A MOTE tagkártyához kapcsolódó évek óta kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosító Euro Discount Clubot (EDC-t) Jáger László alapította, a közelmúltban továbbfejlesztette, valamint szabadalmaztatta rendszerét úgy, hogy jövőre már nem csak a magyar kártyatulajdonosok számára fog számtalan új lehetőséget biztosítani, hanem - már angol alapnyelven - globálisan is.
A fontosabb előnyök között lesz az is, hogy a kártyaelfogadók száma több ezerre fog nőni úgy, hogy ők az alap kedvezmények mellé már egyedi, akár 50%-os ajánlatokat is fognak tudni biztosítani számunkra. Továbbá praktikus - sokak által várt - lehetőség lesz az is, hogy az okostelefont használók egy applikációval meg tudják jeleníteni kártyájukat, valamint folyamatosan nyomon követhetik megtakarításaikat is.
László a nemzetközi rendszer működtetéséhez alapított egy USA székhelyű részvénytársaságot, amelynek tulajdonrészéből azoknak ajándékoz részvényeket, akik a szükséges szoftver fejlesztése érdekében - közösségi előfinanszírozás keretében - akár csak bruttó 60 ezer forintért vásárolnak EDC logóhasználati keretet. (Az annak segítségével lehívható - akár családi - diszkont kártyák már a karácsonyi ajándékozásokra is praktikusan felhasználhatóak.)
A rendszer üzleti terve szerint - más startup cégekhez hasonlóan - több tízszeres cégnövekedés várható. Azok ajándékba kapott részvényei, akik csak pár tízezer forintos vásárlással tudják segíteni a folyamatot vélhetően 5-szörös áron lesznek értékesíthetők, az akár több millió forinttal beszállni tudok több mint tízszeres hozamra számíthatnak már két éven belül.
A fentiekkel kapcsolatos további információk a weboldalukon a Lászlóval készült interjúban vagy közvetlenül a www.bercode.com oldalukon olvashatók.
Érdeklődés esetén további részleteket a fenti, illetve a https://www.bercode.com/dokumentumok linken lehet olvasni, vagy közvetlenül Jáger Lászlót keresni a linkben található elérhetőségek valamelyikén.
Megjegyzés:
A Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete, a fenti sorok tartalmáért felelősséget nem tud vállalni, a fentiekben foglaltak az EDC kártya kibocsájtó megkeresésére, informálás céljából lettek továbbítva a területre.
0 Hozzászólás
Recommended Comments
Nincsenek hozzászólások
Kérjük, jelentkezzen be a hozzászóláshoz
A bejelentkezés után megjegyzést írhat
Bejelentkezés