Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Általános műszaki problémák

hemi

Recommended Posts

Csak mint hozzá nem értő, kiváncsiskodó kérdezem: Ha lezárásnál ad hibajelet akkor hiba esetén miért nem ad? Azt irja az Istennő hogy nincs hibajelzése(legalábbis én úgy értelmeztem)

Kéne... de alább mondja is:

Köszönöm a tippet. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az AGR szelepet tavaly nyáron cserélték ki, akkor folyamatosan világított a motor jele a műszerfalon. Ettől függetlenül is lehet ez az oka?

A lefulladást (én inkább leállásnak nevezném) úgy kell érteni, hogy pl. megyek az autópályán, semmi baja. Aztán egyszer csak rángat párat, majd kigyullad az összes létező jel, és leáll a motor. Autópályán ez elég veszélyes, de valahogy annyi lendület mindig van benne, hogy lecsorgok a leállósávba. A pihentetés után, amikor elindítom, már semmi sem világít, így a computer sem tárol hibaüzenetet. És még valami. Normál úton (persze ezt is csak több száz km után) a legjobb helyeken (körforgalom, kereszteződés) produkálja ezeket a tüneteket. Észrevettem, hogy ha a fordulatszámot nem engedem a 10-es alá menni (azért így írom, mert én csak egyszerű felhasználó vagyok :-)), akkor sosem áll le. Tehát pumpálok gőzerővel, mint Tom Cruise az autóversenyzős filmjében, de gondolom, nem ez a 100 %-os megoldás.

Érdekes hogy nem tárolja el a hibakódot, de nem lehetetlen. Maga a tünet 100%-ban AGR hibára utal. Én nem vagyok benne

biztos, hogy kicserélték azt az AGR-t, hacsak nem ott álltál mellette végig és a saját szemeddel láttad. Ugyanis ha nem csal a

megérzésem, csak kipucolták, és az általam említett ideiglenesség ideje most járt le. :lol: Vagy használtat raktak bele...

Én most mindenképpen megcsinálnám a lezárását (alkatrész nem kell, fél órás művelet), mert akkor kiderül, tényleg ez e a hibád. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Hát minden esetre megpróbálom. Veszteni valóm nincs. Csak az autószerelőt küldöm a padlóra :-), amikor megjelenek konkrét kívánságokkal.

Köszönöm, majd referálok az eredményről. :-)

Amúgy ha nem ismeri a szerelő ennek a szelepnek a lezárását, akkor nem is igazi autószerelő... :lol: Hova hordod amúgy?

Zuglóba. Csak ért hozzá. Majd megkérdezem. Én biztosan nem tudom megcsinálni, bár lehet, hogy jobb lenne, ha beletanulnék az autószerelésbe. :-)

Meg azért lehet, hogy a benzinszűrőt is meg kéne nézni, ha még eddig nem tették...... nem kerül sokba a csere, és produkálhat attól is ilyet.

Ha normál szervizelésnél ennek a cseréje nem előírás, akkor nem hiszem, hogy cseréltek. Olajszűrő, pollenszűrő, ilyeneket szoktak. Minden esetre köszönöm.

Link to comment
Megosztás:

Meg azért lehet, hogy a benzinszűrőt is meg kéne nézni, ha még eddig nem tették...... nem kerül sokba a csere, és produkálhat attól is ilyet.

Érdemes ezt is megjátszani, de ez leginkább folyamatos problémát jelentene, főleg hidegindításkor és gyorsításnál.

Attól hogy van valakinek autószerelő műhelye, még nem jelenti hogy ért is hozzá :lol:

Zuglóhoz viszonylag közel, XIII. ker Tatai u. 70-ben van Patyi Laci műhelye, őt pl jó szívvel ajánlom :lol:

Amúgy meg ha kinézel néha csütörtök esténként a Lurdyhoz, szoktak ott lenni tapasztalt opeles skacok,

lehet jófajta tanácsokat kérni hasonló esetekben :)

Link to comment
Megosztás:

Pedig egyedül ott van még egy kis esélyed :lol: helyesebben: nem indulsz eleve hátrányból :lol:

Szerintem maradjunk meg a topic témánál, a csajokkal való személyes ismerkedés tudományát meg szívesen

megosztom veled, ha gondolod, mert szerintem viszonylag jól megy :)

Link to comment
Megosztás:

Szerintem maradjunk meg a topic témánál, a csajokkal való személyes ismerkedés tudományát meg szívesen

megosztom veled, ha gondolod, mert szerintem viszonylag jól megy :lol:

Na de fiúk!!! :-)) Tényleg maradjunk a témánál. A Tatai út valóban nincs messze, ha kapok egy telefonszámot, akkor fel is hívom őket, hogy ne potyára állítsak be.

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm a tippet. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az AGR szelepet tavaly nyáron cserélték ki, akkor folyamatosan világított a motor jele a műszerfalon. Ettől függetlenül is lehet ez az oka?

A lefulladást (én inkább leállásnak nevezném) úgy kell érteni, hogy pl. megyek az autópályán, semmi baja. Aztán egyszer csak rángat párat, majd kigyullad az összes létező jel, és leáll a motor. Autópályán ez elég veszélyes, de valahogy annyi lendület mindig van benne, hogy lecsorgok a leállósávba. A pihentetés után, amikor elindítom, már semmi sem világít, így a computer sem tárol hibaüzenetet. És még valami. Normál úton (persze ezt is csak több száz km után) a legjobb helyeken (körforgalom, kereszteződés) produkálja ezeket a tüneteket. Észrevettem, hogy ha a fordulatszámot nem engedem a 10-es alá menni (azért így írom, mert én csak egyszerű felhasználó vagyok :-)), akkor sosem áll le. Tehát pumpálok gőzerővel, mint Tom Cruise az autóversenyzős filmjében, de gondolom, nem ez a 100 %-os megoldás.

Igen, sajnos ez így van. Annyira a computerre hagyatkoznak, hogy félelmetes. Két helyen is voltam, sőt volt szerencsém feliratkozni a Magyar Autóklub Tagok soraiba is, bár mire kijött a megmentő sereg, pöccre indult az autó. Az egyik helyen kitisztították a pillangószelepet, a másikon kicserélték a testkábeleket, valami szoftverfrissítést is elvégeztek, a kocsi mégis a régi. És úgy érzem, hogy 1.6-os motorhoz képest nincs akkora erő sem benne, mint korábban. Máskor úgy kellett visszafognom magam az autópályán, hogy ne menjek 160-170-el, most meg a 130-at is épp hogy eléri.

Az én kocsim tünetei is kisértetiesen hasonlóak voltak, de nekem is mondtak több lehetséges okot is-kivéve az AGR szelepet, mivel az az enyémben azt hiszem nincs is :lol: Mindenesetre ha az AGR rendben találtatna akkor merem ajánlani hogy próbáld meg(ezt anélkül is megteheted) kicsit, érzéssel megmozgatni a csatlakozókat a motortérben(feltételezem hogy hozzávetőleg hasonló elrendezésűek ezek a motorok űrtartalomtól függetlenül) Én is igy jöttem rá hogy a modul körül lesz a hiba..lecseréltem és azóta nincs gond(igaz, még csak kb.300km-t mentem azóta :) ) Azért még nem kiabálom el! :lol:

Sajnos ennyire nem értek hozzá, nem tudom melyik modulról beszélsz. Mindenesetre most megvárom, mi lesz az ajánlott autószerelő véleménye, aztán meglátom. Az a baj, hogy - mint említettem -, a városban sosem csinálja, viszont ha vidékre megyek, 2-300 km-t egy irányba kell mennem. És kb. olyan 100-120 km-nél jön elő a hiba.

Link to comment
Megosztás:

Levettem a gyujtáselosztót, picit megcsiszoltam körben azt a négy biszbaszt meg a rotor végét, összeraktam egyáltalán nem indult el. Leszedtem megint, kicsit nyújtottam a rugón a grafitrúd alatt, meg kapirgáltam a rotor közepét, elindult, de elég nyögvenyelősen. Lehet hogy megtaláltam a rejtéjes néha-nem-indulok-el hiba okát? Hétfőn veszek elosztót is (2700-) meg rotort is (900-) azt meglátjuk mi lesz. A rotort hogy lehet kiszedni?

Emlékeim szerint két darab csavar tartja.

Így, ahogy Tomi írta, csak le kell húzni. Nekem is nehezen jött, kalapácsot is be kellett vetnem hozzá, ezért darabokban jött le, mert a tengellyel érintkező fémrugó belül összegyógyult a tengellyel. Arra figyelj a vásárlásnál, hogy a patentos rögzítésű narancssárga Bosch vagy a csavaros fekete Lucas elosztód van-e, és ehhez való rotort is vegyél.

Tényleg ezt kérdezte is a srác a bótban, amikor bementem érdeklődni. Kösz a segítséget, hétfőn megejtem a cserét.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.