Jump to content
OPEL MAGAZIN és TUDÁSTÁR
  • Oldalunk szerkezete változott. 2022-től mint "MAGAZIN" működünk. Az oldalon a regisztráció lehetősége 2021. végén megszűnt. Tehát a fórumokban (tudástár) csak olvasgatni lehet. Megértést köszönjük.  OpelForum.hu csapata

Egymilliós adomány daganatos betegeknek


Gelko

Csaknem egymillió forint értékű tárgyadományt gyűjtött a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete (MOTE) a Tűzoltó utcai Gyermekklinika beteg gyerekei javára, amelyeket december 23-án adtak át Budapesten.

Két tömött teherautóval érkeztek a MOTE adományozói december 23-án a Tűzoltó utcai Gyermekklinikához. Az egy hónapos gyűjtőakció több száz embert – klubtagot, támogatót és partnercéget – mozgatott meg. A tizenkét országos gyűjtőponthoz kizárólag tárgyadományt várt a szervezet. „Sok baráti társaság és partnercég is segített, a MOTE pedig a decemberi tagsági díjakat teljes egészében a kórháznak ajánlotta fel” – mondta Biró Gellért, a MOTE elnöke. 2013 után tavaly is erre a kórházra esett a választásuk, ugyanis itt kezelik az ország minden második leukémiás, illetve daganatos beteg gyermekét, azaz annyit, amennyit az ország összes többi onkológiai központjában együttvéve. – Adományainkkal szebbé tehetjük az ott kezelt gyermekek karácsonyát és könnyebbé tehetjük számukra és a velük ott tartózkodó szüleik számára az intézményben eltöltött napokat.

A két megpakolt teherautó két mikrosütőt, egy hűtőszekrényt, egy televíziót, vendégágyakat, sok játékot és könyvet, a Medicor orvostechnikai eszközöket gyártó cég jóvoltából pedig, egy közel félmillió forintos betegőrző monitort is el tudott szállítani.

A MOTE felhívásához a Corsa Club Hungary is csatlakozott.

Az adománygyűjtő akciót a 89.5 Music FM is támogatta: az általuk összegyűjtött felajánlásokat Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája vitte el autójával a gyerekeknek

 

242852_mote2.jpg

 

242853_mote3.jpg

 

242854_mote4.jpg

 

242855_mote5.jpg

 


Visszajelzések

Recommended Comments

Nincsenek hozzászólások



Kérjük, jelentkezzen be a hozzászóláshoz

A bejelentkezés után megjegyzést írhat



Bejelentkezés

  • Ki van Online?   0 Felhasználó, 0 Névtelen, 134 Vendég (Teljes lista)

    • Jelenleg nincs regisztrált felhasználó az oldalon ONLINE
×
×
  • Create New...

Fontos információ

Sütiket (cookies) helyeztünk el az eszközén, hogy segítsünk a webhely jobbá tételében. Módosíthatja a sütik beállításait , különben feltételezzük, hogy rendben van a folytatás.