Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve
Milyen Valvoline volt benne? Azért kérdezem mert nekem eddig GM volt és néhány hónapja lecseréltem Valvolinra. Csak azt sajnálom, hogy engedtem, hogy a szerelő 15w40-est tegyen bele. Mennyi olajat fogyasztott neked a GM-ből?

Valvoline Maxlife Diesel 10w40-es volt, 2x és csak a második periódus alatt kellett utánatölteni kb 1,5L-t összesen.

Most került bele a GM 10w40-es szintén, a fogyasztás még kérdéses, mivel még 1km-t sem tettem meg ezzel az olajjal.

Én eddig 3 féle olajat, és 3 különböző féle szűrőt használtam, az olajnyomás mindegyikkel 1-3 mp után jön meg. Szóval ennyit erről :D

Amikor megvettük is rögtön kialudt a lámpa a motor beindulása után közvetlen. De nem tudom, hogy milyen olaj lehetett benne.

Elsőre Castrolt kapott majd 2xValvoline és ezekkel eltartott néhány mp-ig mire kialudt.

Itt látszik is meddig ég: (Valvoline-al)

Nem sok jót hallottam erről a GM olajról, úgyhogy én inkább visszatérek a Valvoline-hoz, majd kb 10ezer km múlva.

Nekem is ugyanezt csinálja :D Pedig én 5W40-esl olajjal használom, ami hidegben hígabb, és elvileg könnyebben fel kéne kapnia a szivattyúnak. De semmi különbség, a 10W-s olajjal is ugyanezt csinálta. Mindegy, már megszoktam, most már az lenne fura, ha egyből elaludna :lol:

Az olajak amúgy Oest 10W40, Valvoline Maxlife 10W40 voltak. Mindegyikből megevett jó 1 litert 10 ezer km alatt. Éppen ezért mindig 6 liter olajat veszek. Most Castrol Edge 5W40, 12 ezer km-nél vagíok, már elfogyott az utántöltögetésre szánt 1 liter :D

Ahogy látom, jó sokat kivársz az izzítással. Én a lámpa kialvása után kb 1mp-t várok, és indítok.

Megvárom a relé kattanását. Azt mondták így kell, de mindegy is a lényeg, hogy induljon.

Mennyi van neked az órában?

Nekem furcsa volt most, hogy megevett kb. 1,5L olajat pedig ezelőtt mindig kibírta a 10ezret.

Kíváncsi leszek, hogy most egy "rosszabb" olajjal mennyi fog elfogyni.

Óra szerint 172 ezer.

Elküldve

Sztok!Tudnátok nekem tippet adni olajügyben?1.7d, 255km,motor jó,eddig gm olajat használtam,amivel semmi gondom nincs,8000-km-enként szoktam kidobni és tulajdonképpen nincs olajfogyás,csak mostanában sok rosszat olvastam róla,esetleg tapasztalat? <_< milyen olajat érdemes beletőlteni?köszi a segítséget! :angry:

Rengeteg jó minőségű középkategóriás olaj van a piacon. Tapasztalatok ügyében inkább érdemes visszaolvasgatni, használd a keresőt alul, beírsz egy márkanevet és ki fogja adni azokat a hozzászólásokat, amikben ez szerepel és ott lesznek az pozitív vagy negatív tapasztalatok.

Egyébként pedig ami bevált, azt miért háborgatni?

Elküldve
Amikor megvettük is rögtön kialudt a lámpa a motor beindulása után közvetlen. De nem tudom, hogy milyen olaj lehetett benne.

Elsőre Castrolt kapott majd 2xValvoline és ezekkel eltartott néhány mp-ig mire kialudt.

Itt látszik is meddig ég: (Valvoline-al)

Nem sok jót hallottam erről a GM olajról, úgyhogy én inkább visszatérek a Valvoline-hoz, majd kb 10ezer km múlva.

Nekem benzines 1.8-as van és már volt benne Rowe RS 5W40 2x ezzel volt némi olajfogyasztás, aztán Castrol Magnatec 10W40 amivel nem látni fogyást, de most Castrol Age 10W 60-at vettem, viszont még nem jutottam oda, hogy le is cseréljem. Most van a Magnatec-be 5000 km, viszont már 1 éves az olaj... ideje kivágni belőle <_< Eddig minden olajjal egyből kialudt a lámpa :angry:

Elküldve

Üdvözletem Fórumtársak!

Szeretném megkérdezni, hogy most így az olajcsere alkalmával (a típus már megvan amit bele veszek-Castrol Magnatec 10W-40) mennyi olajat kell beletölteni?

Régen találtam egyszer egy leírást, hogy mennyi is megy bele alapból, de már nem találom.

Azt hiszem 3,5 liter? motor típus: x14nz. a 60 pacis...

Köszönöm a segítséget.

Alumínium teknő esetén 3,25 liter. Acélnál 3,5 liter. Amúgy Castrollal vigyázni kell, mert már hamisítják és a Castrol nagy raktárában is megjelentek a hamisítványok. <_<

Elküldve
Üdvözletem Fórumtársak!

Szeretném megkérdezni, hogy most így az olajcsere alkalmával (a típus már megvan amit bele veszek-Castrol Magnatec 10W-40) mennyi olajat kell beletölteni?

Régen találtam egyszer egy leírást, hogy mennyi is megy bele alapból, de már nem találom.

Azt hiszem 3,5 liter? motor típus: x14nz. a 60 pacis...

Köszönöm a segítséget.

Szia!

Jól hiszed. Ezzel felső jelig lesz a szint.

Elküldve
Mert az olyan menő és pénzkidobás. <_<

Ráadásul még káros is a motornak, mert nem elég híg.

40-es olaj való abba a motorba

Eléggé híg az. Nem 0W 60, hanem 10W 60 :angry: Különösebben nem értek hozzá, de még a Ladába is raktam ilyet anno, csak akkor még RS volt a neve <_<

Elküldve
Eléggé híg az. Nem 0W 60, hanem 10W 60 :P Különösebben nem értek hozzá, de még a Ladába is raktam ilyet anno, csak akkor még RS volt a neve :angry:

Az első szám, a hideg oldali viszkozitását jelzi. Üzem-melegen, a második szám érvényes <_< (az 5w amúgy nem rossz. Hidegen jobb neki, mert hamarabb jut el mindenhova :P )

Ezt még én is tudtam :P Egyébként most jön a nyár és vele remélhetőleg a meleg is megérkezik. :angry:
Elküldve
Ezt még én is tudtam :angry: Egyébként most jön a nyár és vele remélhetőleg a meleg is megérkezik. <_<

Tökmindegy. A W40 akkor is elég, ha 60 fokos kinti hőmérséklet van. :P

Elküldve
Ha cigiznék, akkor meg elfüstölném. Így legalább olajra költhetem az árát :angry:

Én a metabond 10W40-re leszek kíváncsi. <_< Bár összehasonlítási alapom nincsen. A rossz motorba kellett volna elpazarolnom 5 litert. Akkor vizsgázott volna. :P

A dízelben egyenlőre :angry: Kb. 8-900 km van már benne. Érdekes, hogy adalék nélkül is emelkedett picit az alapjáratom. Olyan 1000 körül forgott melegen 80-100 km után :P

Elküldve
Én a metabond 10W40-re leszek kíváncsi. <_< Bár összehasonlítási alapom nincsen. A rossz motorba kellett volna elpazarolnom 5 litert. Akkor vizsgázott volna. :P

Most jut eszembe! Be kell írnom az olajcserét a saját szervízkönyvembe :P Az a metabond meg milyen állat fajta? Eszik, vagy isszák? :angry:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.