Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról


uhuhu

Recommended Posts

Dannert, on 13 Jun 2015 - 10:29 AM, said:

Szerintem nem baj, ha őszinte, sőt! Így legalább nem jönnek el potyára nézelődni.

Én még úgy szoktam - nem mintha túl sokat adtam volna el -, hogy fix árat adok meg, azt az árat, ami nekem kell, velem senki ne alkudozzon pofátlanul, meg hogy a feléért elviszi, stb., mert csak egymás idejét raboltuk, arra meg nincs kapacitásom. Előző kocsimnál leírtam, hogy nagyon fix ár, nem adom üzembentartóira sem, elmondtam őszintén, hogy milyen az autó, sokat is fogyaszt, stb. így 2 hónap alatt volt kb. 10-12 érdeklődő - email/telefon, ebből 3 tűnt komolyabbnak, végül 1 volt olyan, aki el is jött megnézni és ő el is vitte, mert azt kapta, amit hallott/olvasott (egyébként az autó is igen jó volt, csak Mo.-on eladhatatlan kategória). Megszűrtem az embereket - már telefonhoz alig mertek nyúlni, minimalizáltam az energia befektetést - 1 embernek kellett csak megmutatni, megkaptam az elképzelt összeget és a vevő is elégedett volt. :closedeyes:

Én is gondolkodtam a fix áron, de mivel több lehetőség van, viheti téli gumival vagy nyárival, hifivel vagy anélkül, ezért írtam így. Meg aztán az emberek szeretnek alkudozni, jobban esik nekik, ha 590-ről 90-et lealkudnak, mintha fix 500-ért vinnék el.

Link to comment
Megosztás:

Azért az XEP-re jellemző szervizköltségek után egy TDCi vagy egy Ecoboost okozhat meglepetéseket. Ezekben bőven van bonyolítás, szerelőt sem lesz egyszerű keríteni hozzá, meg majd azért ülj le mielőtt meghallgatod az alkatrész ár és munkadíj részt a szervizben...

Én részemről sima szívó benzin forever (amíg az én pénztárcámból kell finanszírozni. Ha céges/leírható, akkor már más a szitu).

Van sok-sok jó autó, jó konstrukciójú autó.

nem jól linkelgettem, igazából csak a típust szeretem volna megmutatni.

soha nem volt diesel kocsim és nem is lesz :D

azért az sem mellékes, hogy egy 10éves 220e futott kocsit kell szervizelni, vagy egy 3-4-5 éveset 80e km-el.

szerintem kevesebbet kell majd szerelőhöz vinni, ha meg vinni kell, az letérdelős az tuti!

annó pont ezért adtam el a 2006-os focus-t, és vettem ezt az astrát.

Túl őszinte? Én már csak ilyen vagyok... Amit leírtam, azt meg kell rajta csinálni, laikus is észreveszi.

Egy hasonló évjáratú, és km. futású autót hibátlan állapotban szerintem olyan 750-ezer körül el lehet adni.

Én csak a saját tapasztalatomat írtam, nekem a másik vált be, a semmitmondó hirdetési szöveg.

750? az nem is rossz, 800-ért vettem 2 éve.

persze locsoltam rá azóta már pár Deákot :D

Link to comment
Megosztás:

Lecseréltem ma a hátsó fogantyút ezüstre.Fekete volt rajta gyárilag.Kitekergettem a csavarokat,de a belső kapaszkodóból vagy mi a neve hiányzott a 2 csavar.Ugyanolyan kell bele mint a többi 4 db ? T25-ös 5x15 a többinek a mérete.1-2 patent adta csak meg magát.Jól bírták ebben a melegben:)

Link to comment
Megosztás:

SZiasztok!

Segítséget kérnék 1.7dti opel astra van tipusú autóm van!megvétel után vezéslés csere történt azóta kisebb terhelés után traktor hangja lesz elfogy az ereje a szerelő előtöltés szabályzóra gyanakszik de nem biztos benne!

Ha esetleg volt már hasonló tapasztalatotok kérlek osszátok meg vele!

Köszönöm

Peti

Link to comment
Megosztás:

És mit szól az asszony a g-hez? :huh:

Mindenhol istenítik a focust, de a g nagyobb is, halkabb is, összeségében szerintem még komfortosabb is! Igaz a g hátulja kicsit pattog a fókához képest, de szerintem jobb autó!! Neki is

jobban bejön a g, pedig hét éve mikor vettük a fókát neki nem kellett g mert hogy a fóka szebb!! :)

Módosítva : hood 21
Link to comment
Megosztás:

Volt már Zaffo aktívszenesem. Most SCT-t vettem, csupán 1960 Ft. A korábbi Zaffo-nál is és ezen a képen is http://kepfeltoltes.hu/view/150609/DSCF6083_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (mely a https://sites.google.com/site/gastraokossagok/ -ról lett kimentve) látszik, hogy a pollenszűrő vízszintes oldalán van elhelyezve a nyíl. Ennél az SCT-nél https://goo.gl/photos/kpz6x17UhBXJqzEs8 viszont a függőleges oldalán van... És ugye így párhuzamos az oldallappal, nem pedig merőleges. Ha ezt bárhogy behelyezed, nem fog a jobb első fényszóró irányából az utastérbe mutatni (mint a normál vízszintes oldalra elhelyezett jelölések).

Nem teljesen mindegy hogy a függőleges vagy a vízszintes oldalán van a nyíl? az áramlat mindenképp a nyíl irányába kell legyen, ha 180 fokot fordítasz a szűrőn, attól még nem fog változni a nyíl iránya. Az meg hogy melyik fele legyen kívül meg belül, szinte teljesen mindegy, csak az áramlás a fontos. Amúgy sikerült betenni vagy itt elakadtál esetleg?

Szerk. ránagyítottam a képre, már látom miről is beszélsz. Valóban érdekes elhelyezés és teljesen logikátlan, viszont hibázni nem nagyon tudsz így sem.

Megjött a válasz, a függőleges oldalon elhelyezett nyilat kell meghosszabbítani, lásd kép:

http://kepfeltoltes.hu/150615/Cabin_filter_installation_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Így már ok, én is így képzeltem el, csak kicsomagolás után az tűnt félrevezetőnek, ha a nyíl irányát követve bejelölöm az összes oldalon, a szűrő két szélén a nyíl (beszereléskori függőleges oldalak) mindig ellentétes irányba mutatna.

Módosítva : gedikart
  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Hát felkerült az én autóm is. Egyenlőre igényfelmérés jelleggel, de a felnivel együtt szeretnék kb. ennyit kapni érte.

https://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.7_cdti_classic_ii_optima-9078665

A hátsó lámpa viszont eladó! :icon13:

Apropó, nincs valakinek egy eladó első ülés dőlés állító gombja? Az enyém elnyírta magát és csak fogóval tudom állítani az ülést. :)

Módosítva : pszaby
Link to comment
Megosztás:

Sziasztok!

A héten meglesz a vezérműlánc, hosszbordás, feszítő, olaj, gyertya, szűrők csere, és utána szeretném "kitakarítani" egy kicsit a motort, hogy szépen csillogjon-villogjon:)

Motormosásra nem szívesen vinném el, elég sok mindent hazavághat, és egyáltalán nem ér annyit a dolog. Házilag mivel a legcélszerűbb nekiállni, hogy biztos ne okozzak semmi gondot? Az ok, hogy teljesen hideg motornál, meg vezetékekre vigyázva, generátort kerülve, akkut.

Ti hogy és mivel csináljátok? Magasnyomásúm sajna nincs. Viszont több jó minőségű műanyag ápolóm az van:) Szóval ha már tiszta lesz, akkor lesz mivel csinosítani a műanyag részeket, csöveket:)

Link to comment
Megosztás:

Hát felkerült az én autóm is. Egyenlőre igényfelmérés jelleggel, de a felnivel együtt szeretnék kb. ennyit kapni érte.

https://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.7_cdti_classic_ii_optima-9078665

A hátsó lámpa viszont eladó! :icon13:

Apropó, nincs valakinek egy eladó első ülés dőlés állító gombja? Az enyém elnyírta magát és csak fogóval tudom állítani az ülést. :)

Ha arra a kör alakú tekerentyűre gondolsz ami a fém tengely végére pattan akkor történetesen van.... :D Fekete színben. Pü ben írj címet és elpostázom Neked! :icon1:

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Hát felkerült az én autóm is. Egyenlőre igényfelmérés jelleggel, de a felnivel együtt szeretnék kb. ennyit kapni érte.

https://www.hasznaltauto.hu/auto/opel/astra_g/opel_astra_g_1.7_cdti_classic_ii_optima-9078665

A hátsó lámpa viszont eladó! :icon13:

Apropó, nincs valakinek egy eladó első ülés dőlés állító gombja? Az enyém elnyírta magát és csak fogóval tudom állítani az ülést. :)

Komolyan nem értem, miért akarod eladni? Nem is öreg, nincs is baja, szép is.
Link to comment
Megosztás:

Helló bocsánat zavarásért de olvasgattam régebbi kommenteket arról hogy nem lehet büntetlenül például szemöldököt rakni a kocsira vagy pl füstfóliával maszkal ellátni g asztrámat. Változott már azóta ez a dolog? Még kezdő vagyok az ilyenekben. :/

Lehet azt,csak vizsgája válogatja hogy szólnak-e érte vagy sem.De minek az rá? Fóliázni lehet B oszloptól hátrafelé+ szélvédő tetejét a napellenző vonaláig.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Helló bocsánat zavarásért de olvasgattam régebbi kommenteket arról hogy nem lehet büntetlenül például szemöldököt rakni a kocsira vagy pl füstfóliával maszkal ellátni g asztrámat. Változott már azóta ez a dolog? Még kezdő vagyok az ilyenekben. :/

Nekem sok évvel ezelőtt el akarták venni a Calibra forgalmiját a morcosítás miatt. Megmagyaráztam nekik hogy ha nem ver felfelé a fénycsóva, az csak jó mert nem vakítja a szembejövőt. Hosszan vitatkoztunk, nem tudom meggyőztem-e őket mert volt más is a rovásomon, a forgalmit végül elvették, de nem ezért, hanem a be nem jegyzett matricarendszám miatt (bár pár nap múlva visszakaptam).

Amennyire tudom a Köhém-rendelet szerint előre meghatározott világításképet kell produkálnia az autónak meghatározott színű fénnyel és engedélyezett fényforrással vagy izzóval.

Nekem most fólia van rajta (igen, a fényszórón), a vetített fény színét nem befolyásolja, egyéb tapasztalatom nincs, éjjel még nem mentem azóta.

  • Like 1
Link to comment
Megosztás:

Nekem sok évvel ezelőtt el akarták venni a Calibra forgalmiját a morcosítás miatt. Megmagyaráztam nekik hogy ha nem ver felfelé a fénycsóva, az csak jó mert nem vakítja a szembejövőt. Hosszan vitatkoztunk, nem tudom meggyőztem-e őket mert volt más is a rovásomon, a forgalmit végül elvették, de nem ezért, hanem a be nem jegyzett matricarendszám miatt (bár pár nap múlva visszakaptam).

Amennyire tudom a Köhém-rendelet szerint előre meghatározott világításképet kell produkálnia az autónak meghatározott színű fénnyel és engedélyezett fényforrással vagy izzóval.

Nekem most fólia van rajta (igen, a fényszórón), a vetített fény színét nem befolyásolja, egyéb tapasztalatom nincs, éjjel még nem mentem azóta.

Szia Gábor!

Műszakin nem kötöttek bele a projektoros pilácsaidba egyszer sem?

Ha nem publikus,küld priviben a választ. Köszi. :)

Link to comment
Megosztás:

Kérdés: ti mosattátok már le a motort? Kicsit parázok tőle, hogy nehogy valami gondot okozzon, de elég retkes szegény, szeretném "kifényesíteni". A Prosis autómosónak van egy olyan szolgáltatása, hogy motortisztítás száraz gőzzel: "A csatlakozóknál, lemezidomoknál és a műanyag felületeken lerakódott szennyeződéseket anélkül tisztítjuk gőzzel és ápoljuk, hogy beáztatnánk a motorblokkot."

Ez egész jó megoldásnak tűnik, próbálta már valaki esetleg? Az sem érdekel, ha nem lesz olyan, mintha hagyományos módszerrel esnének neki, de talán a száraz gőz nem okoz gondot.

Link to comment
Megosztás:

Mert jól néz ki? Öncélú, de nekem tetszik. Mondjuk én az esztétikumot mindig a praktikum elé helyeztem, különben nem is lenne kupém ;)

Így van valakinek tetszik valakinek nem.Nekem nem tetszik,de lehet teszek rá,mert jön le a lakk a lámpa tetejéről.Olyan mintha pókhálós lenne.Gondolkoztam,hogy rakatok kevlár matricát a géptetőre.Nem nagyon gagyi? A macska mindig rajta napozik:)Lehet hogy akkor a lámpa tetejére is ilyen matrica kellene inkább.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.