calibra Dester's Calibra

Készült: 2017. április 12.
Utolsó frissítés: 2017. április 12.

Köszöntök mindenkit, Sebesi Sándor vagyok, köszönöm a lehetőséget, hogy bemutathassam az autómat és rövid történetét.

Miért pont Opel Calibra? 

Mindenkinek van (legalább) egy kiszemeltje. Van, aki Ferrarikat és Lamborghiniket gyűjt a falán gyerekként poszter formájában, más amerikai aszfaltgyűrő dögöket, és bár nem mondom, hogy engem nem mozgat meg egyetlen jellemzően egyszerű földi halandó számára elérhetetlen típus sem, nekem a Calibra volt ilyen. Ennek ráadásul megvolt az az előnye, hogy sokat láttam az utcán, és fordult is a fejem rendesen utánuk. Lehet, hogy sok Opel-rajongó elszomorodik most, de engem egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen márkához tartozik a típus. Felőlem lehetett volna akármilyen embléma az orrán, akkor is tetszett volna. Épp ezért mondogatom a mai napig, hogy tulajdonképpen nem opelos, hanem calibrás vagyok.

Hogy kezdődött ez a szenvedély, hogy került hozzád az autó, mi a története?

2005-öt írunk. Kispénzű egyetemistaként, egy fillér megtakarítás nélkül esélyem sem volt arra, hogy saját autóm legyen, bár tulajdonképpen szükségem sem volt rá. Vidéken teljesen kielégítette a tömegközlekedés az igényeimet, ugyanakkor persze a hiúság huszonegypár évesen ott dolgozott bennem. Mégis milyen menő lenne már egy vagány saját autó! Így hát folyamatosan böngésztem az apróhirdetéseket, és mindig kerestem a Calibrákat, lehetett is találni alkalomadtán. Akkoriban még ezeknek az autóknak is „elérhetetlen” magasságokban járt az ára, 6-700e Ft körül hirdették őket átlagosan, alig néhány tört bontószökevényt lehetett csak találni olcsóbban. Ne felejtsük el, 2005-ben a legöregebb Calibra is még „csak” 14-15 éves volt, a legfiatalabb pedig 7, nem huszonéves autókról beszélünk, mint mostanában.

Édesapám is szemezgetett más autókkal, hogy lecseréljük a jelenlegit, és meg is beszélt egy találkozót a szegedi Ford Hovány egyik képviselőjével. Elmentünk együtt, kipróbáltuk (arra már nem emlékszem, hogy milyen verda volt), de azt tudom, hogy egyikőnkben sem hagyott mély nyomot. Viszont arról nem tudtam, hogy édesapám – tudván, hogy meg vagyok őrülve a Calibrákért – mást is megbeszélt az emberünkkel. Képzeljétek el a következő filmbeli jelenetet: állunk egy hangár előtt, aminek szép lassan felemelkedik az kapuja, és ott áll pontosan szemben Az Autó. Fekete. Embléma nélkül. Kihívóan. (A fenti kép ebben a pillanatban készült, 2005-ben.) Kész voltam, pedig ekkor jött még a java. A srác már lobogtatja a slusszkulcsot: „nem viszed el egy körre?” Ó, dehogynem! Remegő lábbal szálltam be és indítottam be, még a hangárban. Kipufogóvég nem volt ugyan rajta, de nem zavart, már ahogy beröffent is kihordtam egy kisebb szívinfarktust lábon. Akkor még ez volt a legerősebb autó, amit vezettem, és úgy ahogy van, lenyűgözött.

Innentől nem volt megállás. Hogyan veszel meg egy autót pénz nélkül? Nehezen. A válság előtt járunk még, de akkor sem adódott túl sok lehetőség: egy akkor 13 éves autóhoz a legkézenfekvőbbnek a személyi kölcsön tűnt, mert semmilyen más autóvásárlási célra fordítható kölcsön nem működött már ilyen idős autónál. Az árát lealkudtam, miután kiderült, hogy hengerfejes, de még akkor is sok pénz hiányzott, gyakorlatilag az egész. Ráadásul két kezes is kellett a kölcsönhöz. Még nem élt az emberekben annyira aktívan a devizahitelek miatti para (2008 előtt járunk), de a „kezes” szó sohasem csengett jól. Nem volt pofám megkérdezni senkit a rokoni vagy ismerősi körömben, hogy bevállalná-e, úgyhogy valahol fel is adtam, eléggé össze is törtem. Közben teltek apránként a hónapok, én meg néha-néha beszéltem telefonon a kereskedővel, aki eléggé rendes volt: nem ígérhette meg, hogy egy fillér foglaló nélkül nem adja el az autót, de annyit megtett, hogy elpakolta a kocsit a hangár legtúlsó sarkába egy furgon mögé, így akárki lépett be hasonló szándékkal, nem sok esélye volt észrevenni. Az akkori barátnőm látta, hogy mennyire megvisel a dolog, így tartotta bennem a lelket és biztatott, hogy ne adjam fel. Az unszolására körbekérdeztem a közvetlen környezetemben, és a nagymamám, valamint édesanyám legjobb barátnője ismert annyira, hogy tudják, inkább nem eszem, de a kölcsönt törleszteni fogom. Az autót így sikerült megvenni, és idővel a kölcsönt is visszafizettem (majdnem kétszer annyit, mint amennyit felvettem). Szóval nekik hármuknak azóta is hálás vagyok.
A sztoriról bővebben is írtam itt két éve: http://calibra.blog.hu/2015/06/22/a_vasarlastol_a_felujitasig

Gondolom ez autó hobby autó, milyen autót használsz a hétköznapokban? 

Egészen tavaly novemberig nem volt másik autóm, mivel ezt is épp elég volt fenntartani. Főleg, hogy eleinte, évekig még csak rohantam a problémák után, később jutott csak arra keret és idő, hogy eléjük is menjek, netán extrák is kerüljenek az autóba. Idővel viszont minden erőfeszítésem ellenére az általános állapota (karosszéria például) egyre csak romlott, így lassan döntéshelyzetbe kerültem: vagy feladom és hagyom elporladni, vagy eladom, vagy felgyújtom, vagy felújíttatom. Talán nem lesz meglepetés, hogy az utóbbi mellett döntöttem. 2014-ben jött el ennek az ideje, mivel akkor épp megengedte az anyagi helyzetem, és odaadtam Magyarország legjobb Calibra szakértőjének; majdnem egy évig volt nála az autó. A kárpitok és a belső tér kivételével mindent megcsinált profi módon: lakatolás, fényezés, motor, fékek, futómű, műszerfalcsere, mindent. Amikor visszakaptam, használtam egy évig, majd láttam, hogy kizárólagos autóként használva túl gyorsan amortizálódik még garázsban tartva is, télen sem szívesen vittem már ki, így elkezdtem gondolkozni rajta, hogy kéne mellé egy másik. Végül a lehetőség talált meg engem: egy elsőtulajos, 2003-as Volvo XC90 lett mellé a „rohangálós” autó, full extrával, magánszemélytől megvásárolva. Gyakorlatilag a Calibra tökéletes ellenpólusa: dízel, összkerekes, hétszemélyes, automata váltós, öthengeres, 2,2 tonnás csatahajó. Én megelégedtem volna kisebb autóval is, de ez volt épp az alkalmi vétel, megbízható forrásból, ez pedig felbecsülhetetlen érték használt autó vásárlásakor. Nincs is vele gondom azóta sem.

Most jöjjenek a nyers adatok, fontosabb tuningok, módosítások felsorolása. 

Húha… Hosszú lesz. Bevezetőnek annyit, hogy amikor megvettem, az elektromos ablakokon és egy utólagos riasztón kívül teljesen fapados kivitel volt, míg most már a korában elérhető full extra fölött jár, a környékbeli Opelek technikai lehetőségeit is beépíttettem. Gyakorlatilag csak a kuplung és a motorblokk csak az eredeti az autón, ezekhez nem nyúltunk egyedül. (A szerelőm mondta is már, hogy több ötletem már ne nagyon legyen, mert a műszerfalban nincs több hely már vezetékeknek sem.) Az alapelvem az, hogy semmilyen célszerűtlen tuning nem kerülhet az autóra, illetve meglévő funkciótól nem szabadulok meg. Egyetlen kivétel van, és az a felni, az kellett a szépséghez annak ellenére, hogy csak hátránya van. Megpróbálom összeszedni, felsorolás szerűen, de nem nagyon fogja visszaadni a belefektetett munka mennyiségét. Pl. azt nem tudom beleírni, hogy vagy háromszor újra lett vezetékezve a komplett autó, de napok mentek rá (munkaórában számolva). Nagyjából az az igazság, hogy mutass rá az autó tetszőleges pontjára kívülről vagy belülről, és mesélek mellé legalább egy sztorit… Minden csőnek, kapcsolónak, karosszériaelemnek, és úgy egyáltalán négyzetcentiméternek múltja van.

Karosszéria:

• Egyedi elektronikájú első és hátsó lámpa, ami csak bekapcsolva látszik
• A tetőantenna eltűnt, helyette a hátsó ablakfűtésre lett kötve egy plusz modullal (Vectrából)
• Fólia az ablakokon
• B Vectra domború kilincsek színre fújva (a díszlécek szintén színre fújva, ezzel fiatalodott az autó vagy tíz évet)
• Irmscher pótféklámpás hátsó szárny (LEDekkel)
• Embléma, felirat sehol sincs
• Z20R színkódú fekete fényezés (újabb Opelek színe)
• Utólag beépített (de teljesen gyári) tetőablak
• Teleszkópos motorháztető-tartó

Futómű:

• 284-es fékszett
• 17”-os felni (gumik: 205/45/R17)
• Hátul enyhe ültetés (csak hogy szintben legyen az orrával, ami gyári magasságban van, de úgy pont jó is)

Motor(tér):

• Cosworth Coscast KN0056 hengerfej
• Szilikon csövek a gyári gumik helyett, ahol lehet
• MSD Blaster 2 PN8203 gyújtótrafó
• Powercap
• Toronymerevítő
• Egyedi chip az igényeim szerint (köszi, RoxRacing!)
• Klíma
• Shortshifter (köszi, Bagira Garage!)
• 100A-es generátor, új vezetékekkel

Beltér:

• Digitális műszerfal fehér LEDekkel (Vectra 2000)
• Tempomat
• Állítható szakaszos ablaktörlő
• Kézi motor hűtőventilátor-kapcsoló
• USB csatlakozók a szivargyújtó helyén
• Komplett műszerfal cserélve lett, légzsákos változatra
• B Vectra kormány (a multimédia gombok működnek a Pioneer fejegységgel és LEDesek)
• Gyári kiegészítő műszeregység (olajnyomás és feszültség)
• BC (fedélzeti computer fehér LEDdel – pusztán azért van megemlítve, mert nem volt az autóban)
•  A jobb ajtóban külön ablakemelő kapcsolók (jobbkormányos Calibra takaróműanyag és F Astra kapcsolók összeházasításából)
• Hertz hangszórószett elöl, egyedileg gyártott kompakt mélyláda hátul – semmi flanc, de szépen szól, és pont annyira, amennyire kell. Magamnak zenélek, nem az utcának.
• A csomagtartóban plusz szivargyújtó csatlakozó
• LEDes megvilágítású tükrös napellenzők
• Térképolvasós belsőtér-világítás (persze ez is LEDekkel)
• Ülésfűtés (az ülések hamarosan cserélve lesz Linse belsőre, ezért csak a kapcsolók és a kábelezés van még csak benn)
• Index komfortmodul
• Gyári kalaptartó (aki ismeri a típust, az tudja, hogy eléggé nehéz találni szép állapotút)

Hamarosan:

• Diavia digitális klímapanel
• Linse komplett belső
• Bézs belső műanyagok
• Új első rendszám
• Jövőre remélhetőleg belecuppan egy C20LET motor, már megkezdődött az egyeztetés róla

Hányszor mondtad azt, hogy „ennyi, feladom!”? 
Hahaha   Túl sokszor és nem elégszer. Azért túl sokszor, mert már-már közhelyes, hogy bármilyen szerelési munkáról is volt szó, mindig volt valami gebasz, soha semmi nem ment simán, és még ezen túl is hajlamos volt kellemetlen meglepetéseket okozni. Rám jött párszor a sírógörcs, a szerelőmre meg az idegrángás, amikor meglátta a nevemet a telefonja kijelzőjén. Viszont nem elégszer ahhoz, hogy besokalljak végleg, és eladjam – bár lehet, hogy csak én voltam túl türelmes másokhoz képest. De nézzünk csak pár esetet (a később említett blogon részletesen is leírtam a történeteket).

Amikor eldurrant egy hűtővízcső, még nem éreztem annyira rosszul magam. Megeshet, elöregedtek a gumicsövek. Viszont amikor az autó megvételét követően három évig küzdöttem az olajos hűtővízzel, többször le is lett véve a hengerfej, átégett a hengerfejtömítés, közben többször is megfordult a fejemben, hogy beleszarok az egészbe, mert ez sohase lesz jó.

Amikor támadt egy olyan csodás ötletem, hogy márpedig nekem a klíma kell. Oké, nem volt annyira ördögtől való ötlet, lévén fekete autót vettem klíma és tetőablak nélkül. (Volt olyan, hogy augusztusi melegben kis híján hőgutát kaptam az autóban, nem is egyszer.) A gond az volt csupán, hogy az addig autómon kisebb-nagyobb dolgokat babráló szerelőnek a klíma beépítése túl nagy falatnak bizonyult és nem is volt egyenes, majdnem egy évig állt ott az autó, miközben mindenfélét hazudozott. Persze a pénzt előre odaadtam (megbíztam benne, ismertem évek óta), végül úgy kaptam vissza az autót télen, hogy semmi sem működött rajta. Se fűtés, se más elektronika, a motor hűtőventilátora és a világítás direktre kötve, hogy legalább hazajussak vele és ne forraljam fel véletlenül se a vizet. Fasza volt úgy hazavezetni, hogy mínusz 10 fokban sálban, sapkában, leeresztett ablakokkal, mert párásodott az üveg belülről. Végül egy hétvége alatt rendbehozták (mások), úgy, hogy csak az autómon dolgoztak néhányan három napig, jóformán megállás nélkül. És még tudták is, mit csinálnak, mert ismerték a Vectra elektronikáját (Vectra köteg volt benn a műszerfal miatt). Összesen bőven félmillió fölött ment el erre a kis játékra, az ősz hajszálakról és a kiesett időről nem is beszélve.

És azóta is bármikor, amikor nagyjából fejben összeadom, mennyit is költöttem, illetve fogok költeni erre a hobbira. Szerencsére ilyenkor visszanézek rá, meglátom délcegen sütkérezni a napsütésben, átintegetnek Golfokból, Hondákból, kabriókból mosolyogva, és ilyenkor mindig úgy érzem, hogy megérte.

Van BLOG és Facebook oldalad is. Mesélnél ezekről egy picit? 
Persze. Először hoztam létre a blogot. Egyrészt mindig is szerettem írni (talán ez már kiderült...), de sosem alkottam maradandót. Aztán ott volt az autó, ami egy szerelem beteljesülése volt számomra, de nem értettem hozzá. (Most se.) Amikor megvettem, annyit tudtam róla technikailag, hogy hol kell bele benzint és ablakmosót tölteni. (Aztán gyorsan megtanultam a hűtővíz beöntőnyílásának a helyét is…) Gondoltam, hátha mások is vannak így, és összerakva a fentieket belekezdtem a blogba, de először csak a saját magam szórakoztatására, mintegy digitális naplóként. Sohasem műszaki leírásnak szántam, hanem egy laikus élménybeszámolójának, aki nem is akarja komolyan venni magát. Megpróbáltam élvezhetően előadni a sztorikat olyanoknak, akik szintén nem benzinnel az ereikben születtek. (Persze kiigazításokat kaptam néha, ha tárgyi tévedést sikerült leírnom.) Az évek alatt végül számtalan visszajelzést kaptam, összesen több tucatot. Legtöbbször írásban, de olyan is előfordult, hogy egy-egy találkozón jött oda valaki személyesen, mintha már barátok lennénk. Tulajdonképpen egyetlen fröcsögő komment nélkül, mindenki köszönetet mondott, hogy mennyit segítettem látatlanban is, valamint hogy a blogom hatására mertek belevágni a calibrázásba. Volt, aki egyenesen bibliának nevezte, pedig az eseményeknek csak kis része került még így is a blogba. Nem érdekes: ha olvassátok most, köszönöm nektek: ilyenkor éreztem, hogy megérte.

A Facebook oldal már magától jött. Ahogy elkezdtek a magyarok több időt tölteni a Facebookon, a blog pedig egyre inkább háttérbe szorult, létrehoztam az autó oldalát is. (Arról nem is beszélve, hogy a blogra eléggé nagy meló összerakni egy írást képekkel, mindennel együtt, míg a Facebookon könnyebb több és kisebb történetet megosztani, aprólékosabban.) Végül ez is sikeresnek bizonyult: mindenféle marketing nélkül kb. 400 ember tagja a csoportnak, ami egy erősen rétegtémát érintő, magyar nyelvű oldalhoz képest szerintem nem olyan rossz. Ugyanakkor sosem a lájkokért csináltam ezt sem. (https://www.facebook.com/DestersCalibra/)

Mi lenne a 3 kívánságod az autóddal kapcsolatban? 
Maradjon meg mindig tökéletes állapotban, kerüljön bele egy LET motor, és ingyen benzin mindörökké.

Milyen autót birtokolnál szívesen? Miért adnád oda a Opeled örömmel?
Nehéz kérdés. Kevés autó nyűgöz le még a Calibrán kívül, inkább csak „elismerek” más típusokat. Sokakkal ellentétben például teljesen hidegen hagynak a Porschék, Ferrarik, Lamborghinik. Azért akad néhány kedvenc, egy rövid felsorolás:

• Shelby GT500 Eleanor. Eleve nagyon tetszenek a Mustangok (leginkább a 67-es, de az újabbak is, egyedül a 90-es évek vadhajtása nem). Akármilyen drabális is, akármilyen prosztó is a konstrukció, mindig lenyűgöz külsőre. Igaz, a Calibrát sem a japános tartósságú felépítéséért szeretem. 
• Persze a Tolvajtempó sokat segített, hogy a már meglévő Mustang-mániám még specifikusabbá váljon. Egy hibátlan, eredeti plakettes szürke vagy fekete Eleanorért odaadnám a Calibrát, de csak azért.
• DeLorean DMC12. Megint csak egy film, nem is kell magyaráznom. Valószínűleg vonzanak a már a gyárban elszabott konstrukciók. De ez is már csak a Calibra mellett férne meg.
• BMW 850i. Úgy BMW, hogy nincs mögötte a negatív sztereotípia, csak a kecsesség.
• Acura NSX. Örökre beleégett az agyamba, ahogy Senna a makkos cipőben körbezavarta Suzukán.

Félreértés ne essék, nem vagyok retrómániás. Legalább ugyanennyire vagyok kütyümániás is, egy Tesla után is megfordulok simán. Az új Volvók és Insigniák is nagyon tetszenek. Viszont birtoklási vágyat csak kevés autó ébreszt bennem. Szerencsésnek mondhatom magam: az egyik álmom már teljesült a Calibrával, megmarad (remélem), amíg én élek, így nem vagyok, nem lehetek elégedetlen.

Köszönöm az interjút!