Bundee Elküldve Október5, 2014 Elküldve Október5, 2014 (edited) Én is most vittem el peremezni az elsőket, mert szétmállott teljesen. Viszont való igaz hogy baromi nagyot tudnak szólni! Nekem LG 4*53W-os fejegység van bent, de eszem ágába se lenne cserélni a hangszórókészletet. Ha a hátsó könyöklőt lenyitom, akkor még bassreflex nyílás is van :D Agyaltam már azon is, hogy Audiból szerzek kalaptartóba való nagyon vékony mélynyomót egy kis erősítővel, amit kultúráltan oda lehetne szerelni, de nem hallgatok olyan sokszor hangos zenét hogy kellene. Módosítva Október5, 2014 : Bundee
wookie Elküldve Október5, 2014 Elküldve Október5, 2014 Alapszabály hogy kalaptartóba nem teszünk semmilyen hangsugárzót. Majd ha eljutok az ujrakárpitozásig, akkor nekem is átmennek a hátsók az ajtókba, a villanyablak miatt már nem lesz útban a tekerőnek.
Bundee Elküldve Október5, 2014 Elküldve Október5, 2014 Pedig gyárilag is ottvan, még sokszor komolyabb kocsikban is. A hátul ülőknek kellemetlen az tény, de nemvagyok az a zene bömböltetős fajta :D Ekvalizeren két beállításom van amit szeretek az egyik utazáshoz: mély magas levéve, közép kiemelve, hogy átlag zenék, meg rádió érthetőbb legyen, a másik meg zenehallgatáshoz, ahol inkább kivan emelve az alja meg a teteje. Viszont hosszútávon fárasztó a cicergés meg dübörgés. Alapszabály hogy kalaptartóba nem teszünk semmilyen hangsugárzót. Majd ha eljutok az ujrakárpitozásig, akkor nekem is átmennek a hátsók az ajtókba, a villanyablak miatt már nem lesz útban a tekerőnek.
logen76 Elküldve Október6, 2014 Elküldve Október6, 2014 Üdv.JVC fejegység van benne,és teljesítményre kevésnek itélem a gyáriakat. Pioneer hangszórót szeretnék mivel már hallottam Pio hangszórót szólni,hasonló fejegységgel. 2X nagyobbat szól! és bőven elég lenne nekem. De még 1 kérdés, hogyan tudom leszedni a kárpitot? vagy csak a hangszóró takaró elemet kell leszednem?
opelnils Elküldve Október6, 2014 Elküldve Október6, 2014 Nem, az egész kárpitot. A térképzseb alatt 3db csavar 1db a kapaszkodó alján és 2db az ajtónyitó kilincs takaró műanyaga mögött. A többit "bolhák fogják. Óvatosan rángatni feszegetni,mert a "bolhák" szeretnek leválni a kárpitról! Én alulról fölfelé szoktam haladni a feszegetéssel, mert úgyis csak így jön le a zárgomb vagy miafeneaneve :icon1: miatt. A hangszórórács ha jól tudom a térképzsebbel egybe van,bár én még nem szedtem le a kárpitról,de mint ha egybe vóna.
logen76 Elküldve Október6, 2014 Elküldve Október6, 2014 Köszi, megpróbálom.de olyan mint ha térképtartó külön is lejönne.de ezek szerint nem.
wookie Elküldve Október6, 2014 Elküldve Október6, 2014 Lejön külön, miután levetted az ajtókárpitot. :) Plusz van egy trükkös bolha az ajtó végénél a térképzsebben, amit elölről hátrafelé kell megynyomni. De elsőre úgyis letöröd.
Bundee Elküldve Október7, 2014 Elküldve Október7, 2014 Nekem az ablaktekerő a kedvencem :D Az eredeti kérdezőnek szánva így néz ki leszedve: Illetve tudja valaki hogy ez a műanyag csavar hovávalósi? Vagy a csomagtartó, vagy a jobb lábtér de sehol sem találom a helyét: Aztán még kicseréltem a szelepfedél tömítést is, ismét parafára, de kapott pasztát. Belülről meg szépen megpucoltam az egészet, kiáztattam a fémszövetet is nitróban :) A büdös macskája meg elintézte a tetőkárpitomat amíg ki volt szedve :@
wookie Elküldve Október7, 2014 Elküldve Október7, 2014 Azé nem találod a csavar helyét, mert ez nem opel. A vectrában ilyen nincs. :)
Bundee Elküldve Október7, 2014 Elküldve Október7, 2014 A kéziféknél volt a rekeszbe beszórva a többi aprósággal amit a kasztnis szedett le, lehet hogy előtte is a zsebébe volt már :D Azé nem találod a csavar helyét, mert ez nem opel. A vectrában ilyen nincs. :)
wookie Elküldve Október7, 2014 Elküldve Október7, 2014 Alapszabály, a kasznist nem hagyjuk bontani... :D Mindenki jobban jár.
Bundee Elküldve Október7, 2014 Elküldve Október7, 2014 A jobb lábtér burkolatát szedte le csak, mert levette a sárvédőt. A többit én bontottam :) Az a furcsa különben, hogy valahogy megvan az az érzés ahogy ezt a csavart kitekertem valahonnét :DD Alapszabály, a kasznist nem hagyjuk bontani... :D Mindenki jobban jár.
logen76 Elküldve Október7, 2014 Elküldve Október7, 2014 Lejön külön, miután levetted az ajtókárpitot. :) Plusz van egy trükkös bolha az ajtó végénél a térképzsebben, amit elölről hátrafelé kell megynyomni. De elsőre úgyis letöröd. Megvan! nem törtem még le! de lehet hogy lefogom majd.:)
logen76 Elküldve Október9, 2014 Elküldve Október9, 2014 Én ezeket rakom vissza,hiába csak 13-ak szépen szóltak,csak kell egy normális keret. Nekem ezek voltak bent így azt gondoltam hogy 13cm-ek a gyáriak is. Nem hitte volna hogy a 16cm-es is befér ide. Én is úgy halottam hogy egy jó állapotú gyári szettnél nem igen van jobb. Már régóta gondolkodom egy CAR 400 fejen és egy hozzá tartozó kijelzőn amit a rádió alá raknék be. Plus esetleg még egy multikormány hozzá. A CAR 400-as fejhez van leírás hogy lehet rá rakni AUX bemenetet,ezért választanám ezt. Üdv.kérdezni szeretném,hogy akkor most a 16cm-es hangszórót is bele lehet rakni?írtad hogy belefér. b-vectráé-ra gondolok,vagy f asztra. e 2 típusé ha jól tudom nem 13-as ugye?
opelnils Elküldve Október10, 2014 Elküldve Október10, 2014 Üdv.kérdezni szeretném,hogy akkor most a 16cm-es hangszórót is bele lehet rakni?írtad hogy belefér. b-vectráé-ra gondolok,vagy f asztra. e 2 típusé ha jól tudom nem 13-as ugye? A többiek szerint 16cm-es a gyári,így be kell mennie. A B veki F astra-ról nem tudok nyilatkozni. Asszem a F astra ugyanaz mint az A veki,de majd a guruk kijavítanak ha nem jól tudom. :icon1:
Dani122 Elküldve Október19, 2014 Elküldve Október19, 2014 Üdv! nem kapcsol a hűtőventillátor. A hőkapcsoló cserélve,ventillátor direktbe kötve jó! Felmegy a víz 100-105 fokra ,de semmi.akkor már a 2.fokozatnak kellene kapcsolnia!95-nél az elsőnek. Valakinek valami ötlete hogy mi lehet a gond?
isi Elküldve Október19, 2014 Elküldve Október19, 2014 Üdv! nem kapcsol a hűtőventillátor. A hőkapcsoló cserélve,ventillátor direktbe kötve jó! Felmegy a víz 100-105 fokra ,de semmi.akkor már a 2.fokozatnak kellene kapcsolnia!95-nél az elsőnek. Valakinek valami ötlete hogy mi lehet a gond? Milyen órád van? Első vonal a 90 fok? Mert ha nem, akkor az a 100 fok még csak 90 a valóságban. Érdemes egy lézeres hőmérővel körbemérni a csöveket.
moltam Elküldve Október20, 2014 Elküldve Október20, 2014 Sziasztok! Egy 95-ös Vectrának vagyok boldog tulajdonosa, melyben egy C18NZ duruzsol Delco generátorral és egy nagyon érdekes hiba történt vele. Mentem a dolgomra az autóval, ahogy szoktam, de leállítás után a töltésjelző lámpa világított, az olajnyomás-visszajelző pedig halványan világtott, mikor a kulcs már nem volt benne. Gyújtásra elaludt. (Az autó nem indult be, letiltott az immobiliser, később kiderül hogy miért.) Akkusaru le, majd vissza, az autó beindult, de járó motornál a töltésjelző világított, fordulatra erősödött. Hazahoztam az autót óvatosan kis fordulaton, majd rámértem a töltésre. alapjáraton 16V-ot mértem. (Ezért hülyült meg az immo, néha még légzsákhibát is dobott.) Az előbb levettem a generátort, de így egyáltalán nem jelzi hogy nincs töltés járó motornál, pedig nincs benne a generátor. Lehet hogy hülye vagyok, és ennek így kell lennie a gerjesztés miatt. Most a generátorra tereljem a figyelmemet és újítassam fel, vagy más gond lehet az autóban? Előre is köszönöm a segítséget. :)
Bundee Elküldve Október20, 2014 Elküldve Október20, 2014 A töltésjelző lámpa a generátoron keresztül kap testet ha nincs töltés, azért nem világít most. Ha 16V körül mérsz akkor mindenképpen fesszabályzó csere, utána is fennállnak ezek a hibák, lehet tovább keresgélni :) Sziasztok! Egy 95-ös Vectrának vagyok boldog tulajdonosa, melyben egy C18NZ duruzsol Delco generátorral és egy nagyon érdekes hiba történt vele. Mentem a dolgomra az autóval, ahogy szoktam, de leállítás után a töltésjelző lámpa világított, az olajnyomás-visszajelző pedig halványan világtott, mikor a kulcs már nem volt benne. Gyújtásra elaludt. (Az autó nem indult be, letiltott az immobiliser, később kiderül hogy miért.) Akkusaru le, majd vissza, az autó beindult, de járó motornál a töltésjelző világított, fordulatra erősödött. Hazahoztam az autót óvatosan kis fordulaton, majd rámértem a töltésre. alapjáraton 16V-ot mértem. (Ezért hülyült meg az immo, néha még légzsákhibát is dobott.) Az előbb levettem a generátort, de így egyáltalán nem jelzi hogy nincs töltés járó motornál, pedig nincs benne a generátor. Lehet hogy hülye vagyok, és ennek így kell lennie a gerjesztés miatt. Most a generátorra tereljem a figyelmemet és újítassam fel, vagy más gond lehet az autóban? Előre is köszönöm a segítséget. :)
moltam Elküldve Október21, 2014 Elküldve Október21, 2014 Köszi! vettem egy bontott generátort, nem 70 hanem 100A-s. Tökéletesen működik, viszont a töltőfeszültség 14,4V, fordulatra felugrik néha 15-re is. Normális?
Bundee Elküldve Október21, 2014 Elküldve Október21, 2014 Ha visszaszabályoz akkor nem probléma. Köszi! vettem egy bontott generátort, nem 70 hanem 100A-s. Tökéletesen működik, viszont a töltőfeszültség 14,4V, fordulatra felugrik néha 15-re is. Normális?
isi Elküldve November3, 2014 Elküldve November3, 2014 (edited) Ilyen TID/DID (nem tudom mi a pontos neve :D ) van valakinek beszerelve, akinek diesel az autója? Ha igen, tudna egy képet küldeni a bódéban lévő csatlakozóról? Nekem van egy ilyenem, de eddig nem találtam a csatlakozót hozzá, bár tüzetesen nem néztem át eddig. Módosítva November3, 2014 : isi
wookie Elküldve November3, 2014 Elküldve November3, 2014 Ilyen TID/DID (nem tudom mi a pontos neve :D ) van valakinek beszerelve, akinek diesel az autója? Ha igen, tudna egy képet küldeni a bódéban lévő csatlakozóról? Nekem van egy ilyenem, de eddig nem találtam a csatlakozót hozzá, bár tüzetesen nem néztem át eddig. Ha a2-d van akkor alapból ilyen, ha a1 akkor ne is keresd. Mikori az autód?
isi Elküldve November3, 2014 Elküldve November3, 2014 Ha a2-d van akkor alapból ilyen, ha a1 akkor ne is keresd. Mikori az autód? 93', pont a váltási időszak, de A2 elvileg.
Recommended Posts