Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Corsa A - Általános -

tourist

Recommended Posts

Ugy latom, ez egy olyan vita, aminek sose lesz vége.

En is Tapinak adók igazat.

Mert hiába van nagyfék, ha már csúszik a kérek, az mar nem tapad. Vagyis hiába van nagy fék, azzal ugyan sokkal több a tartalék, melegedes esetére, viszont sokkal könnyebb satut nyomni, es veszfek esetén a legtöbb sofőr azt nyom. Aztan pislog, hogy csak csúszik egyenesen.

Jo lenne a kis altora is nagyobb fék, mint ami van rajta, viszont ezzel is sikerül megállni. Ha nem abs-es lenne,sokszor csak csusznek.

Egy szónak is száz a vége, mezei usernek elég a gyári. Es nem az olcsosag miatt van olyan fék a kocsin amilyen van.

Link to comment
Megosztás:

Én meg azt hittem azt már megbeszéltük hogy a túlszervózásnak vajmi kevés köze van a fékhatáshoz. És még mindíg vannak olyanok akik azt hiszik hogy ha pedálérintésre kiesnek a szélvédőn az tényleg jobb fék.

Nincs még túlszervósítva simán 236os tárcsa helyett 256 van feltéve, a 236osnál taposni kell a féket mint 1 idióta barom és még úgy is szarul fog 256nál meg csak nyomom és már lassul is szóval 100x jobb. Nem értem mit magyaráztok ti a gumi csúszásáról, meg ez hogy jön ide de én nem úgy szoktam fékezni, hogy állóra blokkolom a kereket de lehet én vagyok a bal######. :) Ez max egy esetben jöhet elő ha satuzik valaki valamilyen vészhelyzetbe.

Ha egy gépen minden ugyan az, csak a pedált tovább be kell nyomnod, hogy ugyanazt a fékhatást elérd, akkor nem növekszik az a táv amin meg tudsz állni?

Javítanom kellett a kérdésem, merthát más a fékút és a fékút + reakcióidő.

Időben meg eltérés van, ha pedál érintésre vagy padlónál fog a fék. Az is tény, hogy a sofőr jobbesetben tudja hol fog a saját féke.

Link to comment
Megosztás:

Hello,

1. Tévedés, Fastrába nem elég a 236-os fék, max egy nagymuternak.

2. Már hogy nyestbe lehetne jobban adagolható egy kicsi fék a nagyobbnál, fizika minimális ismeretével belátható hogy nem. Milyen romló műszaki paraméterekre gondolsz?

3. Satuztál már valaha az életben 100-ról vagy 150-ről kereket? Én nem blokkoló kerékkel fékezek, mert ugye úgy lesz rövidebb a féktáv, na és itt jelenik meg az adagolhatóság jelentősége.

4. Ne haragudj de a corsákon azért van 236-os fék mert így volt olcsóbb, az fastrákra is ezért szerelték, ez a gazdasági optimum, de azt be kell látni hogy pont a kipufogóval ellentétben a fék tényleg akkor jobb ha nagyobb és ha az ember szeret sietni a kisautóval akkor bizony kötelező egy 256-os garnitúra

5. Most nem beszóltam, csupán csokorba szedtem mik jártak a fejemben a hsz olvasása alatt

1. Tehát akkor mind a corsa mind az f astra fék topikjai úgy kezdődnek, hogy cseréld le a fékedet nagyobbra mert életveszélyes? Szerintem nem. Szerintem jóval több gyári állapotú autó jár az utakon, mint olyan aminek módosítva van a féke. Én nem hallom a híradóban nap mint nap hogy balesetek voltak, mert rossz/kevés volt a fék. Nem a nagy fék ellen vagyok nekem is cserélve van, csak tudni kell mikor van rá szükség. Nekem egyszer fogyott el a fék. 150-el dombról lefelé. Ez a 236-os volt hátul dobbal, és nem a fék volt a hibás. Mondjuk nekem rendben volt a fékem. Jó állapotú és minőségű tárcsák és betétek voltak, évente volt "légtelenítve" a fékfolyadék és tisztítva a hátsó dob.

De csináljunk egy gyors közvélemény kutatást. Tegye fel az a kezét, akinek az amúgy rendben tartott fékrendszere megadta magát normál körülmények közt vagy egy vészhelyzetben akár. Olyanok jelentkezzenek, akik ismerik azt az érzést amikor elfogy a fék és emiatt nem tudtak megállni időben. Ha valakinek ilyenje volt írja le kérem a körülményeket pontosan. Én tudod mikor éreztem a fentin kívül hogy nagyobb fékre lenne szükségem? Amikor feltettem a 15-ös kereket a a 13-as helyett. Csak néhány plusz kiló és egy picivel több tapadási felület. Sokan nem gondolnák mennyit is számít. Neked milyen kerék van fenn az autón?

2. Van x cm pedálutad és van y N maximális fékerőd. Ha nagyobbra cseréled a féket nagyobb lesz a maximális fékerőd, a pedálutad viszont ugyanannyi. Oszd el mindkét esetben y-t x-el és megkapod hogy egységnyi elmozdulásra mekkora fékerőváltozást érsz el. Az első esetben kisebb értéket kapsz, ami azt jelenti hogy kisebb léptékben vagy képes a fékerőt adagolni. Én ezt értettem jobb adagolhatóság alatt. (Tudom, a pedálelmozdulás és a fékerőváltozás nem lineárisan arányos, de a lényeg ugyanaz.) Szívesen veszem a te magyarázatod is.

Romló műszaki paraméterek: féktárcsa kopása (váll kialakulása), fékpofák kopása esetleg üvegesedés, fékfolyadék minőségének romlása (vizesedés, koszolódás, stb...), munkahenger/csatlakozások szivárgása, fékcsövek elöregedése, szennyeződés a féktárcsa és a fékpofák közt. De megemlíthetjük a változó környezeti feltételeket is. Mindezzel csak arra szerettem volna utalni, hogy a vadi új bejáratott fék nem valószínű, hogy ugyanazt tudja majd sok-sok év múlva is, tehát a biztonsági tényezőt magasabbra kell venni.

3. Igen. Bár talán nem volt egészen 150. (Nem tudom ez miért számít most.) Én sem blokkoló kerekekkel fékezek, mert NEM úgy lesz legrövidebb a féktáv. De mondok jobbat. Senki meg sem említi, hogy egy autón 4 kerék és 4 fék van, márpedig annyi van. Sajnos olyan is megesett velem, hogy csak az egyik kerék blokkolt (és bizony kockásra is kopott hogy ... meg :) ), és nem azért mert besatuztam, hanem mert erőteljeset kellett fékeznem és bizonyos dinamikus hatások miatt azon a keréken nem volt elég súly. Na és itt számít az adagolhatóság. Ugyanitt kisebb fékkel kisebb valószínűséggel/mértékben blokkolt volna ez a bizonyos kerék, mert a másikon nagyobb pontossággal tudtam volna a csúszáshatárt tartani. Egy nagy fékkel sokkal könnyebb blokkolni a kereket, ami a legtöbb helyzetben nem előnyös.

4. Téged bevontak annak idején a corsák fékrendszerének fejlesztésébe? Vagy van valami ismerősöd aki ott dolgozott? Egy autógyár természetes és érthető módon próbálja lefaragni a költségeit, de számos minimális feltételnek kell megfelelniük. Magyarul a szükséges minimumot adják. És ez így is van rendjén, mert egy néhány 10 lóerős autónak nem az a rendeltetése, hogy száguldozzanak vele.

5. Nem vettem annak, de ha megkifogásolod egy állításom akkor légy oly kedves ne csak annyit írj hogy nem úgy van mert csak.

Link to comment
Megosztás:

Nem több idő - és ezáltal nagyobb táv?

Ha vészhelyzet van, úgyis egyből ráugrassz a fékre, akkor nem az a pár mm fog számítani.

Cserében viszont nincs az, hogy ráugrassz és még mindig nem fog, ezért teljes testsúllyal rá kell állni. Ez a felismerés kerül méterekbe a vészféknél. :D

Nálam már aztán tényleg volt mindenféle Corsa, mindenféle fékkel és nincs undorítóbb, mint amikor közeledsz egy kereszteződéshez egy idegen Corsával, rálépsz a fékre és a másodperc töredéke alatt leizzadsz, mert hirtelen bevillan az a kép, hogy egy fék nélküli autóban gurulsz be egy kereszteződésbe.

Ilyenben volt többször is részem, hát kösz nem :)

És volt 256-al is.

Link to comment
Megosztás:

Nem több idő - és ezáltal nagyobb táv?

De, csak ha az ember tudja, hogy felül fog a féke akkor addig nyomja gyorsan a lábát, ha meg alul akkor meg addig. A reakcióidő nem a fékpedál benyomásához szükséges idő, hanem az amíg felfogod mi a helyzet és a lábad a fékre teszed. Ez jóval hosszabb, mint a benyomás ideje bárhol is fog a fék. És a reakcióidő is jóval kevesebb a tényleges fékezési időtől. Tehát tényleg van egy minimális különbség, de ez gyakorlatilag semmi.

Link to comment
Megosztás:

Nincs még túlszervósítva simán 236os tárcsa helyett 256 van feltéve, a 236osnál taposni kell a féket mint 1 idióta barom és még úgy is szarul fog 256nál meg csak nyomom és már lassul is szóval 100x jobb. Nem értem mit magyaráztok ti a gumi csúszásáról, meg ez hogy jön ide de én nem úgy szoktam fékezni, hogy állóra blokkolom a kereket de lehet én vagyok a bal######. :) Ez max egy esetben jöhet elő ha satuzik valaki valamilyen vészhelyzetbe.

Tápiószecső gyönyörűen,szájbarágósan kifejtette egy oldallal visszább. Ha egy fékrendszer azonnal állóra fogja a kerekeket,akkor az arra az autóra megfelelő,mivel úgyis a csúszáshatár előtt leghatékonyabb a fékezés.

Vagy 5 autót vezetek rendszeresen Sierrától, 190E-től Polon át az A6 2.4-ig. beülve a Corsába nem érzem,hogy ezt nagyon taposni kell a többihez képest. Azt viszont érzem,hogy nem áll meg akkora távon,mint az újabb POLO és a A6 és azt is sejtem,hogy a kis fék erről vajmi keveset tehet.

A corsa súlypontját kellene hátrébb hozni, ezt úgy próbálnám meg első körben,hogy vagy 100kg-nyi súlytárcsát pakolnék a pótkerék helyére. Hangsúlyozom,hogy megpróbálnám,hátha többet javít az úttartáson,mint amit ront a menetteljesítményen. Persze drag esetében ez öngyilkosság.

A helyedben először a fékszervód tömítettségét néztem volna át ha szerinted taposni kellett.

Link to comment
Megosztás:

Tápi, azért hatalmas különbség van egy F Astra és egy A Corsa 236-os fékeiben.

F Astrában egydugós úszónyereg van, hűtött tárcsa és egy az A Corsától jóval nagyobb rásegítő. Corsában ilyesmikről szó sincs, csak a főfékhenger dugattyúátmérője és a tárcsa átmérője ugyanaz, a többinek köze nincs egymáshoz.

De a legrosszabb a rásegítő, amíg az gyári, sokszor még a 256-os fékszett is gyenge.

Nekem volt F Astra 236-os fék A Corsán és mivel a GSI-nek is nagyobb a rásegítője, mint a többi Corsának, nem volt rossz, de semmi pénzért nem hagytam volna benne, amikor bekerült az XE. Már az 1.6-al is sikerült egyszer elmelegíteni, de nem hagyott azért cserben, csak utálom, ha nincs tartalék a fékrendszeremben.

Link to comment
Megosztás:

Csak a kisördög: Gondolom ez a "semmi" egyre nagyobb sebességnél egyre több méternek felel meg. :)

Nyilván. :D Mérd meg (sok sikert hozzá), hogy mennyi idő alatt tudod a lábad 5 centire és 15 centire kinyújtani egy adott pontról. Én századmásodpereckre tippelnék legfeljebb, de lehet annyi sincs. A két idő különbségéből már ki tudod számolni mekkora fékút növekedést jelent.

Link to comment
Megosztás:

Csak a kisördög: Gondolom ez a "semmi" egyre nagyobb sebességnél egyre több méternek felel meg. :)

Ennél kb. 10-szer hosszabb idő, mire eljut az infó a szemedtől az agyadig és onnan a lábadig. Nem az a gond, ha tovább kell nyomni a pedált, hanem ha hiába nyomod.

Link to comment
Megosztás:

És még mindig nem abban mérik egy autó fékének hatásosságát, hogy satura lehet-e fékezni nagyobb sebességnél. :D

Volt már szerencsém olyan vectra 2000-hez, amin gyári fékrendszer volt, 256 elöl, 270-es tárcsa hátul, ABS, 22-es főfék és nagy rásegítő.

Mégis, amikor 180-ról akartam nyomni egy satut, 120-nál már éreztem, hogy valami nem kóser, 80-tól meg szinte megszűnt a lassulás. :D

Egy fékben soha nem szabad megbízni, épp ezért nem érdekel, hogy ki szerint mi elég egy X autóba, nekem kell a biztonsági tartalék. :)

Ez azt jelenti, hogy Corsában legalább 256, de inkább nagyobb, Astrában, Calibrában, Vectrában legalább 288.

Tetszik, nem tetszik, ez az én véleményem. :D

Link to comment
Megosztás:

Tápi, azért hatalmas különbség van egy F Astra és egy A Corsa 236-os fékeiben.

F Astrában egydugós úszónyereg van, hűtött tárcsa és egy az A Corsától jóval nagyobb rásegítő. Corsában ilyesmikről szó sincs, csak a főfékhenger dugattyúátmérője és a tárcsa átmérője ugyanaz, a többinek köze nincs egymáshoz.

De a legrosszabb a rásegítő, amíg az gyári, sokszor még a 256-os fékszett is gyenge.

Nekem volt F Astra 236-os fék A Corsán és mivel a GSI-nek is nagyobb a rásegítője, mint a többi Corsának, nem volt rossz, de semmi pénzért nem hagytam volna benne, amikor bekerült az XE. Már az 1.6-al is sikerült egyszer elmelegíteni, de nem hagyott azért cserben, csak utálom, ha nincs tartalék a fékrendszeremben.

Nekem például nem hűtött tárcsáim voltak, de értem én. Csak nálad a felhasználás jellege nem mondható normálnak. :)

Link to comment
Megosztás:

Nekem például nem hűtött tárcsáim voltak, de értem én. Csak nálad a felhasználás jellege nem mondható normálnak. :)

Azért, mert nagy motor van valamiben, még lehet rendesen használni. :D

Én sem szoktam száguldozni, sőt, most az Omegával határozottan nagypapásodott a tempó :D

Link to comment
Megosztás:

Tegye fel az a kezét, akinek az amúgy rendben tartott fékrendszere megadta magát normál körülmények közt vagy egy vészhelyzetben akár. Olyanok jelentkezzenek, akik ismerik azt az érzést amikor elfogy a fék és emiatt nem tudtak megállni időben. Ha valakinek ilyenje volt írja le kérem a körülményeket pontosan.

Jelen. :D Konvojban haladtam kábé 50-60-al autóúton esőben tükörsima megfolyt kátrányos úton. A sor valamiért lassult, ugye törvényszerűen közeledtem az előttem haladóhoz, ha megállnak az autók egymás mögött állnak meg nem 30-méterre a másiktól. Olyan 40-nél valaki elöl besatuzott, az előttem haladó hirtelen lassult, padlófék a két első kerék blokkolt a kocsi csúszott, nabammeg nem fog megállni.....csatt, fehér füst. Változott volna bármi is, ha nagyobb fékem van? :) Szerintem nem. Ellenben HA nem esik, Ha érdesebb az aszfalt, HA jobb minőségű a gumi(esetleg szélesebb, vagy kevésbé fújt) akkor talán fél méterrel előbb megállok, itt jön képbe a gumi-út kapcsolata.

Engem mentett már meg nagyfék, igaz nem astran, hanem a combon. Mivel az astraé, most nagyságrendekkel jobban terhelhető, azzal még biztonságosabb lett volna. Mármár tényleg unalmas a dolog, én elég sokfélét kipróbálta, a saját autómon, és vezettem sok másik autót is, de még mindig azt vallom, hogy ha most az astraval meg kell állnom, akkor sokkal előbb megállok, mint a gyári 236 hűtöttel.

Szívesen megyek bárkivel egymás után 0-100-0 akár többször is, és kiderül, hogy ki áll meg előbb, vagy mi fárad el előbb... :D

Link to comment
Megosztás:

Tegye fel az a kezét, akinek az amúgy rendben tartott fékrendszere megadta magát normál körülmények közt vagy egy vészhelyzetben akár. Olyanok jelentkezzenek, akik ismerik azt az érzést amikor elfogy a fék és emiatt nem tudtak megállni időben. Ha valakinek ilyenje volt írja le kérem a körülményeket pontosan. Én tudod mikor éreztem a fentin kívül hogy nagyobb fékre lenne szükségem?

Váci út, árpád-hídtól kifelé, 100-120-ról 3x szinte satu (320d-vel hülyegyerekgyorsulás, hosszan kitartott fékezésekkel), a duna plázánál leizzadtam mire megálltam a lámpánál(negyedik fékezés),már a kézit markoltam.

A DP-ben megálltam megnézni a fékeket, iszonyat meleg volt mind a négy.

Gyári GM tárcsák, 236 hűtött és Textar betétek.

Nem a rásegítés volt kevés...

Ami most van rajta (256 Brembo, Ferrodo betéttel, először Demó gépén volt, aztán Stefánén) még ilyet nem tapasztaltam, pedig adtam neki rendessen már, pályanapon is.

Engem nem érdekel ki mit számol és mond, de azt tudom, hogy kicsit forszírozott tempónál nekem nem volt elég a 236, nincs kedvem többé agyalni hogyan is állok meg.

Tuti ellehetne melegíteni a 256-ot is, de több a tartalék benne, nyugodtabb vagyok.

Az astrán elég a 236 hűtött brembo ferrodo, se én, se apám nem panaszkodott rá, pedig sokat járkálnak vele mostanában a hegyek között és fater szokta neki ereszetni.

Link to comment
Megosztás:

Engem mentett már meg nagyfék, igaz nem astran, hanem a combon. Mivel az astraé, most nagyságrendekkel jobban terhelhető, azzal még biztonságosabb lett volna. Mármár tényleg unalmas a dolog, én elég sokfélét kipróbálta, a saját autómon, és vezettem sok másik autót is, de még mindig azt vallom, hogy ha most az astraval meg kell állnom, akkor sokkal előbb megállok, mint a gyári 236 hűtöttel.

Szívesen megyek bárkivel egymás után 0-100-0 akár többször is, és kiderül, hogy ki áll meg előbb, vagy mi fárad el előbb... :)

Lehet de Tápiószecső konkrét esetet kérdezett mikor nem volt elég a gyári fék, és mindenki általánosságban beszél, hogy mentem ezzel, mentem azzal. Ha meg unalmas hát ne foglalkozz vele nem kötelező hozzászólni.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.