Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 na megvolt, kiöntöttem belőle az ecetet, közbe észrevettem hogy 2 duda van, de semelyik sincs bekötve, pedig a vezetékük megvan. Csak nem tudom melyik foglalatba kell a negativot és melyikbe a pozitivot, meg holnap vennem kell sarut mert a vékony kábel egy kis vékony gumilyukon megy át hogy a foglalatot védje a viztől Mennyi és milyen színű dzsuva jött ki a hűtőből?
moti Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Elég sok barnás, de addig csináltam míg sima víz nem jött ki belőle Még nem raktam vissza, mert még a fütőmotorra rámenő csővet leakarom szedni és azt is kislagolni. Meg a dudát bekötni
Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Elég sok barnás, de addig csináltam míg sima víz nem jött ki belőle Még nem raktam vissza, mert még a fütőmotorra rámenő csővet leakarom szedni és azt is kislagolni. Meg a dudát bekötni Akkor azzal nem lesz gond ^_^
moti Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 És dudába tudsz segiteni?? nem akarom forditva bekötni :S
Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 És dudába tudsz segiteni?? nem akarom forditva bekötni :S Ha szemből nézed, akkor a jobb oldalira kell kötni a pirosat, a bal pedig a barna. Mindkettőnél így van. ITT van 3 nem túl jó kép szemből fényképezve.
moti Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Nekem barna-fehér meg fekete van :D gondolom a barna-fehér az egyenlő a pirossal ^_^ Köszi szépen Thor, holnap veszek csusztató sarut, mert lekell vágni és rárakni a gumit és újra saruzni
Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Nekem barna-fehér meg fekete van :D gondolom a barna-fehér az egyenlő a pirossal ^_^ Köszi szépen Thor, holnap veszek csusztató sarut, mert lekell vágni és rárakni a gumit és újra saruzni Nincs mit :D Kimentem megnézni a donort és azon is piros/barna duett van :D
moti Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Nem is tudtam hogy van donorod Megnéztem a fütőmotor merre lehet, a motor mögött egy bemennő cső a tüzfalba mellette közvetlen egy kijövő cső?? Csavarjam ki a bilincset és engedjem ki a vizet, majd slaggal veresem ki, holnap azt is megoldom, közbe unatkoztam és megnéztem a légszüröt amit áprilisba vettem 4e km lehet benne, és még ugyanúgy nézz ki mint új korába ^_^
Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Nem is tudtam hogy van donorod Megnéztem a fütőmotor merre lehet, a motor mögött egy bemennő cső a tüzfalba mellette közvetlen egy kijövő cső?? Csavarjam ki a bilincset és engedjem ki a vizet, majd slaggal veresem ki, holnap azt is megoldom, közbe unatkoztam és megnéztem a légszüröt amit áprilisba vettem 4e km lehet benne, és még ugyanúgy nézz ki mint új korába ^_^ Van egy "közös", még Sógor intézte tavaly. A fűtőmotor? Itt van középen a tűzfal és a szélvédő "között" Arra a két csőre gondolsz ami alul van a tűzfalban? Mert az a fűtőradiátorodba/ból jön ki. A fűtőmotort inkább ne slagozd ki :D
moti Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Jah bocs :D fütőradiátort akartam ^_^ Jó állapotú hátsó sárvédő íveket nem tudsz vkit akinek lenne eladó és levágná??
Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Jah bocs :D fütőradiátort akartam ^_^ Jó állapotú hátsó sárvédő íveket nem tudsz vkit akinek lenne eladó és levágná?? Hát figyi, szerintem javítóívvel jobban járnál (ha nincs annyira szétrohadva persze).
moti Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Javítóív nem elég :S szétvan rohadva, meg úgyis felkell vágni megkeresni tiszta fémet, de aki csinálná az mondta elég a javítóív a többit ő kipótolja vmivel, lehetséges?? Meg a doblemezt is csinálja pár helyen kivan lyukadva, gondolom kivágja és lemezt behegeszt. Meg a 2 küszöb lesz cserélve, a jobb oldalin hatalmas lyuk van. Jobb oldali rugótányérom elvan rohadva meg megvan repedve. Vagyis most szeptembertől télre rendbe kell nagyon hoznom :S
Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Javítóív nem elég :S szétvan rohadva, meg úgyis felkell vágni megkeresni tiszta fémet, de aki csinálná az mondta elég a javítóív a többit ő kipótolja vmivel, lehetséges?? Meg a doblemezt is csinálja pár helyen kivan lyukadva, gondolom kivágja és lemezt behegeszt. Meg a 2 küszöb lesz cserélve, a jobb oldalin hatalmas lyuk van. Jobb oldali rugótányérom elvan rohadva meg megvan repedve. Vagyis most szeptembertől télre rendbe kell nagyon hoznom :S Meg tudja oldani, ha ügyes. Nekem is hátra van még a 2 nyúlvány, 2 küszöb meg az alvázvédelem...
öcsibácsi Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Jól van már ne offoljatok, csinált a Karcsi karosszéria topikot. ^_^
Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Jól van már ne offoljatok, csinált a Karcsi karosszéria topikot. :D De azért Te is beálltál a sorba OFFolni ^_^ Jah, megkértem múltkor, hogy csináljon egy Kasztnit topicot. ON
Thor Elküldve Augusztus29, 2010 Elküldve Augusztus29, 2010 Öndicséret büdös. :D ^_^ Milyen csipkelődős kedvedben vagy :D
Stefan Elküldve Augusztus30, 2010 Elküldve Augusztus30, 2010 Tegnap éjjel jól jártam... Benzinkúton kellett vízcsövet mókolni. XE-n van az a műanyag cső, ami mögötte megy el, illetve amire a hűtőből csatlakozik a gumicső. Ezen van egy kis csöcs, amiről egy vékonyabb megy a fűtőradiátorra. Ez a csöcs beletörött a gumicsőbe ^_^ Szerencsére maradt egy kis csonk, de mivel a gumicső is kiszakadt, nem lehetett visszarakni. Vágtam egy kicsit belőle, de úgy meg már túl rövid volt, mindig lehúzta, nem lehetett annyira rászorítani a bilincset. A kutas srác viszont nagyon jó fej volt, adott egy slagdarabot, amivel faxán meg tudtam oldani, ezúton is ezer hála neki :D Nem írom le, hogy melyik kút, meg ilyesmi, nehogy gondja legyen belőle, hogy eltűnt 30cm slag :D
Thor Elküldve Augusztus30, 2010 Elküldve Augusztus30, 2010 Tegnap éjjel jól jártam... Benzinkúton kellett vízcsövet mókolni. XE-n van az a műanyag cső, ami mögötte megy el, illetve amire a hűtőből csatlakozik a gumicső. Ezen van egy kis csöcs, amiről egy vékonyabb megy a fűtőradiátorra. Ez a csöcs beletörött a gumicsőbe ^_^ Szerencsére maradt egy kis csonk, de mivel a gumicső is kiszakadt, nem lehetett visszarakni. Vágtam egy kicsit belőle, de úgy meg már túl rövid volt, mindig lehúzta, nem lehetett annyira rászorítani a bilincset. A kutas srác viszont nagyon jó fej volt, adott egy slagdarabot, amivel faxán meg tudtam oldani, ezúton is ezer hála neki :D Nem írom le, hogy melyik kút, meg ilyesmi, nehogy gondja legyen belőle, hogy eltűnt 30cm slag ;) Az szép :D Gratula a gyorsszervízhez :D
jezus80 Elküldve Augusztus30, 2010 Elküldve Augusztus30, 2010 Tegnap éjjel jól jártam... Benzinkúton kellett vízcsövet mókolni. XE-n van az a műanyag cső, ami mögötte megy el, illetve amire a hűtőből csatlakozik a gumicső. Ezen van egy kis csöcs, amiről egy vékonyabb megy a fűtőradiátorra. Ez a csöcs beletörött a gumicsőbe ^_^ Szerencsére maradt egy kis csonk, de mivel a gumicső is kiszakadt, nem lehetett visszarakni. Vágtam egy kicsit belőle, de úgy meg már túl rövid volt, mindig lehúzta, nem lehetett annyira rászorítani a bilincset. A kutas srác viszont nagyon jó fej volt, adott egy slagdarabot, amivel faxán meg tudtam oldani, ezúton is ezer hála neki :D Nem írom le, hogy melyik kút, meg ilyesmi, nehogy gondja legyen belőle, hogy eltűnt 30cm slag :D Legalább vannak még segítőkész emberek! Sokan vannak akik felöl úgy tolod haza ahogy akarod, csak az útból tüntesd el. :D
moti Elküldve Augusztus30, 2010 Elküldve Augusztus30, 2010 A hütőmet kicseréltem, új bilincseket raktam rá, és fagyálló folyadékot kevertem be desztilált vizzel, feltöltöttem a rendszert. A injektorházról megy egy cső a szelepfedélre azt a csőt is kicseréltem mert megvolt repedve ( de abba mi megy??) Egyenetlen volt az alapjáratom így megnéztem a gyertyakábeleket (pipákat) és a 2. hengerre rámennő kábelpipából kivan szakadva az a vas és egy olyan újonnan 6200 ft :D Mentem a kocsival, hogy nagyjából visszacsúsztattam és úgy ráraktam de itthon felnyitom a motorháztetőt és égetett szaga van vminek meg a vizem túl forró Most akkor mi a baj?? Off: Nekem is volt múlthéten olyan a benzinkúton hogy nem indult be az autó mert vmi oknál fogva letiltott az autó, őninditó nem forgatta a motort, 20percet nem akartam várni és szóltam 2 kutasnak segitsenek már betolni és szépen indult ^_^ Sztem csak megkell őket kérni és szívesen segitenek :D
jezus80 Elküldve Augusztus30, 2010 Elküldve Augusztus30, 2010 A hütőmet kicseréltem, új bilincseket raktam rá, és fagyálló folyadékot kevertem be desztilált vizzel, feltöltöttem a rendszert. A injektorházról megy egy cső a szelepfedélre azt a csőt is kicseréltem mert megvolt repedve ( de abba mi megy??) Egyenetlen volt az alapjáratom így megnéztem a gyertyakábeleket (pipákat) és a 2. hengerre rámennő kábelpipából kivan szakadva az a vas és egy olyan újonnan 6200 ft :D Mentem a kocsival, hogy nagyjából visszacsúsztattam és úgy ráraktam de itthon felnyitom a motorháztetőt és égetett szaga van vminek meg a vizem túl forró Most akkor mi a baj?? Off: Nekem is volt múlthéten olyan a benzinkúton hogy nem indult be az autó mert vmi oknál fogva letiltott az autó, őninditó nem forgatta a motort, 20percet nem akartam várni és szóltam 2 kutasnak segitsenek már betolni és szépen indult ^_^ Sztem csak megkell őket kérni és szívesen segitenek :D Lehet butaságot kérdezek, de nézted a kiegyenlítő tartályodat, hogy nem e kell utántölteni még "vizet"? Más: Ha beindítod hallgasd meg nem-e húz ívet a sérült csatlakozásnál, mert esetleg lehet égett szaga annak is.
moti Elküldve Augusztus30, 2010 Elküldve Augusztus30, 2010 Amikor kinyitottam akkor jött ki belőle egy csomó víz, így 1dl kellett utánatölteni, de beinditva töltöttem utána és a vízet néztem és remeg az egész autó pedig 1200as fordulaton van így a rosz kábelel Hogy érted hogy nem e húz ívet??
msanyesz Elküldve Augusztus30, 2010 Elküldve Augusztus30, 2010 Amikor kinyitottam akkor jött ki belőle egy csomó víz, így 1dl kellett utánatölteni, de beinditva töltöttem utána és a vízet néztem és remeg az egész autó pedig 1200as fordulaton van így a rosz kábelel Hogy érted hogy nem e húz ívet?? Csattogó hangot ad ki a kábel. Mint amikor szikrázik valami. Tudod?! Egyébként igaza van Csabinak. Szerintem is az volt. Azt megvártad, hogy kinyisson a termosztát? Mert akkor kell önteni amikor elkezd keringeni a víz mindenhol! Még a hátsó ülésen is! ^_^
moti Elküldve Augusztus30, 2010 Elküldve Augusztus30, 2010 Csattogó hangot ad ki a kábel. Mint amikor szikrázik valami. Tudod?! Egyébként igaza van Csabinak. Szerintem is az volt. Azt megvártad, hogy kinyisson a termosztát? Mert akkor kell önteni amikor elkezd keringeni a víz mindenhol! Még a hátsó ülésen is! ^_^ A vízet még hidegen töltöttem bele, utána beindit és ment lejebb és töltöttem utána, ekkor még nem nyitott ki a termosztát. A csattogó hangot amint beállok meghallgatom :D
Recommended Posts