Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Egyéb csevegés

gsi.tamás

Recommended Posts

Kedves RIC! Megértem az elkeseredettségedet ennyi sorscsapás után. Csak egyet nem értek: Mit vártál egy 300000 forintos autótól? Én helyből a dupláját költöttem rá. Mondhatnád, hogy annyiért már ezt meg azt lehetett volna venni. Igen, de az is egy HASZNÁLT AUTÓ lett volna, amire ahhoz, hogy tökéletes legyen, ugyancsak keményen költeni kellett volna. Akkor pedig az sem "annyiba" kerülne már. Senki sem azért adja el a használt autóját, mert éppen a legcsúcsabb formájában van a kocsi. Sajnos sokan (főleg fiatalok) abba a hibába esnek, hogy megvesznek egy tizenéves autót és azt várják tőle, hogy olyan állapotban legyen mint egy 3-4 éves. Nagyon ritka az ilyen jó fogás, szinte nincs is. (1 kivételről azért tudok, a vejem keresett egy Astrát vételre, és én kiszúrtam egy 13 éves fehér 1,4-es 82 lovas kombit egy kereskedőnél 72 ezer kilométerrel az órában. Aztán gumi évjárat -eredetiek voltak- alváz állapota, féktárcsák állapota, eredeti sértetlen festés alapján kiderült, hogy tényleg igaz. Ilyen csak a csodában van, de ez nem általános.)

szia.Én nem csodát vártam tisztába voltam azzal hogy költeni kell rá és amint irtam :( amikor elvittem szerelőhőz és azt mondták 150 ezer lesz azt mondtam ok és amikor 250 ezernél állt meg nem örültem nagyon neki de végül megnyugodtam hogy EGYE FENE legalább van egy jo alap verdám.DE mivel trehányul ,hanyagul csinálták meg AZOTA is olyan hibák jönnek elő! amiket ha egy NORMÁLIS szerelő csinál meg akkor most hiba még nem lenne rajta . Csak ezért keseredtem el ;) és ment el a kedvem ettöl a kocsitol mert ujra nem kezdek bele ebbe az egészbe

Link to comment
Megosztás:

hát sajnos vannak ilyen esetek.

ha nincs ujra pénzed,vagy addelezt és később mikor összegyűlik vegyél egy ujabbat, vagy ha régebbit veszel ne oda vidd. vagy apránként csinálgasd meg rajta a hibákat, más helyeken.

én az utóbbit tudnám javasolni....

szépen lassan, és nem egyszerre 100 ezreket beleölni, lehet a végére is ugyan ugy benne lett volna 300ba, de akkor se egyszerre, és ugy nem tünik fel annyira, hidd el :(

fel a fejjel, valahogy csak lesz ;)

A munkadíjakra összesen kifizet 3x annyit mintha egyszer hagyta volna ott a kocsit :S

Meg sokkal többet kell utánnajárni a dolgoknak ami megint idő, pénz, üzemanyag, idegeskedés. Közben meg jár egy autóval amin hol ez, hol az nemjó....szerinem jobb egyszer túllenni rajta.

Link to comment
Megosztás:

...Csak ezért keseredtem el :( és ment el a kedvem ettöl a kocsitol mert ujra nem kezdek bele ebbe az egészbe

Figyi, sztem a Bp-i cartársak tudnak ajánlani neked megbízható szerelőt, aki átnézi, és lehet, hogy tényleg csak filléres dolgokat kell cserélni rajta, hogy jó legyen. Ne add fel, minél többet kell foglalkoznod vele, minél jobban megismered, annál jobban fogsz kötődni hozzá ;)

Link to comment
Megosztás:

nemjó....szerinem jobb egyszer túllenni rajta.

Egy 15 éves autónál nem lehet egyszerre túl lenni rajta. :(

Ha egy hiba megoldva, nemsokára úgyis jön egy következő.

Viszont ha már rendbe lett rakva a futómű és a fék, valamint a kaszni is rendbe lett hozva ahol

szükséges, akkor a motor már csak részletkérdés, arra nem lehet olyan sokat költeni már, ha

az ember jól csinálja ;)

Link to comment
Megosztás:

Egy 15 éves autónál nem lehet egyszerre túl lenni rajta. :)

Ha egy hiba megoldva, nemsokára úgyis jön egy következő.

Viszont ha már rendbe lett rakva a futómű és a fék, valamint a kaszni is rendbe lett hozva ahol

szükséges, akkor a motor már csak részletkérdés, arra nem lehet olyan sokat költeni már, ha

az ember jól csinálja :(

csak hát itt a baj hogy a futomüvel megint bajok vannak pedig azt megcsinálták állitolag ;) a lakatolást mivel fater munkaidőn kivül csinálta igy csak a legfontosabb helyek lettek megcsinálva rajta ugyhogy eladás lesz a vége nem akarok már rákölteni .Van is most egy másik verda amit kinéztem (C corsa)és az csak 3 éves és segitenek a hitelbe. :(

ha ennyire megutáltad, akkor add el :)

később csak azt fogod magadnak mondani miért nem adtam el hamarabb.

meg ha ennyire kinézted az uj verdát, az ujbol sokkal rosszabb a régibe visszaülni, mint a régiből az ujba. :(

Link to comment
Megosztás:

Egy 15 éves autónál nem lehet egyszerre túl lenni rajta. :(

Ha egy hiba megoldva, nemsokára úgyis jön egy következő.

Viszont ha már rendbe lett rakva a futómű és a fék, valamint a kaszni is rendbe lett hozva ahol

szükséges, akkor a motor már csak részletkérdés, arra nem lehet olyan sokat költeni már, ha

az ember jól csinálja ;)

Én két évvel ezelőtt kerültem abba a helyzetbe, hogy 20 évi vállalati autóval való közlekedés után saját kocsit kellett vennem, sőt azt a munkámhoz a mai napig is szinte minden nap használnom kell. Új autóra nem is tellett, meg sajnáltam volna is annyi pénzt. Úgy döntöttem, hogy veszek egy öreget és megcsináltatom, de rendesen. Ráadásul az idő is szorított, mert 1 hónapon belül már szükségem volt a kész kocsira.

A lakatos munkával kezdtünk (itt a faluban), j.h. sárvédő és belső doblemez csere (bontóból), b.h. sárvédőív javitás, b.e. sárvédő kikalapálás, hátsó rugók támasztó helyeinek megerősítése, küszöb javítás. Katalizátortól hátra új kipufogó rendszer. Első, hátsó müa. lökhárító javítása (műanyagosnál). Szélvédő és fényszórók, ködlámpa üveges javítása (kőfelverődés). Alváz és üregvédelem. Műanyag hátsó kerékjárati dobok beépítése. 3 sárvédő fényezése (metál bordó). 2 új féktárcsa és fékbetétek, 2 új hátsó fékmunkahenger, 4 db új flexi fékcső. 3 db +bontott keréktárcsa kijavítva, lefestve, 4 db új téli gumi, 4 db új disztárcsa, 1 db új belső visszapillantó tükör. Eddig a karosszéria és a futómű.

A motorban vezérműszíj, vízpumpa, feszítő, szilentek generátorhoz, kormányszervóhoz, karter tömítés, lambaszonda, termosztát, légszűrő és pollenszűrő, olaj és olajszűrő betét, valamint benzinszűrő csere történt. Ezután zöldkártya mérés és teljesítmény mérés következett. A teljesítménymérést az Istvánko műhely végezte Budakalászon és bizonylatom van róla, hogy a kocsi az eredeti gyári paramétereket tudja.

Szóval egy (az akkor) 13 éves autóval is túl lehet lenni a javításokon egyszerre, csak módszeresen kell csinálni.

A kocsit azóta is szinte minden nap használom, már túl vagyok vele a saját 50000 kilométeren. Idén nyáron (csak előrelátásból és nem közvetlen hiba miatt) kuplung szerkezetet cseréltettem, valamint esedékessé vált 2 hátsó teleszkóp cseréje. Ezek a megtett kilométertől függő szükséges cserék voltak. Az időközbeni futómű állítást, nyári gumi garnitúra vételt már szintén a használat hozta. Ellenben az év közbeni műszaki vizsgán minden különösebb felkészítés nélkül "csont nélkül" átment.

Nekem ennél több nem kell.

Link to comment
Megosztás:

Kell a kizárólagos forgalmazó címe?

Nekem naon kis mocim van nem is volt nekik raktáron, úgy gyártották le kint digó országban. De hamar meg lett asszem 2hét :(

Nem pécsiek?

Ja és az ár az kb: reális, nagyjából dupla, mint az Ulter, és azt is lopják.

Remélem odahegesztettétek.

Link to comment
Megosztás:

7X ezer ft egy kipuffért reális???

hát nem tudom, biztos ki van számolva az optimális hatásfokra meg minden, meg biztos saválló, igy talán örök darab, de hogy én nekem sose lesz meg nem is adnék ki egy dobért annyi pénzt az fix.

Hát az utángyártott alkatrészek nem vizsgáznak vmi jól. Úgy számoltam, hogy jóha kibírna 3évet! darabja mennyi is? 16-25eFt. Ennek lazán ki kell bírnai 10 évet !

Ráadásul szép, nagyon xép hangja van, neem kályhacső !! nem tömegcucc. Ráadásul mérethelyes, csak a bilincset kellett feloldani, ugyanott van a felfogató pontjai, nemkell gányolni, hegesztéssel xarakodni, mint a 20-30eFt-os "tuning" hátsódobokkal.

Gyári hátsó dob garantáltan nem bír ki többet mint 100000 km vagy 3, max 4 év! Nem az elsőt cseréltettem már! Ehhez képest a mostani olasz dobjaim (középső és hátsó) két év után még kiválóan tartanak, rozsdának nyoma sincs. Árban meg a nagyon is jutányos 7 ezer volt darabja. Igaz, hogy új korában az eredeti horganyzáson felül még két réteg kipufogó festékel is lefestettem. Eddig semmi sérülés nem látszik rajta. Majd meglátjuk 1 év múlva mi lesz vele, mert tudvalevőleg belülről is szokta enni a rozsda. Minden esetre a gyárihoz képest árban már megérte!

Link to comment
Megosztás:

...Eddig semmi sérülés nem látszik rajta. Majd meglátjuk 1 év múlva mi lesz vele, mert tudvalevőleg belülről is szokta enni a rozsda. Minden esetre a gyárihoz képest árban már megérte!

Nekem kívülről semmi nyoma a rozsdának, viszont belülről kifelé rohadt ki. Egyik reggel vettem észre, hogy nem csak a végén jön a gőz, hanem a közepénél függőlegesen lefelé is. :(

Link to comment
Megosztás:

jaja

gyári oylan 3 év kb.

és belülről rohad kifelé, már tavaly is kiráztam belőle vagy 5 kg rozsdát, de most is elég endesen halalni benne hogy csörög, ha rázom.

hangján is lehet hallani, olyana hangja, mint egy nagyon szolid kis sportdobnak, igaz a középsőbe se sokminden lehet már, mert annak meg a hattyúnyaknál eltört már a vége, az javitva lett.

lejobb lenne egy fulsaválló rendszer, csak az meg nem olcsó.

bár ez is attol függ, hogy tud az ember hozzájutni.

kell hozzá sokminden pl a spec hegesztő, amivel a saválló anyagot hegeszteni lehet,(avi afi egyenirányított ívhegesztő ha jol tudom) maga a saválló anyag, és nem árt ha tudjuk hajlitani is azt a csövet.

de ha ez mind megvan, akkor készülhet egy örök darab kipuff rendszerünk, ami azért nem rossz dolog :(

de ha ez mind megvan, akkor készülhet egy örök darab kipuff rendszerünk, ami azért nem rossz dolog ;)

Link to comment
Megosztás:

jaja

gyári oylan 3 év kb.

és belülről rohad kifelé, már tavaly is kiráztam belőle vagy 5 kg rozsdát, de most is elég endesen halalni benne hogy csörög, ha rázom.

hangján is lehet hallani, olyana hangja, mint egy nagyon szolid kis sportdobnak, igaz a középsőbe se sokminden lehet már, mert annak meg a hattyúnyaknál eltört már a vége, az javitva lett.

lejobb lenne egy fulsaválló rendszer, csak az meg nem olcsó.

bár ez is attol függ, hogy tud az ember hozzájutni.

kell hozzá sokminden pl a spec hegesztő, amivel a saválló anyagot hegeszteni lehet,(avi afi egyenirányított ívhegesztő ha jol tudom) maga a saválló anyag, és nem árt ha tudjuk hajlitani is azt a csövet.

de ha ez mind megvan, akkor készülhet egy örök darab kipuff rendszerünk, ami azért nem rossz dolog :(

Ki kell hogy ábrándítsalak, a saválló kipuffrendszer is el tud rohadni. Csak ott nem maguk az alkatrészek rohadnak el, hanem a hegesztések. Ugyanis a saválló acél krómötvözésű, ami kiég belőle a hegesztéseknél.

Link to comment
Megosztás:

Ki kell hogy ábrándítsalak, a saválló kipuffrendszer is el tud rohadni. Csak ott nem maguk az alkatrészek rohadnak el, hanem a hegesztések. Ugyanis a saválló acél krómötvözésű, ami kiég belőle a hegesztéseknél.

Ha megfelelő pálcával varnák nem lenne gond!

Link to comment
Megosztás:

A szuzuki ezt már rég feltalálta.... ;)

Ha arra célzol hogy a suzukikon saválló rendszerek vannak, akkor ki kell hogy ábrándítsalak. Amíg dolgoztam láttam nap mint nap az alját a suzukiknak + a kipufogó alkatrészeket is amiket beszerelnek az autóba és az bizony nem saválló. Még a Splash-é sem. :)

Boldog karit mindenkinek. :(

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.