kacs Elküldve November21, 2014 Elküldve November21, 2014 Mennyi víz volt nem lehet sima páralecsapódás? A lámpa hideg pont a kárpithoz képest a tetőn. De akár a kábel is elvezethette a vizet messzebbről, nem biztos hogy pont felette ázik be ha beázik. Általában néhány csepp szokott lenni de az is teljesen össze-vissza módon. Volt, hogy több egymást követő felhőszakadás után sem volt semmi. Most a kocsi orral előre állt egy lejtőn lefelé és most egy kicsivel több is volt a lámpából távozó víz. Mint korábban irtam a tetőablak manuális mechanikájának a környékén éreztem nedvességet, ami a lámpa "felett" van a tetőablak irányában. A lámpa "alatt" a szélvédő irányában nem éreztem hasonlót. Ezért gondolom, hogy a víz valahonnan "felűlről" jön. Egyébként a tetőkárpiton egyáltatlán nem látható beázás nyoma, pedig a csepegést már tapasztalom vagy 2 éve.
zotya975 Elküldve November21, 2014 Elküldve November21, 2014 Általában néhány csepp szokott lenni de az is teljesen össze-vissza módon. Volt, hogy több egymást követő felhőszakadás után sem volt semmi. Most a kocsi orral előre állt egy lejtőn lefelé és most egy kicsivel több is volt a lámpából távozó víz. Mint korábban irtam a tetőablak manuális mechanikájának a környékén éreztem nedvességet, ami a lámpa "felett" van a tetőablak irányában. A lámpa "alatt" a szélvédő irányában nem éreztem hasonlót. Ezért gondolom, hogy a víz valahonnan "felűlről" jön. Egyébként a tetőkárpiton egyáltatlán nem látható beázás nyoma, pedig a csepegést már tapasztalom vagy 2 éve. Igazából a legfelső rétege üvegszálas hát talán műgyantának lehet nevezni, lehet hogy nem is tud átázni fellülről.
kacs Elküldve November21, 2014 Elküldve November21, 2014 Igazából a legfelső rétege üvegszálas hát talán műgyantának lehet nevezni, lehet hogy nem is tud átázni fellülről. Beázásom már volt a tetőkorlát lábainál, tehát a kárpiton "átjön" a víz. A mostani történetet azzal egészíteném ki, hogy egy nagyobb fékezésnél a lámpa és a szélvédő közötti tetőkárpit darabon átütött a víz (közvetlenül a fékezés után, előtte ott nem volt), ami valószinűleg a lámpa felett valahol megállt és a fékezés hatására irányult oda.
Laliiii Elküldve November24, 2014 Elküldve November24, 2014 Első elektromos ablakok kiszedésének a menetét leírná valaki? Köszönöm.
daykiller Elküldve November24, 2014 Elküldve November24, 2014 Első elektromos ablakok kiszedésének a menetét leírná valaki? Köszönöm. Egyébként ablakok rögzít és szerkezet ki a szegecsek lefúrása után. Ennyit tudok. Hátsók szarabbak. :D
Tiu Elküldve November25, 2014 Elküldve November25, 2014 Leírta daykiller, kb. annyi. :icon1: http://www.opelforum.hu/topic/252-altalanos-muszaki-problemak/?p=983136 +1 ;)
Laliiii Elküldve November26, 2014 Elküldve November26, 2014 Köszönöm! Leírta daykiller, kb. annyi. :icon1: http://www.opelforum.hu/topic/252-altalanos-muszaki-problemak/?p=983136 +1 ;)
individor Elküldve November27, 2014 Elküldve November27, 2014 üdv! elkerülhetetlenné vált a tetőkárpiton a szövet visszaragasztása van erre valami fortély? egyáltalán mekkora macera kiszedni a kombi tetőkárpitját?, gondolom nem egy 10 perces meló ragasztó sprayt vettem, állítólag mindkét felét be kell fújni és rányomkodni egy kicsi teddy hengerrel köszi!
zotya975 Elküldve November28, 2014 Elküldve November28, 2014 üdv! elkerülhetetlenné vált a tetőkárpiton a szövet visszaragasztása van erre valami fortély? egyáltalán mekkora macera kiszedni a kombi tetőkárpitját?, gondolom nem egy 10 perces meló ragasztó sprayt vettem, állítólag mindkét felét be kell fújni és rányomkodni egy kicsi teddy hengerrel köszi! Üdv, igazából amit látsz hogy fogja azt az összes műanyag elemet-kapaszkodót középról a két patentet ki kell szedni, az ajtó kéderekből én csak kifűztem és úgy már kijön. A B-oszlopnál leszedtem a biztonsági öv rögzítését is ugye csak utánna jött le a takaró elem. A 3-oldalsó ablaknál a burkolatnál fent patentek vannak, és mivel emlékeim szerint rátakar ezért ki kell szedni a roló sínt is. A ragasztást passzolom, nekem a pálma-büdösragasztó csak pár évig fogta, most szereztem másik anyagot de idén a hideg miatt már nem állok neki megint. A régi kárpit alatta szivacs van részben elporladva azt szerintem túrd le róla. 1
individor Elküldve November28, 2014 Elküldve November28, 2014 (edited) Üdv, igazából amit látsz hogy fogja azt az összes műanyag elemet-kapaszkodót középról a két patentet ki kell szedni, az ajtó kéderekből én csak kifűztem és úgy már kijön. A B-oszlopnál leszedtem a biztonsági öv rögzítését is ugye csak utánna jött le a takaró elem. A 3-oldalsó ablaknál a burkolatnál fent patentek vannak, és mivel emlékeim szerint rátakar ezért ki kell szedni a roló sínt is. A ragasztást passzolom, nekem a pálma-büdösragasztó csak pár évig fogta, most szereztem másik anyagot de idén a hideg miatt már nem állok neki megint. A régi kárpit alatta szivacs van részben elporladva azt szerintem túrd le róla. akkor levakarom amit le kell én egy crc power stick nevű ragasztó sprayt vettem állítólag elég izmos anyag szivacs helyett lehet habfóliát kellene felragasztani minimum 2020ig van tervben a használata, szóval meg kell csinálni mert már bitang módon belóg mindenhol Módosítva November28, 2014 : hening Képpel idézés.
daykiller Elküldve November28, 2014 Elküldve November28, 2014 Üdv, igazából amit látsz hogy fogja azt az összes műanyag elemet-kapaszkodót középról a két patentet ki kell szedni, az ajtó kéderekből én csak kifűztem és úgy már kijön. A B-oszlopnál leszedtem a biztonsági öv rögzítését is ugye csak utánna jött le a takaró elem. A 3-oldalsó ablaknál a burkolatnál fent patentek vannak, és mivel emlékeim szerint rátakar ezért ki kell szedni a roló sínt is. A ragasztást passzolom, nekem a pálma-büdösragasztó csak pár évig fogta, most szereztem másik anyagot de idén a hideg miatt már nem állok neki megint. A régi kárpit alatta szivacs van részben elporladva azt szerintem túrd le róla. A B oszlop felső takaróját úgy is lehet ám, hogy feljebb állítod a biztonsági övet, aztán az a műanyag felfele elmozdítható és így alul kipattan az alsó takaróelemből. :) Utána meg öv vissza és le lehet mozgatni. :)
zotya975 Elküldve November28, 2014 Elküldve November28, 2014 A B oszlop felső takaróját úgy is lehet ám, hogy feljebb állítod a biztonsági övet, aztán az a műanyag felfele elmozdítható és így alul kipattan az alsó takaróelemből. :) Utána meg öv vissza és le lehet mozgatni. :) Igaz. :icon1:
individor Elküldve November29, 2014 Elküldve November29, 2014 kiszenvedtem a tetőkárpitot aztán nézegetem hogy a tetőnél a merevítések "lógnak a levegőben" amikor készült tuti oda volt ragasztva valamilyen anyaggal mert a kárpit belsejére volt lepotyogva(formára mint a hegesztő salak) érdemes a merevítő meg a tető közé nyomni egy kis sziloplasztot? vajon a kárpitot ki lehetne mosni mosógépben? a "szép" fele elég retkes, a másik felén meg egy csomó elöregedett szivacs maradt
zotya975 Elküldve November29, 2014 Elküldve November29, 2014 kiszenvedtem a tetőkárpitot aztán nézegetem hogy a tetőnél a merevítések "lógnak a levegőben" amikor készült tuti oda volt ragasztva valamilyen anyaggal mert a kárpit belsejére volt lepotyogva(formára mint a hegesztő salak) érdemes a merevítő meg a tető közé nyomni egy kis sziloplasztot? vajon a kárpitot ki lehetne mosni mosógépben? a "szép" fele elég retkes, a másik felén meg egy csomó elöregedett szivacs maradt Szerintem a sziló nem jó megoldás mert ecetsavas, ha van valahol sérülés a festésen kikezdi a lemezt. Valami semleges hatású ragasztó kellene sikaflex, titán pölö. Egyszerűbb másik kárpitanyagot venni mint a régit kimosni.
stirlitz Elküldve November29, 2014 Elküldve November29, 2014 kiszenvedtem a tetőkárpitot aztán nézegetem hogy a tetőnél a merevítések "lógnak a levegőben" amikor készült tuti oda volt ragasztva valamilyen anyaggal mert a kárpit belsejére volt lepotyogva(formára mint a hegesztő salak) érdemes a merevítő meg a tető közé nyomni egy kis sziloplasztot? vajon a kárpitot ki lehetne mosni mosógépben? a "szép" fele elég retkes, a másik felén meg egy csomó elöregedett szivacs maradt sztem az tönkremegy ha kimosod, annak az egyik fele szivacsos(vagymi) ami ennyi idő alatt már málik
menalaci1 Elküldve November29, 2014 Elküldve November29, 2014 Sziasztok! 5 ajtós f astra classic, sima csomagtérajtajára valahogy rá lehet tenni azt a fekete műanyag díszcsíkot, ami a rendszám alatt van? Úgy néztem, hogy kis pöckökbe vannnak belepattintva a tartókonzoljai, ahol gyárilag rajta van, aztán a sima csomiajtóról meg ez hiányzik! Gondolom két oldalú ragasztóval nem az igazi, mert abba a műanyag csíkba kell belekapaszkodni, ha nyitnám az csomit, aztán hamar lejönne róla.
FPepe Elküldve November29, 2014 Elküldve November29, 2014 Sziasztok! 5 ajtós f astra classic, sima csomagtérajtajára valahogy rá lehet tenni azt a fekete műanyag díszcsíkot, ami a rendszám alatt van? Úgy néztem, hogy kis pöckökbe vannnak belepattintva a tartókonzoljai, ahol gyárilag rajta van, aztán a sima csomiajtóról meg ez hiányzik! Gondolom két oldalú ragasztóval nem az igazi, mert abba a műanyag csíkba kell belekapaszkodni, ha nyitnám az csomit, aztán hamar lejönne róla. Sztem legegyszerűbb venni egy ugyanolyan színű ajtót, amin megvan ez a díszléc.
menalaci1 Elküldve November29, 2014 Elküldve November29, 2014 Sztem legegyszerűbb venni egy ugyanolyan színű ajtót, amin megvan ez a díszléc. Az a baj, hogy vettem kompletten csomiajtót más színben, diszcsikkal, hogy majd átrakom az enyémre. Úgyhogy most valahogy meg kéne oldanom a felrakást, vagy marad így ahogy van.
individor Elküldve November29, 2014 Elküldve November29, 2014 levakartam a tetőkárpit "kemény" részéről a tönkrement habszivacsot, ilyen ragacsos morzsaként összeállt és le lehetett vakarni-söpörni de alatta az az üvegszövet szerűség is full ragacs a maradéktól, ezt hogy lehet eltávolítani? ledörzsölni nem lehet mert nincs rajta, csak ragacsos maradt ha most erre ráfújom a ragasztót tuti elengedi mert a rajtamaradt ragacson lesz csiszolni nem lehet olyan vékony az az anyag esetleg valami oldószerrel áttörölgetni? mi oldhatja a ragacsot ami nem bántja a többi részt? van itthon: izoprpil alkohol féktisztító spray würt uni tisztító (majdnem olyan mint a féktisztító valami nafta az alapanyag, jó zsíroldó)
zotya975 Elküldve November29, 2014 Elküldve November29, 2014 levakartam a tetőkárpit "kemény" részéről a tönkrement habszivacsot, ilyen ragacsos morzsaként összeállt és le lehetett vakarni-söpörni de alatta az az üvegszövet szerűség is full ragacs a maradéktól, ezt hogy lehet eltávolítani? ledörzsölni nem lehet mert nincs rajta, csak ragacsos maradt ha most erre ráfújom a ragasztót tuti elengedi mert a rajtamaradt ragacson lesz csiszolni nem lehet olyan vékony az az anyag esetleg valami oldószerrel áttörölgetni? mi oldhatja a ragacsot ami nem bántja a többi részt? van itthon: izoprpil alkohol féktisztító spray würt uni tisztító (majdnem olyan mint a féktisztító valami nafta az alapanyag, jó zsíroldó) Talán az ipával lehetne megpróbálni, nekem úgy emlékszem nem ragadt amikor lejött a szivacs, spakli , szárazon szivacs dörzsi része meg talán csiszolópapírral is betámadtam. De ne öntsél rá túl sokat nehogy feloldja az egészet, inkább csak rongyot mártsál bele és óvatosan megpróbálni.
Róóóbi Elküldve November30, 2014 Elküldve November30, 2014 Sziasztok! 5 ajtós f astra classic, sima csomagtérajtajára valahogy rá lehet tenni azt a fekete műanyag díszcsíkot, ami a rendszám alatt van? Úgy néztem, hogy kis pöckökbe vannnak belepattintva a tartókonzoljai, ahol gyárilag rajta van, aztán a sima csomiajtóról meg ez hiányzik! Gondolom két oldalú ragasztóval nem az igazi, mert abba a műanyag csíkba kell belekapaszkodni, ha nyitnám az csomit, aztán hamar lejönne róla. Tudtommal ki kell fúrni a csomagtérajtót, ha fel akarod tenni azt a takarólemezt.
individor Elküldve November30, 2014 Elküldve November30, 2014 kimostam a szövetet, egész jó lett össze sem ment, a megdöglött szivacs rész egész jól leoldódott róla(csal a széleken látszódik egy kicsit) össze sem ment a mosásban meg se nyúlt, szóval kb jó lett igaz nagyon átlátszó lett így szivacs nélkül, de úgy gondolom nem fog rontani az esztétikán ezen a majd 20 éves szekéren ;) köszi mindenkinek a segítséget !!
Dáwid Elküldve November30, 2014 Elküldve November30, 2014 Az a baj, hogy vettem kompletten csomiajtót más színben, diszcsikkal, hogy majd átrakom az enyémre. Úgyhogy most valahogy meg kéne oldanom a felrakást, vagy marad így ahogy van. Van az a kétoldalas, amivel föl lehet rakni. Nekem is az tartja az autó fekete elemeinek a nagyrészét. Díszlécragasztót keress. Magukat a műanyag talpakat ragaszd fel utána az ajtóra, és aztán pattinthatod rá a díszlécet. Kb 4 éve van a csomiajtóm alján a műanyag betét ragasztva, és eddig nem volt vele baj. A többi nem mérvadó, mert azokat évente leszedem :D
szaboric Elküldve December2, 2014 Elküldve December2, 2014 Sziasztok. Olyan kérdésem lenne, hogy astra F-be gyári 2 kullos kormány helyére passzol e a Vectra A 3 kullos kormánya, fel lehet e tenni? Működik e a duda ugyanúgy?
Recommended Posts