Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Egyéb csevegés


gsi.tamás

Recommended Posts

Láttuk a balesetet, akkor mentünk el mellette, amikor még irányították a forgalmat. Ott a kanyar belső íve kicsit gödrös, sejtettem hogy amiatt lógott át szembe, mert féknyom nem volt. Késő délután jöttünk visszafelé, akkor még mindig ott voltak a roncsok.

Igen. Kb. délután hat felé ért oda a 'Tréner' (értsd tréler) és csak utánna indultunk haza. Addíg néztül a maradványokat. :lol:

Sajnálom az illetőz aki éppen akkor jött szembe, Ő nem tehetett semmiről, és most neki sem megy a kocsija. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Igen, valószínűleg én is szeret(né)m a motorozást, és ha úgy hozta volna a sors, lehet hogy most többet motoroznék mint autóznék. De viszont manapság már annyira megnőtt a forgalom, hogy egyrészt elveszi az egész élvezeti értékét, másrészt meg veszélyes is - szerintem.

Ezért kell minél előbb elkezdeni a gyakorlást! 5 unokámból 4 fiú, és a két idősebb már vereti a sóskúti dombokat. 7 és 5 évesek. Ők nem az utcán fogják megtanulni a motor uralását. Mire forgalomképesek lesznek, nem az aszfalton fognak betyárkodni, mert már kiélik magukat előbb a terepen.

Link to comment
Megosztás:

Na. Kicsit offgyanús leszek... Előre is bocsánat :lol:

Szóval gondoltam, hogy lassan 1 év opeles fórumozás után regisztrálok az S betűvel kezdődő fórumba, lévén olyan talicskával gurulok lassan 6 hónapja... ( most lehet köpködni :lol: )

Felmegyek a honlapra, beleolvastam, közel sem olyan jól megkonstruált, mint az opel, kevesebb a hozzászólás, kevesebb a topik, kevesebb a user ( nyal, nyal, nyal :D ), de gondoltam, beregelek.

REgisztráció gomb, szokásos űrlap, kitöltöttem szépen. Nem volt se útmutató, se leírás, se semmi. illetve volt egy általános felhasználási feltételek, amit szerintem senki nem olvas el. Reg. után viszont kidob egy ablakot, hogy regisztrációm csak úgy teljes, ha a megadott mailre küldött konfirmáló linkre kattintok ( bla bla ), majd BEFIZETEK EGY 4800FT-OS ÉVES TAGDÍJAT!!

Mindezt persze úgy, hogy már regisztráció után voltam.. Azért ez bunkóság ám a javából! Ez kb olyan, mintha a fórumra úgy lehetne csak beregisztrálni, hogy befizeted az opelklubba az éves tagdíjat. OK, aki klubtag, az legyen megkülönvöztetve, legyenek kiváltságai, rendben van. De aki csak fórumozgatni szeretne, néha 1-2 imbecil kérdést feltenni, csak úgy ellötyögni, annak miért kellene csengetnie? Szóval ezt én eléggé felháborítónak tartom, és maximálisan az opeles fórum működésével értek egyet, fórumozgatni, lötyögni bárkinek ( persze reg. után ) lehet, de aki komolyabban gondolja, az befizeti a tagdíjat és punktum. OK, hogy nem egy nagy összeg a 4800 Ft, pláne 1 évre nem, de akkor is : MIÉRT?

Na, köszönöm, hogy elmondhattam :-) :lol:

Link to comment
Megosztás:

Ezért kell minél előbb elkezdeni a gyakorlást! 5 unokámból 4 fiú, és a két idősebb már vereti a sóskúti dombokat. 7 és 5 évesek. Ők nem az utcán fogják megtanulni a motor uralását. Mire forgalomképesek lesznek, nem az aszfalton fognak betyárkodni, mert már kiélik magukat előbb a terepen.

Az úgy szerintem tökéletes. Eleve azért is jó a kétkerekűeket nyüstölni, mert kialakul egy olyan egyensúlyérzék, amit később az autóvezetésben is fognak tudni használni.

Link to comment
Megosztás:

Kicsit OFF de valaki légyszi mondja meg, hogy hol tudom átírni a képem alatt az újonc feliratot másra? 1 órája keresem a vezérlőpultban és nem találom :lol:

Fenn Vezérlőpult / Adatok szerkesztése / Felhasználó titulusa, bár lehet, hogy ez csak bizonyos számú hozzászólás után műxik.

Link to comment
Megosztás:

Mennyibe volt a rendszámcsere?

Gondolom új forgali,zöldkártya stb. ?

A sógor ismerőse intézte, reggel elvitte a forgalmit rendszámokat, meg az iratok fénymásolatát. Nemrég meg is hozta mindenből az újat. Ez volt így 23 pénz + 1800 a zöldkártya matrica pótlása.

Link to comment
Megosztás:

A sógor ismerőse intézte, reggel elvitte a forgalmit rendszámokat, meg az iratok fénymásolatát. Nemrég meg is hozta mindenből az újat. Ez volt így 23 pénz + 1800 a zöldkártya matrica pótlása.

Én inkább 1800-ből újrafestettem volna a régi rendszámomat, és megmaradt volna 23 ezrem! :lol:

Link to comment
Megosztás:

Én inkább 1800-ből újrafestettem volna a régi rendszámomat, és megmaradt volna 23 ezrem! :D

Persze, aztán most minket nyaggatna, hogy jaaaj maradt 23 ezrem a kocsira, mit vegyek rajta? :huh: most legalább elfogyott a pénze, és mindenki boldog. Ebként ez a rendszám átfestés legális? Azt festenek rá amit én mondok? <_<

Link to comment
Megosztás:

Én viszont összehajtogattam volna (vagy ellopták, vagy leesett stb...) és igényeltem volna újat. 1-et pótolnak. A hátsó csak nem volt rossz állapotban.

A hátsón is szét volt töredezve a fényvisszaverő felület. muszáj volt sajna kicserélni. A régi ráadásul jobban tetszett. De ez van. Jah és a pótlás is ugyan annyi mint a csere, azért cseréltettem ki, mert ha már fizetek, akkor inkább legyen új.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.