Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR

Recommended Posts

Elküldve
Nem emlékszem, hogy hány gramm volt egy egységcsomagban, de kb. egy evőkanálnyi. (Annak idején rákérdeztek, hogy mire kell, mert valami káros hatása is van a szervezetre ha sokat eszel belőle.) Szóval az 1 kanálnyit mondjuk 1-2 deci meleg vízben feloldod, lesz belőle egy olyan cikóriakávé szerű lötty. Azt beöntöd a hűtővízbe és kész. Aztán jársz vele, és várod a hatást. Hamarosan eltömíti a folyást, hacsak nem sugárban folyt már a lé előtte.

Kösz, elmegyek a patikába, és megnézem. Nem sugárban folyik, igazából csak a hűtő két alsó sarkán látok cseppeket, még a szinten sem veszem észre, hogy csökkenne. Először arra gondoltam, hogy a termosztát cserekor került oda hűtővíz, de annak már el kellett volna párolognia. Azt se tudom, hogy régóta folyik-e vagy csak most kezdett a magasabb hőfok miatt ereszteni. Feküdtem már alatta eleget, csak feltünt volna a csepegő hűtő.

Elküldve
Tessék itt van kettő. Ha több eszem ven akkor közben fényképezek. De azért így is látszik, a zsalu feletti a hideg rész, oda tömtem a szivacsot, allul van a meleg, vagy ahogy beállítod. Ez pont nem látszik, mert nem tudok kanyarban fényképezni.

Köszönöm!

A középkonzolon férek hozzá? Ha igen akkor a bal vagy a jobb oldali rácsot kell kipiszkálnom... ;) :blush: B)

Hát az az igazság, hogy nekem le volt bontva a középkonzol, meg még kivettem a közdarabot a torok és a rácsok közül úgy jól hozzáfértem. Biztos meg lehet csinálni kivülről is, ha csak a rácsot veszed ki, vmivel beletömködöd. :D

Elküldve
Köszönöm!

A középkonzolon férek hozzá? Ha igen akkor a bal vagy a jobb oldali rácsot kell kipiszkálnom... ;) :blush: B)

A baloldalit kipattintod és már látható is. :D

Elküldve
Köszi!

Egyébként nekem is kellemes meleget fúj középen, ám ha hozzámatatok a tekerentyühöz többet nem fúj annyira meleget.

Ezt is kipróbáltam vasárnap. Elindultam max fűtéssel, tudomásul vettem a mért eredményeket, majd levettem a fűtést, aztán vissza és ugyanolyan meleget fújt, mitn a szélső beömlőn.

A felsô nyílást kell betömnöm igaz?

Elküldve
A felsô nyílást kell betömnöm igaz?

Amit a zsilip nyit-zár, azt kell betömni. Lehetőleg a zsilip mögött, tehát magát a csövet. B) Zotya linkelt képet is róla.

Elküldve
Kösz, elmegyek a patikába, és megnézem. Nem sugárban folyik, igazából csak a hűtő két alsó sarkán látok cseppeket, még a szinten sem veszem észre, hogy csökkenne. Először arra gondoltam, hogy a termosztát cserekor került oda hűtővíz, de annak már el kellett volna párolognia. Azt se tudom, hogy régóta folyik-e vagy csak most kezdett a magasabb hőfok miatt ereszteni. Feküdtem már alatta eleget, csak feltünt volna a csepegő hűtő.

Nekem is a hűtő két alsó sarkánál "könnyezett". Az volt gyanus hogy amikor leállitottam mindig éreztem a fagyálló szagát. Én hűtőtömitő löttyel orvosoltam a dolgot. Kb 30km megtétele után elmúlt a szivárgás és azóta is jó-igaz, nem olyan rég történt mindez. Idén tervbe van a rendszer átöblitése is. Akkor majd tüzetesebben átvizsgálom a hűtőt is. Remélem nem okoz gondot, nem tömit el olyan helyeket ahol nem kell! Úgy tudom hogy ezek azon az elven működnek hogy a hűtőfolyadékban feloldódva, azzal keveredve gond nélkül keringenek a rendszerben és ahol levegővel érintkeznek ott kicsapódva, reakcióba lépve eltömik az apróbb hézagokat, lyukakat. Ebből kiindulva max a kiegyenlitőtartályban lesz majd némi lerakódás. Esetleg bekerülhet a rendszerbe is, de remélem kárt nem okoz addig amig nem kerül sor az öblitésre! B)

Elküldve
A felsô nyílást kell betömnöm igaz?

Igen a felsőt, nekem volt benne egy belógó kis "tüske" azt ki kellett vágnom/törnöm, csak azután ment be a szivacs. A képen sajna nem látszik az alsó nagyobb garat abból jön a meleg levegő, vagy amit beállítasz.

Elküldve

Sziasztok!

Egy kicsit bizonytalan vagyok a gépem motor hűtésével kapcsolatban.

Nem tudom hogy termosztát baja van-e vagy ez így normális dolog ma reggel jöttem dolgozni 17 km re dolgozom az otthonomtól és a hőfok mutató az utolsó 3-4 km nél kezdett el megmozdulni adig masszívan a kék alján állt ez normális hogy ennyire nehezen melegszik, mert szeptemberben hűtőfolyadékot cseréltettem benne eredeti GM pirosra, és úgy emlékszem hogy tavaly télen jobban melegedett a gép.

Várom olyanok jelzését akinek hasonló régi motoros c16nz gépe van???

Nagyon esélyes, hogy termosztát.

Elküldve
Nagyon esélyes, hogy termosztát.

Bezony, bár az enyém 1.4-es de nem hiszem hogy nagyon más. Nekem is ilyen volt, amíg termosztátot nem cseréltem, azóte sokkal intenzívebben melegszik a víz, látszik a termosztát nyitása, amikor visszaesik a hőfok. Ellenőrizheted te is, indítsd el a motort, és tapizd a hűtő felső sarkát ahova becsatlakozik a cső, nem szabad fokozatosan melegednie, ha jó a termosztát akkor hirtelen lesz forró a hűtő.

Elküldve
Sziasztok!

Egy kicsit bizonytalan vagyok a gépem motor hűtésével kapcsolatban.

Nem tudom hogy termosztát baja van-e vagy ez így normális dolog ma reggel jöttem dolgozni 17 km re dolgozom az otthonomtól és a hőfok mutató az utolsó 3-4 km nél kezdett el megmozdulni adig masszívan a kék alján állt ez normális hogy ennyire nehezen melegszik, mert szeptemberben hűtőfolyadékot cseréltettem benne eredeti GM pirosra, és úgy emlékszem hogy tavaly télen jobban melegedett a gép.

Várom olyanok jelzését akinek hasonló régi motoros c16nz gépe van???

100%, hogy termosztát. Nekem teljesen el volt takarva kartonokkal és 15km megtétele után nemhogy a mutató meg sem mozdult de hideget fújt és még volt dúsító!!!

Most olyan fütésem van mintha egy mosztoskályha lenne a hátsó ülésen és mutató pajti határozott fellépéssel beáll 90 fokra...a fogyiról nembeszélve.

Nem észleltél többletfogyit? (nekem 10 liter / 2 nap alatt / 100km) B)

Elküldve
100%, hogy termosztát. Nekem teljesen el volt takarva kartonokkal és 15km megtétele után nemhogy a mutató meg sem mozdult de hideget fújt és még volt dúsító!!!

Most olyan fütésem van mintha egy mosztoskályha lenne a hátsó ülésen és mutató pajti határozott fellépéssel beáll 90 fokra...a fogyiról nembeszélve.

Nem észleltél többletfogyit? (nekem 10 liter / 2 nap alatt / 100km) ;)

Nekem is nagyon visszaesett a fogyasztásom a termosztát csere óta, már rég rángatnia kéne B) de még simán megy. Legutóbb 9.5 litereset mértem, most olyan 7-körül lehet. Már csak ezért is megéri cserélni. A fűtésről nem is beszélve. :blush:

Elküldve

ma éreztem egy kicsit "egett" fagyálló szagát az utastérben. Eddig nem volt ilyen soha. A víz nem fogy a tartályból a 92 fokot tartja a termosztát.

valakinek van valami ötlete mitől lehet?

Attól még, hogy te nem észlelted a viz fogyását, lehet hogy úgymond "könnyezik" a radiátornál. Főleg ha csakis az utastérben érezhető. Nekem a hűtő szivárgott és az sem tünt fel. Sokáig csepeghet amig azt a tartályban is észreveszed. Ha kint is érezni akkor érdemes tüzetesen átvizsgálni a rendszert.(csöveket, azok rögzitéseit, hűtőt..) Esetleg nem utántöltöttél mostanság fagyállót? Lehet pár csepp mellé ment.

Elküldve
100%, hogy termosztát. Nekem teljesen el volt takarva kartonokkal és 15km megtétele után nemhogy a mutató meg sem mozdult de hideget fújt és még volt dúsító!!!

Most olyan fütésem van mintha egy mosztoskályha lenne a hátsó ülésen és mutató pajti határozott fellépéssel beáll 90 fokra...a fogyiról nembeszélve.

Nem észleltél többletfogyit? (nekem 10 liter / 2 nap alatt / 100km) :D

Köszi a hozzászólásokat.

Hát megnéztem meleget már 10 km után fúj be az utastérbe és átlagfogyim 8,4 l/100km lett. a hűtőt is majd hétvégén kitapogatom. azt vettem észre ha sok piros lámpát kapok akkor már előbb elmozdul a mutató egyébként az autóval egyidős a termosztát tehát még nem volt cserélve!

Hosszútávon mit jelent ez a jelenség motort illetően ?

A 10 km sok, a 8,4/100 is sok, a tizenvalahány éves termosztát kora is túl sok, hogy jó legyen.

A jelenség a motorod élettartamát rövidíti, mert a lassan felmelegedő motor jobban kopik.

Hát igen , nekem most az új termosztáttal, már 3-4 kilóméter után érezni hogy meleget fúj. Most tankoltam tele, kiváncsi leszek a fogyira, a műszer alapján durva becsléssel visszaesett 9-10-ről 6-7 re. Mostanában az első rángatáskor :D tankolok, a régi termosztátnál 20 liter benyánál ez 180km-után jelentkezett, az újjal meg még 250-nél sem. :lol:

Vagy lehet azért rángatott a kocsid, mert rossz volt a termosztátod és fázott. :lol:

Elküldve

Hellotok!

1 hete úgy vettem észre, hogy ha fel is melegszik a motor, városban meleget, de nem forrót, de ha kimegyek a közútra, akkor a kék osztás és a 90-közt van a mutató és hol langyosat, hol meleget fúj. Ja meg állandóan párásodik az ablak, főleg előttem és körbe, az anyó-sülés (:D ) előtt kevésbé. A pollenszűrő 3 hónapos, teljesen száraz, nem nedvesedik. Szal lehet hogy nekem is termosztátos lett-lesz a gépem? Ha igen mennyibe fáj és házilag ez cserélhető? Kössszzzz.......

Elküldve

Ja és a fogyasztás nem hiszem hogy nagyon változott volna, a jövőhéten esedékes a teletank, akkor kiderül. Amúgy ilyenkor 6,5-7 közt szokott lenni. Vegyesben persze...

Elküldve
Hellotok!

1 hete úgy vettem észre, hogy ha fel is melegszik a motor, városban meleget, de nem forrót, de ha kimegyek a közútra, akkor a kék osztás és a 90-közt van a mutató és hol langyosat, hol meleget fúj. Ja meg állandóan párásodik az ablak, főleg előttem és körbe, az anyó-sülés (:D ) előtt kevésbé. A pollenszűrő 3 hónapos, teljesen száraz, nem nedvesedik. Szal lehet hogy nekem is termosztátos lett-lesz a gépem? Ha igen mennyibe fáj és házilag ez cserélhető? Kössszzzz.......

Igazából ha jó a termosztát, akkor 5-6 kilóméter alatt fel kell neki mennie 90-re aztán feljebb 92-foknál nyit a termosztát, de a műszer sokszor csal, nekem pölö 100-fok körül látszik a nyitás, ilyenkor gyorsan visszaesik 90-körülre ahogy lehül a víz a hűtőbe. Párásodáshoz elméletileg nincs köze a termosztátnak. Úgy is meg lehet nézni, hogy elindítod, alapjáraton, és tapizod a hűtő felső sarkát, nem szabad fokozatosan langyosodnia, hanem 10-15 perc mulva egyszerre forrósodik ahogy kinyit a termosztát. Cserélni nem vészes itt egy oldal Novyy és Hening cartársak jovoltából. Az enyémbe 3-4 ezer körül volt a gyári termosztát. Általában a rossz termosztát miatt a fogyasztás megugrik, nekem pölö 9-10 lett a 6-7-ből.

Guest
Ez a téma már lezárult.
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.