Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve
19 órája, wookie írta:

AZ lesz az. Nekem is az volt. Semmi nem lógott a futóműben, csak ez. Terhelésváltásra pont olyan hangot adott mint a gömbfej. Kicseréltem, utána kuss volt. kb 2-3 ezer ft-os tétel a komplett cucc, nem érdemes a bontott kormányművel szarakodni, mert az is ilyen lesz.

Jójó hogy csak hol lehet venni ilyen komplett cuccot, mert régebben láttam valahol, azzal a fehér "két lyukas" hasábbal együtt, de most sehol. Majd kedden benézek itt Győrben kifejezettem opel boltba hátha náluk is van. 

Elküldve

Nem sikerült vennem semmit, állítólag már nem gyártják, után gyártott nincs. De azért kiszedtem , igazából semmilyen kopást nem vettem észre rajta.

2535129-20170504-Jfaqqw.jpg

Azt sem tudtam megnézni hogy kottyan-e a helyén, mert vagy a gumiharangot húztam félre vagy ezt fogtam, elfogytak a kezeim. Szerintem kiveszem és megpróbálom ezt:

2535130-20170504-4ZCvYw.png

A kormányrúdnál a "hardy tárcsa" alatt is el lehet oldani? Mert akkor nem kell kicibálnom a gumiharangot a homlokfalból.

Elküldve
1 órával ezelőtt, wookie írta:

Anno az enyémen sem látszott kopás, még az új mellé téve sem. Ennek ellenére az újat beszerelve elmúlt a kótogás.

Én is örömmel tennék bele újat, csak éppen sehol nem kapok. :confused: A cikkszámot beírva a keresőbe egy darab magyar oldalt nem ad ki, csak ciril betűk vannak. Győrben az Oppában és a Opel és Daewoo Alkatrész boltban is próbáltam, ezekben mindent szoktam kapni, vagy tudnak hozni, de ezt még ők sem, azt mondták megszűnt a cikk. Azért még futok pár kört jövő héten.

Elküldve
11 órája, Róóóbi írta:

Ha magyarba' lennék, elküldeném neked a másikat amit vettem. De nem... 

Nekem két vidéki autós bolt hozott, nagy nehezen.

Tudtam szerezni, egy fórumtárs dolgozik a Csergőnél ( 10 év után tudom meg :-)) jövő héten postázzák, de azért kösz. Addíg nem nyúlok a csavarhoz a fogasléc-kormányrúd találkozásánál, csak ha marad a kopogás a csere után is. Nézegettem amúgy, talán kifér felfelé a kormánymű.:confused:

Elküldve
1 óra, zotya975 írta:

Kifér...

Nekem is felülről jött ki és ment be a szervós..

Elküldve
2 órája, pszilaj írta:

Kifér...

Nekem is felülről jött ki és ment be a szervós..

Kösz, ha nem szűnik meg a kopogás akkor kiveszem mert ott a helyén nem látok semmit, plusz szerintem kézzel tekerve a kormányrúd csonkját jobban lehet érezni mikor sok már és kezd szorulni. 

Elküldve
On 2017. 05. 07. at 12:19, zotya975 írta:

Kösz, ha nem szűnik meg a kopogás akkor kiveszem mert ott a helyén nem látok semmit, plusz szerintem kézzel tekerve a kormányrúd csonkját jobban lehet érezni mikor sok már és kezd szorulni. 

De rég csináltam már ezt a műveletet, de azóta is jó :)

  • Like 1
Elküldve

Megjött a kormánymű csúszka, a Csergőben nem spórolnak a dobozon az tuti...

2541923-20170511-ffTQtp.jpg:-)

De a kopogás nem szűnt meg, viszont úgy érzem a fel-le lógás középen mérséklődött. Szarul is éreztem volna magam, ha ennyi az egész. Vasárnap szerintem kiveszem az egészet húzok lent a csavaron. 

2541922-20170511-Z0L7TG.jpg

Elküldve
1 órával ezelőtt, zotya975 írta:

Megjött a kormánymű csúszka, a Csergőben nem spórolnak a dobozon az tuti...

:-)

De a kopogás nem szűnt meg, viszont úgy érzem a fel-le lógás középen mérséklődött. Szarul is éreztem volna magam, ha ennyi az egész. Vasárnap szerintem kiveszem az egészet húzok lent a csavaron. 

Valószínű a ..csög posta miatt kell ekkora doboz. Hogy rá lehessen ragasztani a papírkát...

Elküldve
1 perc, aholy írta:

Valószínű a ..csög posta miatt kell ekkora doboz. Hogy rá lehessen ragasztani a papírkát...

Jaja, csak először forgattam körbe-körbe hogy miatökömez? :-)

Elküldve
2 órája, aholy írta:

Valószínű a ..csög posta miatt kell ekkora doboz. Hogy rá lehessen ragasztani a papírkát...

Hát elég lenne ahhoz egy pufi boríték is... :)

Elküldve

Kivettem a kormányművet, nem volt egyszerű kissé ki kellett pakolnom a motorteret hogy hozzáférjek a csavarokhoz, aztán meg nem találtam kulcsot a kardáncsukló leoldásához a kormányrúdon, ha rajta hagytam a csonkon akkor viszont nem fért ki. Aztán kijött, megzsíroztam és húztam a csavaron lent, nem lehetett sokat, mert fél fordulat után már szorult. Az első tesztek az udvarban ( előre hátra mászkálás) megvoltak, a koppanást most nem hallom.

2544445-20170514-qfySUJ.jpg

2544444-20170514-CVuqtZ.jpg

  • Like 2
Elküldve
17 órája, zotya975 írta:

Kivettem a kormányművet, nem volt egyszerű kissé ki kellett pakolnom a motorteret hogy hozzáférjek a csavarokhoz, aztán meg nem találtam kulcsot a kardáncsukló leoldásához a kormányrúdon, ha rajta hagytam a csonkon akkor viszont nem fért ki. Aztán kijött, megzsíroztam és húztam a csavaron lent, nem lehetett sokat, mert fél fordulat után már szorult. Az első tesztek az udvarban ( előre hátra mászkálás) megvoltak, a koppanást most nem hallom.

A kopogás maradt..kormánymű kilőve. Megbontom én azt a talpast bár amikor a jobb oldali elhalálozott menet közben kopogott rossz úton, de ez viszont még gyári 23év/ 320ezer.....

Elküldve
5 perce, zotya975 írta:

A kopogás maradt..kormánymű kilőve. Megbontom én azt a talpast bár amikor a jobb oldali elhalálozott menet közben kopogott rossz úton, de ez viszont még gyári 23év/ 320ezer.....

Nekem is volt ismeretlen eredetű kopogás. Aztán a kerékagy volt. Az illesztett felülete lógott a kerékcsapágy belső gyűrűjében. Rángatásra nem nagyon jelentkezett, csak ha volt rajta terhelés.

Elküldve
9 perce, HaPetya írta:

Nekem is volt ismeretlen eredetű kopogás. Aztán a kerékagy volt. Az illesztett felülete lógott a kerékcsapágy belső gyűrűjében. Rángatásra nem nagyon jelentkezett, csak ha volt rajta terhelés.

Hmm...az is lehet. Ami eddíg biztos: kormányműnél nincs holtjáték, lengőkar szilentek épek nincs kiszakadva a gumi, a kormány összekötőt kivettem, kézzel mozgatva sem kottyan, a gömb fixen rendesen mozog a helyén. ( bár könnyebben fordul mint a jobb oldali)A talpast még nem tudtam kinyomni a rugóstagból ott a helyén pajszerrel feszegetve nem kottyan.

Elküldve

Hagyom most a kopogó futóművet kicsit pihenni, fék: Rozsdásak a hátsó fékcsöveim a főféktől a fékerő szabályzóig. Nézegetem hova milyen kell, és ha jól követtem végig, az egyiknek mindkét végén 10X1-es hollander van a másiknak viszont a főféknél 12X1-es.  Jól néztem? :confused:

Elküldve
On 2017. 05. 15. at 9:34, zotya975 írta:

Hmm...az is lehet. Ami eddíg biztos: kormányműnél nincs holtjáték, lengőkar szilentek épek nincs kiszakadva a gumi, a kormány összekötőt kivettem, kézzel mozgatva sem kottyan, a gömb fixen rendesen mozog a helyén. ( bár könnyebben fordul mint a jobb oldali)A talpast még nem tudtam kinyomni a rugóstagból ott a helyén pajszerrel feszegetve nem kottyan.

Nem lazult meg a teleszkóp végén a csavar?

Nekem régebben ott koporoszátott...

Elküldve
1 órával ezelőtt, pszilaj írta:

Nem lazult meg a teleszkóp végén a csavar?

Nekem régebben ott koporoszátott...

Azt már néztem, nem, meg ugye lentről jön a hang, és terhelés váltáskor, gázadás fékezés ( kis sebességnél csak) hátra gurulásból elindulás. A vége az lesz hogy összekötő gömbfejet, talpast cserélek, mert más már nincs. Csak fura, hogy kézzel mozgatva nem kotyog egyik gömb sem a fészkében. Amikor a jobb oldali talpas kopogott, akkor kiszerelve rendesen volt mozgása már.

Elküldve

Sziasztok! Talpast akarok cserélni az autón de szerintem még a gyári van ott mert nem csavarok fogják akkor a régit vágjam le? Pedig 91-es és még a gyári van alatta igen meg lepődtem de csak az egyik oldalt a másikat már biztos cserélték mert az már csavaros. :)

Elküldve
1 óra, kimi1012 írta:

Üdv! Legjobb kivenni a lengőkart, és kifúrni-flexelni a szegecseket, majd kiütni őket, és mehet be az új.

2547753-20170518-b08SBe.jpg

De vannak készen szerelt lengőkarok, ha a szilentek is csere érettek, érdemes abban is elgondolkodni.

Elküldve

Én is komplett lengőkart cseréltem, mondjuk nekem a hátsó szilent volt nyöszögős. Sokat javult a szekér viselkedése hiába gagyi márka került be (starline) meg kell keresni hol adják még olcsón. Mikor én vettem oldalanként 7300+posta volt, ez még mindig olcsóbb mintha veszel 2 szilentet egy gömbfejjel és cserélteted. Csak a hátsó szilenthez kellett venni azt a két perselyt ami lyukon tartja a bölcsőben a csavar berakásához. 

Elküldve
9 perce, Gergőőő írta:

Este jöttem haza, aztán kicsit játszottam a kocsival a bejárón, előre-hátra hintáztattam rükit és egyest kapcsolgatva felváltva így előídézve a kopogást, közben amennyire tudtam kihajoltam a nyitott ajtóm hogy jobban halljam a helyét. Mintha egészen lent kopogna a keréknél. Az a baj csak nekem van jogsim a családban, így nem tudok valakit megkérni hogy mozgassa be én meg kintről hallgatózom. De egyre gyanúsabb hogy nekem is a talpa-lengőkar csere lesz a  vége. Ez az oldali még gyári. Csak furcsa hogy a vezető oldalon menet közben kopogott amikor rossz úton haladtam, most meg csak induláskor, aztán ha már gyorsabban megyek semmi.

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.