J0hnny Elküldve Április17, 2010 Elküldve Április17, 2010 De akkor már 5csavaros legyen :) Van álványos furó a cégnél! :)
Gepard Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Valaki nem ismer egy fehér sedan Omegát a városban ERK...rendszámmal? Elég idiótán közlekedett reggel. A planetárium felől állt a sor az Akadémia krt-ig (mentünk volna a Lunkányi utcára), persze neki sürgős dolga volt, és végigelőzte a sort, aztán amikor be akart vágni az előttem levő kocsi elé akkor nem nagyon fért. Elöl ment egy szusi azt nem tudta letolni a második elfordult jobbra, én pedig csak azért engedtem be, mert nagyon erőszakos volt. (meg a gyerek is a kocsiban ült) Közben meghallott egy rendőrszirénát is :) , és a honvéd kórházig már egész kulturáltan közlekedett. (igaz ott nagyon nem is lehet száguldani) A telepvezetőnk felesége is megjegyezte, hogy ekkora barmot már régen látott. (ő is a sorban állt csak valamivel mögöttünk) A hétvégén pedig egy másik IQ-betyár a Csepegi csárdánál hajtott ki elénk, majdnem féktávon belül. (jó ilyenkor a 4 tárcsa) hozzátenném, hogy mögöttem nem volt egyetlen autó sem, tehát nem kellett volna sokat várnia. Nem mellékesen a gyerekei a hátsó ülés előtt álltak.....
warwolf Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Valaki nem ismer egy fehér sedan Omegát a városban ERK...rendszámmal? Egy fiatal gyerek szokta hajtani emlékeim szerint, elég bátran.De nem lehet több X20XEV-nél. Amúgy meg szép napunk van.... :)
Stefan Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 De akkor már 5csavaros legyen :) 4 a kereket, 1 az agyat fogja :)
tomi023 Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 de rossz idő van. . . amióta a politikai szervezet van kormányon :) :) :D
warwolf Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Csabi köszi a tippet a ladánybenei úti gumisról!Megvannak a Vectra nyári kerekei 4db Michelin Energy személyében.A gumik 2008-as gyártásúak, és kb. 70-80%-os állapotban vannak.7eft/db áron adták.Ennyiért hülje lettem volna nem megvenni. :)
Kacsero Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Csabi köszi a tippet a ladánybenei úti gumisról!Megvannak a Vectra nyári kerekei 4db Michelin Energy személyében.A gumik 2008-as gyártásúak, és kb. 70-80%-os állapotban vannak.7eft/db áron adták.Ennyiért hülje lettem volna nem megvenni. :) Nincsen mit :) Szerintem Kecskeméten, Ők a legolcsóbbak, és elég jó a választékuk is :D
warwolf Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Érdekes képek....... :) Itt pedig a vulkáni hamu útja Európa felett. :) Az extrém sporthoz a magyar sajtó a következő kifejezéseket társítja: adrenalin, baleset, halálugrás. Ez olyan, mintha egy futballmeccsen csak azt mutatná a televízió, hogy a játékosok lefejelik egymást, aztán agonizálnak a földön. :D :D :D
warwolf Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Radar, Európa légterét illetőleg ami az utasszállító repülőgépeket illeti. :)
Stefan Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Radar, Európa légterét illetőleg ami az utasszállító repülőgépeket illeti. :) Oszt mitérdekel ez téged? Úgy sem osszigénnel röpűsz! :D :)
warwolf Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Oszt mitérdekel ez téged? Úgy sem osszigénnel röpűsz! :D :) Ezt úgy híílják, hogy ÉRDEKESSÉG! :) :D
rtomi Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Sziasztok! Egy kollégámnak keresnék Juniustól kecskeméti albérletett vagy szállást. 6 hétre kellene körülbelül. 1vagy 2 főnek. Felvették a Mercedes gyárba és 6 hét után mennek ki Németországba fél vagy 1 évre. Ha van valakinek ötlete jelezze itt vagy pü-ben legyenszives. :) Köszönöm! Üdv. Tomi!
Kacsero Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Felvették a Mercedes gyárba és 6 hét után mennek ki Németországba fél vagy 1 évre. Mázlisták... :)
rtomi Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Mázlisták... :) Karbantartók lesznek. PLC programozás perfekt Német és majdnem perfekt Angol tudás stb.
Kacsero Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Karbantartók lesznek. PLC programozás perfekt Német és majdnem perfekt Angol tudás stb. értelek... Ha tudok szállást, majd szólok..... :)
J0hnny Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Karbantartók lesznek. PLC programozás perfekt Német és majdnem perfekt Angol tudás stb. Figyu! Hogyan lehet megtekinteni milyen álláslehetőségek vannak a cégnél. Én már nézelődtem,de sehol semmi. Nem nekem kellene,édesanyámról lenne szó.
Kacsero Elküldve Április19, 2010 Elküldve Április19, 2010 Figyu! Hogyan lehet megtekinteni milyen álláslehetőségek vannak a cégnél. Én már nézelődtem,de sehol semmi. Nem nekem kellene,édesanyámról lenne szó. Én úgy hallottam, hogy a helyi munkaügyi kp-ba kell bemenni, és ott lehet önéletrajzot beadni, utána, vagy 4 fordulós meghallgatáson kell részt venni... De majd még jobban utána kérdezek. :)
Gepard Elküldve Április20, 2010 Elküldve Április20, 2010 Nem tudtok valakit aki jól, gyorsan, és olcsón políroz felnit?
Stefan Elküldve Április21, 2010 Elküldve Április21, 2010 J0hnny! Ma jössz Lurdyba? Odaadnám Csabi motyóját :)
paja Elküldve Április21, 2010 Elküldve Április21, 2010 Nem tudtok valakit aki jól, gyorsan, és olcsón políroz felnit? "jó és gyors az drága" "jó és olcsó az hosszadalmas" "a gyors és olcsó ritkán jó" Lehet választani... :)
spzoli Elküldve Április21, 2010 Elküldve Április21, 2010 J0hnny! Ma jössz Lurdyba? Odaadnám Csabi motyóját :) Szerda van Stefán :)
Gabo Elküldve Április21, 2010 Elküldve Április21, 2010 És? Nem mehet ma Lurdyba? Tiltva vagyon?? :) :) Szerda van Stefán :D
spzoli Elküldve Április21, 2010 Elküldve Április21, 2010 És? Nem mehet ma Lurdyba? Tiltva vagyon?? :D :D Akkor értelmetlen a kérdése. Hacsak nem Jánossal van randija. :) :)
Gabo Elküldve Április21, 2010 Elküldve Április21, 2010 :D :lol: :D :) :) Akkor értelmetlen a kérdése. Hacsak nem Jánossal van randija. :D :D
Recommended Posts