Adam1 Elküldve Augusztus9, 2014 Elküldve Augusztus9, 2014 Mit használsz Adam a vekibe? 5W40-es Total Quartzot, és 15 ezer km-enként cserélem. Nálam ez egy évben 2 olajcserét jelent.
epk947 Elküldve Augusztus20, 2014 Elküldve Augusztus20, 2014 Megvolt az olajcsere a szokásos GM 10W40-et kapta (igen, tudom hogy hamisítják) kissé túlléptem az olajcsere periódust 1év 4 hónapot ment a régi olajjal, és 13234Kilométert. Olyan 1.5 litert kellett utántöltenem. Gondoltam rá hogy kitakarítom a nyomásszabályzót, mert csak 1-2 másodpercel a motor beindítása után alszik el a visszajelző, hátha olajkokszos a golyó és a fészke és visszaereszt, de olyan nehezen férni hozzá, hogy inkább hagytam ahogy van. :rolleyes: Nálam is most volt, és túl is futottam vele a tizet. 11600 km volt 10 hónap alatt, nem sok. Nekem az 5 literes kanna olaj elég két csere között. A leeresztett olaj is még jó sűrűségű volt, nem hígult fel. Igaz, van benne Meta Gold is. Már 9 éve folyamatosan... :icon13:
zores Elküldve Október1, 2014 Elküldve Október1, 2014 Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Kb. egy hónapja cseréltettem olajat az Astra Classic II 1,4 Caravan-ban. Előtte majd két évig 5W-40-essel volt feltöltve. A szakműhelyben két félét ajánlottak, az egyik ugyanezzel a paraméterrel bírt mint a régi (nevére sajnos nem emlékszem), a másik pedig a Castrol Magnatec 10W-40-es volt. Mondtam, nekem az a lényeg, hogy megfelelő legyen, de mivel a Castrol kiszerelése gazdaságosabb volt, azt választottam. Azóta kb. több mint 1000 km-t tettem meg (átlagos felhasználó vagyok, főleg városban), de úgy érzem nem olyan a motor "duruzsolása" mint korábban. Két dolog ami szembetűnő: 1. hidegindítás után az alapjárat nehezebben "nyugszik meg", az automata szivató működése alatt kb. egy fél percig ingadozik a fordulatszám; 2. a meleg motor is hangosabbnak tűnik mint előtte, olyan mintha a csattogós lepke vergődne a motorháztető alatt A teljesítménnyel amúgy nincs probléma, megy rendesen -leszámítva ezeket a zavaró körülményeket. Nem tudom befolyásoló tényező-e, az olajcsere után egy héttel hosszában elrepedt a kartergáz visszavezető cső. Úgy ahogy kell dobta a hibakódot is. A csere után elvittem diagnosztikára, ami semmit nem mutatott ki, a kódot is töröltettem a memóriából. Azóta is így járok. Kérdésem tehát az lenne: elérhető lenne-e a motor csendesebb működése egy újabb olajcserével? Nem okozhatott-e problémát a típusváltás, ráérek -ha szükséges- a cserével a következő "etapig"? Ha javasolt a csere milyen típust és márkát ajánlanátok? infó: többnyire a szabad ég alatt tartózkodik a jármű....télen is. Válaszotokat előre is köszönöm! :hiya:
daykiller Elküldve Október1, 2014 Elküldve Október1, 2014 Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Kb. egy hónapja cseréltettem olajat az Astra Classic II 1,4 Caravan-ban. Előtte majd két évig 5W-40-essel volt feltöltve. A szakműhelyben két félét ajánlottak, az egyik ugyanezzel a paraméterrel bírt mint a régi (nevére sajnos nem emlékszem), a másik pedig a Castrol Magnatec 10W-40-es volt. Mondtam, nekem az a lényeg, hogy megfelelő legyen, de mivel a Castrol kiszerelése gazdaságosabb volt, azt választottam. Azóta kb. több mint 1000 km-t tettem meg (átlagos felhasználó vagyok, főleg városban), de úgy érzem nem olyan a motor "duruzsolása" mint korábban. Két dolog ami szembetűnő: 1. hidegindítás után az alapjárat nehezebben "nyugszik meg", az automata szivató működése alatt kb. egy fél percig ingadozik a fordulatszám; 2. a meleg motor is hangosabbnak tűnik mint előtte, olyan mintha a csattogós lepke vergődne a motorháztető alatt A teljesítménnyel amúgy nincs probléma, megy rendesen -leszámítva ezeket a zavaró körülményeket. Nem tudom befolyásoló tényező-e, az olajcsere után egy héttel hosszában elrepedt a kartergáz visszavezető cső. Úgy ahogy kell dobta a hibakódot is. A csere után elvittem diagnosztikára, ami semmit nem mutatott ki, a kódot is töröltettem a memóriából. Azóta is így járok. Kérdésem tehát az lenne: elérhető lenne-e a motor csendesebb működése egy újabb olajcserével? Nem okozhatott-e problémát a típusváltás, ráérek -ha szükséges- a cserével a következő "etapig"? Ha javasolt a csere milyen típust és márkát ajánlanátok? infó: többnyire a szabad ég alatt tartózkodik a jármű....télen is. Válaszotokat előre is köszönöm! :hiya: Castroltól nekem is hangos lett a moci. Ajánlom inkább a Valvoline 10W40-et. Nekem ez van benne és halk. Vagy metabond, mobil1.
zores Elküldve Október2, 2014 Elküldve Október2, 2014 Castroltól nekem is hangos lett a moci. Ajánlom inkább a Valvoline 10W40-et. Nekem ez van benne és halk. Vagy metabond, mobil1. Szia! Köszönöm. Úgy emlékszem Vavoline még nem volt, de a fesorolásodat nézve mintha derengene a Mobil1 neve. A megboldogult márkaszervizben úgy rémlik ezt ajánlották annak idején 5W-40-es változatban. "Túlhordással" együtt is elég jól bírta. :icon1: Még egyszer köszi! Utánna nézek, mert zavar a mostani helyzet. Nincs rosszabb a bizonytalanságnál, amikor érzed, hogy valami nem stimmel, csak nem tudod mi az. Még egy kérdés. Egyes hozzászólásokban olvastam, hogy az Opel 5W-30 Dexos2 DPF is ajánlják a típushoz. Érdemes ebbe az irányba is menni? Köszi!
Gabibácsi Elküldve Október2, 2014 Elküldve Október2, 2014 GM olaj bármi lehet, változó minőségben, szóval inkább vegyél mást, szerintem.
FPepe Elküldve Október3, 2014 Elküldve Október3, 2014 Szia! Köszönöm. Úgy emlékszem Vavoline még nem volt, de a fesorolásodat nézve mintha derengene a Mobil1 neve. A megboldogult márkaszervizben úgy rémlik ezt ajánlották annak idején 5W-40-es változatban. "Túlhordással" együtt is elég jól bírta. :icon1: Még egyszer köszi! Utánna nézek, mert zavar a mostani helyzet. Nincs rosszabb a bizonytalanságnál, amikor érzed, hogy valami nem stimmel, csak nem tudod mi az. Még egy kérdés. Egyes hozzászólásokban olvastam, hogy az Opel 5W-30 Dexos2 DPF is ajánlják a típushoz. Érdemes ebbe az irányba is menni? Köszi! Ez ugyebár G Astra? Abban már alaphangon is 16 szelepes motor van, de akár Twinport is lehet, a motorkódból kiderülne. Sztem is Valvolin, Mobil1, Elf, Total, Metabond (ez utóbbit különösen ajánlom, de nehezebb beszerezni) márkákból válogass, és 5W40-et javaslok inkább, főleg hogy most jön a hideg évszak. Amit beírtál, az elsősorban a dieselekhez ajánlott (erre utal a DPF jelzés, ami a részecskeszűrőt jelenti, feleslegesen drága a Te motorodhoz). Egyébként a Castroltól nekem is csörömpölt a motor, alig 1000km-t volt benne, motormosásnak pont jó volt :) . 1
zotya975 Elküldve Október3, 2014 Elküldve Október3, 2014 A castrol nekem sem tetszett vissza is álltam a GM-re... :P 1
zores Elküldve Október3, 2014 Elküldve Október3, 2014 Köszönöm a visszajelzéseket, rajta vagyok a cserén! :hiya:
imy Elküldve Október4, 2014 Elküldve Október4, 2014 Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Kb. egy hónapja cseréltettem olajat az Astra Classic II 1,4 Caravan-ban. Előtte majd két évig 5W-40-essel volt feltöltve. A szakműhelyben két félét ajánlottak, az egyik ugyanezzel a paraméterrel bírt mint a régi (nevére sajnos nem emlékszem), a másik pedig a Castrol Magnatec 10W-40-es volt. Mondtam, nekem az a lényeg, hogy megfelelő legyen, de mivel a Castrol kiszerelése gazdaságosabb volt, azt választottam. Azóta kb. több mint 1000 km-t tettem meg (átlagos felhasználó vagyok, főleg városban), de úgy érzem nem olyan a motor "duruzsolása" mint korábban. Két dolog ami szembetűnő: 1. hidegindítás után az alapjárat nehezebben "nyugszik meg", az automata szivató működése alatt kb. egy fél percig ingadozik a fordulatszám; 2. a meleg motor is hangosabbnak tűnik mint előtte, olyan mintha a csattogós lepke vergődne a motorháztető alatt A teljesítménnyel amúgy nincs probléma, megy rendesen -leszámítva ezeket a zavaró körülményeket. Nem tudom befolyásoló tényező-e, az olajcsere után egy héttel hosszában elrepedt a kartergáz visszavezető cső. Úgy ahogy kell dobta a hibakódot is. A csere után elvittem diagnosztikára, ami semmit nem mutatott ki, a kódot is töröltettem a memóriából. Azóta is így járok. Kérdésem tehát az lenne: elérhető lenne-e a motor csendesebb működése egy újabb olajcserével? Nem okozhatott-e problémát a típusváltás, ráérek -ha szükséges- a cserével a következő "etapig"? Ha javasolt a csere milyen típust és márkát ajánlanátok? infó: többnyire a szabad ég alatt tartózkodik a jármű....télen is. Válaszotokat előre is köszönöm! :hiya: Nekem a GM nem jött be, a Castrol Edge 0W-30 volt eddig a legjobb, csak nehéz jó áron beszerezni. Majd kapott 2x dexos2 GM-et, és azt ette, 0.5-1l elment két csere között, pedig előtte 0 volt az olajfogyasztás... Most már 2. alkalommal ment bele ENEOS hyper premium 5W-40. Ebből 2dl-t öntöttem utána... (vagy csak azért jó a GM olaj, mert szereti a kocsi enni? :D)
daykiller Elküldve Október4, 2014 Elküldve Október4, 2014 Nekem a GM nem jött be, a Castrol Edge 0W-30 volt eddig a legjobb, csak nehéz jó áron beszerezni. Majd kapott 2x dexos2 GM-et, és azt ette, 0.5-1l elment két csere között, pedig előtte 0 volt az olajfogyasztás... Most már 2. alkalommal ment bele ENEOS hyper premium 5W-40. Ebből 2dl-t öntöttem utána... (vagy csak azért jó a GM olaj, mert szereti a kocsi enni? :D) Olyan, hogy 0 olajfogyasztás nincs. Hacsak sosincs beindítva két olajcsere között.
imy Elküldve Október4, 2014 Elküldve Október4, 2014 Olyan, hogy 0 olajfogyasztás nincs. Hacsak sosincs beindítva két olajcsere között. Akkor nem mérhető. ;)
Adam1 Elküldve Október6, 2014 Elküldve Október6, 2014 Szia! Köszönöm. Úgy emlékszem Vavoline még nem volt, de a fesorolásodat nézve mintha derengene a Mobil1 neve. A megboldogult márkaszervizben úgy rémlik ezt ajánlották annak idején 5W-40-es változatban."Túlhordással" együtt is elég jól bírta. :icon1:Még egyszer köszi! Utánna nézek, mert zavar a mostani helyzet. Nincs rosszabb a bizonytalanságnál, amikor érzed, hogy valami nem stimmel, csak nem tudod mi az.Még egy kérdés. Egyes hozzászólásokban olvastam, hogy az Opel 5W-30 Dexos2 DPF is ajánlják a típushoz. Érdemes ebbe az irányba is menni?Köszi!Ha Z14XEP a motorkód, akkor szerintem kizárólag 5W30-as vagy 0W30-as olajjal szabadna használni, és 15 ezrenként cserélni, az 5W40 még talán elmegy, de a 10W40 teljesen kizárt. Ezen kívül fontos, hogy az egyéb jóváhagyásoknak is feleljen meg az olaj. Pl ez a Dexos2 is valami ilyesmit jelent. Nem a gyártó a lényeg, az csak másodlagos. Válaszd neves gyártó olaját, amit jó áron be tudsz szerezni.10W40 a 8 szelepes opel motorokba való, de azokba is inkább 5W40.
mantec Elküldve Október7, 2014 Elküldve Október7, 2014 T Adam1!"... szerintem ..." A Z14XEP motor aktuális gyártóművi követelménye GM dexos2 - a viszkozitási osztálytól függetlenül.
Hjoe Elküldve Október10, 2014 Elküldve Október10, 2014 XE-ből leengedett 1000 km-és olajat érdemes még beleönteni az SZR-be? A másfél éves olaj helyére menne. Az SZR-t nem használom.
zotya975 Elküldve Október10, 2014 Elküldve Október10, 2014 XE-ből leengedett 1000 km-és olajat érdemes még beleönteni az SZR-be? A másfél éves olaj helyére menne. Az SZR-t nem használom. Szerintem simán....
Adam1 Elküldve Október10, 2014 Elküldve Október10, 2014 XE-ből leengedett 1000 km-és olajat érdemes még beleönteni az SZR-be? A másfél éves olaj helyére menne. Az SZR-t nem használom. És mi lesz a használt olajban lévő apró fém kopadékokkal? :)
Hjoe Elküldve Október10, 2014 Elküldve Október10, 2014 És mi lesz a használt olajban lévő apró fém kopadékokkal? :) Hogy mivel?
Gabibácsi Elküldve Október11, 2014 Elküldve Október11, 2014 Olyan nem nagyon van, azok az olajszűrőben vannak max, nem?
zotya975 Elküldve Október11, 2014 Elküldve Október11, 2014 És mi lesz a használt olajban lévő apró fém kopadékokkal? :) Olyan nem nagyon van, azok az olajszűrőben vannak max, nem? Egyrészt szerintem is ott az olajszűrő másrészt meg ugyanúgy ott lenne az első motorban is még 9000 ezer kilómétert , azért nagy luxus 1000kilométer után kidobni az olajat.
Adam1 Elküldve Október11, 2014 Elküldve Október11, 2014 Egyrészt szerintem is ott az olajszűrő másrészt meg ugyanúgy ott lenne az első motorban is még 9000 ezer kilómétert , azért nagy luxus 1000kilométer után kidobni az olajat.Ezzel maximálisan egyet értek, viszont akkor miért kellett 1000 km után leengedni a másik motorból? :)
zotya975 Elküldve Október11, 2014 Elküldve Október11, 2014 Ezzel maximálisan egyet értek, viszont akkor miért kellett 1000 km után leengedni a másik motorból? :) Biztos GM-volt vagy Castrol és mondták hogy az hamisítják , és ezért. :devlish: :P
mantec Elküldve Október11, 2014 Elküldve Október11, 2014 T zotya975! "... kilóméter ..." Kilométer az.
daykiller Elküldve Október12, 2014 Elküldve Október12, 2014 T zotya975! "... kilóméter ..." Kilométer az. Sose tanulja meg. :D Amúgy ha már kötekszünk: "T zotya975!" helyett, Tisztelt Zotya975!
Recommended Posts