Elismeréssel és némi irigységgel telve olvasom azokat a történeteket, amelyek idősebb gyári állapotú autókról szólnak, legyenek ezek, akár a hosszú idő alatt eredeti állapotban megőrzött, akár hosszas munkával restaurált autók. Ilyenkor általában eljátszom a gondolattal milyen volna, ha én is birtokolnék egy ilyet. Racionális érvek mentén ezeket az ábrándokat hamar kiürítem a fejemből, de egy fél évvel ezelőtt kicsit tovább is eljátszottam a lehetőséggel. Megvettem életem harmadik első autóját a kéket. Az első első a fehér volt, a második első a piros. Előbbit nem én vettem és csak később került a nevemre, utóbbit már én vettem ugyan, de soha sem volt a nevemen. A használat jelentős része mindkettő esetében hozzám kötődik. A kék tehát a harmadik első, amit én vettem és az én nevemen is van. Persze a kék nem egy i500, de a 2.2-es benzines motor sem igazán elterjedt idehaza, ráadásul egy-két apróbb hibát leszámítva meglehetősen szép állapotban sikerült hozzájutni. Néhány hét töprengés után azonban letettem róla, hogy megtartsam a gyári állapotát. Most kivételesen nem az észérvek győztek, hanem az érzelmek. Arra jöttem rá olyan ez mint egy szép, de kényelmetlen cipő. Meg lehet vele jelenni, de mégiscsak szorítja az ember lábát, és előtt-utóbb kiábrándulok belőle. Nem marad más hátra átalakítom. :)

Nem, nem dőlt meg az az általam is sokszor hangoztatott állítás, miszerint olyan autót kell venni ami megfelel az igényeknek, mert ez akár nagyságrenddel gazdaságosabb megoldás, mint egy eleinte kedvezőbb árú utólagos faragása. Ebben az esetben azonban olyan igényeket támaszottam, aminek maradéktalanul nem igazán felelt meg semmi. Mindenképp lejjebb kellett adnom az elvárásaimból, de még így is csak néhány típus jöhetett szóba, amikből a kínálat is meglehetősen szegényes a hazai piacon. Két alaptézis volt a vásárlás során. Érje el legalább a piros dinamikáját, és fiatalodjon néhány évet. Mivel a dinamikát alapvetően az autó tömege és a teljesítménye (motor lökettérfogata) határozza meg és a fiatalabb autó ezen évjáratokat tekintve mindenképpen nehezebb (itt van egy jó cikk róla), elkerülhetetlen volt a nagy köbcentis motor. Dízelről sokan sok helyen lebeszéltek, ezért maradt a régi bevált N/A. Természetesen sok egyéb meghatározó paramétert kellett figyelembe venni (fizikai méretek, üzemeltetési gazdaságosság, vételár, stb...), így ezek mentén próbáltam az optimumra törekedni. Több, mint 4 hónap telt el az "autót akarok venni" elhatározás és a tényleges vásárlás között, az utolsó hónapokban a hirdetések naponta többszöri átnézésével és az igények számtalan alkalommal történő nulláról való újrakalibrálásával.

Ember tervez...

A dinamikát sajnos nem sikerült tartani. Az autó 100 felett ugyan tisztességesen megy, de alatta meglehetősen lomha a piroshoz képest. Meglepő a párhuzam, de pontosan ugyanezt éreztem, amikor a fehérből átültem a pirosba. Nem vitás honnan ered a probléma. Több mint 200kg-val nehezebb, mint a piros és több mint 400-al, mint a fehér volt. Az átalakítás vezérfonalát tehát a tömegcsökkentés adja majd. Nem lesz egyszerű és jelenleg nem is tudom még hova tudok reálisan eljutni, de nem sietek és hosszú távra tervezek. Az viszont biztos, hogy olyan kompromisszumokat nem vállalok be vele mint a fehérrel tettem. Teljes mértékben road legal marad, és a vezetési élmény sem az egyetlen szempont.

A blogban a kékkel kapcsolatos egyéb dolgokról is szó lesz.

A vétel utáni állapot: