wookie Elküldve Január24, 2016 Elküldve Január24, 2016 A tiedben egészen biztos hogy nincs ilyen, főleg hogy eddig még én sem találkoztam vele, pedig én már esőszenzort is találtam ezekhez, amúgy csak a szervótlanoknál volt ilyen, ott is csak néhánynak. Még a német oldalakon is csak egy két helyen említik, Daykiller, Te hol láttál ilyet?
daykiller Elküldve Január24, 2016 Elküldve Január24, 2016 40 minutes ago, wookie írta: A tiedben egészen biztos hogy nincs ilyen, főleg hogy eddig még én sem találkoztam vele, pedig én már esőszenzort is találtam ezekhez, amúgy csak a szervótlanoknál volt ilyen, ott is csak néhánynak. Még a német oldalakon is csak egy két helyen említik, Daykiller, Te hol láttál ilyet? EPC-ben láttam, mikor az Astra kormányműveit kerestem. Amúgy szervótlanoknál van igen, a kormánykerékre gyakorolt hatást csökkenti, ha pl hirtelen ki akarna fordulni a kezedből a kormány, mikor megindulsz vagy egy nyomvályú. Mikor autószerelőmnek mondtam, hogy van ilyen is, mondta, hogy az ő 88-as A vekijében is volt ilyen. Amúgy a kis csavaros részt a kormánymű egyik rögzítő bilincséhez kell csavarozni, míg a csillapítóházon lévő fülét a nyomtávrudak rögzítő csavarjaihoz. Nem bonyi, de A vekinél meg van különböztetve, hogy jobb-, vagy bal kormányos, míg Astránál ez mindegy. fene tudja miért amúgy. Lehet ott nincs teljesen középen a kormánymű vagy a rögzítés nem azonos távolságban van a kormánymű közepétől, míg F Astrán lehet.
wookie Elküldve Január24, 2016 Elküldve Január24, 2016 Úgy úgy, kormánylengéscsillapító, mint a motorokon. :D Ezt kadettből szedtem ki, nem a kormánymű bilincshez van fogatva, hanem van egy saját külön bilincse, ami a baloldali kormánylefogsató meg a kormányoszlop tengely között van. Nem teljesen értem a megkülönböztetést, hisz az astra/vectra kormányművek ugyanazok.
aholy Elküldve Január24, 2016 Elküldve Január24, 2016 3 hours ago, wookie írta: A tiedben egészen biztos hogy nincs ilyen, főleg hogy eddig még én sem találkoztam vele, pedig én már esőszenzort is találtam ezekhez, amúgy csak a szervótlanoknál volt ilyen, ott is csak néhánynak. Még a német oldalakon is csak egy két helyen említik, Daykiller, Te hol láttál ilyet? Esőszenzort? Gyárit? Nem gondoltam volna... Hogy áll a vectra projekt? Még mindig érdekelne a fék+felniszett
wookie Elküldve Január24, 2016 Elküldve Január24, 2016 Jaja. Én se akartam elhinni. Vagyis asszem Bundee találta, nem is én, de már nem tom. Most írok blogposztot a dologról, csak olyan sok, hogy nem haladok vele. Amúgy agyaltam, és arra jutottam, hogy végülis marad a jelenlegi rendszer, és akkor marad a 15collos felni is, max hátra kap omi/cali nagyobb nyerget, meg a 270-es tárcsát, de csak ha a jelenlegi szett elkopik. Ha ez megtörténik, akkor megkapja az ötcsavaros agyakat, és akkor a felnik eladóak lesznek.
Pingvin Elküldve Január24, 2016 Elküldve Január24, 2016 9 hours ago, daykiller írta: EPC-ben láttam, mikor az Astra kormányműveit kerestem. Amúgy szervótlanoknál van igen, a kormánykerékre gyakorolt hatást csökkenti, ha pl hirtelen ki akarna fordulni a kezedből a kormány, mikor megindulsz vagy egy nyomvályú. Mikor autószerelőmnek mondtam, hogy van ilyen is, mondta, hogy az ő 88-as A vekijében is volt ilyen. Amúgy a kis csavaros részt a kormánymű egyik rögzítő bilincséhez kell csavarozni, míg a csillapítóházon lévő fülét a nyomtávrudak rögzítő csavarjaihoz. Nem bonyi, de A vekinél meg van különböztetve, hogy jobb-, vagy bal kormányos, míg Astránál ez mindegy. fene tudja miért amúgy. Lehet ott nincs teljesen középen a kormánymű vagy a rögzítés nem azonos távolságban van a kormánymű közepétől, míg F Astrán lehet. Mindenre gondoltam, de ez nem jutott eszembe, sőt még nem is láttam ilyen megoldást. Tegnap este jó sokáig túrtam a netet, ott sem találtam semmit. Igaz a mondás, jó pap holtig tanul. Lenne egy kérdésem más témában: Sikerült beszereznem egy kiegyenlítő tartály jeladót a BC projekthez. Korábban nem láttam még ilyet, nem tudom, hogy milyen ami jó. Az úszó megvan, viszont a jeladó teteje könnyen elforog a kupakban, nagyon picit lóg. Azon gondolkoztam, hogy ez akkor így mitől, vagy hogyan nyomásálló??? Vagy nem is kell annak lennie?
wookie Elküldve Január24, 2016 Elküldve Január24, 2016 A kupak elforog külön, ha rátekered a tartályra, akkor zárni fog.
wookie Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 Jut fejembe, ha valakinek bármilyen gyári adat kell, hibakeresési leírás, mittomén, szóljon. Januártól az opelnál dolgozok. 1
Laliiii Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 On 2016. 01. 23. at 1:20 PM, wookie said: Mai bontózás eredménye: Kadett cc csatival, némi kábellel (elkezdtem normálisan kiszedni, de végül nem volt rá idő, így elcsíptem :S ) ablakmosó tartály jeladóval, Motronichoz való gyári wehrle ac/ecu relé, (újonnan 6k) Xe-hez való folytószelep "poti" (szintén kb egy ötös) Lcd műszerhez való útjeladó, (találjál), Xe kartergáz visszavezető összekötő gumicső, nem repedt, csak gyári új van, 3-5e, Antenna összekötő kábel, mert az astrában szét van ...va, egy gyári balos index Bundee-nak vectrához, egy calibra/vectra xe leömlő, olajhűtő, meg egy kadett gsi xe leömlő, olajhűtő. Illetve még valami, az első kép alján. Aki megmondja mi az (gyári, gm száma is van) az nyer egy piros hangszórót. Uhhhh... Hol szoktál bontózni?
Laliiii Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 On 2016. 01. 24. at 4:10 PM, wookie said: Jaja. Én se akartam elhinni. Vagyis asszem Bundee találta, nem is én, de már nem tom. Most írok blogposztot a dologról, csak olyan sok, hogy nem haladok vele. Amúgy agyaltam, és arra jutottam, hogy végülis marad a jelenlegi rendszer, és akkor marad a 15collos felni is, max hátra kap omi/cali nagyobb nyerget, meg a 270-es tárcsát, de csak ha a jelenlegi szett elkopik. Ha ez megtörténik, akkor megkapja az ötcsavaros agyakat, és akkor a felnik eladóak lesznek. Cali nyereg ugyanúgy 35 mmes, mint Astra. A Omiból van nekem a Calin 38 mmes fent hátul.
Tiu Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 29 minutes ago, wookie írta: Jut fejembe, ha valakinek bármilyen gyári adat kell, hibakeresési leírás, mittomén, szóljon. Januártól az opelnál dolgozok. X18XE1-ben mekkora fordulatnál kapcsol át a változó szívóhossz?
wookie Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 16 minutes ago, Laliiii írta: Cali nyereg ugyanúgy 35 mmes, mint Astra. A Omiból van nekem a Calin 38 mmes fent hátul. Akkor az. Nekem asszem 32-es van. Vagy már nem tudom. 16 minutes ago, Tiu írta: X18XE1-ben mekkora fordulatnál kapcsol át a változó szívóhossz? A héten utánanézek. Bár ez már lehet hogy olyan adat, ami csak az epromból derül ki.
wookie Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 20 minutes ago, Laliiii írta: Hol szoktál bontózni? Változó, mikor hol vagyok. Ez most a nagycenki bontóból van, a kettő közül ez a normálisabb hely. Mondjuk ennek a fele cucc már nyár óta ott volt a caliban, ahogy én hagytam. Mondom inkább kimentem mielőtt bezúzzák. Mondjuk a legtöbb dolgot aranyáron mérnek, viszont sok mindenről foglamuk sincs micsoda, és hogy mit ér. (pl cc)
zotya975 Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 1 hour ago, wookie írta: Jut fejembe, ha valakinek bármilyen gyári adat kell, hibakeresési leírás, mittomén, szóljon. Januártól az opelnál dolgozok. Most azon gondolkodom hogy ez nekünk jó vagy nem?
wookie Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 Zotya te mennyé a víz alá! :D AMúgy nincs valakinek sopron környékén vontató kutyája kölcsönbe?
CsP Elküldve Január25, 2016 Elküldve Január25, 2016 Sziasztok! Van egy 1993-as f astra kombim (C16NZ). Egyszer-csak kivillant a motorhiba jelző, de el is aludt, így akkor nem foglalkoztam vele. Viszont tegnap előtt már nem aludt ki és nem is engedte beindítani a motort, önindító forog, pumpa ment, stb, csak nem indult. Kivillogtattam és a 42-es hibakódot adta (sebesség érzékelő - feszültség magas). Gondoltam megpróbálom még egyszer beindítani, és pöcre indult, nem is fulladt le stb. Tegnap minden gond nélkül használta semmi hibajelzés, de a visszaúton menet közben a cél előtt kb 1 km-re kigyulladt a motorhiba jelző, és olyan volt mintha le akarna állni a motor váltáskor. Hazaérve leállítom a motort, de már nem engedte újra beindítani. Ismét kivillogtattam, ugyanaz a hiba, majd utána megint gond nélkül indult. Tehát hidegen is melegen is ugyanazt produkálja. Segítséget kérnék, hogy hol kezdjem a javítást! Hol található a sebesség érzékelő? Mitől kap magas feszültséget a sebesség érzékelő? Mit jelent pontosan a hibakód leírása? - mást is jelenthet? Nincsen sebesség jeladó? - amit a sebesség érzékelő vesz? - és ha van hol? milyen összefüggések vannak? Sok mindent olvastam, össze is kavarodtam, ezért szeretném ha valaki segítene, pontosan mit is kell ellenőrizni, cserélni?
zotya975 Elküldve Január26, 2016 Elküldve Január26, 2016 17 hours ago, CsP írta: Sziasztok! Van egy 1993-as f astra kombim (C16NZ). Egyszer-csak kivillant a motorhiba jelző, de el is aludt, így akkor nem foglalkoztam vele. Viszont tegnap előtt már nem aludt ki és nem is engedte beindítani a motort, önindító forog, pumpa ment, stb, csak nem indult. Kivillogtattam és a 42-es hibakódot adta (sebesség érzékelő - feszültség magas). Gondoltam megpróbálom még egyszer beindítani, és pöcre indult, nem is fulladt le stb. Tegnap minden gond nélkül használta semmi hibajelzés, de a visszaúton menet közben a cél előtt kb 1 km-re kigyulladt a motorhiba jelző, és olyan volt mintha le akarna állni a motor váltáskor. Hazaérve leállítom a motort, de már nem engedte újra beindítani. Ismét kivillogtattam, ugyanaz a hiba, majd utána megint gond nélkül indult. Tehát hidegen is melegen is ugyanazt produkálja. Segítséget kérnék, hogy hol kezdjem a javítást! Hol található a sebesség érzékelő? Mitől kap magas feszültséget a sebesség érzékelő? Mit jelent pontosan a hibakód leírása? - mást is jelenthet? Nincsen sebesség jeladó? - amit a sebesség érzékelő vesz? - és ha van hol? milyen összefüggések vannak? Sok mindent olvastam, össze is kavarodtam, ezért szeretném ha valaki segítene, pontosan mit is kell ellenőrizni, cserélni? Üdv...ha a motor DIS-kockás akkor ez szerintem ennek a hibáját jelzi ami ott van a hengerfej akku felőli végén. Nézd meg hogy amikor nem indul el. van-e gyujtószikra. Ha viszont egy nagy fekete "pohár" van ezen a helyen akkor ha jól tudom azon belül van egy gyujtás elektornika. Bele kellene próbálni egy másikat.
zotya975 Elküldve Január26, 2016 Elküldve Január26, 2016 19 hours ago, wookie írta: Zotya te mennyé a víz alá! :D AMúgy nincs valakinek sopron környékén vontató kutyája kölcsönbe? Azmiaz?
daykiller Elküldve Január26, 2016 Elküldve Január26, 2016 1 hour ago, zotya975 írta: Üdv...ha a motor DIS-kockás akkor ez szerintem ennek a hibáját jelzi ami ott van a hengerfej akku felőli végén. Nézd meg hogy amikor nem indul el. van-e gyujtószikra. Ha viszont egy nagy fekete "pohár" van ezen a helyen akkor ha jól tudom azon belül van egy gyujtás elektornika. Bele kellene próbálni egy másikat. C16NZ az rotoros, amiben induktív jeladó van. A tiedben ugye hall-jeladó van. Csak a C16SE, X16SZ és X16SZR direkt gyújtású rendszeres (DIS) a nyolcszelepesek közül.
KMilán Elküldve Január26, 2016 Elküldve Január26, 2016 Szegény autók Ford Escort benzin és Vauxhall Astra F Dízel. 1
zotya975 Elküldve Január26, 2016 Elküldve Január26, 2016 1 hour ago, daykiller írta: Zaporozsec? Vontató kutya néven még nem hallottam.
daykiller Elküldve Január26, 2016 Elküldve Január26, 2016 28 minutes ago, zotya975 írta: Zaporozsec? Vontató kutya néven még nem hallottam. Nekötekeggyéééé. :D Ott van a képen, amit kérdeztél. :D 1
wookie Elküldve Január26, 2016 Elküldve Január26, 2016 1 hour ago, daykiller írta: C16NZ az rotoros, amiben induktív jeladó van. A tiedben ugye hall-jeladó van. Csak a C16SE, X16SZ és X16SZR direkt gyújtású rendszeres (DIS) a nyolcszelepesek közül. Meg a c14se, bizonyos változatai.
daykiller Elküldve Január26, 2016 Elküldve Január26, 2016 2 minutes ago, wookie írta: Meg a c14se, bizonyos változatai. Direkt írtam csak 1.6-os motorokat. Amúgy X14SZ is DIS-es. :P
Recommended Posts