Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

IV. Blitz Weekend 2008.08.22.-24


hemi

Recommended Posts

Na jól van összeszedtem magam én is.

Szóval:

Lefelé kb. 40 km megtétele után a mantám váratlanul elhalálozott. Nem tudjuk a hiba okát, egyszerűen megállt és kész. Ráadásul a nyeremény autót is mi vittük, amit végül Gelko vezetett tovább, mert hál istennek épp arra járt,és volt olyan kedves, hogy megállt segíteni nekünk. A segítsége az vol, hogy odaadta az asconát, hogy én vezessem, valamint a lábon maradt autó utasait cuccokkal együtt el tudtuk osztani.

Gelko! Köszönöm!

Vallomás: gelko vezet 2-1 arányban, és hagyom is annyiban. Elismerem: az övé a jobb :D

Igaz, amikor egy könnycseppet elmorzsoltam, hogy milyen nagyszerű barát, akkor bevallotta, hogy csak össze akarja töretni valakivel :lol:

Nagy szó ez, hogy asconáztam, mert én 9 éve semmi mást nem vezettem, csak mantát. Ezvolt az első autó, amit 1km-nél tovább vittem, és bevallom még élveztem is. Most már tudom, hogy a B kategória a jogsimban tényleg nem csak a manta b-re vonatkozik, ahogy eddig hittem.

Viszont mostantól az a rögeszmém, hogy csak 85 előtti autókat tudok vezetni, mert a corsa nem feküdt nekem.

Nokedlit főzni kell, nem vezetni. :D

TGabikát kicsit ijeszgettük a nyereményautóval kapcsolatban, de amikor már nagyon sápadt volt, akkor megsajnáltuk, és abba hagytuk.

Greenthunder zenei felkészültsége mind eszközeiben, mind stílusában hatalmas elismerést érdemel részemről - rá úgy tekintek, mint a helyzet megmentőjére. :lol:

Még szombaton sok embert győzködtem, hogy itt nincs se pollen, se vihar nem lesz - majd estére ill. vasárnapra tagadhatatlanul kiderült a tévedésem, mert mindkettő volt.

Két slusszkulcsot is sikerült melengetnem a keblemen, és egyik tulaja sem merte kivenni onnan :D végülis visszaadtam.

A pénteki party tök jó volt - gondolom mindenki örült, hogy két szám erejéig ordibálhattam a mikrofonba. (szombaton ezt a számot megnöveltem Greennek köszönhetően.)

A két Laci jól elbeszélgetett egymással - először azt hittem, hogy komoly, de aztán kiderült, hogy igaziból nem ölik meg egymást, csak mókás fiúk. Legalábbis remélem, hogy tényleg.

Xray-t kerestük szombat este, hogy társaságával növelje a party fényét - talán isten akarta úgy, hogy ne találjuk meg, mert valszeg pár kempinges hullával több lenne most a Balatonban.

Az autók bámulatosak voltak a szépségversenyen (főleg a Veterán Klubbos vasaktól estem hanyatt) - így nem is bántam, hogy a manta nincs ott. Elsikkadt volna a többi szépség közt.

Mantababy fényezése nekem bejön: isten adjon neki erőt a felpolírozáshoz :D de utánna a napra hamarabb lehet majd nézni, mint rá :lol:

Visszafelé leszállítottuk Sándor fiúnkat, aki megmutatta, hogy igenis van róla elnevezett SÖRÖZŐ. Az erről készült képen a funpicben lehet megtekinteni.

Mióta hazajöttünk a mantám közelébe sem mentem, mert életembe először nagyon haragszom rá. Ehhez nem volt joga. De legalább nem rosszalkodtam vele bosszúból a kempingben.

Külön jól esett, hogy mindenki a "részvétem" szóval kezdte a köszönést. Állítólag az Rtl klubbon főhírként szerepelt a lerobbanásom, közvetlen az olimpiai aranyérem előtt. Tiv állítja, hogy onnan tudta meg a dolgot :D

Link to comment
Megosztás:

  • Hozzászólások 945
  • Létrehozva
  • Legutolsó válasz

Legtöbb hozzászólás

Legtöbb hozzászólás

...

De azért az valamit elárul, hogy volt "biztonságis", aki nekünk panaszkodott, és legszívesebben velünk bulizott volna....

Szombaton dél körül odajött két kemping dolgozó hozzánk (ott álltak a Rendező feliratos corsák), és megkérdezték, hogy juthatnának be a bulira ha vége a műszakjuknak, mert éppen 3-an jönnének bulizni. Nekem ez bőven elég...

A kempingről nem nyilatkoznék, mert nem tudok semmiről sem személyesen, csak közvetve, az meg olyan....

A rendezvények jók voltak, Xray-nek szerintem ott a helye az összes ilyen rendezvényen (amíg bírja).

Nagyon tetszett, hogy a felvonuláson is ilyen rengeteg autó volt, (sajnos én ott iszonyat rosszul voltam az előző éjszak, az allergia a szél, és a fejfájásom miatt) azért végigvezettük a sort komolyabb gond nélkül, úgy láttam, hogy a rendőrök is nagyon jól elvoltak és élvezték a dolgot.

Hemi, Bkori, és Gelko előtt le a kalappal, én őket láttam legtöbbet szervezkedni, sajnos a végén márnem tudtunk nekik segíteni.

Jó volt, hogy ennyien eljöttek, a hozzászólások alapján azt szűröm le, hogy mindenki jól érezte magát.

Link to comment
Megosztás:

Leszámítva a sok szemétkedést , korlátozást a kemping részéről , én ennek ellenére veszett jól éreztem magam :D

Tényleg a Péntek felűlmúlhatatlan volt . Mégegyszer KÖSZÖNÖM ezt a magasszintű szervezést Heminek,B_Korinak ,Gelkonak a MOTE klubnak. Köszönöm a vokált Hajninak és nemtudom ki énekelt még de Hajninak egész jó a hangja megasztár 4 gyanús a hölgy :D Köszönöm Redinek a vandam bemutatót hajnalban és azt is hogy megmutatta milyen a másik Én -je :lol: Redi nekem meg köszönd meg hogy a hengerfejed még mindíg a helyén van! :lol: Mr Mantának a türelmet az opeles számok miatt (BELESSZ KEMÉNYEN PÓTOLVA KÖVI TALIN). Köszönet azoknak is akik táncoltak a zenére amit forgattam :D Őszintén bevallom készültem erre a rendezvényre , nem is keveset de sajnos nem tudttam megmutatni mert mikor belerázodttunk az egészet lefújták. Semmi baj az is belessz potolva! :D Nekem az élmények feldolgozás alatt áll még mindíg mert a processorom nem fogja a dolgokat! :lol:

Link to comment
Megosztás:

Szombaton dél körül odajött két kemping dolgozó hozzánk (ott álltak a Rendező feliratos corsák), és megkérdezték, hogy juthatnának be a bulira ha vége a műszakjuknak, mert éppen 3-an jönnének bulizni. Nekem ez bőven elég...

Azért ez nemsemmi.....ez tényleg a társaság érdeme :lol:

Link to comment
Megosztás:

Leszámítva a sok szemétkedést , korlátozást a kemping részéről , én ennek ellenére veszett jól éreztem magam :D

Tényleg a Péntek felűlmúlhatatlan volt . Mégegyszer KÖSZÖNÖM ezt a magasszintű szervezést Heminek,B_Korinak ,Gelkonak a MOTE klubnak. Köszönöm a vokált Hajninak és nemtudom ki énekelt még de Hajninak egész jó a hangja megasztár 4 gyanús a hölgy Köszönöm Redinek a vandam bemutatót hajnalban és azt is hogy megmutatta milyen a másik Én -je :lol: Redi nekem meg köszönd meg hogy a hengerfejed még mindíg a helyén van! :lol: Mr Mantának a türelmet az opeles számok miatt (BELESSZ KEMÉNYEN PÓTOLVA KÖVI TALIN). Köszönet azoknak is akik táncoltak a zenére amit forgattam Őszintén bevallom készültem erre a rendezvényre , nem is keveset de sajnos nem tudttam megmutatni mert mikor belerázodttunk az egészet lefújták. Semmi baj az is belessz potolva! Nekem az élmények feldolgozás alatt áll még mindíg mert a processorom nem fogja a dolgokat!

Igen, MrManta is mondta, hogy mehetnék beégetni magam, legalább lenne min röhögnie, mert úgyis csak a selejtezők a jók :D

Egyébként teljesen jó volt a zene, amit nyomtál, és én úgy láttam, hogy keverés közben is egész jól kevertél :D szóval sak így tovább :lol: Vadkerten is király voltál, most is, jövőre meg császárrá koronázunk :D

Redi másik énje valami fenomenálisan tündéri volt. :D kicsit ugyan sajnálom, hogy nem láthattam Mélykék teraszunkon bemutatott talajgyakorlatát - de az tény, hogy Sanyink fakír száma sem volt semmi :D Szegény leöntötte magát kávéval (aminek egyébként a fogoja is forró volt, nem tudom, hogy tudta megfogni konyharuha nélkül), és mégsem dobta el az egészet, csak ártatlanul nézett, kezében a kávéval, és a tények szárazságával közölte "leöntöttem magam". Nagynehezen rávettem, hogy tegye már le a kávéfőzőt, miközben letörölgettem a hasát (lejebb már inkább rá bíztam a dolgot). Aznap még csak egy erős piros forlt volt, viszont másnapra konkrét hólyagok is. jelzem Sanyi: jól áll :P

Link to comment
Megosztás:

És ezek után még te szólod le az autómat. :lol: :lol: :lol: szelephang mi?? Egy3 mi? legalább én haza is jöttem. (Majdnem csak kivételesen) :D :D :P

De nagy a szád kollega :D csak legközelebb Tankcsapda után szabadon nehogy befonjam a szakáladat, ha már hajad nincs :D

Nem bántásnak szántam, én így fejezem ki a szimpátiámat :D Hülye módszer tudom, de legalább aki megmarad, azt lehet kínozni :D

Link to comment
Megosztás:

...hozzászólások alapján azt szűröm le, hogy mindenki jól érezte magát.

Nem olvastál CS fórumot, és pár embernek az adatlapját :lol:

Ott vannak kiábrándító hozzászólások, bár inkább olyan emberektől, akik nem klubtagok, de jót buliztak velünk péntek este... Mind1... a negatív reklám is reklám

Link to comment
Megosztás:

Én úgy hallottam, hogy Te bejelentetted, hogy x évig szertornáztál...

Utána poénból dobta fel valaki a spárgát, majd a többség unszolására be is mutattad.

Sajnos 1 órát aludtam, így pár 3:00 utáni dologból kimaradtam.

A szombat 3:00 után meg egyéb okok miatt maradtam távol minden szórakozástól. Bébisintérkedtem - 2 barátomra kellett vigyáznom :lol:

Link to comment
Megosztás:

....és jobb hijján mi is hazaindultunk este fél 10 körül. bazi lassan haladtunk, mert szar a világításom, de egy astrás clubtárs felajánlotta a segítségét és soltig vezetett minket. jó volt úgy 100-al menni ,hogy semmit nem láttam a hátsó világításán kívül....

Én voltam az a száguldozó őrült de esküszöm, hogy lejtőn sem mentem óra szerint 90-nél többel (ami a traffi szerint 82) pláne visszább vettem 80 körülre mikor megláttam a lefóliázott napfénytetőmön keresztül a fákat bár gondoltam ha ennyivel tudtok utánunk jönni akkor semmi gond.

Link to comment
Megosztás:

....kicsit ugyan sajnálom, hogy nem láthattam Mélykék teraszunkon bemutatott talajgyakorlatát....

Mi-mi-mi-mi ? :lol:

Na hol kezdjem....

Köszönöm mindekinek, aki szervezésben akár csak 1 szalmaszállal hozzájárult.

Köszönöm mindekinek, aki ott volt.

Jó, hogy sokan tudtád függetleníteni magukat kialakult és 1általán nem ideálisnak nevezhető helyzettől.

Valamint köszönet azoknak, akik lehetővé tették, hogy Hópihe ott lehessen, jáccccodhasson és hazajusson :lol:

ui: pontosan nem tudom, hogy ki találta meg az elvesztett kulcsomat - Hemihez a kempingesek adták oda -, de annak is köszi :lol:

Link to comment
Megosztás:

De nagy a szád kollega :D csak legközelebb Tankcsapda után szabadon nehogy befonjam a szakáladat, ha már hajad nincs :D

Nem bántásnak szántam, én így fejezem ki a szimpátiámat :D Hülye módszer tudom, de legalább aki megmarad, azt lehet kínozni :D

Nincs harag, csak viszonzás. :D :D :lol: :lol: A szakállam viszont nem csoda tévő ereklye, hanem tabu. :lol:

Link to comment
Megosztás:

Köszönöm mindenkinek az elismeréeseket, a gratulációkat, a szakmai segítségeket és tanácsokat (Opelzsolti), az ingyensört és ingyenbort, meg ingyenjégert.

Külön nagyon a kupát, annak örültem a legjobban. :lol: :D :D :D :D

márminthogy,, amikor azt mondtamhogy a cukrosbenzinnel ,,jobban forog a verda,,, ? :lol: a produkció meg is ért egy kupát ! :D :lol:

Link to comment
Megosztás:

Én úgy hallottam, hogy Te bejelentetted, hogy x évig szertornáztál...

Utána poénból dobta fel valaki a spárgát, majd a többség unszolására be is mutattad.

Sajnos 1 órát aludtam, így pár 3:00 utáni dologból kimaradtam.

A szombat 3:00 után meg egyéb okok miatt maradtam távol minden szórakozástól. Bébisintérkedtem - 2 barátomra kellett vigyáznom :D

Igen igen igen...

Én vetettem fel neki, hogy villantson már végre valamit...Ne ez után lett Rediből Zsani... :lol: :lol: :lol:

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.



×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.