Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve

Szép számban voltunk azért ma is, sajnos nekem most hamarabb le kellett lépnem, mert a fiam beteg.

Ilyenkor jobb ha kocsi is, meg én is kéznél vagyok.

Ja és holnap esni fog, mert a tali előtt lemostam a kocsit. (ráfért nagyon)

Elküldve
Jobbulást a fiadnak... :rolleyes:

Már alakul szépen, csak a hétvégét most itthon töltjük, és nem utazunk el.

Fontosabb most neki a fekvés, mint a buli.

Persze sajnáltam szegényt mert az ovis farsangról lemaradt a mandulája miatt, pedig nagyon készült rá.

Elküldve
Sajnálattal kell közölnöm, hogy Kovács István (KoPi) klubtársunk a minap minden előjel nélkül szívérbetegségben elhunyt. 42 éves volt. A felesége most hívott engem, hogy tudassa a szörnyű hírt.

Aki nem ismerte volna, KoPi Pakson lakott és az erőműben dolgozott (ahova az Opeleseknek tavaly egy nagyon jól sikerült látogatást is megszervezett), emellett az utóbbi időkben egy pécsi főiskolára is járt továbbképezni magát. Feleségével két gyermeket neveltek. Időnként nagy meglepetésünkre és örömünkre feltűnt Lurdys és egyéb pesti minitalikon is szürke G Astrájával, de feleségével ott voltak nagyobb eseményeken is (pl Blitz weekend, tavalyi évadzáró). Nagyon jó embert veszítettünk el vele...

Egyszerűen felfoghatatlan. Én a héten még beszéltem is vele. Úgy volt, hogy jön a feleségével Kecskemétre az évadnyitóra... Hihetetlen.

Elküldve

Hihetetlen. Én csak egyszer találkoztam vele, amikor lejött hozzánk Kecskemétre egy CP talira...

De teljesen szimpatikus volt.

Őszinte részvétem a családnak.

Elküldve

Igaz, én is csak egyszer találkoztam vele (CP) de számomra olyan volt mintha ezer éve ismernénk egymást.

Őszinte részvétem a családnak.

Elküldve

Én ma óriási hóesésbe keveredtem Kalocsa körül, alig láttam ki az autóból!

De nem marad meg, remélem.....

Mióta megint az omv-nél tankolok, nagyon megy a Corsa és nem rángat úgy, mint az egyéb benzinektől.

mindenesetre veszek egy kis Metabondot, kipróbálom, van-e valami pozitív hatás..... :rolleyes:

Elküldve

Miért vagytok ennyire beijedve egy kis hóóótól?

Én azt sajnálom, hogy nem tud rendes hó esni. Kéne végre egy kis igazi hóesés... ca. 30-50cm! :rolleyes:

Én szeretem a havat nagyon! Ha már tél van, legyen hó is!

Elküldve
Én azt sajnálom, hogy nem tud rendes hó esni. Kéne végre egy kis igazi hóesés... ca. 30-50cm! :D

Én szeretem a havat nagyon! Ha már tél van, legyen hó is!

Ezzel én is így vagyok... ;)

Mondjuk a Corsával jobban élveztem a téli vezetést... :rolleyes:

Az jobban bírta a havat, Matador téligumik voltak rajta de nagyon jól fogtak...

Az Astrán " márkásabb " gumik vannak, de nem lehet összehasonlítani a Corzával... :blink:

Ennyit számítana Kb. 300 kg súlykülönbség..?

Elküldve
Ezzel én is így vagyok... ;)

Mondjuk a Corsával jobban élveztem a téli vezetést... :rolleyes:

Az jobban bírta a havat, Matador téligumik voltak rajta de nagyon jól fogtak...

Az Astrán " márkásabb " gumik vannak, de nem lehet összehasonlítani a Corzával... :blink:

Ennyit számítana Kb. 300 kg súlykülönbség..?

Meg a tengelytáv.

Elküldve

Bizony... sokat számít a tengelytáv.

A régi kis 1-es Golf-om kezesbárány volt... olyan gyönyörűen lehetett vele forogni kézifékkel. :rolleyes:

Az F astra sem volt rossz, azért már érezhetően nehézebb volt.

A coupeval még nincs sok tapasztalatom. Ritkán rakom kereszbe.

Inkább csak a kapura szoktam kézivel ráfordulni hóban.

Elküldve

Jaja!Jó volt! :rolleyes:

Nem kicsit voltunk bénák,na de elsőre nem is mehet flottul!

Lesz ez jobb is!

A jobb kezem kicsit kész is van! :blink:

Ezentúl minden héten lesz ilyen szexciózás is! :D ;)

Elküldve
Ezt nézzétek meg! ;)

Szerintem nagyon jóóóópofa! :D

Nekem is tetszik, csak éppen te vagy a 3. aki belinkeli a fórumra. :rolleyes: :blink:

A Fallabdához annyit, hogy a vasárnap este 6 oké de csak 1 terem van.

DE

Este 8-ra (vasárnap) ha jó nektek, akkor mindkettő ráér egyszerre, holnapra kell választ adnom.

Elküldve
Nekem is tetszik, csak éppen te vagy a 3. aki belinkeli a fórumra. ;) :D

...

;) Bocs, én nem találkoztam eddig vele... :rolleyes:

mármint itt a fórumon... :blink:

De azért még jóóóó! ;)

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.