Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve
hát a második részét Sanyának írtam :)

a nem illik cimbik közt ilyet mondanival céloztam a disznó pofátlan mivoltomra :blush:

Jabocs. illetve nem bocs, mert nem idéztél már megint. :lol:

Elküldve
Ma is sikerült kifognom egy gyogyóst. Egy melót mentem megnézni Dunakilitin, persze életembe sem jártam arra, el is tévedtem nem sokkal indulás után. Kinéztem egy értelmesnek látszó helybélit aki ott csápolt az út szélén és megálltam mellette. Na kiderült, hogy pont stoppolt, és amikor kinyitottam az ajtót megkérdezni merre kell mennem beült mellém és mondta hogy mehetünk. :blush: Ha vkit érdekel az sztk szemüvegjét vitte megcsináltatni , de nem lett jó, és mindenképpen rám akarta adni, nézzem meg hogy lötyög a szára. Ja és hagymát reggelizett vörösborral, ezt nem mondta de éreztem. Meg ráakasztotta a szatyor fülét a váltóbotra és minden váltás után vissza akarta húzni, mert ő ugy érzi le fog esni. A kocsmánál volt a biciklije ( ki hitte volna?) búcsuzóúl még berántotta a kéziféket a táskával aztán sikerült megszabadulni tőle. :lol: A meló persze nem jött össze potyára letekertem 150 kilómétert. De a főnökasszony az jó nő volt. :P Nem tudja vki itt Győrnél a Radnóti -szobornál van sebességkorlátozás? Belefutottam a trafiba 90-nel, és én nem emlékszem seb.korlátotzó táblára.

:) :D :D

Most már tudom, ha rossz kedvem lesz, akkor kivel kell egy napot eltöltenem, hogy jó legyen! :D

Zotya! Nem gondoltál még arra, hogy könyvet írj az élményeidről? :D :D

Már a főnökasszony miatt is megérte elmenni! :P

Elküldve
Jabocs. illetve nem bocs, mert nem idéztél már megint. :lol:

azé mert neked is irtam meg neki is és kettőt már tényleg lusta voltam idézni :blush:

Elküldve

en tudok , nekem elul az van de meg vagyok elegedve veluk eleg jo a tapadasa , mondjuk nem a good yearral talal de azer jo !!!

Elküldve
Szerintem pont fordítva :D

Nekem volt Bravam, neked nem. És ezt nem dicsekvésből mondom, nem vagyok rá büszke :blush:

Matekspeces voltam, ne ugrálj! :lol: :)

Tegnap este voltam havernál,neki bravaja van.Még ő is elismerte,hogy szarok az olasz autók,pedig fiat klub tag.Ő azt mondja,hogy olyan vesz olasz autót,aki szereti a szép formákat,de szeret szerelni is. :D

A kilincsporladás tipushiba és még van pár amit felsorolt és ő is cserélt.

Elküldve
en tudok , nekem elul az van de meg vagyok elegedve veluk eleg jo a tapadasa , mondjuk nem a good yearral talal de azer jo !!!

Szia!

Ne haragudj, de kinek válaszoltál? Azt már meg sem említem, hogy a mondatokat nagybetűvel kezdjük. Az ékezetes betűk hiánya gondolom a billentyűzeted miatt van.

A LÉNYEG, HOGY HASZNÁLJÁTOK AZ "IDÉZ/VÁLASZ" GOMBOKAT. A hsz-ek jobb alsó sarkában találjátok.

Üdv.

Elküldve
olyan vesz olasz autót,aki szereti a szép formákat,de szeret szerelni is. :lol:

Ez rám is igaz, mégse veszek olasz autót. Amikor kocsit mentem venni VW, Opel, Ford, Renault volt a lehetséges áldozat. Természetesen ha ma mennék, leszűkülne a kör. :blush:

Elküldve
Nem tudja vki itt Győrnél a Radnóti -szobornál van sebességkorlátozás? Belefutottam a trafiba 90-nel, és én nem emlékszem seb.korlátotzó táblára.

Én ilyenkor megfordulok, visszamegyek, és megkérdezem :blush:

Elküldve
Én ilyenkor megfordulok, visszamegyek, és megkérdezem :D

Egyszer, régen (hol volt, hol nem volt :blush: ) velem is történt hasonló. Egy stop táblánál nem álltam meg, csak lassítottam. Már villant is a vaku. Visszamentem, megkérdezni, erre kiderült, hogy vmi betöréses eset miatt, nyomrözítés céljából fényképeztek. A yardok meg jót röhögtek, mondván, visszavitt a lelkiismeretem. :lol: :)

Elküldve
Egyszer, régen (hol volt, hol nem volt :lol: ) velem is történt hasonló. Egy stop táblánál nem álltam meg, csak lassítottam. Már villant is a vaku. Visszamentem, megkérdezni, erre kiderült, hogy vmi betöréses eset miatt, nyomrözítés céljából fényképeztek. A yardok meg jót röhögtek, mondván, visszavitt a lelkiismeretem. :) :D

Ilyen esetbe én is visszafordulok, mert ha nem, akkor idegesíteni fog nagyon sokáig, hogy mi volt az! Ez igaz akkor is, oldalt álló furcsa autó mellett megyek el. A múltkor így jártam és kérdeztem a csajost, hogy látott e benne valami nem odaillő dolgot (trafipax). :blush: Ő nem látott semmit, menjünk tovább. Hát engem nem hagyott nyugodni, inkább visszafordultam, de csak egy sima autó volt, nem trafi! De legalább megnyugodtam! :D

Elküldve (edited)
Ilyen esetbe én is visszafordulok, mert ha nem, akkor idegesíteni fog nagyon sokáig, hogy mi volt az! Ez igaz akkor is, oldalt álló furcsa autó mellett megyek el. A múltkor így jártam és kérdeztem a csajost, hogy látott e benne valami nem odaillő dolgot (trafipax). :lol: Ő nem látott semmit, menjünk tovább. Hát engem nem hagyott nyugodni, inkább visszafordultam, de csak egy sima autó volt, nem trafi! De legalább megnyugodtam! :)

Ez egyértelmű volt zöld-kék rendőrautó, meg utánnaolvastam itt szoktak mérni, csak nem emlékszem van-e itt korlátozás, úgy 90-körül mentem. De ahogy írja Gergolabs van 70-es tábla. :blush:

A trafipax hírek szerint nem volt ott tegnap mérés.

Módosítva : zotya975
Elküldve
A trafipax hírek szerint nem volt ott tegnap mérés.

És akkor nem is mértek ott? Ugyan már, annyira nem együgyű a rendőrség sem, mindig mozognak és vannak szándékosan bejelentetlen helyek -pontosan a "visszaeső" gyorshajtók miatt. :lol: A másik meg az, hogy (dunántúlon nem tudom mi a szokás de) mifelénk keleten civil autókból is szoktak mérni. :blush:

Elküldve
A másik meg az, hogy (dunántúlon nem tudom mi a szokás de) mifelénk keleten civil autókból is szoktak mérni. :blush:

Hát igen! Itt a trafik 80%-a civil autókban van! Itt Nyíregyen szinte csak civil autókból szoktak mérni. Mikor jártam a megyét, csak akkor láttam rendőratőt trafizni, ha valami nagy rendőrségi akció volt. Egyébként, szinte mindig civil autókból mérnek. :lol: És akkor ne is beszéljünk a mozgó trafipaxról. :)

Elküldve

Tudom, tegnap is voltam ott, vittem páromat vizsgázni. Észnél kell ott lenni, nem egy olyan autóval találkoztam már úgyhogy betartom a dolgokat, mondjuk amúgy is -kivéve különleges esetek de akkor már nálam villog a megkülönböztető fényecske. :blush: :lol:

Elküldve
Tegnap este voltam havernál,neki bravaja van.Még ő is elismerte,hogy szarok az olasz autók,pedig fiat klub tag...

Ez nem mérvadó. Itt is sokan szídják az autójukat :lol: :blush:

Elküldve
Ez nekem eszembe se jutott. Ez nagy pofátlanság nem? :blush:

Miért lenne? 2x mentem eddig vissza ( mióta objektív van ), mindkét esetben tök normálisak voltak a yardok. Most hónapokig baszassam magam ,hogy jön-e a csekk, vagy sem? Ha hunyó voltam, akkor már ott kezdhetem a spórolást :lol:

Elküldve
Tudom, tegnap is voltam ott, vittem páromat vizsgázni. Észnél kell ott lenni, nem egy olyan autóval találkoztam már úgyhogy betartom a dolgokat, mondjuk amúgy is -kivéve különleges esetek de akkor már nálam villog a megkülönböztető fényecske. :blush: :lol:

A borsodi rendőrök se jobbak. A múltkor a sógor Karcsáról (70km) jött hazafele este és sietett. Majd 3 hét múlva jött a csekk, hogy Cigándnál este 8óra akárhányperckor letrafizták és azt a néhány km/h sebb. többletet 30eFt-al jutalmazták. Nem is tudtam, hogy este is tudnak mérni! Sokat járunk Karcsára, mert ott is művelünk földet és azóta vigyázunk arrafelé.

Elküldve
Hát igen! Itt a trafik 80%-a civil autókban van! Itt Nyíregyen szinte csak civil autókból szoktak mérni. Mikor jártam a megyét, csak akkor láttam rendőratőt trafizni, ha valami nagy rendőrségi akció volt. Egyébként, szinte mindig civil autókból mérnek. :blush: És akkor ne is beszéljünk a mozgó trafipaxról. :D

Jaja, itt is. H Astra, Piros Fiesta. Mozgó autó is. Nekem már mindegy, én öregpapis style-ban nyomom :D

Aztán villan még egyszer, mert átmész a záróvonalon :lol: :)

Nem kellene magadból kiindulni, Pitta! :D

Elküldve
Miért lenne? 2x mentem eddig vissza ( mióta objektív van ), mindkét esetben tök normálisak voltak a yardok. Most hónapokig baszassam magam ,hogy jön-e a csekk, vagy sem? Ha hunyó voltam, akkor már ott kezdhetem a spórolást :lol:

Ilyen esetekbe ezért fordulok vissza, mert ha cuni van, akkor már felkészülten várom a csekket! :blush: ha meg nem, akkor nyugodtan autózgatok tovább. :)

Elküldve
Nem is tudtam, hogy este is tudnak mérni!

Lézeres traffinak totál mindegy -kivéve a köd, akkor nem sokat ér. Egyébként amiről tudok (legnagyobb távú mérő) azzal akár 3.8 km-ről is simán lelőnek. :blush: De az még egyenlőre nem sok van az országban és az autópályásoknál van a legtöbbje -mondjuk oda kell is.

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.