Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve

No, gondoltam egy merészet, véleményetek kérném:

Szép lassacskán az egyik dudagomb (balos) fárad nálam is (elvileg 128k km), egy kicsit már púposodik és látható már rajta vékony (felszíni) repedés ami gondolom a púposodás hatására nyílik/szélesedik és folytatódik majd (előző tulaj gondolom itt markolászta a kormányt, többeknél látom ha beül a kocsimba akkor valamiért egyből így/itt ragadja meg a kormányt - dörzsöli a légzsákfedél szélét és a dudagomb szélét). Szóval arra gondoltam, hogy a repedésbe bele juttatok ebből az agyonreklámozott Loctite Super Attack Power Flexi Gel-ből. Ezt ugyebár úgy adják el, hogy baromi erős és egyben baromi rugalmas kötést hoz létre, átlátszó és nem foltosan szárad. Tehát ebből gondolnám, hogy ez a megoldás megállítani/késleltetni a folyamatot. Hiszen ha a vékony résekbe bejuttatok (pl. tű segítségével) ebből a matériából, majd finoman befelé nyomom a púposodást, akkor összezár(nak) a hajszálrepedés(ek) és pillanatok alatt meglesz a kellő kötés. Merjem vagy inkább csak összepacsálok vele mindent feleslegesen?

Elküldve

Senki nem akar tempomatot beépíteni? Segítenék is ha egyedül nem megy!

Szia

engem lehet érdekelne!

de mennyi lenne ez az egész kb?

főleg így hogy tudnál segíteni is

Elküldve

No, gondoltam egy merészet, véleményetek kérném:

Szép lassacskán az egyik dudagomb (balos) fárad nálam is (elvileg 128k km), egy kicsit már púposodik és látható már rajta vékony (felszíni) repedés ami gondolom a púposodás hatására nyílik/szélesedik és folytatódik majd (előző tulaj gondolom itt markolászta a kormányt, többeknél látom ha beül a kocsimba akkor valamiért egyből így/itt ragadja meg a kormányt - dörzsöli a légzsákfedél szélét és a dudagomb szélét). Szóval arra gondoltam, hogy a repedésbe bele juttatok ebből az agyonreklámozott Loctite Super Attack Power Flexi Gel-ből. Ezt ugyebár úgy adják el, hogy baromi erős és egyben baromi rugalmas kötést hoz létre, átlátszó és nem foltosan szárad. Tehát ebből gondolnám, hogy ez a megoldás megállítani/késleltetni a folyamatot. Hiszen ha a vékony résekbe bejuttatok (pl. tű segítségével) ebből a matériából, majd finoman befelé nyomom a púposodást, akkor összezár(nak) a hajszálrepedés(ek) és pillanatok alatt meglesz a kellő kötés. Merjem vagy inkább csak összepacsálok vele mindent feleslegesen?

Hát, ezt nem néztem a gyártó oldalán:

"Nem alkalmas...

Styropor®, polietilén, polipropilén, textil, vékony bõr, üveg és autók visszapillantó tükrének ragasztására."

Vajon a dudagomb miből van...?

Elküldve

No, gondoltam egy merészet, véleményetek kérném:

Szép lassacskán az egyik dudagomb (balos) fárad nálam is (elvileg 128k km), egy kicsit már púposodik és látható már rajta vékony (felszíni) repedés ami gondolom a púposodás hatására nyílik/szélesedik és folytatódik majd (előző tulaj gondolom itt markolászta a kormányt, többeknél látom ha beül a kocsimba akkor valamiért egyből így/itt ragadja meg a kormányt - dörzsöli a légzsákfedél szélét és a dudagomb szélét). Szóval arra gondoltam, hogy a repedésbe bele juttatok ebből az agyonreklámozott Loctite Super Attack Power Flexi Gel-ből. Ezt ugyebár úgy adják el, hogy baromi erős és egyben baromi rugalmas kötést hoz létre, átlátszó és nem foltosan szárad. Tehát ebből gondolnám, hogy ez a megoldás megállítani/késleltetni a folyamatot. Hiszen ha a vékony résekbe bejuttatok (pl. tű segítségével) ebből a matériából, majd finoman befelé nyomom a púposodást, akkor összezár(nak) a hajszálrepedés(ek) és pillanatok alatt meglesz a kellő kötés. Merjem vagy inkább csak összepacsálok vele mindent feleslegesen?

Szerintem ne ragasztgatsd. ;) Nekem is púposodott kb 50e km után. Utána odafigyeltem, hogy ott ne tapogassam, illetve vettem rá kormányborítást. Így vastagabb a kormány, és nem ott fogom. De amúgy meg a kormány is elég gáz anyagból van, nekem az is nekiállt kopni. Burkolt alatt nem látom....

  • Like 1

Fehér nyomott fog hagyni.

Csak gondoltam a kezdődő berepedést lassítani tudnám (esetleg meg is állíthatnám ha után nem cseszegetem ezt a részt). Nálam most így fest a helyzet:

http://app.digitalisalbum.hu/shared.image?imageid=V1RsbnL41kGT08R85kp9h6xP0YrATJ5rI2Y7oLXgkdvrRifoY072h7tgiInudlExwdVXc471cINwIAK6y920oFCMu8X0duAU38P8&bid=1

http://app.digitalisalbum.hu/shared.image?imageid=V1nqeBBk8uG4FsRXPPs5b60027Y9Y9STGGPqYPi7KDHww7KBEC44CnSavneKhr731SEygQu188ebK1nCA1alrhUFEqH848nqV70f&bid=1

Fehér nyomott fog hagyni.

Te már kipróbáltad konkréten ezen terméket? Ezt tapasztaltad? Csak azért kérdezem tisztelettel, mert a Loctite (és néhány nagyobb gyártó) pillanatragasztó termékei régen túl vannak már ezen a "problémán", nem lesz "ködös" a felület (ami acetonnal vagy izopropillal letörölhetőek voltak anno is). A hobbim során (modell/makett) már lassan 5 éve használok olyan Loctite terméket, ami nem fehéredik ki és matt/színtelen száradás után (nem csillog be -Loctite 460- csak ezek merev kötést képeznek ami jelen esetben nem jó).

Elküldve (edited)

Ehhez én még nem nyúlnék. Olyan vékony ott a keresztmetszete, hogy azt semmilyen ragasztó nem fogja meg.

Majd ha nagyobb darab kiszakad belőle, akkor gondolkodj cserén vagy javításon.

Nekem a Varga féle dudagomb javítás van. Anno 4000Ft+postaköltségért elküldte és magam raktam be:

Dudagomb_01_www.kepfeltoltes.hu_.jpg1255534731Dudagomb_02_www.kepfeltoltes.h

Módosítva : Probert
Elküldve (edited)

No, gondoltam egy merészet, véleményetek kérném:

Szép lassacskán az egyik dudagomb (balos) fárad nálam is (elvileg 128k km), egy kicsit már púposodik és látható már rajta vékony (felszíni) repedés ami gondolom a púposodás hatására nyílik/szélesedik és folytatódik majd (előző tulaj gondolom itt markolászta a kormányt, többeknél látom ha beül a kocsimba akkor valamiért egyből így/itt ragadja meg a kormányt - dörzsöli a légzsákfedél szélét és a dudagomb szélét). Szóval arra gondoltam, hogy a repedésbe bele juttatok ebből az agyonreklámozott Loctite Super Attack Power Flexi Gel-ből. Ezt ugyebár úgy adják el, hogy baromi erős és egyben baromi rugalmas kötést hoz létre, átlátszó és nem foltosan szárad. Tehát ebből gondolnám, hogy ez a megoldás megállítani/késleltetni a folyamatot. Hiszen ha a vékony résekbe bejuttatok (pl. tű segítségével) ebből a matériából, majd finoman befelé nyomom a púposodást, akkor összezár(nak) a hajszálrepedés(ek) és pillanatok alatt meglesz a kellő kötés. Merjem vagy inkább csak összepacsálok vele mindent feleslegesen?

Veszíteni valód nincs. Ha tényleg sikerül megállítani a repedést, akkor már megérte megpróbálni (azért mégis csak a gyári megoldás az igazi, a különféle javítások és utánagyártott fedelek nem ua adják látványban). A kérdés, hogy miként lehetne megfelelően belejuttatni a repedésbe ill. mivel lehetne leszedni egyből a felesleget ami kigyöngyözik? Ha tényleg olyan erős és rugalmas mint ami a gyártó oldalán olvasható, akkor működhet a dolog.

Módosítva : Morgó Medve
Elküldve (edited)

ATE Ceramic fékbetétről van valakinek tapasztalata? Mennyire fog hidegen, a kerámia/kerámiás ugye nagyobb hőt bír el, viszont hidegen hogy viselkedik? Mert ha hidegen nagyobb a fékút, mint a standard betété, akkor nincs értelme.

Mennyire koptatja a tárcsát a normál betétekhez viszonyítva?

A gyártó a normál tárcsához ajánlja. (Technically it is possible to combine ATE Ceramic brake pads with the PowerDisc or with perforated brake discs. The braking power with such a pairing is the same as with an original ATE brake pad or OE brake pad. However, when the two compo nents interact they can generate more noise in braking. ATE Ceramic brake pads were developed for comfort-oriented drivers. We therefore recommend using them with normal brake discs, i.e. smooth ones.)

Módosítva : gedikart
Elküldve

Ide is, hátha:

Tud valaki ajánlani Debrecenben korrekt szerelőt/szervizt aki/akik jártas(ak) a motordiagnosztikában? (ami nem merül ki a hibakód kiolvasásban)
Illetve érdekelne itt olyan ember is, aki ECU-t programoz, adott esetben akár javít is.
Az sem gond ha ez mind egy helyen, vagy egy személyben találom meg...
Sőt.

Továbbá érdekelne kölcsönbe 1 db jól működő légtömegmérő Z14XE-hez. (kevés az esély, de hátha)

GM 6238120 (16212460)

Ilyen:

http://shicaro.com/?code=16212460&action=catalog_price_view

Ha tudsz valamit, írj pü-t.
Köszi.

Elküldve

Ehhez én még nem nyúlnék. Olyan vékony ott a keresztmetszete, hogy azt semmilyen ragasztó nem fogja meg.

Majd ha nagyobb darab kiszakad belőle, akkor gondolkodj cserén vagy javításon.

Nekem a Varga féle dudagomb javítás van. Anno 4000Ft+postaköltségért elküldte és magam raktam be:

Kulturált egyben végleges megoldása a problémának. :icon13:

  • Like 1
Elküldve

Sziasztok!

Kezd egy picit rozsdálni a két hátsó fékdob, így gondoltam még a nyáron lefújom. Alapos csiszolás után horgany spray megfelelő lesz alapozónak és fújhatom rá a matt feketét? Nem szeretném, ha fél év múlva ugyanilyen lenne, úgyhogy szívesen vennék tanácsokat, ötleteket!

Elküldve

Sziasztok!

Van egy eladó tempomatos irányjelző karom és egy kuplung kapcsolóm. Mindkettőhöz meg van a csatlakozó is a kábelkötegből kb. 10cm-es vezetékkel.

érdeklődni pü.-ben

Senki?

Higgyétek el nagyon jó! Két éve használom és egy percig sem bántam meg, hogy beépítettem!

Elküldve

Csak gondoltam a kezdődő berepedést lassítani tudnám (esetleg meg is állíthatnám ha után nem cseszegetem ezt a részt). Nálam most így fest a helyzet:

http://app.digitalisalbum.hu/shared.image?imageid=V1RsbnL41kGT08R85kp9h6xP0YrATJ5rI2Y7oLXgkdvrRifoY072h7tgiInudlExwdVXc471cINwIAK6y920oFCMu8X0duAU38P8&bid=1

http://app.digitalisalbum.hu/shared.image?imageid=V1nqeBBk8uG4FsRXPPs5b60027Y9Y9STGGPqYPi7KDHww7KBEC44CnSavneKhr731SEygQu188ebK1nCA1alrhUFEqH848nqV70f&bid=1

Te már kipróbáltad konkréten ezen terméket? Ezt tapasztaltad? Csak azért kérdezem tisztelettel, mert a Loctite (és néhány nagyobb gyártó) pillanatragasztó termékei régen túl vannak már ezen a "problémán", nem lesz "ködös" a felület (ami acetonnal vagy izopropillal letörölhetőek voltak anno is). A hobbim során (modell/makett) már lassan 5 éve használok olyan Loctite terméket, ami nem fehéredik ki és matt/színtelen száradás után (nem csillog be -Loctite 460- csak ezek merev kötést képeznek ami jelen esetben nem jó).

Egy próbát megér, hogy a légzsákot levéve hátulról megragasztani. Valamennyi időt így lehet nyerni. Ragasztógőz kipárolgásra kell számítani, ami fehéres nyomot fog hagyni. Talán vékony gumilapot hátulra beszabva további hónapok nyerhetőek. DE szerintem is a legolcsóbb és viszonylag kulturált megoldás a Varga.

  • Like 1
Elküldve

Lenne nekem is kérdésem. A torque progi szépen működik az elm327-el, de a scanmyopel folyton azzal nyaggat, hogy a menüben csatlakoztassam a bluetooth-t. Hol van az a menü? Mit nem veszek észre? Valamint az Op-com progit rá lehet venni, hogy kommunikáljon az elm327-el? Vagy csak az usb-t szereti?

Mivel nincs átrepedve, hátulról nem látnám értelmét a ragasztózásnak, max valami rálapolni (rugalmas anyagot). Én már hosszú évek óta nem találkoztam olyan pillanatragasztóval, ami fehéres kipárolgással "működne", igaz én csak jó nevű (drága) ragasztókat használok precíziós ragasztásokhoz. Nekem valahogy a Varga féle megoldás -egyelőre- nem nyerte el a tetszésem... Persze majd ha nem marad más út, remélhetőleg ragasztás nélkül is ellesz így még egy darabig anélkül hogy széthullna (nem használom ezen részt). (Hétvégén kipróbálom, ragasztót már megvettem, 3g, 600Ft...)

Elküldve

Senki?

Higgyétek el nagyon jó! Két éve használom és egy percig sem bántam meg, hogy beépítettem!

Nekem is van a Coupéban, úgyhogy max. a télire használt Corsába mehetne... mondjuk kacérkodom a gondolattal, de egy háromhengeresbe nem túlzás?

Elküldve (edited)

Nekem is van a Coupéban, úgyhogy max. a télire használt Corsába mehetne... mondjuk kacérkodom a gondolattal, de egy háromhengeresbe nem túlzás?

Neeeem!!! :)

Hátha valakinek így megjön a kedve:

dqtehp6ft5x3bjjuoez.jpg

wqhf1060lnerd9irgt4.jpg

Módosítva : gezoli
Elküldve

Lenne nekem is kérdésem. A torque progi szépen működik az elm327-el, de a scanmyopel folyton azzal nyaggat, hogy a menüben csatlakoztassam a bluetooth-t. Hol van az a menü? Mit nem veszek észre? Valamint az Op-com progit rá lehet venni, hogy kommunikáljon az elm327-el? Vagy csak az usb-t szereti?

Szia!

Először is csinálj egy párosítást az Android Bluetooth menüjében.

Indítsd el a ScanMyOpel-t, válaszd ki a típust, évjáratot, részegységet (ha lehet), majd csatlakozás.

A telefonon a státusz soron (fent) jelenik meg egy kérelem a BT csatlakoztatásra. Ez legtöbbször csak egy halk "ding", mert a ScanMyOpel teljes képernyős, így nem látszik. Nyomd meg a home gombot, így már látni fogod a kérelmet.

Engedélyezd, és utána ismételd meg a csatlakozást a ScanMyOpel-ben.

Nekem így volt jó.

  • Like 1
Elküldve (edited)

Sziasztok,

Lám mit hozott ma a futár. Szuper áron sikerült beszereznem (elég komoly akciót kaptam el a német Fk shopban, futárköltséggel együtt is kb. 7000Ft-al olcsóbb volt mintha itthon vettem volna)

Nekem nagyon bejön. :) Szerintem szolid nem egy kirívó darab.

lampa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Módosítva : pszaby

Nekem is ugyanilyen van hátul, már csak előre kell vadásznom fekete hátterűt / njoy-t :icon1:

Úgy lenne az igazi, de nekem most a balf....szságom miatt elviszi a csomagtérajtó a pénzt.... :( :cry: (nem hiába van így fényképezve...:) )

Ha valaki tud bontott csomagtérajtót olcsón az légyszi írjon. Elsősorban z21b színben keresek, de eddig elég esélytelennek tűnik.

Köszi! :)

Elküldve (edited)

Úgy lenne az igazi, de nekem most a balf....szságom miatt elviszi a csomagtérajtó a pénzt.... :( :cry: (nem hiába van így fényképezve... :) )

Ha valaki tud bontott csomagtérajtót olcsón az légyszi írjon. Elsősorban z21b színben keresek, de eddig elég esélytelennek tűnik.

Köszi! :)

Szia!

:icon13: Nagyon jól mutat,nekem is ilyen hátsó pilácsom van csak caravánon.

K_p457_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

K_p459_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Egyébként publikus,hogy mi történt a csomi ajtóddal?

Módosítva : bocs
Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.