Az anyagválasztások, a horganyzott karosszéria (a hosszan-tartó rozsdamentesség végett), az erős, de gazdaságos motorok mind azt mutatták a típus megjelenésekor, hogy az Opel egy, a konkurenciánál alacsonyabb árfekvésű, de azonos kényelmet és luxust kínáló modellt kívánt megalkotni, mellyel az Opel „alacsonyabbrendűségét" (értsd ezt a luxusmárkákkal, pl. BMW vagy Mercedes szemben) akarták megcáfolni. (Ez a kezdeti időkben a szegényes felszereltségben nem mutatkozott meg sajnos, legalábbis ami a „fapadosabb” modelleket illeti.) A tervezők sikerrel jártak, a típus olyannyira kelendő volt, hogy még gyártása alatt nyilvánvalóvá vált, hogy több generációt meg fog érni, valamint hogy az évezred fordulóján is még gyártani fogják.
Az 1990-ben megjelent, szigorúan 950 darabos limitált szériában gyártott Lotus Omega - mely gyakorlatilag egy Lotus motorral, hajtással és futóművel szerelt Opel Omega - is azt bizonyította, hogy ezt a modellt (annak ellenére, hogy a nem feltétlenül luxusautóiról elhíresült rüsselsheim-i Opel gyártmánya) - nem szabad „lenézni"!
Nagy limuzinokhoz méltón hátsókerék-hajtással készítették (az előd Rekordhoz hasonlóan), ezzel is a nagyautós (Mercedes, BMW) jelleget hangsúlyozva. A típus hiányosságai közé egyedül az összkerékhajtás opció hiányát, illetve a szerény („fapados") alapfelszereltséget lehetett felsorolni, bár a jól felszerelt típusok extráiból a légzsák kivételével semmi sem hiányzott. (Bõr, klíma, szintszabályzós futómű, fedélzeti számítógép, stb…)
Az Omega A tervezésénél fontos szempont volt az időtállóság, a környezetvédelem, a takarékosság, a biztonság és a kényelem. Az Opel mérnökeinek sikerült ezeknek a szempontoknak maximálisan megfelelő modellt alkotniuk, mely tíz éves kor felett is kielégíti ezeket az igényeket.
Az Omega A motorjait úgy tervezték meg, hogy károsanyag-kibocsájtásuk a lehető legalacsonyabb legyen (szinte mindegyik befecskendezős motortípus 3-utas szabályozott katalizátort kapott, melyekkel messzemenően túlteljesítették az akkoriban érvényben lévő környezetvédelmi normákat), és hogy fogyasztásuk is kedvezően alakuljon, így az Omegában rendszeresített hajtóművek egyikének fogyasztása sem lépi túl a a „bűvös" 10 literes határt vegyes fogyasztásban, igaz ez a 3 literes, soros 6 hengeres motorra is, nem beszélve a 2.3 literes dízel és turbódízel motorokról, melyek fogyasztásban még kedvezőbb értékeket mutattak, jóllehet alapvetően alulméretezettek a nagy kasztnihoz viszonyítva.
Az ebben a típusban használt benzinmotorok gyakorlatilag elnyűhetetlenek, sok százezres futásteljesítmény után is megbízhatóak, nyomatékosak maradnak, és üzemanyag fogyasztásuk sem nő számottevően. (Az Opel messze földön rossz hírű dízel erőforrásai nem bizonyultak ennyire tartós konstrukciónak, bár odafigyeléssel és kíméletes használattal ezek az „olajkályhák” is megbízhatóak.)
Az Omegák helykínálata példás. Az utastér hatalmas, kifejezetten nagy termetű emberek is kényelmesen el tudnak helyezkedni akár elöl, akár hátul, ráadásul 5 átlagos termetű ember is különösebb szorongás nélkül utazhat a kocsiban. A láb- és fejtér hátul is bõ. A szedán változat csomagtartója tekintélyt parancsoló 520 literes, mely a hátsó ülések támláival természetesen tovább bővíthető, míg a kombi alaphelyzetben 540 literes, lehajtott hátsó ülésekkel pedig 1850 (!) literes csomagtérrel büszkélkedhet, mely személygépjárművek között etalonnak számít a mai napig!
Ezt a modellt alapvetően arra tervezték, hogy egy család - nyaralásra készülve teljes menetfelszereléssel - beleüljön, majd kb. 1000 km múlva szálljon ki legközelebb a kocsiból, köszönhetően az autópálya-tempóban (120-130 km/h) kb. 7 - 7,5 literes fogyasztásnak valamint a 75 literes (kombinál 70 literes) tanknak köszönhetően, mindezt úgy, hogy az utastérben teljes csend honol, a hátsó ülésen utazók pedig kényelmesen elhelyezkedve csak a hosszú idő megfelelő eltöltésével kell hogy foglalkozzanak. A hatalmas, kényelmes ülések és a viszonylag sok szabad mozgástér is ideális utazóautóvá avanzsálják az Omega A-t.
Biztonsági okokból sem lehet panasza egy Omega A tulajdonosának. Ebből a modellből ugyanis nem spórolták ki az anyagot! (Könnyen megbizonyosodhatunk erről, ha csak a motorháztetőt megemeljük… :) Bár akkoriban még nem volt annyira divatos a törésteszt, az Omega A az eltelt évek során bizonyította, hogy akár frontális, nagy erejű ütközés esetén is megfelelő védelmet nyújt a bent ülőknek - légzsák nélkül is!
Az Omega első generációja 1990 év végén „ráncfelvarráson" esett át, melynek keretében a '91-es évjárattól kismértékben átformálták a fényszórókat, újabb, fényezett lökhárítókat (új fajta ködfényszórókkal) kapott, valamint küszöbspoilert, továbbá sötétített hátsó lámpaburákat is. A felniket a kisebb motorral szerelt, szerényebb felszereltségű változatokon is 15"-osra cserélték.
Az Omega A bemutatása óta immár 17 év telt el, gyártását pedig már 10 éve befejezték, így arra is van rálátásunk, hogy az eltelt évek és a sokezer lefutott kilométer milyen hatással voltak a típusra, tehát hogy „mennyire bírta a gyűrődést". (Ezt a típust, illetve ennek főbb szerkezeti elemeire épülő változatait természetesen nem csak Európában gyártották, hanem Ausztráliában is Holden Caprice, illetve Brazíliában Chevrolet Omega néven, még évekig az Európai gyártás befejezése után is, 1996-ig. Angliában pedig a jobbkormányos Vauxhall Carlton változat volt ismert.)
Az Omegák első szériái közül elsősorban a karburátoros modellek hullottak ki, bár azt feltétlen meg kell említeni, hogy nagyon kis számban állították elõ őket az injektoros változatokkal szemben. A kétliteres modelleknek még az első szériákból való darabjaik is futnak a mai napig, ezek ugyanis messzemenően a legmegbízhatóbb és időtállóbb motorjai ennek a típusnak. Motortípustól (benzines vagy dízel) függetlenül akadtak problémák a hűtéssel; a túlméretezett hűtőrendszer ellenére is a típusra jellemző a rendszer tömítetlensége, a vízpumpa vagy termosztát hibája, az elrepedt vízcső.
Az Omega A egyik legfőbb ellensége a rozsdásodás, holott horganyzott karosszériával készültek. Mégis típushibaként jelentkezett a küszöbök, kerékdobok szélének rozsdásodása, mely már a 10 év lejárta előtt jelentkezett a legtöbb autónál, jóllehet ezen kívül még a németországi (az állandóan esős, nedves időjárásnak kitett) Omegákon sem volt más jellemző rozsdásodás.
A sokéves, sokat futott Omegáknál az elektromos rendszer az, ami még tipikus hibajelenséget szolgáltat. Az akkumulátor-sarutól kezdve az elektromos ablakemelő vezérlésén keresztül a műszeregységekig bármi meghibásodhat, bár a legtöbb esetben ez inkább csak bosszúságot, mintsem komoly veszélyforrást jelenthet a tulajdonosnak.
A futómű jó lengéscsillapítást és rugózást biztosít az autónak, nem is jellemző, hogy korán elfáradna valamelyik részegység, ami igaz a 4 tárcsás fékrendszerre is, mely segítségével biztonságosan le lehet fékezni nagyobb sebességről is a nagy kocsiszekrényt. A típus további jellemzője, hogy a meghibásodott elemekről úgy ad jelt, hogy az nem jelent veszélyt az utazás biztonságára nézve, és így van ideje a tulajdonosnak arra, hogy útját befejezve „kényelmesen" vihesse el Omegáját szervizbe. A jó futóműnek köszönhetően a kocsi útfekvése, egyenesfutása példás, kanyarban terhelten is jól uralható, sőt a hátsókerék-hajtás ellenére sem hajlamos a hátulja kitörni. Természetesen vigyázni kell vele, mert csúszós útfelület valamint kopott hátsó gumik együttes megléte esetén nem nehéz „keresztbe állítani" egy kanyarban.
A típus ma is közkedvelt, bár kétségtelen, hogy különböző okok miatt. Valaki azért veszi, mert nagy, kényelmes és biztonságos családi autóhoz szeretne jutni viszonylag olcsón, és van aki azért kedveli, mert - elsősorban kombi változatban - ideális „igáslovat", gyakorlatilag egy teherautót vásárol egy Omega A személyében, melyet „tetszés szerint" lehet (akár áruval) telepakolni. Mindezeken túlmenően pedig igaz, hogy szerény fogyasztást produkál, megbízható, továbbá aránylag olcsó hozzá a gyári alkatrész is.
írta: Flowachild (Molnár Bertalan)
- Bővebben...
- 0 hozzászólás
- 7.071 megtekintés
