Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve

Új infó!!!

Ma voltam a Budai kapunál az Agip kúton.

Van náluk etanol, 210Ft/liter, a törekvés kútnál 217.

Az 5000-es klubkártyával (EDC kedvezmény-kártya) rendelkezők még ebből az árból is kapnak 5 forint kedvezményt.

Aki csak sima benzint, gázolajat tankol az is kap 5 forint literenkénti kedvezményt, most már az összes kecskeméti Agip kúton.

A shopban pedig 10%-ot.

Etanol az 5-ös kútfejen van a Blue Diesel helyén.

Elküldve

Ma meg volt az első szárnypróbálgatás siklóernyőileg.Mint egy igazi repüléssel kacérkodó (jó)madár! :D Mivel kitűnő volt az idő, alig volt igazi légmozgás, a nap is sütött és délnyugati áramlás volt, gyönyörű szépen feljött az ernyő, nem kellett vele bírkózni.Elsőre a belefutós startot gyakoroltatta velem az oktató, és hogy mit hova kell és hogyan csatolni ahhoz, hogy ne érjen túl nagy meglepi amikor elstartolok.

Szentkirály után, a tiszakécskei út mellett volt a kijelölt starthely.Ott róttam a métereket ernyővel a fejem felett, és mivel eléggé hanyagoltam a sportot vagy bármi féle testmozgást, egy-egy csörte után majd kiköptem a tüdőm! :huh: Szóval vagy többet kellene mozogni, vagy abbahagyni a bagózást! :lol:

Elég jól ment a dolog, a 3. belefutásra már nem volt szükségem különösebb instrukciókra, Robi még is futott mellettem ha v.mi lenne.De nem volt.Egy pillanatra némi segítséggel ill. talaj egyenetlenségnek (gödör ;) ) köszönhetően sikerült elemelkednem.Igaz rövid ideig tartott a feeling, de a szám a fülemig ért.Elmondhatatlan volt.Pont mint 17 évvel ezelőtt, igaz akkor 200km/h-ról lassultam 4m/s-ra 3 sec. alatt.De utána a fene nagy szélzajt felváltotta a csend, és tényleg fent voltam a világ tetején és arra a pár percre amíg leértem, murvára nem érdekelt semmi, a földön lévő probléma.

Na ebből szeretnék v.mit vissza kapni amit kihagytam.

Ha v.ki érez magában vállalkozó kedvet ilyesmi mar@h@ság kipróbálására jelezze.A tanfolyam díja 60e.ft, amit 2-3 részletben is be lehet fizetni.Ebben van tankönyv, elméleti ill. gyakorlati rész ill. kisdombozás is, ahol a tényleges elstartolást ill. ernyőirányítást lehet gyakorolni.A végén pedig Kunszálláson 5 csőrlés ami után a delikvens érvényes szak.szó.-t kap.Ha ügyes volt persze.Ha nem, addig gyakoroltatja amíg jó nem lesz.Sértődés ide v. oda.Tudni kell, hogy Robinál az A-s vizsgában benne van egy vészhelyzetmegoldó vizsga is, ami elvileg csak a B-s vizsgában szerepel.Szigorúság rlz.

Igen, eszement vagyok.De ez ettől szép.A Stefan is repülős emberke, nem beszélve arról, hogy Corsás! :lol:

Elküldve
Hajrá!!!

Úgy látom kellett ez neked, egészen megtáltosodtál, ez látszik az írásodon is.

Sok sikert hozzá!!!

Köszi! :lol:

Robi megjegyezte, hogy Kalocsán a csörlős emberke ilyen tuti kupolakezelés láttán símán felcsörlőzne 200m-ig gyakorlás képpen. :D

De mondtam neki, hogy először gyakoroljunk mindent unalomig, és utána lépjünk tovább.Ennél a sportnál is igaz, hogy a siettség sérüléssel járhat.Szóval rutin mindenek előtt. :huh: Nem vagyok lekésve semmiről, időm van gyakorolni.Első a biztonság. :lol:

Elküldve
Köszi! :lol:

Robi megjegyezte, hogy Kalocsán a csörlős emberke ilyen tuti kupolakezelés láttán símán felcsörlőzne 200m-ig gyakorlás képpen. :D

De mondtam neki, hogy először gyakoroljunk mindent unalomig, és utána lépjünk tovább.Ennél a sportnál is igaz, hogy a siettség sérüléssel járhat.Szóval rutin mindenek előtt. :huh: Nem vagyok lekésve semmiről, időm van gyakorolni.Első a biztonság. :lol:

Grat!Csak így tovább! ;)

Elküldve
Köszi! :lol:

Robi megjegyezte, hogy Kalocsán a csörlős emberke ilyen tuti kupolakezelés láttán símán felcsörlőzne 200m-ig gyakorlás képpen. :D

De mondtam neki, hogy először gyakoroljunk mindent unalomig, és utána lépjünk tovább.Ennél a sportnál is igaz, hogy a siettség sérüléssel járhat.Szóval rutin mindenek előtt. :huh: Nem vagyok lekésve semmiről, időm van gyakorolni.Első a biztonság. :lol:

Ha összejön lehet veled tartok papa!

Kell valami ami leköt majd otthon!

Elküldve

teszteltem az agip kutat a jókain.

210 - 5 Ft EDC azaz 205 ;) és kaptam ajándék csokit! :huh:

sokkal jobban indul a nap :lol:

most 240 Ft maradt a klub tagság miatt a zsebben. már csak 19x kell tankolnom és ingyen van a tagság

na de én nem 20 tankolást tervezek egy évben :lol:

a kutas gyerek meg elkérte a Hunflex elérhetőségét. Mondtam neki, hogy mentek Ti is :D

GsiCsabi, Gepard, Johnny, Losi, kinek is van még ilyen?

van ajándék csoki

Elküldve
Ha összejön lehet veled tartok papa!

Kell valami ami leköt majd otthon!

Ha gondolod ajánlhatok neked egy kisállat kereskedést Póráz ügyben!Az is leköt! :huh:

Elküldve
Ha összejön lehet veled tartok papa!

Kell valami ami leköt majd otthon!

Gyere nyugodtan, a sráccal jól kijöttök majd, mert a Totalkar zenekar gitárosa! :huh:

Elküldve
Gyere nyugodtan, a sráccal jól kijöttök majd, mert a Totalkar zenekar gitárosa! :lol:

nekik régen gyártottunk pólókat Totalkár management felírattal :huh:

Elküldve
...

Hát már csak féligmeddig vagyok Corsás, de az elvetemültség, meg a kábelkötegelő szett azért még megvan :lol:

Már elég régen repültem és az is merevszárnyú volt, nekem a siklóernyő kicsit merészebbnek tűnik kívülről, de kicsit néha még mindig hiányzik és az ernyő sokkal nagyobb szabadságérzést, repülés élményt adhat, arról nem is beszélve, hogy sokkal elérhetőbb lehetőség lenne, mint a vitorla... :huh: Valamikor mindenképp elmegyek megnézni téged élőben is, hogy ugrálsz a dombról :lol:

Elküldve
Hát már csak féligmeddig vagyok Corsás, de az elvetemültség, meg a kábelkötegelő szett azért még megvan :huh:

...

tegnap Dzsoni meg Vili(akinek kadettja van) beszélgettek...

D: kell kötegelő?

V: kösz nem, van nekem is :lol:

Elküldve
de kicsit néha még mindig hiányzik és az ernyő sokkal nagyobb szabadságérzést, repülés élményt adhat, arról nem is beszélve, hogy sokkal elérhetőbb lehetőség lenne, mint a vitorla... :huh: Valamikor mindenképp elmegyek megnézni téged élőben is, hogy ugrálsz a dombról :lol:

Ez motivál engem is.De főleg inkább az, hogy jó lenne kicsit kitörni ebből a mindennapi droidolásból.Elnézem ezt a sok hangyát is itt a cégnél, és eléggé elkeserítő látványt nyújtanak.Én nem akarok ennyire szürkén élni.

Ezért kell v.mi hóbort.A lehetőség neked is adott, itt Kméten nem egy drágaságos, elnézve az országos, leginkább a fővárosi árakat.(115e.ft) :lol:

Elküldve
Ez motivál engem is.De főleg inkább az, hogy jó lenne kicsit kitörni ebből a mindennapi droidolásból.Elnézem ezt a sok hangyát is itt a cégnél, és eléggé elkeserítő látványt nyújtanak.Én nem akarok ennyire szürkén élni.

Pacsi!!!Pontosan így vagyok vele én is!

Nem akarok a birkacsordával vonulni!!!

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.