Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Astra G tulajdonosok beszélgetnek erről-arról


uhuhu

Recommended Posts

Egy kis jókedvcsináló:

GYEREKEK MONDTÁK VAGY ÍRTÁK

· Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.

· A katonák életüket és halálukat kockáztatták.

· A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.

· A víz oxigénből és folyadékból áll.

· A szomorú elhanyagolt sírok mellett élettel teli sírhalmokat is találhatunk.

· A mocsári vész 1526-ban volt.

· A Szent Jobb István király bal keze.

· Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.

· Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel fejünk belül sötét.

· A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.

· A háborúban a nők is megteszik a kötelességüket a férfiakkal együtt, úgy elöl, mint hátul.

· A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával.

· Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.

· Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai.

· A bronzkorszak tűzzel-vassal pusztította a rézkorszakot.

· Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.

· A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.

· Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.

· A kenguru kicsinye fészeklakó.

· A ménes egy nagy lócsomó.

· Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.

· Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az úrnak ajánlotta.

· Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.

· Kolumbusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.

· Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.

· Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.

· A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már

· korábban elestek.

· Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.

· És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.

· Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.

· Egyiptom őslakói a múmiák.

· A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.

· A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.

· A Bibliát Guttenberg találta fel.

· Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.

· A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal.

· A baktériumokról: van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami mikroszkóppal látható.

· A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.

· A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.

· Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.

· Villon fő műve az Ótestamentum.

· A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...

· II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.

· A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.

· Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elöl maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.

· Ady Boncza Bertalant vette feleségül.

· Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.

· A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzák.

· A kőolajat kövekből sajtolták.

· Eötvös József többek között Budán született.

· Csapadékfajta: lisztharmat.

· A cápa jellemzése: embert nem eszik, de nem lehet benne bízni.

· Milyen betegséget lehet kapni a parlagfűtől? Energiát.

Link to comment
Megosztás:

Semmi vészes, csak a derekam hasogat. Feküdnöm kéne, de az parancsszóra nem megy csak lustaságból.

És mielőtt megkérdeznéd: nem! Nem én vagyok a Banjani által említett tulaj a garázsból! :D

Mindenkinek van valami nyűgje. Szombaton fahordás + hasogatás. Behordtunk kb 10 mázsát meg összehasogattam! olyan 3 köbmétert. Vasárnap nem bírtam megmozdulni ugy fájt a derekam, a lábam, a hátam a karjaim. Az újjaim nem bírtam mozgatni ugyhogy az esti matatás el is maradt. Mondjuk a derékfájástól meg taszajtani nem bírtam volna :P

Még ma is fáj, bár az újjaim már fürgék.... :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

Mindenkinek van valami nyűgje. Szombaton fahordás + hasogatás. Behordtunk kb 10 mázsát meg összehasogattam! olyan 3 köbmétert. Vasárnap nem bírtam megmozdulni ugy fájt a derekam, a lábam, a hátam a karjaim. Az újjaim nem bírtam mozgatni ugyhogy az esti matatás el is maradt. Mondjuk a derékfájástól meg taszajtani nem bírtam volna :lol:

Még ma is fáj, bár az újjaim már fürgék.... :P

dili :rolleyes:

(3 köbméter az kb. 18 mázsa.)Részvétem,én csak annyit hasogatok fel ami pár napra kell.Kész áldás a cserépkályha,ha csak gázzal kellene

megnézhetnénk magunkat!

A ház egyik részét gázzal(kislángon :D :D ) a másikat a cserépkályhával fütjük.A cs.kályhás rész mindig melegebb.

Link to comment
Megosztás:

dili :rolleyes:

(3 köbméter az kb. 18 mázsa.)Részvétem,én csak annyit hasogatok fel ami pár napra kell.Kész áldás a cserépkályha,ha csak gázzal kellene

megnézhetnénk magunkat!

A ház egyik részét gázzal(kislángon :lol: :D ) a másikat a cserépkályhával fütjük.A cs.kályhás rész mindig melegebb.

Pedig volt 3 köbméter amit hasogattam. 80cmx120cmx100cm ládába tette szépen sorba az após, nem csak ugy belehányva. 2 ilyen láda volt üres azok megteltek, meg még egy ládára való összejött vagy több.

Reggel 8-kor kezdtük, hordtuk 10 ig, utána hasogattam este 6-ig egy ebédidővel az öreg meg nem győzte hordani :P

Hiába, ez az a fajta tüzelő ami mellett kétszer lehet melegedni!

Link to comment
Megosztás:

Pedig volt 3 köbméter amit hasogattam. 80cmx120cmx100cm ládába tette szépen sorba az após, nem csak ugy belehányva. 2 ilyen láda volt üres azok megteltek, meg még egy ládára való összejött vagy több.

Reggel 8-kor kezdtük, hordtuk 10 ig, utána hasogattam este 6-ig egy ebédidővel az öreg meg nem győzte hordani :rolleyes:

Hiába, ez az a fajta tüzelő ami mellett kétszer lehet melegedni!

Pont azért írtam,hogy szerintem még több is volt mint 10 mázsa! :D

Link to comment
Megosztás:

Ti hol tartjátok a kocsiban a telefonotokat? Én nem szeretném megfúrni a műszerfalat sehol, a 2oldalas ragasztó semmit nem ér, az ablakra tapadós nem tetszik, mert mindig le kellene szedni (ne törjék fel a kocsit) és a nanopadban nem hiszek.

Néztem lehet kapni Kuda márkájú autóspecifikus tartót pl:

http://www.vatera.hu/telefontarto_konzol_f..._160274765.html

de ez meg nem biztos hogy jó az én telómnak.(samsung G600)

Van valakinek esetleg ilyen tartója?? Univerzális, állítható a mérete?

Link to comment
Megosztás:

Ti hol tartjátok a kocsiban a telefonotokat? Én nem szeretném megfúrni a műszerfalat sehol, a 2oldalas ragasztó semmit nem ér, az ablakra tapadós nem tetszik, mert mindig le kellene szedni (ne törjék fel a kocsit) és a nanopadban nem hiszek.

Néztem lehet kapni Kuda márkájú autóspecifikus tartót pl:

http://www.vatera.hu/telefontarto_konzol_f..._160274765.html

de ez meg nem biztos hogy jó az én telómnak.(samsung G600)

Van valakinek esetleg ilyen tartója?? Univerzális, állítható a mérete?

én hajlítottam 3as rozsdamentes köracélból egy tartót ,amit betudok akasztani a középső légbefúvóba. :rolleyes:

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.