4x4 Se veled, se nélküled – de inkább veled

Készült: 2013. február 4.

Utolsó frissítés: 2014. január 16.

Biró Gellért - Opel Frontera 2.2 16V, klub: Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete

Mikor 2011 nyarán totálkárosra törték az omegámat ismét autóvásárlás előtt álltam. Nagyon motoszkált bennem a gondolat hogy a nivák után ismét terepjáróba kéne ülni, de most valami polgáribb kiadásba. Nézegettem amerikait japánt és persze Fronterákat. Opelesként a Frontera már régi vágy volt, de sohasem mertem meglépni, mindenki csak rosszat mondott róla, bár nem volt még senkinek sem az ismeretségi körben.

Sok sikertelen keresgélés után találtam is egy jónak tűnő 2.4-est Zsámbékon meg is egyeztünk az árban, de az adásvételi kitöltésénél kiderült, hogy céges autó az általam eladónak hitt ember csak alkalmazott és aláhamísította a cégvezető aláírását. Persze meghiúsult az üzlet annak ellenére hogy a cégvezető is előkerült. Az autóvásárlás bizalmi kérdés (is). Folytatódott a keresgélés. Tudni kell hogy a hazai Fronterák siralmas állapotban vannak műszakilag. Személyautóhoz képest drágább az alkatrészek egy része és azokat senki sem cseréli…Egyszer csak találtam egy jónak tűnő hirdetést. Megnéztem, kívülről elfogadható állapotban volt, de lehetett tudni hogy van baja. Az átvizsgálás után a hirdetett árnál jóval olcsóbban sikerült elhozni az autót.

Tudtam hogy kell egy komplett futómű felújítás. A nyélbe ütött adásvétel után következhetett is a felújítás. A szokásos kötelező szerviz mellett megújult a futómű nagy része is, de még mindig úgy voltam vele, hogy árában vagyok az autónak és legalább tudom, hogy jó lesz. Fronterázni jó dolog, Szép, nagy, tekintélyt parancsoló, mindenki tiszteletben tartja az úton, főleg hogy kapott egy gyári krómozott gallytörő rácsot is.

Egyik hétvégére elterveztük, hogy elmegyünk Debrecenbe az újdonsült Fronteránkkal. Indulás előtt megálltam tankolni, amikor is a kulcs beletört a tanksapkába. Eszembe jutott hogy semmi baj, hisz az előző tulaj még úgysem adta oda a pótkulcsot mert nem találta. Telefonálgatás, a kulcs megvan, taxi ide-oda és kiderült hogy rossz kulcsot adott. Jöhetett a törött kulccsal kulcsmásoló keresés péntek este program. Kb éjfélre lett is kulcsom és másnap reggel indulhattunk Debrecenbe. Hatvannál járhattunk az M3-as autópályán amikor elkezdett csattogni a motor, majd meg is állt. Összeakadt a motor a friss szerviz után.

Szerencsére lábon hazajött az autó de szörnyű hangja volt. Szétszereléskor kiderült hogy minden összeért mindennel. Jöhetett a komplett felújítás. Újra lett fűzve a blokk, amit kellett cseréltünk. Ekkor volt meg kb 2 hónapja a Frontera és a vételáron felül bő 500.000 Ft ment már rá. Vigasztalt a tudat hogy nem baj, legalább tudom hogy a motor is fel van újítva. A 2.2es Ecotec amúgy nem mozgatja rosszul az 1600kg.os kasztnit, nem megy jól, de megy. Terepen is elég, főleg felezővel.

Teltek múltak a napok és gond nélkül muzsikált a szerkezet. Leszámítva azt a 3 defektet amit kaptam vele annak ellenére hogy nem voltak kopottak a gumijai. Itt már érzetem hogy kicsit peches vagyok ezzel az autóval. Ha az ember terepre megy akkor előfordulhat bármi. Főleg hogy a földutak mentén tiszta szemét az ország . Ameddig el lehet menni személyautóval, teherautóval addig tele van szórva szeméttel. (!) A Frontera terepen jól vizsgázott. AT-s gumik vannak rajta ami elvileg jó minden terepviszonyra, gyakorlatilag sehova sem, de el lehet vele boldogulni. Volt olyan szituáció hogy elásta magát a tengelyig érő sárban de nagy gázzal és hintáztatással kijött...Erős masszív konstrukció, alvázas felépítés, klasszikus terepjáró egy személyautó kényelmével.

Elektromos felszereltség, klíma stb. Már majdnem idilli volt a hangulat amikor beterveztünk még egy debreceni utat. Emlékszem péntek este hatalmas ködben mentünk lefele és sem barátnőm sem én nem mondtuk ki, de bennünk volt hogy „csak most ne állj le Frontera”…nem is állt le, öröm és boldogság ! egészen a hazaútig amikor Mogyoródnál állt le. December volt, hideg és köd. Még egy „közeli” benzinkútra is elsétáltunk, hátha nem jó a szintjelző és csak kifogyott, de nem. Maradt az autómentő.

Kiderült hogy a tankban felborult az AC pumpa és kb csak a tank felét tudta kiszívni. Az még hozzátartozik a történethez hogy épp költözködésben voltunk így tele volt pakolva az autó. Amúgy 80 literes a tankja, így is sokat tudtunk menni vele. Benzincsöveket felújítottuk AC rendbe rak, tank kikalapál, mert össze is szívta valahogy valamikor. Most jön az a rész hogy nem baj ez is fel van újítva ezzel sem lesz baj.

Közben hobbiautóvá minősítettük a Fronterát, mert megérkezett egy kis RAT „A” Corsa (most sírok, volt kis kedvencem - szerkesztő) és az lett a napi autónk. A Frontera maradt terepre vagy csak amikor élvezkedni akart az ember egy kicsit. Az élvezkedésnek elég perverz formájában, mert a hibák sorozata nem ért véget. Nem kapcsolt a hűtőventilátor. Egy gumicsőben van a hőgomba és persze olyan csövet nem lehet kapni már sehol. Semmi gond, le lett gyártva fémből. Szép lett jó lett de nem kapcsolt a ventilátor.

Tél volt, nem volt gond vele, fűtéssel nem is melegedett túl. Amíg el nem jött a tavasz és nem lyukadt ki a hűtő. Egy Fronterához nem olcsó dolog egy hűtő. Majdnem annyiba került mint a kis RAT Corsa ami közben hiba nélkül bírta a napi munkáját. Igazi kis élményautó de az egy másik cikk. Bekerült az új hűtő, új termosztát, meg egy két apróság minden kapcsolt, minden működött…egy szombat reggelig amikor minden előjel nélkül megállt a Frontera. Már nem voltunk idegesek. Megszoktuk.

Szerencsére pár utcányira otthonról (nem is értem miért nem az M3-ason) és a kis Corsa gond nélkül hazahúzta. Természetesen megint az AC pumpa halt meg. Természetesen megint autómentővel ment a műhelyig. Pár eseménytelen hónap telt el, lehet azért mert nem is jártunk nagyon az autóval. Ősszel nagy szolgálatot tett az ismételt költözésnél. A hátsó üléseket lehajtva hatalmas raktér lesz a Frontera belseje. Szinte mindent elnyel. Jó ez az autó, szép, nagy terepjáró, és már annyi minden ki lett rajta cserélve hogy jó is. El is indultunk vele a Káli-medencébe. Szép őszi idő volt, a szüreten már túl is voltak a gazdák ezért nyugi is volt. Egyik hegyre föl, a másikon le, a Frontera megy csak megy, mindenki boldog. Egészen a hazaútig. Elszállt a töltés.

Szerencsére időben észrevettem és leálltunk egy benzinkúton. Sötét volt. Nem akartunk úgy nekivágni az útnak hogy tudjuk hogy megáll. Egy jó cimbora lejött értünk a Frontera pedig a benzinkúton töltötte az éjszakát. Másnap mentünk vissza érte az újdonsült F Astra Caravanunkkal. Autómentőre már nem költünk az astra meg 150 lovas, menni fog. Ment is. Csak lassan.

Generátor felújítva minden szép és jó, de a Fronterának mennie kell a háztól. Már el sem mertünk vele indulni sehova. 1.5 év műszaki jó áron meghirdettem, jön a vadász szezon majd pikk-pakk elviszik. Gondoltam én. Nem így volt. A végén már jóval piaci ár alatt árultam de semmi. Pár telefon hogy mennyi az alja egy érdeklődő aki még terepjáróban sem ült. Nekem meg fájt a szívem hogy eladom. Szép és már jó és nagy, jól néz ki a ház előtt, belefér a kutya is és amúgy is ez egy Frontera és ha eladom akkor mit veszek utána. Terepjáró kell, mert jó dolog. Főleg hogy nem félek használni sem. Mérges lettem.

Nem adom el, ha ennyiért nem viszik akkor marad. Ha nem merek messzebbre menni vele akkor is. Így inkább veszek rá rendes gumikat és hadd szóljon. Aztán lehet, hogy megint megáll és kezdődik újra ?