Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Karosszéria

gsi.tamás

Recommended Posts

Az benne van a könyvben hogy kell kiszedni,de a burkolatról semmit nem írnak...

azt olvastam én is

hogy valami lapot mögé kell dugni és kipattintani, de ez elég kevés info...

ha kiforditom fulra látok ott ien lemezeket, gondolom azokbol kell kipattintani a lapot.

Link to comment
Megosztás:

sziasztok!

lenne újból egykét kérdésem:)

az első az lenne, hogy ugye vam a kipufugó dob fölött egy lemez ami védi a tankot a hőtől. na most ez 4csavarral van rögzitve, nekem mind a 4 szépen elrozsdásodott és a védőlemez lejött (ettől aztán bizony hangos lett a kocsi:) ) úgyhogy fogtam és levettem, úgysem tartotta már semmi. Viszont a 4csavart hiába fújtam be, hiába csavartam jól beletört a fejük mindegyiknek, jól elrohadtak már:( tehát, mennyire fontos ez a lemez, hogy mennyire siessek visszatenni:) és szerintetek hogy tegyem? mert most ugye mind a 4lyuk ahová kell a csavar abban bennemaradt a csavar nagy része és nem tudom kiszeni:/

Másik kérdésem pedig az lenne, hogy az első futómüvel lesz valami gond, szerintetek mi? Balról vagy inkább bal középről eléggé a kerék felől hallani ilyen kattanást. Olyan mintha pl. a sárvédő rálógna és ugye van egy pont ahogy átugrik rajta és kattan egyet a fém. szóval ilyen hangja van (nem ez a gond persze:) ). Viszont ez ahogy észrevettem hőmérséklettől is függ hogy mennyire kattog, és attól pedig végképp, hogy mennyivel és merre megyek. Tehát, ha balra kanyarodok soha nincs hang. Ha egyenesen akkor csak ritkán, kisebb hepehupáknál kb 30 és 60km/h között. E felett/alatt semmi. Viszont ha balra kanyarodok akkor ~25-40között nagyon dúrván hangosan kattan 1-et kettőt a kerék forgatása közben, 25alatt megint semmi és 40-50fölött szintén nincs ilyen hang. Érdekes. 160al is mentem azóta amúgy, nem esett szét:) szóval mi lehet a gond? Persze ezt már nem én fogom megcsinálni, csak érdekel mennyi bénzem fogja bánni

Link to comment
Megosztás:

az első az lenne, hogy ugye vam a kipufugó dob fölött egy lemez ami védi a tankot a hőtől. na most ez 4csavarral van rögzitve, nekem mind a 4 szépen elrozsdásodott és a védőlemez lejött (ettől aztán bizony hangos lett a kocsi:) ) úgyhogy fogtam és levettem, úgysem tartotta már semmi. Viszont a 4csavart hiába fújtam be, hiába csavartam jól beletört a fejük mindegyiknek, jól elrohadtak már:( tehát, mennyire fontos ez a lemez, hogy mennyire siessek visszatenni:) és szerintetek hogy tegyem? mert most ugye mind a 4lyuk ahová kell a csavar abban bennemaradt a csavar nagy része és nem tudom kiszeni:/

A lemez nem fontos. Én legalábbis évek óta járok nélküle.

... ha balra kanyarodok soha nincs hang. Ha egyenesen akkor csak ritkán, kisebb hepehupáknál kb 30 és 60km/h között. E felett/alatt semmi. Viszont ha balra kanyarodok akkor ~25-40között nagyon dúrván hangosan kattan 1-et kettőt

Szóval ha balra mész nincs hang, ha meg balra akkor nagyon... :D

Talán szilentek. Ha alánéz egy hozzáértő az egyből kiderül.

Link to comment
Megosztás:

hopp, szóval balra nem, jobbra igen:)

majd elfutok vele jövőhéten megnézetni, akkora lesz már pénzem rá.

csak jó lenne tudni kb mi lehet, mert sok szervizes szeret többet gondolni a valóságnál és az egész futómüvet kicserélné.:D

A lemezről én is igy gondoltam, nem hinném hogy pont az a lapka védi meg hogy felrobbanjon. meg amúgyis, még egy golyótól sem robban nemhogy ettől:D

Jobb helyen a szemrevételezésért még nem nagyon kérnek pénzt. Ne szakszervízbe vidd, hanem valami maszekhoz. :D

tapasztalat? :D

Benne volt a miszbaszterszben. :D

Link to comment
Megosztás:

Majdnem két hónapja vagyok boldog tulajdonosa GSi üléseimnek és mivel ezek SPORT ülések lennének, ezért a vezető oldali aktív nyikorgással adja tudtomra, hogy itt az ideje leadni a téli kilókat. :D Patron csere idején gondoltam utána járok a dolognak, de nem sikerült rájönnöm mi a nyikorgás forrása, mivel ha rajta ültem az ülésen, nem láttam alá hogy mi nyikorog, ha pedig leszálltam róla, akkor persze meg se szólalt. Valamely tapasztalt kollégának sikerült kitörni az ülésnyikorgás eme 22-es csapdájából?

Komolyra fordítva a szót: talán az ülés alján lévő rugók nyikorognak (hullámosra hajlított drótszálak, amikbe az üléshuzat kampóit szokták akasztani), ahogyan az ülés fém vázán lévő beakasztási pontoknál a két fém súrlódik egymáshoz, de csak találgatok.

Értdemes őket átnézni és esetleg zsírspray-vel átfújni.

A te üléseid fűthetőek? :D

Nekem is GSi ülések vannak bent! :D

Link to comment
Megosztás:

Értdemes őket átnézni és esetleg zsírspray-vel átfújni.

A te üléseid fűthetőek? :D

Nekem is GSi ülések vannak bent! :D

Zsírozást nem próbáltam (nem tudtam volna értelmesen felvinni), de spray-ként tényleg nem rossz ötlet. Neked fűthetőek az ülések? :D Hogy szuperál?

(Egyébként a GSi ülések előtt a gyári fotelek mellett egy A Vectra Gt-ből volt a (szintén Recaro) vezetőülés. Az eszméletlen kényelmes volt a gyári futóművel, ráadásul elég érdekes darab, mert kívülről semmin nem látni rajta, hogy nem hagyományos Astra ülés. :D )

Link to comment
Megosztás:

Valamely tapasztalt kollégának sikerült kitörni az ülésnyikorgás eme 22-es csapdájából?

Komolyra fordítva a szót: talán az ülés alján lévő rugók nyikorognak (hullámosra hajlított drótszálak, amikbe az üléshuzat kampóit szokták akasztani), ahogyan az ülés fém vázán lévő beakasztási pontoknál a két fém súrlódik egymáshoz, de csak találgatok.

Jövő héten nekem sikerül. Remélem a kagyló váza nem fog nyikorogni sem a benne lévő temérdek mennyiségű szivacs. :D

Szerintem a zsír csak ideig óráig lesz jó. De ha valakinek hosszabb távon bevált, akkor nem szóltam.

Link to comment
Megosztás:

(Egyébként a GSi ülések előtt a gyári fotelek mellett egy A Vectra Gt-ből volt a (szintén Recaro) vezetőülés. Az eszméletlen kényelmes volt a gyári futóművel, ráadásul elég érdekes darab, mert kívülről semmin nem látni rajta, hogy nem hagyományos Astra ülés. :D )

Link to comment
Megosztás:

(Egyébként a GSi ülések előtt a gyári fotelek mellett egy A Vectra Gt-ből volt a (szintén Recaro) vezetőülés. Az eszméletlen kényelmes volt a gyári futóművel, ráadásul elég érdekes darab, mert kívülről semmin nem látni rajta, hogy nem hagyományos Astra ülés. :D )

Hali.

Én Vectra GT üléseket kergetek elöre a gyári helyett, mert semmi tartása nincs.

Ezek mennyire váltak be Neked?

Kényelem és oldaltartás szempontjábol.

Vagy jobb választás lenne a GSI ülés?

Hello!

Mivel az ülés formája nagyon hasonló a gyárihoz, ezért oldaltartásban kb. ugyan az lehet, mint a régi gyári ülések, de azokkal nincs tapasztalatom, mert már a Gt üléssel vettem a kocsit. Az ülés fő előnye számomra a kényelme. A bp-i dugóknak hála anno többször voltam kénytelen eltölteni a kocsiban egyhuzamban 4-5 órát (a rekord Vp. - Aszód táv megtételénél 6:50 volt:o ) és egyáltalán nem fájdult meg a derekam, valamint késztetést sem éreztem, hogy kiszálljak nyújtózkodni. A '94 utáni Astra ülésekben két órát is alig bírok ki, mert a derekam sajogni kezd. A GSi ülések a Gt ülése után leginkább a fapadhoz hasonlítanak, de miután az ember beletörik egészen kényelmesek lesznek és simán kibírható benne két-három óra. Az ültetés után viszont kellettek a GSi ülések, mert egyszerűen néha szinte kicsúsztam a Gt-ből.

Szóval: Vectra A Gt ülés: a legkényelmesebb autóülés amit eddig próbáltam (pedig jópárat volt már szerencsém), de az enyémnek nem volt jobb oldaltartása, mint egy '94 utáni sima Astra ülésnek, mondjuk ebben szerepet játszhat az is, hogy az előző tulaj kihasználta széltében az ülést. :D

GSi ülés: Ha ültetsz, vagy szeretsz gyorsan kanyarodni ez kell neked. Egész jó az oldaltartása.

Egyéb dolgok: A Gt ülést érzetre jóval lentebb lehet engedni a GSi-nél. Ez nagyon furcsa nekem, a GSi-ben így kicsit magasan ülök sajnos. A GSi ülések általában dönthetőek, ez jól tudni jönni bármelyik autóban. Emellett vékonyabb is a háttámla, ergo tágasabb hátul a lábtér. A kiszállás viszont mókás tud lenni belőle az első időkben, mert még egy szétült Gt üléséből simán kicsusszansz, addig a GSi üléseknél lendületet kell venni. Ennek az az oka, hogy a GSi ülései tisztességen merevítve vannak vassal az oldal és a combtámaszolnál, még az én Gt ülésemben szinte csak a nagyon tömör szivacs van ott.

u.i.: Gt ülésem egyébként eladó, de akár kölcsön is adhatom egy próba elejéig.:D

Link to comment
Megosztás:

A '94 utáni Astra ülésekben két órát is alig bírok ki, mert a derekam sajogni kezd.

Én azt vettem észre, hogy a beállítás legalább annyira - ha nem jobban - számít, mint az ülés fajtája. Többször volt olyan, hogy miután elállította valaki az ülést, hiába állítottam vissza (érzésre) jóra elkezdett fájni a derekam. Volt, hogy a háttámlán egy tényleg nagyon kicsi állítás már elég volt ahhoz, hogy jó legyen.

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.