Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve

Egy telet végigmentem pici szöggel az egyik téligumimban.

Az volt a fura, hogy mindig 2 hét után ment neki a pumpálás az alacsony nyomás után, mert hol 0,6 ra ment vissza, hol 1,1.

Lényeg ránézésre nem klappolt, de csak a tél végén volt már nagyon sok levegő szökik el effekt, így inkább a kispumpával felfújattam reggelente.

Nyárira csere után végignéztem, semmi feltűnő, nem látszott rajta semmi sérülés.

Szerelő, nyár kellős közepén, medencézett, hogy melyik is amelyik ereszt. Nem tűnt fel. Centír után telenyomta mind a négyet.

Most vittem be a bal hátsót, hogy elég lapos lett álltában-0,15 re ment le.

Egy napig volt vízben, meg le lett véve a felni és akkor látszott, a futófelületi bordán amik amúgy is lyuggatottak, na ott volt egy pici huzalszeg benne, de nagyon lassan eresztette a levegőt víz alatt. 30 mp alatt egy buborék.

A vége az lett, hogy a nejem kocsijára érdeklődtem használt jó állapotú télit, olyan 20 ért szereléssel van 4es garnitúra.

Előtte azért megnézném, hogy milyen dot számú meg mennyire kopottak.

Elküldve
Oké. Ezt most nem ígérem pár percen belül, de estig még lemérem. <_<

Én nem játszanék ezzel. Ha az osztókör mégis jó akkor még mindíg ott van a közepén a furat ami nem stimmel. Persze lehet esztergáltatni gyűrűket, kompenzálni a különbséget de ezzel is lehet szívás.

Én eladnám vaterán és vennék az autóra valót az árából. Amugy nekünk a gyári 4x100 5,5J 14 ET49 (gondolom ami most rajta van az autódon is ilyen)

Elküldve
Hát, ez gyanús, hogy 98-as osztójú. Csináld azt, hogy fogsz egy vonalzót (ha van tolómérőd, még jobb), megméred egy csavarfurat átmérőjét, aztán megméred átlósan (a középfuraton át) két csavarlyuk távolságát, majd hozzáadod a csavarfurat átmérőjét (mindezt mm-ben), és kiderül, hogy 98 vagy 100-e az osztókör.

Na, mára sikerült is lemérnem. A csavarfurat átmérője 15 mm., a két csavarlyuk távolsága 85 mm. Akkor ha matematikával kapcsolatos emlékeim nem csalnak ez 100-as osztókörű. A középfuraté, ha jól mértem 58 mm. <_<

Így mi a helyzet? :wacko:

Elküldve
Én nem játszanék ezzel. Ha az osztókör mégis jó akkor még mindíg ott van a közepén a furat ami nem stimmel. Persze lehet esztergáltatni gyűrűket, kompenzálni a különbséget de ezzel is lehet szívás.

Én eladnám vaterán és vennék az autóra valót az árából. Amugy nekünk a gyári 4x100 5,5J 14 ET49 (gondolom ami most rajta van az autódon is ilyen)

Fogalmam sincs. <_< Amikor megvettem már a jelenlegi volt rajta és eddig eszembe sem jutott megkérdőjelezni rávaló-e.

Ha nagyobb a középső furat az gondokat okozhat?

Bevallom őszintén, ha nem muszáj nem szívesen kínlódnék az eladom és veszek másikat dologgal, ha megfelel télinek.

Elküldve
Fogalmam sincs. <_< Amikor megvettem már ez volt rajta és eddig eszembe sem jutott megkérdőjelezni rávaló-e.

Ha nagyobb a középső furat az gondokat okozhat?

Bevallom őszintén, ha nem muszáj nem szívesen kínlódnék az eladom és veszek másikat dologgal, ha megfelel télinek.

Igen, mert kúpos az agy, ráfeszül a felni és az tartja központosan a kereket, ha nagyobb a lyuk a felnin akkor nem tudod pontosan felrakni, ütni fog, meg rázkódni.

Elküldve
Fogalmam sincs. :wacko: Amikor megvettem már a jelenlegi volt rajta és eddig eszembe sem jutott megkérdőjelezni rávaló-e.

Ha nagyobb a középső furat az gondokat okozhat?

Bevallom őszintén, ha nem muszáj nem szívesen kínlódnék az eladom és veszek másikat dologgal, ha megfelel télinek.

Szerintem nagyobb kínlódás lenne ezeket rendesen felrakhatóra csinálni, mint szerválni egy garnitúra astrára valót <_<

Ha csak a felnit használnád, és úgyis fel kéne még gumizni, akkor tényleg fölösleges szívni vele

http://racing-bazar.hu/alkatresz/felni-gum...garnitura_elado mondjuk van olcsóbb biztos, de most ez jött velem szembe.

http://gumi.autoalkatresz.hu/auto-felni/op...lni_13x5-195700

A kölöknek tetszene :(

http://gumi.autoalkatresz.hu/auto-felni/op...i_13x5_5-196134

Elküldve
Igen, mert kúpos az agy, ráfeszül a felni és az tartja központosan a kereket, ha nagyobb a lyuk a felnin akkor nem tudod pontosan felrakni, ütni fog, meg rázkódni.

Szerintem nagyobb kínlódás lenne ezeket rendesen felrakhatóra csinálni, mint szerválni egy garnitúra astrára valót <_<

Ha csak a felnit használnád, és úgyis fel kéne még gumizni, akkor tényleg fölösleges szívni vele

;) Szomorú vagyok.

Köszönöm a válaszokat mindenkinek! :wacko:

Lehet Dita a 14"-at is bírná. ;)

A nők néha hiúak 1 kicsit. :(

:) :o

Nem kell 13-as, mert már vannak gumijaim és azok 14-esre valók. :o

Elküldve
Na, mára sikerült is lemérnem. A csavarfurat átmérője 15 mm., a két csavarlyuk távolsága 85 mm. Akkor ha matematikával kapcsolatos emlékeim nem csalnak ez 100-as osztókörű. A középfuraté, ha jól mértem 58 mm. <_<

Így mi a helyzet? :wacko:

Így érdekes, mert 58-as középfurat 4x98-as osztóval volt, Te viszont 4x100-nak mérted az osztókört, akkor pedig 57-es kellene legyen a furat :(

Meg kell kérdezni gumisnál, nem cseréli-e el Opel felnikre.

Elküldve
Így érdekes, mert 58-as középfurat 4x98-as osztóval volt, Te viszont 4x100-nak mérted az osztókört, akkor pedig 57-es kellene legyen a furat :wacko:

Meg kell kérdezni gumisnál, nem cseréli-e el Opel felnikre.

Akkor eltoltam valamit. <_< De valószínűleg a középfuratot mértem el, mert az osztókört többször is lemértem.

Ok, télikeréknek jó lesz sztem.

Elküldve
Akkor eltoltam valamit. <_< De valószínűleg a középfuratot mértem el, mert az osztókört többször is lemértem.

Dita!

Én nemrég esztergáltam tehermentesítőket alufelnibe, mert nem egyeztek a méretek. Ha jól rémlik akkor valami 56 és 57 mm közötti átmérető volt a furata, de már nem emlékszem. Azt tudom, hogy nem egész szám volt. Igazából egy felni kéne mintának, hogy milyen a tehermentesítő kiképzése, és kb 2-3 óra alatt meglennék a cuccal. Amúgy meg ha jól rémlik az agy nem kúpos, mivel a tehermentesítők se voltak kúposak. Inkább maradjunk abban szerintem, hogy a négy kerékcsavar kúpos, és azok tartják a helyén a felnit. A tehermentesítő, mint a nevében is szerepel, azt a célt szolgálja, hogy amikor felrakod a kereket, akkor az is felcsúszik az agyra, és megvédi a meghúzott kerékcsavarokat a nyíróerőktől, amik akkor hatnának rá hogyha anélkül használnád a kocsit.

Már elnézést, de tudtommal az agy is kúpos. <_<

Kár vele szenvedni. Az Et sem igazán gyári meg 6J széles amire 185-nél keskenyebb gumit nem túl jó tenni, márpedig télit akar rátenni ami szerintem jobb ha csak 175-ös stb. Egy jófajta alufelni már megérhet annyit, hogy tehermentesítőkkel kínlódjon az ember de pár vacak acélfelniért... hát nem tudom... én nem tenném.

Egyetértünk. Az agy mérete 56.5mm, ha a felnin 57-es a középfurat, akkor a difi 0.5mm, vagyis 0.25mm falvastagság kéne. Azt miből lehet normálisan kiesztergálni?

Alufóliából <_<

Elküldve
Már elnézést, de tudtommal az agy is kúpos. :wacko:

Nem. ;)

Úgysem hiszem el, majd ha lesz időm leveszem a kereket, és megnézem. ;)

Még nem nézted meg? <_< :o :(

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.