Éljen Franciaország! 1. A nagy utazás
Előre szólok, nagyon hosszú lesz! :D
Szereplők:
Szabina, Maurice: ifjú pár
Fikusz: barát, tanú
Edit: Fikusz barátnője
Pintyő: barát
Vera1: szomszéd, Edit barátnője
Vera2: Szabina barátnője, tanú
Petra: húgom
Acsi: Sörös Sanyi :(
Francoise: Maurice édesapja
Evelyne: Maurice édesanyja
Céline, Yannick: Maurice testvérei
Joci: Szabina nevelőapja
Kati: Szabina édesanyja
Lilla, Nóra: Szabina testvérei
06.27. Szerda; Petráért haza, de hírtelen
Ma derült ki, hogy a nagy útra nem lesz kész a kocsim. Továbbá az, hogy a másik autónak, egy Seat Toledo-nak a vezérlése elszált, és sérült a motorja, ezért az sem képes jönni. Márpedig az utat ezzel a két autóval terveztük. Megoldás hamar megszületett. Fikusz Mantája tavaly ősszel lett felújítva, tehát annak bírnia kell az utat, míg Pintyőnek az 1.2-es Skoda Fabia-ja is elég fiatal, tehát egy ekkora utat röhögve ki kell bírnia, úgyhogy ezzel a két autóval vágunk neki. De újabb probléma merült fel. Úgy volt, hogyha kész a kocsim, akkor a nagy út előtti bemelegítő köröm az lesz, hogy hazagurulok Túrkevére, és elhozom a hugom Fehérvárra. De mivel kocsi az nyista, a műhelyben alternatív megoldásokat kerestem, hogy még másnap délutánra vissza is érjünk (busz, vonat, efféle). Ekkor Pintyőnek ötlete támadt, és nagyjából a következő párbeszéd zajlott le:
-Acsi, mikor akartál a hugodért menni?
-Holnap délelőtt.
-Mi lenne, ha holnap elvinnélek kocsival?
-jó lenne.
-És mi lenne, ha most indulnánk?
-Az még jobb lenne.
-Akkor induljunk.
És már köszöntünk is el a műhelyben a többiektől.
Az úton hazafelé semmi különös nem történt, hacsak az nem, hogy Szolnokon a benzinkúton majd felfaltak minket a szúnyogok.
Hazaértünk, Petra már össze volt pakolva, úgyhogy viszonylag gyorsan fordultunk (azért csak viszonylag, mert már három hónapja nem jártam otthon, úgyhogy picit nehéz volt nekem is elindulni).
Szerencsére a nagy vihart elkerültük, de furcsa volt látni Velencén a megtépázott fákat. Felmentünk még a kilátódombra, néztük a villámokat (Mert a tóból semmi sem látszott), majd haza, és alvás. Ez kb hajnali fél háromkor történt.
06.28. Készülődés
Én hajnali ötkor keltem, mert erre a napra még nem kértem szabit, úgyhogy dolgoztam. Addig Petra, Pintyő, és a többiek elintézték a biztosítást, és a pénzváltást. Meló után azonnal indultunk bevásárolni (kaja, ruha, cipő, miegymás), és én még pénzt is váltottam, mivel nekem az elmaradt délelőtt. A bevásárlás végeztével Fikusz rohant Nusihoz (aki ismeri a Caprisokat, az hallott már Nusiról. Aranykezű szakember), hogy a Mantáját egy délután alatt felkészítsék a nagy útra. Mi addig Petrával kaját csináltunk, és vártuk a többieket, hogy mikor indulunk. Az indulás kb este 10-re volt megbeszélve.
06.29 Csütörtök; Indulás
Az este 10-ből éjjel 1 lett. Gyors bepakolás, majd irány a Tesco, két okból
1. jobb a megvilágítás, könnyebben el lehet rendezni a csomagokat az autókban
2. a csajok elintézhetik a legutolsó bevásárlást.
Gyors tankolás, majd rajt. Én hamar elaludtam, mert úgy volt, hogyha a srácok elfáradnának, akkor én leszek a váltósoffőr, de egy elég érdekes mozdulatra azért felkeltem. Állítólag egy öngyilkosjelölt kutya állt a Manta elé, szájában egy fácánnal, de sikerült kikerülni. Határ előtt utolsó magyar tankolás, majd irány Ausztria. A határon minden rendben, de a határőr figyelmeztet minket, hogy jobb, ha bekapcsoljuk az övet, mert az osztrák kollégája már nem lesz ilyen elnéző.
Még éjszaka volt, sötét, de már érezhető volt, hogy nem Magyarországon vagyunk. Simák az utak!!! Ráadásul amint elhagytuk a határt, onnantól kezdve egyetlen bogár sem kenődött szét a szélvédőn egészen addig, amíg újra magyar földre nem léptünk. Ausztriában egyetlen útjavításba futottunk. Hát, az sem magyar megoldás. Egy komplett útszakasz egészen az alapig fel volt marva. Foltozásnak híre sincs. Rátértünk az A2-re. Az Alpok gyönyörű, még az autópálya szalagkorlátján keresztül is. Nem valami sokat mentünk rajta. Fikuszra rátört a fáradság. Nem csoda, ő is alig tudott aludni a héten. Átvettem a volánt, innentől egy darabon én vittem a Mantát. Az A2-ről letereltek, fel valami kis szerpentines útra, ráadásul jó hosszan. No, itt mutatta meg igazi szépségét az Alpok! Gyönyörű táj, takaros faházikókkal, és iszonyat emelkedőkkel. Ebből volt is egy kis problémám. Nemigen mentem még ilyen nyomatékos motorral, ezért állandóan játszottam a váltóval. Fikusz erre fel is kelt, és ki lettem okítva, hogy a Mantával hogy kell hegyen menni. Onnantól minden okés volt. Visszatértünk az A2-re, pihenőhelynél újra cseréltünk. Ekkor Pintyőék is cseréltek, a Fabia-ban Vera1 vette át a volánt. Ezzel volt egy kis probléma. Magában nem vezet rosszul, azért látszott a rutin, viszont mi most falkában mentünk, és ilyenkor azért figyelni kell jobban a forgalmat, és a hátsó autót. Nem sokkal a csere után megálltunk megnézni egy tavat. Mit ne mondjak, gyönyörű volt. A nevére sajnos már nem emlékszem. Innen tovább Pintyő vitte a Skodát.
Ausztria után jött Olaszország. Alagút alagút hátán. Az egyiknél megtörtént az, hogy szakadó esőben mentünk be, és verőfényes napsütésre jöttünk ki. Az Alpok fenyvesei egy idő után kihalt, kopár fehérkavicsos folyómedrekké alakulnak át, közben a hegyek között hatalmas szakadékok tátonganak. Fikusz meg is jegyezte, hogy nem csoda, hogy annyi western filmet forgattak az olaszok. Itt is megálltunk egy kicsit pihenni, reggelizni, és gyönyörködni a tájban. Közben legnagyobb meglepetésünkre magyarokkal futottunk össze, egy győri versenyző csapattal (Szász Motor Sport). Szerettük volna őket üdvözölni, de pihentek, ezért hagytuk őket tovább aludni. Az Alpok után jött a nagylapos. Hát, ott már nem sok szépséget találtam, viszont az építési stílusuk tetszett. A legjellemzőbb a kis lapos sátortető. Az olaszok vezetési stílusáról gondolom nem kell oldalakat írnom, mindenki hallott már róluk. A lényeg, hogy a fénykürt villog ezerrel, a duda is mindenkinek működik, az indexet pedig vagy ki sem teszik, vagy elfelejtik visszavenni. Itt a nagy síkságon fáradtak el a legjobban a srácok, különösen Fikusz. A legelső megálló egy benzinkút volt. Itt amint megállt, már el is aludt. Gyorsan körbenéztünk, és vagy 20 méterrel arrébb egy füves, árnyékos helyet találtunk, ahova a kocsikkal félreálltunk, és ledőltünk két órára. Ekkor délután kettő lehetett. Ébredés után viszont honfitársaim helyett nekem égett a pofám. Alkalmi pihenőhelyünk mellett semmilyen más szemetet nem találtam, csak egy magyar Tv újságot, és egy Szentkirályi ásványvizes palackot, miközben a kuka cirka 8 méterre volt...
Az úton semmi különösebb nem történt, egészen a Földközi-tengerig. Először, amikor megláttam, azt hittem, hogy csak felhő. Annyira összefüggő szürkeség, hogy egybeolvadt a horizonttal. Aztán feltűntek benne ici-picinek tűnő vitorlák, szigetek, jachtok... Szép volt, na! B) És innentől egészen a Francia riviéra végéig a partján mentünk. Innentől újra jöttek az alagutak. Már nagyon unalmas volt. Átléptük az olasz-francia határt! Nagyon örültünk neki. Rögtön másabb lett a vezetési mentalitás. Csak egy példa: Ha a francia a tükörben meglát egy motorost, akkor lehetőségéhez képest lehúzódik, majd a motoros mellette elmenve jobb lába meglendítésével megköszöni. No, ilyet itthon még nem láttam... A határ átlépése után újabb kétórás pihenő következett, ekkor Pintyő fáradt el nagyon. Gyönyörű helyen áltunk meg. Pálmafák, tenger, és egy jól kiépített pihenő. Addig, amíg a srácok pihentek, addig mi a többiekkel jókat beszélgettünk, ismerkedtünk. Közben fel lett hívva Maurice, akinek meg lett mondva, hogy a tervezettnél később érkezünk. Ő pedig megemlítette, hogy talán jobb lenne, ha nem a pályán mennénk, mert borsosak az árak Franciaországban. Már sötétedett, amikor újra útnak eredtünk, a GPS újraállítása után. Első város Nizza (franciául Nice). No, itt úgy bekavart a GPS, hogy a legmélyebb gettóba is belemásztunk. A jelmondat ekkor az "újratervezés" lett. Nagy kavargás után jött az elhatározás: lehet, hogy drága a pálya, de legalább biztos, úgyhogy visszamegyünk rá. Ígyaztán Nizzának láttuk a szebbik arcát is. A körforgalmakban szökőkutak, pompásan kivilágított épületek, casinók, hotelek.. Majd rátértünk az autópályára. Innentől kezdve szinte végig aludtam. Mikor megáltunk, még cirka 150 Km volt hátra, de Fikusz már nagyon elfáradt, így újra én vezettem. A másik autóban maradt továbbra is Pintyő.
06.30. Péntek; Az út vége, készülődés a lagzira
Sötét volt, semmi látványosságot nem lehetett látni, egészen a Millau-i viaduktig. (Aki szokott nézni Discoveryt, vagy Spectrumot, az nagy valószínűséggel látta az építését is.) A viadukt után ismét semmi, egészen Rodezig. Itt volt megbeszélve a találka Maurice-szal. Kerestünk valami olyan pontot, ahol tutira megtalál. És találtunk. A rodezi katedrálist nehéz lenne eltéveszteni. :D Amíg vártuk Maurice-t, addig a srácok ledőltek egy kicsit, a lányok nézelődtek a katedrális környékén. Ekkor már hajnali öt lehetett. És befutott Maurice, és Szabina! Jó volt őket újra látni, már majdnem egy éve nem találkoztunk. Beszélgettünk kicsit, megdícsértem a Manta hangját :D (Magyarországon olyan hangos volt a 65-ös rendszerrel, hogy már majdnem vadásztak rá a rendőrök), majd elindultunk a végállomás felé, Maurice-ék házához. Mit ne mondjak, barátom valahogy lefizethette a gólyát, mert ilyen gyönyörű tájra csak úgy nem születhet ember. Egyébként a ház Boussac falu L'Issanchou és La Vigne részének határán van. Ha az ember körbenéz, mást sem lát, csak zöldellő dombokat, völgyeket és legelő teheneket. Mikor odaértünk, kb 6 lehetett, még mindenki aludt. Mi is felvertük a sátrakat, és ledőltünk egy kicsit, mert délután még sok munka várt ránk. Azért előtte még jól körbejártuk az A Mantát, ami elég kalandos úton bár, de Fikusz tulajdonát képezi.
Egy ismerős hangra ébredtem fel. Ugyanis egy volt munkatársam, Lilla Szabina huga. Ébredés után ismerkedtünk barátokkal, rokonokkal, szülőkkel. Érdekes nyelv ez a francia. Ezután belecsöppentünk az ebédbe. Magyar gyomornak szokatlan volt a hat fogás, de azért szégyenben nem maradtam. :D Finom kajákat készítenek, és minden étkezés végén jön a sajt. Ezzel ráhibáztak a gyengémre. Imádom a sajtot, sose hagytam ki. Ebéd után elkezdődött a díszítés. Először az utcát, és a szülői házat díszítettük fel. Közben Francoise megmutatta a kincseit, melyek a következők: az egyik fészerben egy C Rekord Coupe és egy 2.8-as autómata A Senator, a másik fészerben két négyajtós A Commodore, a harmadikban pedig egy négyajtós C Rekord, és egy A Corsa GT/E (gondolom, ez nem az övé, hanem valamelyik srácé, de attól még jól mutat). (képeket csináltam mindről, de a sötét miatt semmi sem látszik rajtuk :D) A ház után a banda kettévált. A helyiek a templomot, míg a többségében magyar társaság a falu klubtermét díszítette, ahol a lagzi lesz. Francia szokás, hogy az ifjú pár kiválaszt két színt, ami végig kíséri az egész lagzit (ruha, díszítés, miegymás). Szabináék színe a bordó és a fehér lett, e két szín jegyében folyt a díszítés (és Szabina épülő Mantája is e két színre lesz fényezve). Hétóra felé visszamentünk vacsorázni, majd újra díszítés, egész az éjszakába belenyúlva. Hazatérés után még jó egy órát dumáltunk, viccelődtünk a sátrakban, majd elaludtunk.
1 Hozzászólás
Recommended Comments
Kérjük, jelentkezzen be a hozzászóláshoz
A bejelentkezés után megjegyzést írhat
Bejelentkezés