Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Egyéb csevegés

gsi.tamás

Recommended Posts

OFF! <_<

Tegnap délután egy fél hét eltelte után elgondolkoztam, hogy miért is vagyok fáradt. Eleinte a kevés alvásra és a sok stresszre fogtam, de most végre megtaláltam az igazi okát! Azért vagyok fáradt, mert túl sokat dolgozom! Tudniillik 10 millió lakosa van Magyarországnak. Ebből 3,5 millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék 6,5 milliónak kell elvégezni MINDENT! Hétszázezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5,8 millióra marad az összes munka, de 800 ezren a kormánynak dolgoznak, így marad 5 millió. Félmillió embert alkalmaz a katonaság. Lenne még 4,5 millió aktív, 600 ezren még iskolakötelezett kor alatt vannak. Ha számba vesszük az összes munkaerőt, aki a parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben, dolgozik, megkapjuk ugyebár azt a maradék 1,5 milliót, akire a tényleges munka elvégzése hárul. Egy adott pillanatban háromszázezer ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a félmillió munkanélküli, s máris láthatjuk: pontosan 700.000 ember osztozik a terheken. Ja... és most olvastuk a legújabb statisztikát: jelenleg 699.998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka: Rám és Rád. Te most éppen netezel..... Kösz bameg!

Link to comment
Megosztás:

OFF! :lol:

<_< na, akkor húzzál bele! :lol: :lol:

Apropó! Holnap megyek Demszkygradba. Remélem hogy te dolgozol a többi meg úgy marad ahogyan le is irtad. :lol: ..akkor üresek lennének az utak, legalább. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Tegnap délután egy fél hét eltelte után elgondolkoztam....ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka: Rám és Rád. Te most éppen netezel..... Kösz bameg!

Ugyan :lol: nincs mit, szóra sem érdemes.. :lol:

Bár ha bele gondolok, hogy aludtam kb 4 órát és 3 órától nyomom az ipart, hogy a tisztelt úton járók ne az általad nyomvályúsra vágott pocsolyában rallizzanak.. :lol: <_< :lol:

Méghozzá ezzel :lol: :lol: :

www.tvn.hu_216a63dd1fe1781a0eb84f1511c44575.jpg

Link to comment
Megosztás:

Ugyan :D nincs mit, szóra sem érdemes.. :)

Bár ha bele gondolok, hogy aludtam kb 4 órát és 3 órától nyomom az ipart, hogy a tisztelt úton járók ne az általad nyomvályúsra vágott pocsolyában rallizzanak.. :lol: :lol: :lol:

Méghozzá ezzel :lol: :lol: :

http://s1.images.www.tvn.hu/2008/11/19/10/...f1511c44575.jpg

Most már értem felénk miért olyan szarak az utak, a büdös életbe nem ér ez oda hozzánk megcsinálni a nyomvályút, nincs is kereke!! <_< :lol:

Egy ilyen kéne alkatrésznek. ;)

Link to comment
Megosztás:

Most már értem felénk miért olyan szarak az utak, a büdös életbe nem ér ez oda hozzánk megcsinálni a nyomvályút, nincs is kereke!! <_< :lol:

Egy ilyen kéne alkatrésznek. :lol:

Van csak leszedtük róla, amúgy meg Győr környékén 2-3 ehhez hasonló van.. :lol:

50? Kicsit mintha sok lenne érte így törötten, egy cimbora egy szintén caravant vett 70-ért (igaz az isuzu td) de az nem volt összetörve csak kivonva.. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Jól meggondoltad? Ez jobbkormányos.

Végülis attól még jó lehet, nem? Csak a kábelek meg a kormánymű - na meg persze a műszerfal - nem passzolna..esetleg a sebváltó is jobbra került ezekben? Már én is gondolkodtam hasonlóban. Aprókért lehet megvenni ezeket. <_<

Link to comment
Megosztás:

OFF! :lol:

Tegnap délután egy fél hét eltelte után elgondolkoztam, hogy miért is vagyok fáradt. Eleinte a kevés alvásra és a sok stresszre fogtam, de most végre megtaláltam az igazi okát! Azért vagyok fáradt, mert túl sokat dolgozom! Tudniillik 10 millió lakosa van Magyarországnak. Ebből 3,5 millió nyugdíjas, ami azt jelenti, hogy a maradék 6,5 milliónak kell elvégezni MINDENT! Hétszázezren tanulnak, ami azt jelenti, hogy a maradék 5,8 millióra marad az összes munka, de 800 ezren a kormánynak dolgoznak, így marad 5 millió. Félmillió embert alkalmaz a katonaság. Lenne még 4,5 millió aktív, 600 ezren még iskolakötelezett kor alatt vannak. Ha számba vesszük az összes munkaerőt, aki a parlamentben, polgármesteri hivatalokban, állami támogatású intézményekben, dolgozik, megkapjuk ugyebár azt a maradék 1,5 milliót, akire a tényleges munka elvégzése hárul. Egy adott pillanatban háromszázezer ember fekszik kórházban, van táppénzen, hozzájuk jön a félmillió munkanélküli, s máris láthatjuk: pontosan 700.000 ember osztozik a terheken. Ja... és most olvastuk a legújabb statisztikát: jelenleg 699.998 ember van börtönben, ami azt jelenti, hogy mindössze két emberre maradt minden munka: Rám és Rád. Te most éppen netezel..... Kösz bameg!

Szívesen. :lol: Bár én a nyugdíjasok táborát erősítem. <_< Ebként a sereg kb 25 ezer fős manapság. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Látszik, hogy a nép vagy alszik vagy vadkerten van :lol: szinte sehol senki, unalom.. :lol:

Te Karcsi! Mintha te is készültél volna oda, nem? :lol:

Jah, meg az a virtuális op/gép téma érdekelne engem is.. <_<

Link to comment
Megosztás:

Látszik, hogy a nép vagy alszik vagy vadkerten van :lol: szinte sehol senki, unalom.. :lol:

Te Karcsi! Mintha te is készültél volna oda, nem? :lol:

Jah, meg az a virtuális op/gép téma érdekelne engem is.. :lol:

Én mentem volna, de az asszony egész héten a tegnapi évzáróra készült az oviban, és nagyon fáradt volt. Ezért nem mentünk.

A virtuális masina témát pü-ben rendezzük. <_<

Link to comment
Megosztás:

Nekem semmi olaj nincs a turbó hűtőjében :lol: :lol:

Akkor várd meg míg lessz turbód :lol:

Hogyne... gyűjtöm én a hibaforrásokat?? :lol: :lol: Ami nincs az nem romlik el :lol:

És ha kocsid sincs akkor az se tud.. <_<

Link to comment
Megosztás:

És ha kocsid sincs akkor az se tud.. :lol:

Télleg... :lol: gyorsan el is adom :) nem kell? :lol: :lol:

Amúgy elértem arra a szintre hogy tök elég lenne nekem az ami benne van, HA mind rendben lenne, és múkodne. <_< Már azt is megszoktam hogy egy tohonya állat, és kétszer kell vonóhorgon rúgni hogy felváltsak egyesből, de ha rendben lenne a vas akkor már az se érdekelne hogy ennyit megy... (bazze, 1 év alatt ez az autó magához idomított, és átcsinált nyugisba :lol: :lol: )

Link to comment
Megosztás:

Télleg... :D gyorsan el is adom ;) nem kell? :lol: :lol:

Amúgy elértem arra a szintre hogy tök elég lenne nekem az ami benne van, HA mind rendben lenne, és múkodne. <_< Már azt is megszoktam hogy egy tohonya állat, és kétszer kell vonóhorgon rúgni hogy felváltsak egyesből, de ha rendben lenne a vas akkor már az se érdekelne hogy ennyit megy... (bazze, 1 év alatt ez az autó magához idomított, és átcsinált nyugisba :lol: :lol: )

ilyen a szerelem! :lol: Öl, butít, és ha ez nem elég, nyomorba dönt! :lol: :)

Link to comment
Megosztás:

Jól meggondoltad? Ez jobbkormányos.

Na akkor azért volt olyan furcsa! :lol: :lol:

Akkor már inkább se-t nézzél hasonló árban! :)

Azt kerestem, csak nem találtam.

Ebként ma panelon voltam melózni, aztán kint az álványon dolgoztunk, és kijött egy egész jó nő( meg egy rakat gyerek. :lol: ) az egyik erkélyre, hogy levenném-e neki a bádogot, mert neki nem kell. Persze szívesen sec-perc, a bádog lent volt. Megköszönte, kérdezte: kávé, űccsi, vagy valami más? <_< erre mielőtt kinyitottam volna a szám, megszólalt Feri bácsi egy szintel feljebbről: Hát egy fröccsöt szívesen meginnák! :lol: Na bammeg ilyenekkel dolgozom együtt.

Tegnap meg Zöldmajorban voltunk ( szociális foglalkozató szellemi fogyatékosok részére) egész jól el lehetett beszélgetni a bentlakókkal csak amikor be kellett mennem vízért adtak rám ezek a barmok egy karszallagot, hogy tudják kit kell hazavinni a nap végén. :lol: Még az asszony is megkérdezte amikor hazajöttem, hogy simán kiengedtek a kapun? :lol:

Engem itthon csak a kutya tisztel, de csak amikor a kaját kapja. :D

Link to comment
Megosztás:

ez az 50 ezres kocsi, nem ér annyit.

eleve angol se Se se elektromos ablak, akkor mi ér 50et?

alkatrésznek 50ért így sok.

kivéve ha haldoklik a mocid... akkor érdemes megvenned.

http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=9bd76c264...&aid=150920

Ezt már láttuk tegnap, vagy van valami változás? Megyek lekenem rozsdagátló alapozóval a pótkerék alatt a foltokat.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.