Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve
a számalszámot hogy adod be?

van ugye hogy 117 és 3 rublika.

első körben úgy adtam be, hogy csak beírtam a számalszámomat, és az utcsó rublika üres maradt tökre, ekkor panaszkodik, hogy érvénytelen stb

második körben a középsőt feltöltöttem 0ákkal, és az utcsóba szépen bement a kötőjel utáni számsorom, ekkor írja azt, hogy kommunikációs hiba.

Egyébként az otp-s számlaszámok utolsó 8 számjegye (a 24-ből) mind 0,

csak nem írják ki mert menőbb,vagy nemtom. <_<

Elküldve
Nem kellenek a nullák, csak az első két sávba kell írnod a számlaszámod.

kell még felette az azonosító és a jelszó is pontosan.

hát akkor nemtudom mi van, ha úgy írom be ahogy most mondtad, akkor azt írja ki:

Az adott OTPdirekt szerződésben számlajogokkal kapcsolatos probléma merült fel. Kérjük, vegye fel a kapcsolatot bankunkkal!

Amennyiben lakossági szerződéssel rendelkezik, úgy bármelyik bankfiókban vagy a telefonos ügyintézői szolgáltatáson keresztül (amennyiben rendelkezik a vonatkozó szerződéssel) jelezheti a problémát. Kereskedelmi banki szerződés esetén a szerződést kötő bankfiókba kell befáradnia.

Elküldve

olyan nem lehet, hogy annyira tetű a rendszer, hogy kell neki egy két nap, mire be tudok lépni?

még erre tudok gondolni, mert ha más jelszót írok be, akkor azt írja, hogy rossz a jelszó/ felhasználó azonosító.

Elküldve

OFF

A 2*8 számjegyű számlaszámoknál a legvégére írd a nullákat. Minden más variáns érvénytelen. Az OTP, az államkincstár, takarékszövetkezetek meg a HWB Express (az is takarékszövetkezet volt) használja ezt a 2*8-as formát. Néhány kivételtől eltekintve, úgyhogy ne lepődj meg ha 3*8 számjegyű OTP számlaszámot látsz.

Tény, hogy nem mindig írják ki a nullákat a végére, spórolnak a hellyel meg a tintával.

ON

sehogy se lép be

vagy várni kell, mert kell neki idő... vagy be kell menni, hogy mi a ###### van vele

Elküldve

Rég használtam már az OTP-s netbankot, szerintem azóta már tuti faceliftes lett, de tény hogy akkoriban nagyon instabil volt. Én attól másztam a falra náluk, hogy még a lélegzetvételért is jutalékot vontak le a hó végén.

Valamiért nem fűződik érdekük a normális rendszerhez, szerintem arra mennek rá, hogy nehéz bizonyítani, hogy náluk van a hiba, inkább bemegy az ügyfél a fiókba, és elintézi amit akar jóval magasabb költségért.

hát csak akkor nem tudom, miért ajánlják fel ....

mert én nem akartam, vagyis nem is volt eszembe, de a nő mondta, hogy csináljunk egyet... mondom oké, legalább itthonról is intézhetek dolgokat,, én naív...

Elküldve

Nézd meg milyen számlacsomagod van, nézd meg a kondíciós listájukat, lehet hogy havidíjas a netbank. Az ügyintéző számlanyitáskor felajánl mindenféle szolgáltatást, mert az a dolga, hogy minél több terméket adjon el. Naiv ügyfél (ezt ne értsd magadra, általánosítok) bevállal mindent, aztán vonják érte a jutalékot havonta, ha kell ha nem.

Az nekik nem üzlet, hogy Gipsz Jakab fizetése megjön ötödikén, és felveszi hatodikán.

Nem vagyok bankos, csak a munkámon keresztül elég sokkal állok kapcsolatban, könyvet tudnék írni róluk...

Elküldve
sehogy se lép be

vagy várni kell, mert kell neki idő... vagy be kell menni, hogy mi a ###### van vele

Nem gond. Írd meg nekem a számlaszámodat, a kódodat, meg ami éppen eszedbe jut, és én majd eljátszok vele helyetted <_< :lol: :lol:

:lol: :lol:

Elküldve
olyan nem lehet, hogy annyira tetű a rendszer, hogy kell neki egy két nap, mire be tudok lépni?

még erre tudok gondolni, mert ha más jelszót írok be, akkor azt írja, hogy rossz a jelszó/ felhasználó azonosító.

csak úgy jelzem, hogy 3 rossz próbálkozás után letiltja a rendszer a netes hozzáférést a számládhoz és csak személyesen lehet a tiltást feloldatni a bankfiókban ( saját tapasztalat )

Elküldve
Nem gond. Írd meg nekem a számlaszámodat, a kódodat, meg ami éppen eszedbe jut, és én majd eljátszok vele helyetted <_< :lol: :lol:

hát... sokra mennél vele :lol: van rajta vagy 400Ft :lol:

ma ment el az utalás róla reggel :lol:

Elküldve
csak úgy jelzem, hogy 3 rossz próbálkozás után letiltja a rendszer a netes hozzáférést a számládhoz és csak személyesen lehet a tiltást feloldatni a bankfiókban ( saját tapasztalat )

akkor sokszorosan le lett tiltva <_< :lol: :lol: :lol: :lol:

de a poén az, hogy mikor hazaértem már akkor is ezt írta...

szopjanak ki na de sebaj holnap ugyis meg tenni rá pénzt, akkormegkérdem mi a rákosgenya van már, annyira csináljuk csináljuk....

Elküldve
A csomiajtón az Astra felirat mitől van annyival beljebb? Netán hiányzik mellőle a Classic felirat?

Amúgy jó lett :lol:

ja eccer mosáskor a kezemben maradt az ic és class lett a kocsi <_<

Elküldve
A csomiajtón az Astra felirat mitől van annyival beljebb? Netán hiányzik mellőle a Classic felirat?

Amúgy jó lett :lol:

hmmm sztem tutigyorsabb is lett a gép... pedig még nem vittem megjáratni a tuninggal :lol: :lol: <_<

Elküldve
Az első hogy lehet autóK ? :lol:

Nyelvtanilag így helyes Pestám. <_<

Ugyanis nem konkrétan magamra gondoltam,hanem álltalánosságban írtam.Talán a "mindenkinél" szó hiányozhat a mondatból de nem hiányzik. (legalábbis nekem nem)

Ez így tök béndzsa lenne: Az elsők autók.... :lol:

gyanítom, ő az első autó ra gondolt :lol: :lol:

nem hiszem, hogy elsők autók ra :lol:

Elküldve
Rég használtam már az OTP-s netbankot, szerintem azóta már tuti faceliftes lett, de tény hogy akkoriban nagyon instabil volt. Én attól másztam a falra náluk, hogy még a lélegzetvételért is jutalékot vontak le a hó végén.

Valamiért nem fűződik érdekük a normális rendszerhez, szerintem arra mennek rá, hogy nehéz bizonyítani, hogy náluk van a hiba, inkább bemegy az ügyfél a fiókba, és elintézi amit akar jóval magasabb költségért.

hát csak akkor nem tudom, miért ajánlják fel

Azért, hogy téged is lehúzzanak alaposan. :lol: Nekem is volt és úgy megszabadultam tőle hogy ihajj :lol: :lol: pl westel 2000 huf feltöltésre 980 huf tranzakciós díjat vontak le, na most ha inkább leveszek 3000 pízt feltöltőkártyára akkor a különbözet is csupán 1-200 zseton, de legalább akkor leugathattam volna egy ezressel többet. A cégnél is állandóan nyaggatnak, hogy kössek bankszámlát, kösz, megszívtam már párral (nem nevezném meg egyiket sem)... :lol: <_<

nekem kellett az egyetem miatt...küldik h 1ft a kamat, az egyéb díjak meg többek. igazából a pinkódom se tudom :lol:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.