyre jobban körvonalazódott az általam gyanúsnak tűnő autó, ami rendőrautó volt. A yardok ketten voltak, és éppen valakit igazoltattak. Az egyik fél szemmel már a kóórzát nézte, mondtam is kollégának, hogy tuti kiszed, mert ugye a kisautó fénye eléggé kopottas. Mondjuk bekaphassák, mert a papírok rendben vannak. Már éppen lépett volna hátra, mikor is jobbról a Külső Szegedi út felöl kivágódott elém az aktuális STOP táblánál nem megálló Ford Escort, így pechjére Ő lett az áldozat.

Szép húzás volt tőle, mert így mehettünk tovább, egy értelmetlen igazoltatást megúszva. Amúgy a kiskocsit a nálam töltött idő alatt idáig kétszer állították meg, és mindig minden rendben volt.

Mondjuk a rendőrök jó helyre álltak ki, hiszen onnan jól látható a Matkói út, és a Mindszenti úton lévő STOP táblák tömkelege. Mondjuk ha valaki időben kapcsol, van jó pár úgymond menekülő utca is, még ha kerülő is kicsit. De inkább, mint hogy megbusszák az embert.

Gondolom a hónap vége miatt voltak ennyire lelkesek a rend éber őrei, akikről egy a cégnél történt lopás utáni feljelentést követő rendőri intézkedés és annak "ügyintézése" miatt finoman szólva is neheztelek. Kiindulva a hallottakból ahogyan a munkájukat végezték. Közvetlenül mondjuk a dolog engem nem érintett de akiket igen, nagyon jó barátaimnak tartok akiket ok nélkül megrángattak, és úgy kezelték őket a rendőrségen tanúként kihallgatva, mint ha ők lennének az elkövetők.

F@@sz@fej népség! :lol:

Ez már valahol nem is rendőrség, csak egy romjaiban erősen terrorizált félkatonai szervezet. Egy alacsony német katonaruhás ürge furcsa bajusszal, na ő jut eszembe, és a Sturmabteilung. Aki még nem húzott el önként ebből a csonka kis államból, azt elüldözik, vagy rabszolgává kényszerítik! És megfélemlítik, megalázzák!! Persze van az a pééééééééz, amiért éppen nem vesznek észre valamit.... :)

Könyörgöm, ha ilyen áron növelik a rendőrök létszámát, akkor inkább hagyják a pics.ba, a kevesebb, de jobb többet érne.

Az érintetteknek pedig sok sikert a harchoz, SZOLIDARITÁS!!! ;)

Link to comment
Megosztás:

kicsit túlzásnak éreztem egy emberke miatt egy egész busznyi jardot.

Biztos melegedni mentek be. Elég röhejes, hogy az adóforintjaimból még ezeket is el kell tartanom, mint sok más sajnos normálisan dolgozó és főleg adózó emberrel egyetemben. A nyugdíjasoktól akik ledolgozták a maguk 40 évét és nem korkedvezménnyel mentek el, nem sajnálom. De a többi ingyenélőtől viszont nagyon is.

Viszont a fentebb leírt eset, nálam erősen kiverte a biztosítékot. Megjelent egy cikk is a BAON-on ezzel az esettel kapcsolatban. Nagyon gratula. 41db csúszógyűrű értéke 1.4 millió forint. Főleg, hogy darabja nem kerül többe 7000ft+áfa. Ez ám a nagy fogás! De ha feltörik az autódat, ellopják a bicajodat, betörnek és kirabolnak, megvernek a svédek, vagy ha frontálisan neked megy egy gazdag pa@raszt a csilliós értékű szarával, a rendőrség tehetetlen. Ez ám a jogállam! Lassan én is úgy leszek vele vagy ha én már nem is, de a gyerekeimet igen is arra fogom ösztönözni, hogy lépjenek le ebből az elárult, szétrabolt országból mint sokan mások.Tudom, hogy külföldön sincs kolbászból a kerítés, de az embernek legalább pénzt kap a munkájáért cserébe amiből meg tud élni és nem csak tengődni, vannak jogai, és az nem a hallgatással merül ki. :lol: ;) :)

Link to comment
Megosztás:

Tény hogy nincs kolbászból a kerítés de nincs is ezzel baj!Csütörtökön mikor volt a koccanásom szintén jöttek a rendőrök papírokat oda adtam beült a kocsiba le ellenőrzött elmondta mi a teendő kifizettem 35 euró helyszínit köszönik szépen én is köszönöm vissza ülnek a kocsiba és elmennek!A nálatok történtekről hallottam én is Losi és ki is akadtam rajta!Ez sajnos a vannak jogaid de még se eset szerintem pl:van jogod ma itthon csendben maradni!Dózsa,Rákóczi,Petőfi és a többiek szerintem forognak sírjukba és jobb is hogy nem látják mi folyik itt!Ők tudtak harcolni és küzdeni a szabadságért valamint az elnyomás ellen!De mindenki lapít így azt csinál mindenki amit akar legyen az úgy nevezett Honatya vagy Rendőr!

Ha ma létezik Mo-n a megélhetési bűnözés, akkor ez a két szakma utcahosszal vezet benne! :lol:

És a nagy többségük alkalmatlan a feladatra, talán az életre is.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.