Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

gsi.tamás

Recommended Posts

Sziasztok!

Ma voltam futőmű állításon, mert az autó jobbra húzott. Kicserélték a jobboldali gömbcsuklót is, mert állítólag lötyögött, lógott. A beállításon minden érték zöldön volt. Most is ugyanúgy jobbra húz, mint eddig. Mi lehet a probléma. (A kormány ide-oda mozgatáskor könnyen billeg jobbra-ballra.)

A segítséget előre is köszönöm.

Nézd meg a jobb hátsó rugót, hogy ép-e. (Persze először a guminyomást ahogy a többiek írták)

Link to comment
Megosztás:

Valami más is lóg abban a futóműben...

Nem volt puffos a bal eleje a kocsinak?

Nem tudok törésről, 10 évesen vettem, 98.000 km-el. Nem tudom sajnos, hogy nálam vált-e ilyenné a futómű, vagy úgy vettem. Eleinte nem nagyon foglalkoztam a hibával, míg le nem ette a gumit.

Azt mondták, hogy még az is lehet, hogy az első-hátsó tengely között nem megfelelő a távolság. Mikor állították az első futóművet, akkor ezt nem nézték.

Link to comment
Megosztás:

Erre azt mondták, hogy ha baj lenne vele, meg lenne rogyva a kocsi <_<

Nekem egy fél menet le volt törve az egyik hátsóból, és amíg nem feküdtünk alá valamiért, nem is tudtunk róla :) Nem látszott rajta annyira, hogy feltűnő lett volna. Egy alánézést megér :D

Link to comment
Megosztás:

Nekem egy centit volt a jobb fele megrogyva és csak akkor lehetett észrevenni ha újjal lemértem de annál szebben húzott félre az autó. :)

Köszi szépen a tippet, megyek és lemérem én is.

Olyan gond lehet esetleg, hogy öreg gumi, öreg felni? Arra akarok kilyukadni, hogy télre veszek rá acélfelnit + új gumit. Azzal esetleg lehet, hogy nem húz félre... :D

Link to comment
Megosztás:

Köszi szépen a tippet, megyek és lemérem én is.

Olyan gond lehet esetleg, hogy öreg gumi, öreg felni? Arra akarok kilyukadni, hogy télre veszek rá acélfelnit + új gumit. Azzal esetleg lehet, hogy nem húz félre... :)

Szerintem tökmindegy öreg gumi, öreg felni, ne rázzon oszt csókolom. :D

Link to comment
Megosztás:

lemértem, mind2 oldalon mind2 tengelyen megegyezik a távolság

Akkor irány a benzinkút és egyforma légkört mind2 oldalon. Utána próba, ha még mindig nem jó akkor futószög állítás de vigyázz becsapósak az utak, mert a közepük magasabban van. Az is durván meghordozza az autót... :)

Link to comment
Megosztás:

Szerintem tökmindegy öreg gumi, öreg felni, ne rázzon oszt csókolom. :icon13:

Annyira azért nem így fest a dolog :lol: gyári alu, nem ráz, nem üt és félre húz -ugyanazok a gumik viva acélfelnin és egyenesen megy :) téli gumik acélfelniken amik szintén hibátlanok, akárhogy volt forgatva/cserélve ugyanúgy húz jobbra :D na erre varrj valamit.. <_<

Link to comment
Megosztás:

Annyira azért nem így fest a dolog :lol: gyári alu, nem ráz, nem üt és félre húz -ugyanazok a gumik viva acélfelnin és egyenesen megy :D téli gumik acélfelniken amik szintén hibátlanok, akárhogy volt forgatva/cserélve ugyanúgy húz jobbra <_< na erre varrj valamit.. :icon13:

Erre azt mondom, hogy nem a keréknél kell keresni a hibát. :)

Link to comment
Megosztás:

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.