potyo Elküldve Január5, 2010 Elküldve Január5, 2010 Pont mint az enyém. Az érdekes, hogyan oldották meg azt, hogy (elvileg) különböző vezérlési programmal hoztak ki 59 ill. 55 kW teljesítményt, míg a legnagyobb forgatónyomaték ugyan abban a ford.szám tartományban jelentkezik? Erős a gyanúm, hogy ez csak papíron létező alacsonyabb teljesítmény a kedvezőbb teljesítményadó besorolás miatt. Nem ez volna az első eset. Sima ügy a kettőt elválasztani. Ne feledd, az 59kW csak a csúcsteljesítmény 4400 fordulatnál. A csúcsnyomaték pedig nem itt van, hanem 1800-2800 között. Tehát amikor a fordulat elér mondjuk 4200-ra, akkor onnan már nem ad több üzemanyagot, hanem állandó szinten tartja a teljesítményt, 4200 alatt viszont a "régi" program szerint működik. Meg lehet oldani, hogy a teljesítménygörbében 4200 és 4600 között egy vízszintes vonalat kapj, ne legyen csúcsos, és máris megvan a kisebb teljesítmény. Ahol normál esetben használod, ott ugyanúgy megy az autó, csak a teljesítményméréskor kapsz kisebb értéket.
Zachi Elküldve Január5, 2010 Elküldve Január5, 2010 Sima ügy a kettőt elválasztani. Ne feledd, az 59kW csak a csúcsteljesítmény 4400 fordulatnál. A csúcsnyomaték pedig nem itt van, hanem 1800-2800 között. Tehát amikor a fordulat elér mondjuk 4200-ra, akkor onnan már nem ad több üzemanyagot, hanem állandó szinten tartja a teljesítményt, 4200 alatt viszont a "régi" program szerint működik. Meg lehet oldani, hogy a teljesítménygörbében 4200 és 4600 között egy vízszintes vonalat kapj, ne legyen csúcsos, és máris megvan a kisebb teljesítmény. Ahol normál esetben használod, ott ugyanúgy megy az autó, csak a teljesítményméréskor kapsz kisebb értéket. Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam a csúcsteljesítményhez és a nyomatékcsúcshoz tartozó fordulatszámot illetőleg. Naná, hogy nem u.az. Ez a kétféle programozás egy adott autótípushoz inlogikus. Teljesen gazdaságtalan a gyártónak. Megtörtént eset: hoztak Ausztriából szakújságíróknak tesztelésre új japó autót. Nekik gyanús volt, hogy az autó sokkal erősebb, mint amit papír szerint tud. Fékpadi mérések őket igazolták, sőt a hazai megjelenésekor is az általuk mért értékekhez igencsak hasonlóak jelentek meg az utolsó csavarig megegyező autó műszaki adatai közt. Aztán a forgalmazó is megerősítette, hogy ez a kedvezőbb adóbesorolás miatt van és tényleg csak papír munka. Abban az esetben van két program, ha konszernen belül nem akar (nem érdeke!) konkurenciát állítani az anyacég termékének pl. Renault - Dacia, VW - Skoda - Seat.
abaib Elküldve Január5, 2010 Elküldve Január5, 2010 Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam a csúcsteljesítményhez és a nyomatékcsúcshoz tartozó fordulatszámot illetőleg. Naná, hogy nem u.az. Ez a kétféle programozás egy adott autótípushoz inlogikus. Teljesen gazdaságtalan a gyártónak. Megtörtént eset: hoztak Ausztriából szakújságíróknak tesztelésre új japó autót. Nekik gyanús volt, hogy az autó sokkal erősebb, mint amit papír szerint tud. Fékpadi mérések őket igazolták, sőt a hazai megjelenésekor is az általuk mért értékekhez igencsak hasonlóak jelentek meg az utolsó csavarig megegyező autó műszaki adatai közt. Aztán a forgalmazó is megerősítette, hogy ez a kedvezőbb adóbesorolás miatt van és tényleg csak papír munka. Abban az esetben van két program, ha konszernen belül nem akar (nem érdeke!) konkurenciát állítani az anyacég termékének pl. Renault - Dacia, VW - Skoda - Seat. Talán magyarázat az is, hogy a GM az alkatrészbeszállítókat folyamatosan lecseréli ( olcsóbbra) olcsobb gyártók kisebb terhelhetőség ill. silányabb minőség.
potyo Elküldve Január5, 2010 Elküldve Január5, 2010 Talán magyarázat az is, hogy a GM az alkatrészbeszállítókat folyamatosan lecseréli ( olcsóbbra) olcsobb gyártók kisebb terhelhetőség ill. silányabb minőség. Motoralkatrészeknél azért nem annyira ugrálnak. Itt vagy az van, hogy csak papíron kevesebb lóerő, vagy tényleg kevesebb valamilyen adózási vagy biztosítási osztály miatt. Pl. itt Szerbiában a biztosítás teljesítményfüggő, ilyen 22-33, 33-44, 44-55, 55-66kW, stb. tartományok vannak. Ha épp annyit levesz a csúcsteljesítményből, hogy az egyel alacsonyabb tartományba essen, akkor az a vékonyabb pénztárcájú vevőknél számíthat, és mint írtam, normál használatnál meg ugyanott van vele. Vagy még a harmadik eset, hogy jön ki az újabb modell, és abban legyen erősebb a motor, még ha csak néhány lóerővel is.
abaib Elküldve Január5, 2010 Elküldve Január5, 2010 Motoralkatrészeknél azért nem annyira ugrálnak. Itt vagy az van, hogy csak papíron kevesebb lóerő, vagy tényleg kevesebb valamilyen adózási vagy biztosítási osztály miatt. Pl. itt Szerbiában a biztosítás teljesítményfüggő, ilyen 22-33, 33-44, 44-55, 55-66kW, stb. tartományok vannak. Ha épp annyit levesz a csúcsteljesítményből, hogy az egyel alacsonyabb tartományba essen, akkor az a vékonyabb pénztárcájú vevőknél számíthat, és mint írtam, normál használatnál meg ugyanott van vele. Vagy még a harmadik eset, hogy jön ki az újabb modell, és abban legyen erősebb a motor, még ha csak néhány lóerővel is. Iazad lehet, de alapjában mind kettőnk szerint sporolás a végcél:)
andris83 Elküldve Január9, 2010 Elküldve Január9, 2010 sziasztok, a vezérműszíjat szervízkönyv előírása szerint 120 ezer km-enként kell cserélni. A bejegyzés szerint 2006 márciusban volt cserélve 87e km-nél, és azt írták bele, hogy 2010 márciusában vagy 177e km-nél kell cserélni. Ezek alapján nekem úgy tűnik, mintha 90ezer vagy 4 év lenne a csereperiódus. Most nem tudom, hogy akkor lecseréljem márciusba? (mert akkor úgy kell csoportosítani a kiadásokat) most 155e van benne.
jaygab Elküldve Január9, 2010 Elküldve Január9, 2010 sziasztok, a vezérműszíjat szervízkönyv előírása szerint 120 ezer km-enként kell cserélni. A bejegyzés szerint 2006 márciusban volt cserélve 87e km-nél, és azt írták bele, hogy 2010 márciusában vagy 177e km-nél kell cserélni. Ezek alapján nekem úgy tűnik, mintha 90ezer vagy 4 év lenne a csereperiódus. Most nem tudom, hogy akkor lecseréljem márciusba? (mert akkor úgy kell csoportosítani a kiadásokat) most 155e van benne. a vezérműszíjat 60.000km/4 évente kell cserélni a vezérműláncot 120.000km-nél ellenőrizni, vagy ha érdekes hangja van, cserélni
freeze Elküldve Január9, 2010 Elküldve Január9, 2010 sziasztok, a vezérműszíjat szervízkönyv előírása szerint 120 ezer km-enként kell cserélni. A bejegyzés szerint 2006 márciusban volt cserélve 87e km-nél, és azt írták bele, hogy 2010 márciusában vagy 177e km-nél kell cserélni. Ezek alapján nekem úgy tűnik, mintha 90ezer vagy 4 év lenne a csereperiódus. Most nem tudom, hogy akkor lecseréljem márciusba? (mert akkor úgy kell csoportosítani a kiadásokat) most 155e van benne. cseréld le
abaib Elküldve Január9, 2010 Elküldve Január9, 2010 sziasztok, a vezérműszíjat szervízkönyv előírása szerint 120 ezer km-enként kell cserélni. A bejegyzés szerint 2006 márciusban volt cserélve 87e km-nél, és azt írták bele, hogy 2010 márciusában vagy 177e km-nél kell cserélni. Ezek alapján nekem úgy tűnik, mintha 90ezer vagy 4 év lenne a csereperiódus. Most nem tudom, hogy akkor lecseréljem márciusba? (mert akkor úgy kell csoportosítani a kiadásokat) most 155e van benne. Szia! A vezérműszíj elméletileg 4 év és 90E km de 60E km-ént érdemes cserélni.
uhuhu Elküldve Január9, 2010 Elküldve Január9, 2010 a vezérműszíjat 60.000km/4 évente kell cserélni a vezérműláncot 120.000km-nél ellenőrizni, vagy ha érdekes hangja van, cserélni nem nem...
imy Elküldve Január9, 2010 Elküldve Január9, 2010 a vezérműszíjat 60.000km/4 évente kell cserélni a vezérműláncot 120.000km-nél ellenőrizni, vagy ha érdekes hangja van, cserélni [/quote Ha jól tudom, akkor a láncosokra nincs előírás, vagyis a Z14XEP esetén biztosan.
jaygab Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 én úgy tudtam, hogy láncosnál nem kell cserélni... De ha uhuhu azt mondja 150.000km, akkor annyi Addig még van 10-12évem :lol: :lol:
abaib Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 2003 ig 60E 2003 tól 90E twinport 150E Szia! A vezérlés szett nem évjárat függő a 2001-es z14xe-be ugyan azt rakod mint a 2003-asba.
GH Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 én úgy tudtam, hogy láncosnál nem kell cserélni... De ha uhuhu azt mondja 150.000km, akkor annyi Addig még van 10-12évem :lol: :lol: a szíjról volt szó eddig sztem azt kell cserélni twinportba 150nél láncot meg állapottól függően (lehet hogy neked sosem fog kelleni)
uhuhu Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 én úgy tudtam, hogy láncosnál nem kell cserélni... De ha uhuhu azt mondja 150.000km, akkor annyi Addig még van 10-12évem :lol: :lol: rosszul írtam! Z16XEP 150.000km a láncot csak akkor ha zörög.
andris83 Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 ööö izé, akkor lehet nem várok márciusig se vele.... a mostani ezekszerint 68e kmt futott
imy Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 2003 ig 60E 2003 tól 90E twinport 150E Most akkor komoly, hogy kell cserélni láncot? S az mennyibe kerül?
imy Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 olvass tovább :lol: kösz, igaz, akkor lehet hogy sohasem. s mennyibe fáj, ha mégis?
freeze Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 én úgy tudtam, hogy láncosnál nem kell cserélni... De ha uhuhu azt mondja 150.000km, akkor annyi Addig még van 10-12évem :lol: :lol: Z16XEP nem láncos... ott 150E
jaygab Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 Z16XEP nem láncos... ott 150E az hogy lehet, hogy szíjas és szíjas között ekkora a különbség? Az egyiket 60-nál a másikat 150-nél?? :lol: Amúgy meg azt hittem a twinportok mindegyike már csak láncos :lol: Akkor az enyém sem biztos, hogy láncos? Z14xep 2007-es már csak az lesz, nem?
potyo Elküldve Január10, 2010 Elküldve Január10, 2010 az hogy lehet, hogy szíjas és szíjas között ekkora a különbség? Az egyiket 60-nál a másikat 150-nél?? :lol: Pl. kevesebb kanyar van a szíj futása közben, így kisebb az igénybevétele.
jaygab Elküldve Január11, 2010 Elküldve Január11, 2010 Egy tempomat nélküli autóban ez mit takarhat??? :lol: P0571=Tempomat fékáramkör A funkció-rendellenesség Nem tippeket, hanem szakitól ha lehet konkrét választ szeretnék :lol:
Recommended Posts