hening Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 hello ma termékeny napom volt délután az autóval. első körben felraktam a gáztelókat, Heningféle megoldással. (bezzeg nem szól arról,hogy a két csavaros lemezdarab bele van fülezve is a mocitetőbe) én csak egyet tettem, mert egy van, tapasztalat: egy gáztelóval, ugyan úgy nyeklik, mint a gyári kitámasztóval, és lezáráskor kell figyelni, hogy azt az oldalt húzzuk lefelé, ahol a teló van, egyébként miután beállítottam a mocitetőt, utána frankón működött, szépen záródik, nyílik. jah a nyílással volt egy kis gondom, eddig is már a plafonig kellett húzni a kart, de most már épphogy csak kinyilt. motorháztető fel, bovden lefogató csavar ki, odáébbhúz, és most már félúton nyitja is. másik, kicseréltem az oldalsó indexeket, most már szép fehérek :P aztán megjavíottottam a széteset hűhőmaszkomat. aztán meg a légszűrőházat aplikáltam át. első körben, találtam egy olyan gumicsövet, ami egy kis vágás után szépen belepasszolt a ház elejébe, a vákumos szelep helyére, és rá tudtam húzni a a gyári csőre, ami a lámpa mellett van, illetve kivettem a rezonátor dobozt, és szabadonhagytam a lyukat ott, a kék csövet kivettem, és egy csavart csavartam bele próbakör: hang elég jó, alacson fordulaton még jobb is mint addig, de fordulaton gyenge, és rángat is nagy gázra, illetve a végsebesség is elmaradt egy jó 10essel. gó haza, visszaraktam a lyukba a kupakot, de nem ragasztottam, mivel tök pászosan ment bele, megbrígettem az udvaron, mondom azért megnézem, a helyén maradt e, hát nem... :) szóval leragasztottam, és próbakör így: egyből kevesebb rángatás, jobban húz, és a végsebesség is visszajött, előző körben ugyan ott ugyan annyiról stb 140, így 150, és jött a vasúti kereszteződés, szóval lassítani kellett, illetve a nagy szívóhang elmaradt. most így hagyom, télig, majd ha hűlik az idő visszarakom a gyári vákumdobozos cuccot, de erről lenne egy kérdésem, az ilyet már megvizsgált kollégáktól. ugyebár kiszedve szembetűnik, hogy a szelep se zárva nincs se nyitva, tehát ilyen fél állásban. szájjal szívtam a levegőt, illetve fújtam, de se elzáródni, se megnyílni nem akart teljesen. mekkora vákum van ott?? szétpattintgatva érdemes szétszedni pucolni stb, vagy ennyitől is kellene neki mozogni, tehát kuka?? Szemed minek van? :hiya: :(
zotya975 Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 netalántán lapozzál :P még 1x sem dadogott :D És erre büszke vagy? :) :hiya: Léptess tovább! :( 7 képet raktam fel! :lol: Jóvanna, ezt benéztem. :D Nekem tetszik.
Novy Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 Szemed minek van? :hiya: :) azért, hogy majdnem kiesett, mikor megláttam. egyik kezemben a mocitető, másikban a 10es kulcs, 3.ban.. 3. nincs sajna :P de megoldottam :(
Laleekirály Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 hello ma termékeny napom volt délután az autóval... egy ilyen "termékeny" nap után még ennyit bírsz írni? :)
Laleekirály Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 ha nem kellene csinálni az egyiket, akkor a 20 reális ár érte nekemegyébként tetszik az ilyen felni, jó nagy pereme van :( Jóvanna, ezt benéztem. :) Nekem tetszik. Végül is minnél többet nézem, kezd tetszeni! :P :hiya: Csak. Ha megvenném, csináltassam meg az egyik felnit. Vegyek hozzá 16 db csavart, mert a gyári rövid hozzá. Gumizzam fel, ami nem lenne olcsó, ha maradok ennél a méretnél (195/50 R15). Szerintem ez a méretű gumi érezhetően megfogná az autót, amit nem nagyon szeretnék. Tehát marad az eredeti terv, veszek egy vacsi újjat, vagy egy frankó állapotú fiatal 14colos alufelnit. :lol:
Novy Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 Végül is minnél többet nézem, kezd tetszeni! :P :hiya: Csak. Ha megvenném, csináltassam meg az egyik felnit. Vegyek hozzá 16 db csavart, mert a gyári rövid hozzá. Gumizzam fel, ami nem lenne olcsó, ha maradok ennél a méretnél (195/50 R15). Szerintem ez a méretű gumi érezhetően megfogná az autót, amit nem nagyon szeretnék. Tehát marad az eredeti terv, veszek egy vacsi újjat, vagy egy frankó állapotú fiatal 14colos alufelnit. :lol: nem elég hozzá a gyári csavar? :( havernak ugyan ez a felni van, nem mesélt csavar vételről. 185/60 :D azzal is mutat, de menni is fog :)
Novy Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 egy ilyen "termékeny" nap után még ennyit bírsz írni? :) jaja még képeket is csináltam, most töltöm
spzoli Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 nem elég hozzá a gyári csavar? :P havernak ugyan ez a felni van, nem mesélt csavar vételről. 185/60 :hiya: azzal is mutat, de menni is fog :( mit mutat? fityiszt? középső ujjat? irányt??? :)
Novy Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 mit mutat? fityiszt? középső ujjat? irányt??? :) egy gyári méretű 13as felnire húzott gyári váltóméretes gumitól jobban néz ki :hiya: nem egy nagy húbazdmeg mekkora feln, meg milyen széles gumi, de agyáritól jobb lesz :( azt hitték a népek, hogy készülök a driftre, jól megnézték, hogy jól látják e, hogy nem látnak ott lámpát. :P http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=fefea7919...&aid=150222
Laleekirály Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 nem elég hozzá a gyári csavar? :) Épphogy belekapatom, onnantól fogva kb 3-at tudom fordítani a csavarokat és kész. Az pedig nagyon karcsú. De ezt mondták is, hogy ehez kellenek hosszabb csavarok. Az megint nem olcsó mulatság.
Breki Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 Épphogy belekapatom, onnantól fogva kb 3-at tudom fordítani a csavarokat és kész. Az pedig nagyon karcsú. De ezt mondták is, hogy ehez kellenek hosszabb csavarok. Az megint nem olcsó mulatság. nekem is rövidek voltak a gyáriak, de nem veszélyes az áruk: norautonál 4e ft 20db szép krómozottak szépséghiba, hogy a pótkerékhez bekell rakni 4 eredeti csavart, mert ahhoz meg hosszú :)
Novy Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 nekem is rövidek voltak a gyáriak, de nem veszélyes az áruk: norautonál 4e ft 20db szép krómozottak szépséghiba, hogy a pótkerékhez bekell rakni 4 eredeti csavart, mert ahhoz meg hosszú :( 20 db 4 e? :) na akkor majd ha odajutok, hogy lesz nyomtávgyűrűm, akkor postázni fogsz nekem ilyet :hiya: ja egyébként így néz ki a légszűrőmegoldásommost, egy kicsit mintha talán könyebben tudna áramlani a levegő nem? :P http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=fefea7919...&aid=150222
Novy Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 úgylátom ti már elfáradtatok, úgyhogy én is lépek csucsulni na hello
Dáwid Elküldve Július13, 2009 Elküldve Július13, 2009 egy gyári méretű 13as felnire húzott gyári váltóméretes gumitól jobban néz ki :lol: nem egy nagy húbazdmeg mekkora feln, meg milyen széles gumi, de agyáritól jobb lesz :( azt hitték a népek, hogy készülök a driftre, jól megnézték, hogy jól látják e, hogy nem látnak ott lámpát. :P http://xfree.hu/kep_show.tvn?SID=fefea7919...&aid=150222 Mé'? :) A driftes gépeken van lámpa :D :D (használják is :hiya: )
szobikari Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 Mé, nem az? :hiya: :P :) Inkább robogóm van, mint meccsbokszom :(
Stefan Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 Inkább robogóm van, mint meccsbokszom :) Inkább meccsbox, szeretek játszani :(
szobikari Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 Inkább meccsbox, szeretek játszani :P Akkor azt is meséld már el, hogyan lett olajos a corsaclubos pólód kb 30 perc alatt a hétvégén :) :(
Stefan Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 Akkor azt is meséld már el, hogyan lett olajos a corsaclubos pólód kb 30 perc alatt a hétvégén :) :( Pedig tényleg nem is szereltem, talán a reggeli felszállás előtti ellenőrzésnél érhettem hozzá valamihez, vagy csak a pólónak már elég volt egy nyitott gépháztetőt meglátnia a színeződéshez :P
szobikari Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 Pedig tényleg nem is szereltem, talán a reggeli felszállás előtti ellenőrzésnél érhettem hozzá valamihez, vagy csak a pólónak már elég volt egy nyitott gépháztetőt meglátnia a színeződéshez :) Mihez, a pilóta bácsi combtőjéhez? :(
brezsó Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 Sajna nem azt keresem, akulisszábol kijön egy kb.10 centis rud és ott vannak ezekel a kacatokal öszekapcsolva a fojtatása ha sikerül betennem a képet akkor ezt kergetem ami bevan keretöve http://kepfeltoltes.hu/view/090710/zloncze...ltoltes.hu_.jpg Na, szóval, irtam Pü-t is, de ha mást is érdekelne a "Lengyel" 14,80 euróért tud szerezni + 2euró posta(hozzám)... Szerintem Qrva drága valami ez...legvégső esetben érdemesebb megfúrni és sima csavarokkal behelyettesiteni a stifteket...szerintem. :)
szobikari Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 azt a csomagtartót nem nehéz telepakolni... :( Nekem bőven elég :P Ez nem családi autó :)
brezsó Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 Nekem bőven elég :hiya: Ez nem családi autó :( ...bevásárlókocsi :) ..de ügyes kis járgány, nem fikázom le senki autóját. :P
Novy Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 Mé'? :) A driftes gépeken van lámpa :hiya: :lol: (használják is :P ) a komoly gépeken nincs, mert ott van a légszűrő kivezetése nem tudtad? :(
Dáwid Elküldve Július14, 2009 Elküldve Július14, 2009 a komoly gépeken nincs, mert ott van a légszűrő kivezetése nem tudtad? :) Hát akkor a KoE mezőnyben sincs komoly gép, mert lámpák voltak bennük :hiya: :( :P :lol:
Recommended Posts