Kacsero Elküldve Július30, 2010 Elküldve Július30, 2010 TOMI! Csörgess meg, ha már otthon leszel. :wacko: :D
warwolf Elküldve Július31, 2010 Elküldve Július31, 2010 Bazsinak nagyon köszi a tegnapi segítséget, átment minden az új helyre amihez teherverda volt szükséges.Turcitól pedig elnézést, hogy lenyúltam a szakembert és az időt.Megvolt az első ottalvás is, bár erősen ájulás szindróma volt, mert nappal 12ből mentem haza, és buszott húzós napom volt. Mára ill. a 7végére pár apróság maradt csak, és tul.képpen át is vagyunk költözve a kertes birtokra. :D
Turci Elküldve Július31, 2010 Elküldve Július31, 2010 Bazsinak nagyon köszi a tegnapi segítséget, átment minden az új helyre amihez teherverda volt szükséges.Turcitól pedig elnézést, hogy lenyúltam a szakembert és az időt.Megvolt az első ottalvás is, bár erősen ájulás szindróma volt, mert nappal 12ből mentem haza, és buszott húzós napom volt. Mára ill. a 7végére pár apróság maradt csak, és tul.képpen át is vagyunk költözve a kertes birtokra. :D Ne viccelj a te dolgod kicsit fontosabb volt!Ez meg el lett napolva!De kész lett!Hálás köszönet Udinak és Bazsinak!
paja Elküldve Július31, 2010 Elküldve Július31, 2010 Bazsinak nagyon köszi a tegnapi segítséget, átment minden az új helyre amihez teherverda volt szükséges.Turcitól pedig elnézést, hogy lenyúltam a szakembert és az időt.Megvolt az első ottalvás is, bár erősen ájulás szindróma volt, mert nappal 12ből mentem haza, és buszott húzós napom volt. Mára ill. a 7végére pár apróság maradt csak, és tul.képpen át is vagyunk költözve a kertes birtokra. :D "Falumbéli " lettél ! Légy üdvözölve a Felsőszéktóban !... :wacko:
Joee Elküldve Augusztus1, 2010 Elküldve Augusztus1, 2010 Megvan az első alkatrész ami kinyírt az etanol. AC pumpa megdöglött. Kezdek elgondolkozni, hogy kell ez nekem :D
Kacsero Elküldve Augusztus1, 2010 Elküldve Augusztus1, 2010 Megvan az első alkatrész ami kinyírt az etanol. AC pumpa megdöglött. Kezdek elgondolkozni, hogy kell ez nekem :wacko: Biztos,hogy az ETANOL miatt? :wacko: Csak, mert eddig, egyikünknek sem volt ilyen problémája, az E85 miatt... :D
tomi023 Elküldve Augusztus1, 2010 Elküldve Augusztus1, 2010 Csabi hívtalak, nagyon megy a gsi e85-el :D Egy pesti csajszinak meg is tetszett :wacko: THX
Joee Elküldve Augusztus1, 2010 Elküldve Augusztus1, 2010 Biztos,hogy az ETANOL miatt? :wacko: Csak, mert eddig, egyikünknek sem volt ilyen problémája, az E85 miatt... :D Hát eddig nem volt ilyen probléma, 1 napja jártam volna E85-el és megállt. Persze ilyenkor már lehet találgatni, hogy benyával is megált volna-e. Lényeg, hogy hol megy - hol nem, így cere.
warwolf Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Ne viccelj a te dolgod kicsit fontosabb volt!Ez meg el lett napolva!De kész lett!Hálás köszönet Udinak és Bazsinak! Thx, mert égett az arcom, hogy Bazsit sokáig tartottam fel. :wacko: "Falumbéli " lettél ! Légy üdvözölve a Felsőszéktóban !... :wacko: Légvonalban nem nagy a távolság kettőnk között! :wacko: Megvan az első alkatrész ami kinyírt az etanol. AC pumpa megdöglött. Kezdek elgondolkozni, hogy kell ez nekem :D Remélem sikerül elérni Johnny-t, nála van az AC-m, hebrákoljátok be, aztán had menjen.Péézt nem kérek érte, mert nekem is kb. 1 éve áll a polcon, remélem működik és sokáig működik.Az XEV-nek vannak típushibái.Valamiért olykor meghal az AC, rendetlenkedhet a gyújtótrafó, a többi inkább ECOTEC dolog, mint pl. AGR, alapjárati léptető meg ilyenek.Ez ne vegye el a kedved. Az E85 nem direktben csinálja ki a dolgokat, sokkal inkább ami halódó szakaszban van, azt kicsinálja.Ilyen az AC, lambda, ilyesmi. Egyébként nekem pedig jobb elöl a fékem viccol, szal mielőtt neki látnék festés szakaszon eszelni, kerékleszedés és szakértés lesz.Valszeg felújító készlet kell majd a dologhoz.
Gepard Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Persze ilyenkor már lehet találgatni, hogy benyával is megált volna-e. Az enyémet is cseréltük már Losival. Amúgy látszott rajta, hogy előtte is volt már cserélve.... Az előző tulaj etanolt nem tudott akkor még beletankolni. Turci! Lábad, hogy van? Amúgy itt maradt pár szerszámod, nem kellenek?
corsarulez Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Találkoztunk már olyan Kínában gyártott Skoda alkatrésszel, ami nem bírta a benzint és elmállott tőle.... :D
warwolf Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Nézegetem a programot.Semmi újdonság nem lesz.Lehet, más progit választok erre a 7végére. :D
tomi023 Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Nézegetem a programot.Semmi újdonság nem lesz.Lehet, más progit választok erre a 7végére. :wacko: Turkish Stars Olaszország :D :wacko: :wacko:
warwolf Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Turkish Stars Olaszország :wacko: :wacko: :wacko: Mé' pont pezsó? :D Ronda és gatya ish.... :D
paja Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Idézet az említett oldalról : "TISZTELT LAKOSSÁG, LÁTOGATÓK ! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG RENDŐRSÉGE, illetve a MH.59. SZENTGYÖRGYI DEZSŐ REPÜLŐBÁZIS felhívja a repülőbázis területétől északra elhelyezkedő un. „Kőrösihegy” terület LAKOSSÁGÁNAK, valamint a 2010. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót ezen területről megtekinteni kívánó NÉZŐKÖZÖNSÉGÉNEK FIGYELMÉT, hogy a repülőbázis északi kerítésétől Északra elterülő üres, parlag terület a bemutató időtartama alatt BALESETI VESZÉLYZÓNAKÉNT került kijelölésre! A fentiek miatt az érintett területen élő lakos és odaérkező látogató kizárólag saját felelősségére tartózkodhat e területen a bemutató teljes időtartama alatt. - Szervezőbizottság -" Nem semmi.. :D
Kacsero Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Mé' pont pezsó? :D Ronda és gatya ish.... :wacko: "Ha pözsót veszel meghalsz"... :wacko: :wacko:
Joee Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Remélem sikerül elérni Johnny-t, nála van az AC-m, hebrákoljátok be, aztán had menjen.Péézt nem kérek érte, mert nekem is kb. 1 éve áll a polcon, remélem működik és sokáig működik.Az XEV-nek vannak típushibái.Valamiért olykor meghal az AC, rendetlenkedhet a gyújtótrafó, a többi inkább ECOTEC dolog, mint pl. AGR, alapjárati léptető meg ilyenek.Ez ne vegye el a kedved. Az E85 nem direktben csinálja ki a dolgokat, sokkal inkább ami halódó szakaszban van, azt kicsinálja.Ilyen az AC, lambda, ilyesmi. Egyébként nekem pedig jobb elöl a fékem viccol, szal mielőtt neki látnék festés szakaszon eszelni, kerékleszedés és szakértés lesz.Valszeg felújító készlet kell majd a dologhoz. Jaja elértem, elhoztam, már be is szereltem és úgy fest működik is. Remélem sokáig ... :wacko: "Péézt nem kérek érte" ezt majd még megbeszéljük azért :D
J0hnny Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Idézet az említett oldalról : "TISZTELT LAKOSSÁG, LÁTOGATÓK ! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG RENDŐRSÉGE, illetve a MH.59. SZENTGYÖRGYI DEZSŐ REPÜLŐBÁZIS felhívja a repülőbázis területétől északra elhelyezkedő un. „Kőrösihegy” terület LAKOSSÁGÁNAK, valamint a 2010. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót ezen területről megtekinteni kívánó NÉZŐKÖZÖNSÉGÉNEK FIGYELMÉT, hogy a repülőbázis északi kerítésétől Északra elterülő üres, parlag terület a bemutató időtartama alatt BALESETI VESZÉLYZÓNAKÉNT került kijelölésre! A fentiek miatt az érintett területen élő lakos és odaérkező látogató kizárólag saját felelősségére tartózkodhat e területen a bemutató teljes időtartama alatt. - Szervezőbizottság -" Nem semmi.. :D Szeretem a sok "laikust"... Alapból a reptér külső területen,értsd 12-30-as iránytól számított 5km-es körzet veszélyzónának minősül.Sosem értettem miért engednek oda építeni bármit is. Én kint leszek,van pár újdonság,csak figyelmesen kell olvasni a sorok között! :wacko:
Turci Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Az enyémet is cseréltük már Losival. Amúgy látszott rajta, hogy előtte is volt már cserélve.... Az előző tulaj etanolt nem tudott akkor még beletankolni. Turci! Lábad, hogy van? Amúgy itt maradt pár szerszámod, nem kellenek? Meg marad ugy tünik!A szerszämok majd vissza kerülnek meg lehet szüksegem lesz nälad räjuk! :D A pälyanaprol szoljatok legyszives hogy mire jutottatok Johnnyt mär kertem rä!Valszeg a következö haza ruccanäsom 1 hetes lesz es akkor tudok segiteni kicsit en is!
Gepard Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Meg marad ugy tünik!A szerszämok majd vissza kerülnek meg lehet szüksegem lesz nälad räjuk! :D A pälyanaprol szoljatok legyszives hogy mire jutottatok Johnnyt mär kertem rä!Valszeg a következö haza ruccanäsom 1 hetes lesz es akkor tudok segiteni kicsit en is! Hallom tegnap már kocogtál is.... Pályanap Szeptember 11.-én lesz. A kapcsolatokat kellene majd éleszteni. Kósakolor stb...
warwolf Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Én kint leszek,van pár újdonság,csak figyelmesen kell olvasni a sorok között! :wacko: 1990 óta elég sok rep.napon voltam kint.Budaörs és Pápa kivételével mindegyiken....... Szerinted? :D :wacko: Jaja elértem, elhoztam, már be is szereltem és úgy fest működik is. Remélem sokáig ... :wacko: Részemről ezzel letudtam.Majd ha az enyém behal, vissza kérem! :D
J0hnny Elküldve Augusztus2, 2010 Elküldve Augusztus2, 2010 Hallom tegnap már kocogtál is.... Pályanap Szeptember 11.-én lesz. A kapcsolatokat kellene majd éleszteni. Kósakolor stb... Örülök, hogy idén is lesz pályanap. :D Erről beszélek... :wacko:
Recommended Posts