Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Kecskemét és környéke -CHAT


redline

Recommended Posts

Egy cikk a Hetihírek-ből:

http://www.hetihirek.hu/csemo/051122ujabb

Újabb típusok a JAWA-nál

Csemő életében már hagyománnyá vált, hogy legalább évente egyszer Jawa és más típusú veterán, valamint új motorok dübörgő hangjától lesz zajos a település, ezt a csöppet sem bánják, hiszen nagyon sok kétkerekűt csodálhatnak meg ezeken a találkozókon. Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon dr. Leitner Józseffel, a rendezvény főszervezőjével és többszörös Jawa tulajdonossal beszélgettünk.

A programról így nyilatkozott:

- Három évvel ezelőtt szerveztük meg az első találkozót. Célunk a barátságok elmélyítése, hogy az azonos érdeklődési körű emberek számára teremtsünk lehetőségeket arra, hogy évente legalább egyszer találkozhassanak. Itt nagyon sok új információval térhetnek gazdagabban haza a résztvevők…

Szerkesztőségünk örömére dr. Leitner József felkeresett bennünket azzal a céllal, hogy újdonságként szolgáljunk a Jawa-kat kedvelőknek.

Érkezésünk után büszkén mutatta a legújabb Jawa motorokat, de hogy mi is történt a fesztivál óta, erről Leitner úr mesél.

- Érdekes fejlemények történtek, hiszen a fesztiválon inkognitóban megjelent a Jawa vezérképviseletéből az ügyvezető, és tájékozódott erről az eseményről. Elnyerte tetszésüket a rendezvény, megkeresett, és arról biztosított, hogy a következő Jawa fesztivál részesei kívánnak lenni, vagyis minden segítséget és támogatást biztosítanak nekünk. Továbbá a Jawa motorkerékpárokat kedvelők részére remek hírrel szolgálhatok, hiszen a cseh gyár újra gyártja a motorjait. A következő fesztiválunkon a cseh gyár is képviselteti magát. A programok előre láthatólag két napra bővülnek. Természetesen a szokásokhoz ragaszkodva az előző évekhez hasonlóan zajlik itt Csemőben a fesztivál, de bővül, hiszen a gyár bemutatóra, sőt kipróbálás céljából hoz új típusokat.

Azt is elárulom, hogy amikor a Jawa képviseletében felkerestek, még ugyanazon a napon egy múzeumi szakember is jelentkezett. Az elmúlt fesztiválon közel 600 képet készített a megjelent motorokról, és nagyon pozitív visszajelzéssel volt a rendezvényről. Felmerült az a gondolat is, hogy Csemőben nyitnánk egy Jawa Múzeumot. Azonban ennek nagyon komoly törvényi előírásai vannak, így még mérlegeljük milyen lehetőségek jöhetnek szóba.

- Jelenleg mekkora gyűjteménnyel rendelkezik?

- Közel 50 motorral, amelyek közül a legrégebbi egy 1932-es Jawa Wiliers 175 cm3-es. Ez az angol Wiliers és a cseh Janecek mérnök közös elképzelése.

- Mióta gyűjti ezeket a motorokat, és miért pont a Jawa-t választotta?

- Közel 10 éve gyűjtöm. A típusát tekintve, még a középiskolás időbe nyúlik vissza a választásom. Esztergomban tanultam és mellette egy kőművesnek dolgoztam, akkor a városban neki volt egyedül Jawa-ja. Egyébként igen szorgalmasak voltunk, ő mégis hajtott bennünket folyamatosan. Szóval én 17 évesen megfogadtam, hogyha egyszer lehetőségem adódik, megszerzem az összes Jawa-t. Ma már tudom, hogy nagyon könnyelmű kijelentés volt, hiszen én azt hittem, hogy 3-4 típusról van szó, de ha ezt a könyvet végiglapozom, 100 fölött van a Jawa típusok száma.

- Mennyire volt nehéz az elindulás?

- Nem volt terv a gyűjtés. Az sem, hogy háború előtti motorokkal foglalkozzak, mára pedig ez a fő célom. Az első fesztivál hozta meg az ismertséget, azóta szinte naponta keresnek Jawa ügyben. Óriási szerencsém is volt. Szolnokon részt vettem egy kiállításon, ahová három motoromat vittem. Ott felfigyeltem arra, hogy néhány fiatalember egymás között rólam, „mint nagy Jawásról” beszél. Rövid időn belül oda is jött hozzám az egyik fiatalember és megkérdezte, hogy megnézném-e az ő motorját. Természetesen igent mondtam, de azt hozzá kell tenni, ekkor még kevés tapasztalattal bírtam. Szerencsémre egy 1938-as típus volt, ugyanis barátaim segítségével az enyém éppen előző nap lett kész, úgyhogy ebből az egy típusból komplett voltam. Így gyorsan észrevettem a hiányosságokat és hibákat, ezzel lenyűgözve a fiatalembert. Zseni azóta sem lettem, hiszen végzettségemet tekintve is testnevelő tanár és mesteredző vagyok, de mára már több típussal találkoztam, tájékozódtam.

- Melyik a „legújabb” darab, amelyet sikerült beszereznie?

- Egy 1932-es típus. Körülbelül egy hónapja került hozzám.

- Mennyi időt vesz igénybe, egy ilyen motornak a felújítása?

- Szerencsés esetben egy év. Nagyon sok munkával, utána járássál jár az, hogy elkészüljön egy-egy darab.

- Említette, hogy a cseh gyár új típusokkal rukkolt elő. Hogyan került az Ön gyűjteményébe ebből?

- A magyarországi vezérképviselet olyan céllal hozta le, hogy a Jawa kedvelők számára bemutatásra kerülhessen. Egyébként szeretnénk itt a környékben Cegléden vagy Nagykőrösön olyan kereskedőt találni, aki lehetőséget biztosítana a szervizelésre vagy akár a forgalmazásra is. Azt mindenképp elárulom, hogy ezek a motorok jó minőségűek és jóval olcsóbbak, mint a többi gyártmány.

- Nagyon örülünk, hogy ismét találkozhattunk. A jövő évi fesztivált pedig izgatottan várjuk.

Horváth Melinda

2005.11.22. kedd, 02:19

HM - Heti Hírek On-line

Jövőre kimehetnénk testületileg mi is akár...

--------

amúgy meg eladó itt Kőrösön egy Autobianchi 965 cm3 '78

(apró a fenti újságban, ha valakit érdekel)

Link to comment
Megosztás:

Nem ismerem ezt a markat :oops:

Gatlok is cserelve lettek ?

Beraktam a ma a toronytamaszt is tovabb novelve a stabilitast 8)

Egy viszonylag új márka a piacon. A belgák gyártják elég jókat hallani róla és jó árban van.

Toronymerevítőre gondolsz? Azt én is fogok... a 40-es ültetéshez kell.

Ja-ja, rugót + gátlót cseréltem.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.