Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Kecskemét és környéke -CHAT


redline

Recommended Posts

Valaki nem ismer egy fehér sedan Omegát a városban ERK...rendszámmal?

Elég idiótán közlekedett reggel.

A planetárium felől állt a sor az Akadémia krt-ig (mentünk volna a Lunkányi utcára), persze neki sürgős dolga volt, és végigelőzte a sort, aztán amikor be akart vágni az előttem levő kocsi elé akkor nem nagyon fért. Elöl ment egy szusi azt nem tudta letolni a második elfordult jobbra, én pedig csak azért engedtem be, mert nagyon erőszakos volt. (meg a gyerek is a kocsiban ült) Közben meghallott egy rendőrszirénát is :) , és a honvéd kórházig már egész kulturáltan közlekedett. (igaz ott nagyon nem is lehet száguldani)

A telepvezetőnk felesége is megjegyezte, hogy ekkora barmot már régen látott. (ő is a sorban állt csak valamivel mögöttünk)

A hétvégén pedig egy másik IQ-betyár a Csepegi csárdánál hajtott ki elénk, majdnem féktávon belül. (jó ilyenkor a 4 tárcsa) hozzátenném, hogy mögöttem nem volt egyetlen autó sem, tehát nem kellett volna sokat várnia. Nem mellékesen a gyerekei a hátsó ülés előtt álltak.....

Link to comment
Megosztás:

Csabi köszi a tippet a ladánybenei úti gumisról!Megvannak a Vectra nyári kerekei 4db Michelin Energy személyében.A gumik 2008-as gyártásúak, és kb. 70-80%-os állapotban vannak.7eft/db áron adták.Ennyiért hülje lettem volna nem megvenni. :)

Nincsen mit :)

Szerintem Kecskeméten, Ők a legolcsóbbak, és elég jó a választékuk is :D

Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

Egy kollégámnak keresnék Juniustól kecskeméti albérletett vagy szállást.

6 hétre kellene körülbelül. 1vagy 2 főnek.

Felvették a Mercedes gyárba és 6 hét után mennek ki Németországba fél vagy 1 évre.

Ha van valakinek ötlete jelezze itt vagy pü-ben legyenszives. :)

Köszönöm!

Üdv. Tomi!

Link to comment
Megosztás:

Figyu!

Hogyan lehet megtekinteni milyen álláslehetőségek vannak a cégnél.

Én már nézelődtem,de sehol semmi.

Nem nekem kellene,édesanyámról lenne szó.

Én úgy hallottam, hogy a helyi munkaügyi kp-ba kell bemenni, és ott lehet önéletrajzot beadni, utána, vagy 4 fordulós meghallgatáson kell részt venni...

De majd még jobban utána kérdezek. :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.